Új Ember, 2004 (60. évfolyam, 1/2891-51/2940. szám)

2004-06-20 / 25. (2915.) szám

4 2004. június 20. Élő egyház Takács József emlékezete Egerben június 11-én új­ratemették a jeles ma­gyar teológust és pap­nevelőt, a huszonkét éve elhunyt Takács Józsefet, akinek érdemeit Sere­gély István egri érsek méltatta. Átlagos hosszúságú utat járt meg volt tanárom, az ezeréves egri egyházmegye hiteles, hűséges papja e mú­landó világon. Hat év adatott neki arra, hogy a papi hivatá­sokban még gazdag háború utáni időkben az apostoli szolgálat szerencsés megaján­­dékozottainak fölkészítésé­ben meghatározó szerepet töltsön be. Amikor meghalt, persona non grata volt az akkori hata­lom szemében. Az ország pe­dig alig szerzett tudomást ró­la, hogy az örök hazába érke­zett. Azok azonban, akik ta­nítványai voltak, nemcsak nem feledkeztek meg róla, de a lelkipásztorkodásban eltöl­tött életük tapasztalatai birto­kában egyre többre tartják és szeretnék megőrizni a jövő­nek egykori dogmatikatanári szolgálatát. Ezért azt akarjuk, a millenniumát ünneplő egy­házmegyénk anyaegyházá­ban legyen a végső nyughe­lye. Ezt azért akarjuk, hogy emléke hatékonyabban meg­maradjon. Szeretnénk, hogy sírját könnyebben fölkeres­hessék és imádkozzanak érte — vagy hozzá is. Hiszen em­lékszem szemináriumi be­szélgetésekre, amelyekben meg voltunk róla győződve, hogy majd ő vár minket az örök élet kapujában, mond­ván: „Ugye, megmondtam, hogy csak Krisztus nyomá­ban érdemes járni a világ­ban..." Öröksége az Istenre ha­gyatkozó élet. A néha értetle­nül nézett, megalkuvást nem ismerő lelkiséget hirdette. Tudta és tanította, hogy min­den, ami jó és maradandó, Is­tentől van — akár értjük, akár nem. Eligazításul meggyőzött arról, hogy Isten útjai nem a mi útjaink. Az egyházban is akad, ami emberileg nem a legjobbnak látszik, mégis ami érvényben van, azon van az Isten áldása. Erre adott példát, amikor egyetemi katedra helyett fa­lusi plébániára kellett men­nie. Ebből merített erőt a ma­gunkfajta, fiatalon mindig kritikus tanítvány, hogy helyt álljon sok ember által talán nem is ismert települések Krisztus-hívő közösségei szolgálatában. Másik lényeges vonása örökségének hittani magveté­se. Az a hittani tudás, melyet időnként nagy méltatlanko­dásunk ellenére szigorúságá­val belénk plántált, folyama­tosan igazolódott lelkipászto­ri hivatásunk során. Egyik sorstársunk egy vizsga után így nyilatkozott: „Nem tudtam, hogy Takács­nál ennyit kell tudni egy elégtelenért." A minap olvas­tam egyik tanítványának az írását. Fölhívtam telefonon, és azt mondtam: érződik rajta Takács József hite és tudása. Csak azt válaszolta: „Naná, majd nem!" Harmadik öröksége az az ébredező és már több helyen szárba is szökkenő igyekezet, mely a hitet megalapozó szel­lemiségében próbálja írásban a magyar egyház számára mara­dandóvá tenni hitünk világos ismeretét. Ennek a késztetés­nek nyomán született meg a keresztény hitbeli dokumentá­ció magyar fordítása, az úgy­nevezett Denzinger. Nyomá­ban írnak volt tanítványai főis­kolai, egyetemi tankönyveket. Szükség van erre a zsinat utáni idők szülte zavaros vélemé­nyek világában. Jó lesz, ha ma­rad egy magyar, „Takács-ízű" teológiai nyelv, hogy tudjuk, mit kell hinnünk, és belőle nagyszerű földi és biztos örök életet nyernünk. A család a társadalom reménye Székesfehérvári Egyházmegyei Családnap Minden eddiginél több család vett részt szom­baton a 10. Székesfehér­vári Egyházmegyei Csa­ládünnepen. A jubileumi találkozó A család a társadalom reménye cí­ *** met viselte. Erről tett tanúságot az a körülbelül hatvan család, amely az egyházmegye szá­mos városából, falujából érke­zett Sárbogárdra. A szentmise homolájában Spányi Antal püspök arra biz­tatta a családokat, hogy ugyan­arra az ajándékozó és befogadó szeretetkapcsolatra törekedje­nek, melyre a Szentháromság példája tanít minket. A délelőtt további részében a felnőttek a családi életről hallottak tanúságtételeket, de érdekes programok várták a gyerekeket és a kamaszokat is. A vendégfogadó sárbogárdi közösség gondoskodott róla, hogy a lélek után a test se ma­radjon táplálék nélkül. Az ebéd ideje egyben a személyes találkozások ideje is volt. Dél­után pedig szabadtéri vetélke­dőn kicsik és nagyok együtt vettek részt a különböző sor­versenyeken és gondolkodtató feladatok megoldásán. A délelőtt megfogalmazó­dott gondolatokat üzenetben összegezték a családok, amelyben felhívnak mindenkit a család értékeinek védelmére, a javak megosztására, a szere­­tetben történő figyelmeztetés­re és megbocsátásra, az idősek megbecsülésére és az élet vé­delmére annak bármelyik sza­kaszában. A jövő nemzedéke­kért érzett felelősség tudatá­ban felhívják a figyelmet a kör­nyezetvédelemre, egymás köl­csönös elfogadására, szerettel­­jes kommunikációra és arra, hogy a kommunikációs eszkö­zök a pozitívumot emeljék ki, a jó példát terjesszék. Rangics Jánosné Szentnek lenni — vidáman!Nagymarosra hajóztak... Tájékoztattak a katolikus rádióról és a vallási turizmusról (Folytatás az 1. oldalról.) A műsorszórás rossz minő­sége miatt a rádió már értesí­tette a Nemzeti Hírközlési Ha­tóságot. Internet segítségével az adás mindenhol kiválóan fogható. A rádió szakemberei a műholdas vételi lehetőségről is tájékozódnak, valamint ká­beltelevíziós cégekkel is fel­vették a kapcsolatot a mind szélesebb szórás érdekében. A Katolikus Areopág hajója idén Nagymaroson kötött ki, ahol Beer Miklós váci megyés-­ püspök szólt a nagymarosi if­júsági találkozókról, amelyek az egyház reménységei voltak, és hozzájárultak egyházunk megmaradásához. A harminc­­három évvel ezelőtt még rend­őri őrizet mellett megtartott zenés összejövetelek egykori résztvevői ma már felnőttek: családapák, családanyák, pa­pok, vagy éppen szerzetesek. Azok a lelkipásztorok — Balás Béla, Kerényi Lajos —, akik a ta­lálkozókat elindították, akko­riban nem is remélték, hogy egyszer eljön az idő, amikor már nem kell titokban össze­gyűlni a templom falain belül. Merték vállalni a kockázatot, és ezzel nagy szolgálatot tettek a magyar katolikus egyház­nak: reményt és hitet adtak egy felnövekvő generációnak. A nagymarosi templomban a Gável Testvérek Zenekar, „Nagymaros új nemzedéke" köszöntötte dalaival a sajtó képviselőit. Körössy — Pallós Savio Domonkos-nap Óbudán Az óbudai szalézi rendház szélesre tárt kapujában álló fi­atalok mosolygó arca már messziről árulkodott, hogy itt mindenkit szeretettel várnak. A kisebb-nagyobb csoportok­ban érkező gyerekek közül sokan már korán reggel elin­dultak és több száz kilométert utaztak, hogy együtt töltsék ezt a vidám játéknapot a szalézi szerzetesekkel. P. Ábrahám Béla SDB, a Savio Domonkos-nap fő szer­vezője elmondta, hogy éppen ötven éve, 1954. június 12-én avatta szentté XII. Piusz pápa Don Bosco tanítványát, ezt a tizenötéves kisfiút, ezért elha­tározták, hogy a jubileumot méltón megünneplik. És mi lenne méltóbb mód arra, hogy megemlékezzenek egy gyermekről, mint egy egésznapos vidám, játékos együttlét? — Ha azt mondjuk, „szent", akkor mindenki ko­mor, mogorva, szenvedő ala­kot képzel el. Ez nem így van! Savio Domonkos egyáltalán nem volt elkeseredett és szo­morú. Derűs, tiszta lelkű gyermek volt, aki nagyon szerette Krisztust. Ennyi az egész... — mondta Béla atya. A sátor­színpadon az albertfalvi Don Bosco Iskola és az óbudai Szent Péter és Pál szalézi iskola növendékei előadásában megelevenedett Savio Domonkos élete, egy nagyszerű gyermeké, aki se­gít barátain, szívesen vesz részt a játékban, lelkiismere­tesen végzi kötelességeit, egész életével, magatartásá­val, minden szavával azt su­gallja, hogy az Urat szolgálni és őt másokkal megszerettet­ni milyen nagy örömet jelent. A szaléziakra jellemző vi­dám, családias hangulatban folytak a nap programjai: a közös éneklés, bűvészet, zsonglőrködés, kézműves foglalkozás, aszfaltrajz, nagy­szabású akadályverseny. És mire az ünnepi szentmisére szólított a harangszó, senki­nek sem volt már idegen Savio Domonkos neve. — Ma feltekintettünk egy fiatal szentre, rácsodálkoz­tunk sokszínű erényeire, me­lyek olyanok, mint egy tarka virágcsokor. Most, hogy job­ban megismertétek Savio Do­monkost, válasszatok egyet ebből a gazdag lelki csokor­ból és próbáljátok ti is megva­lósítani! —bátorította szent­beszédében a gyerekeket Béla atya. — És ne hagyjátok ma­gatokat eltántorítani ettől az elhatározástól, ne higgyétek, ha azt mondják, hogy ti erre nem vagytok képesek! Jézus benneteket is Isten gazdag, sokszínű ajándékává tesz, ha bíztok benne és figyeltek rá. Ha Jézus és Mária lesznek a barátaitok, az olyan, mint az emberek közötti barátság: megtart és segít. Jézus meg­áld, magához ölel és erőt ad, mint ahogy ezt Savio Domon­kossal is tette. És akkor ti is Krisztushoz vezethetitek azo­kat, akik őt még nem ismerik. Próbáljátok meg, és boldogok lesztek! Lengyel Erzsébet A Balaton déli partjának miserendje 2004. július, augusztus BALATONBOGLÁR Szombat Samstag Vasárnap Sonntag 18 10,18 Jankovich-telep 179 Balatonboglár-Szőlőskislak­ 19 BALATONFENYVES 8. 10-Alsóbélatelep 18-Balatonfenyves II.-11.30 BALATONKERESZTÚR-9. 10.30 Balatonmáriafürdő 18 18 BALATONLELLE 19 9, 19 Breznay-kápolna (Honvéd u.)-7.30 Balatonszabadi-Sóstó 19 8.30, 19 BALATONSZEMES 19 10 Balatonöszöd­ 11 Balatonszárszó-8.30 Szólád-13 BALATONSZENTGYÖRGY-9.30 Balatonberény 19 8, 19 Vörs-14 FONYÓD 18.30 11, 18.30 Fonyódliget-9.30 Sándortelep-8 KŐRÖSHEGY-10 Balatonföldvár 18 9, 11 Balatonföldvár - Hegyi kápolna 18.30 SIÓFOK 19 8, 9, 10, 11.30, 19 Szépvölgyi u.-9 Siófok-Balatonszéplak 20 10 Siófok-Darnay tér 188 SIÓFOK-KILITI-11 ZAMÁRDI 199 Telepi kápolna-8, 19 Balatonendréd-11 Bombákkal dacoló freskók Esztergomban... Magyarországról, de a Fel­vidék több városából is érkez­tek egykori diákok és család­tagjaik arra az ünnepségre, amelyet az esztergomi volt bencés gimnázium Főapát ut­cai épületében tartottak júni­us 12-én, a lépcsőházat díszítő restaurált freskók ünnepélyes átadása alkalmából. A Kárpát-medence egyik leghíresebb iskoláját 1687-ben az esztergomi érsek alapítot­ta, és a jezsuitákra bízta irá­nyítását. A rend feloszlatása után a bencés szerzetesek ve­zetésével folyt tovább az ok­tatás a folyamatosan fejlődő és bővülő intézményben. A mai épület alapkövét — ahol jelenleg a Bottyán János Szak­­középiskola működik — a XIX. század végén tették le. A bencés rendiek a peda­gógiai tartalom színvonalá­nak fokozatos emelése mellett gondot fordítottak az inger­gazdag környezet kialakításá­ra is. A tanulótereket képző­­művészeti alkotásokkal, szob­rokkal, festményekkel, repro­dukciókkal szépítették. Az igényes belső környezet gaz­dagítását szolgálta Mattyasov­­szky Kasszián egykori igazgató elgondolása, terve is. Megbí­zást adott Királyfalvi-Kraft Károly festőművésznek a lép­csőházat díszítő hat freskó el­készítésére. Az 1929-30-ban alkotott képek Szent István és a bencés rend életéből vett je­leneteket ábrázoltak, s a há­borúig, illetve az államosítá­sig „várták" az iskola kapuján belépő diákokat. Kettőt közü­lük bomba rongált meg, né­gyet pedig a háború utáni időszak „szellemi bombája" meszelt le. Restaurálásukra tíz éve nyílt lehetőség a szakközépis­kola és a Bencés Diákszövet­ség által létrehozott Freskó Alapítvány segítségével. Volt bencés diákok és egyéb támo­gatók segítségével ezalatt az idő alatt egymillió forintot gyűjtöttek össze, amelynek eredményeként Boromissza Péter festőművész, restaurá­tor mára eredeti formájában tárhatta a látogatók elé a még megmenthető négy freskót. Az átadás alakalmából elő­adások hangzottak el, majd átnyújtották a 60 és 65 éve érettségizett diákoknak a Bencés Diákszövetség Emlék­lapját. Cser István

Next