Új Ember, 2004 (60. évfolyam, 1/2891-51/2940. szám)
2004-04-04 / 14. (2904.) szám
A kisközösségek a diktatúra idején A perek A kommunista diktatúra időszakának első szakaszában gyakori véres, nagy koncepciós perek után, majd az '56-os megtorlás éveit követően az egyházüldözés következő nagy hullámát a kisközösségek és szerzetesek elleni perek jelentették. Az adatokat figyelve észrevehető: ebben a tizenkét évben szinte minden hónapban zajlottak letartóztatások, perek , vagy legalábbis börtön■ ben szenvedett sok pap és hívő. Az első házkutatási és letartóztatási hullám 1960. november 22-én kezdődött. Számos közösség papi és világi vezetőinél és a csoportok számos tagjánál tartottak házkutatásokat. Sokukat beidézték a rendőrségre, végül nyolc budapesti papot tartóztattak le. (A kisközösségi pereket részletesen ismerteti Mészáros István: Kisközösségek pusztító viharban — in Devictus vincit Budapest, SZIT. 2002. 172— 181.) „Összeesküvők" 1961. június 7-től 14-ig tartott az első nagy per. A fő vádlottakat (a koncepciós perek logikája szerint) az ifjúsággal foglalkozó csoportokból válogatták össze, teljesen rapszodikusan. A vád: a demokratikus államrend megdöntésére irányuló közös akció szervezése — bár a vádlottak közül többen nem is ismerték egymást. A bíróság tizenegy vádlottat ítél el — két és fél évtől öt évig tartó börtönre. (Köztük van Barlay Szabolcs, Lénárd Ödön, Emődi László, Ikvay László, Havas Géza.) Külön ügyként kezelik az előzőekkel együtt letartóztatott Tabódy István ügyét. Az ő bűne, hogy összefogta a Központi Szemináriumból 1959- ben kizárt kispapokat, segítette őket teológiai tanulmányaikban, s egészen a titkokban való pappá szentelésükig vezette-támogatta őket. Tabódy mindezért tizenkét évet kapott. Vele együtt három papot ítélnek el két-három év börtönre: Rédly Elemért, a későbbi ismert hittankönyvírót, Nagy Imrét, a későbbi budapesti érseki helynököt és Hrotkó Gézát. A Regnum Marianum közösség papi vezetői és világi munkatársai 1961. július 3— 6-án álltak a bíróság előtt. A papok (Werner Alajos házfőnök, a neves egyházzenész, Keglevich István, Tompa Nándor, Hagyó József, László Gábor és Rózsavölgyi László büntetése három és hét év között oszlott meg. Más regnumi munkatársakat, egy szerzetesnővért s egy orvost másfél évre ítéltek. Emődi László regnumi atyát már a korábbi perben hét év börtönre ítélték. 1961. július 26. és 29. között tíz szentimrevárosi katolikus világi ifjúsági vezető pere zajlott. Nyolcan kaptak három és öt év közötti büntetést, ketten két és fél, illetve másfél évet (köztük Alszászi Károly öt, Aszalós János négy évet). 1961. február 6-án éjjel letartóztatták a pécsi ifjúsági munka több vezetőjét is. Bolváry Pál pálos szerzetessel való kapcsolatuk miatt közel száz fiút és leányt hallgattak ki. Az atya hat évet kapott, Csonka Ferenc káplánnal együtt. Velük ítéltek el egy kispapot és két világit, mindhármukat két-két évre. Külön perekben ítélték el Arató Lászlót a közösségszervezés vádjával három évre. Pálos Bernardin és további három ciszterci szerzetes papot ugyancsak több évi börtönre, mert próbálták a ciszterci rend tagjait összefogni. Az 1960—61-es letartóztatási hullám során sok pap, hitoktató került az elítéltek közé , mert eredményes ifjúsági munkát végzett: Budapesten, Esztergomban, Bátaszéken, Vigándpetenden, Csanádpalotán, Abaligeten, többnyire egy és három év közötti börtönbüntetést kaptak. (Köztük volt Bölcsvölgyi Zoltán, Rosdy Pál, Sigmond Ernő, Várnagy Antal, Lotz Antal, Hahót Ferenc. — Utóbbi atya bűne az volt, hogy bélyeggyűjtő szakkört szervezett fiataloknak.) Négy pap tervet készített a szakmunkástanulók közötti ifjúságpasztorációs munkáról. Ez főbenjáró összeesküvésnek számított, amelyért kettő és öt év közötti börtönbüntetést kaptak. 1960 novemberétől 1961 februárjáig a BM által „Fekete hollók" fedőnéven számon tartott egyházellenes akciósorozat keretében több mint 1000 lakásban tartottak házkutatást, összesen 85 személyt tartóztattak le (22 papot, 25 kereten kívüli szerzetest, 38 világit). Közülük a bíróság 76 főt ítélt el, volt, aki egy, volt, aki tizenkét évet kapott. 180 főt vádoltak meg, s hallgattak ki, közülük 120 ellen kezdeményeztek büntetőeljárást. Az utóbbi 120 közül 50 egyházi szolgálatban volt, közülük 34-et elbocsátottak állásából (az állam megvonta tőlük a működési engedélyt), 5 főt áthelyeztek, 8 főtől elvonták az (egyébként csekélyke) állami támogatás öszszegét, a kongruát. A civilek közül 12 pedagógus vesztette el állását, 21 egyetemi hallgatót kitiltottak az egyetemről. Sokan bírósági ítélet nélkül részesültek hasonló „büntetésekben". 1962-ben 17 illegális protestáns csoportot is leleplezett a rendőrség: 20 lakásban tartottak házkutatást, 4 személyt őrizetbe vettek. (A vádlottak között ott volt Gyökössy Endre is, akinek könyveit sok katolikus is örömmel olvassa napjainkban.) A főpásztorokat felhasználva... Röviddel a letartóztatások után, egy 1961. március 15-ei dátummal megjelent nyilatkozat szerint „a püspöki kar tudomást szerzett arról, hogy aktív szolgálatban levő katolikus papok és szolgálaton kívüli szerzetesek ellen államellenes szervezkedésben való részvétel miatt eljárás indult... A püspöki kar minden egyházi személyt vagy alkalmazottat, aki álamellenes tevékenységben részt vesz, mint a magyar nép ellen vétőt elítél." A nyilatkozatot az Állami Egyházügyi Hivatal (ÁEH) emberei fogalmazták. Több püspök állította, hogy ő soha nem írt alá ilyen nyilatkozatot, és nem is tudott arról. A rendszer emberei mindenesetre ezzel — a püspököknek tulajdonított nyilatkozattal — próbálták zsarolni az országot, a letartóztatottakat és a működő közösségeket. Az egyház helyzetét jellemzi, hogy — az ÁEH kívánságának megfelelően — az Új Ember és a Vigília korabeli cikkei ugyancsak azonosították magukat az állami ítéletek álláspontjával. Ekkoriban kezdődött egy — később mind gyakoribbá váló — új fejezete az egyház és a papság „kordában tartásának": az ÁEH átadta a püspök(ök)nek a megbüntetendő papok névsorát. A névsor átadásakor nem mulasztották el közölni: ha a főpásztor(ok) nem büntetik meg őket, akkor bíróság elé állítják a nevezetteket. Az egyházi büntetés legalább áthelyezést jelentett, például egy nagyobb városi plébániáról egy kicsi faluba. Az állam gyakran megvonatta a hitoktatási engedélyt az ifjúsággal foglalkozó papoktól, máskor kiadta a parancsot, hogy a főpásztor bocsássa el az egyházi szolgálatból az illetőt, mert egyébként az börtönbe kerül. 1962. február 27-én az Esztergomi Főegyházmegye főpásztora kapott felszólítást, hogy büntesse meg tizenhárom papját, továbbá három teológust és két pap kántort. Ha nem teszi, azok bíróság elé kerülnek. (Az ordinárius ekkor hat papot végleg, négyet ideiglenesen eltiltott a papi működéstől, három lelkipásztort pedig elhelyezett Budapestről. Két kispapot — köztük Balás Béla mostani kaposvári püspököt — a szeminárium elhagyásával, két pap kántort mindenféle egyházi szolgálattól való eltiltással büntetett.) 1963-ban Szabó József jezsuita atya került bíróság elé, összeesküvés vádjával, amiért hat év börtönt kapott. 1964. szeptember 15-én néhány kérdésben megállapodás született a Vatikán és a Magyar Állam között — de a helyzeten ez nem sokat változtatott. 1964. december 8-án újra a regnumi atyáknál, vezetőknél és fiataloknál tartottak házkutatásokat. Hét atyát (Emődi László, Keglevich István, Hagyó József, Rózsavölgyi László, Thiry István, Weiner Alajos, Somogyi Sándor) sújtott ítélet: a legenyhébb két és fél, a legsúlyosabb öt év börtön volt. 1964—65-ben a jezsuiták szerzetesi „közösségeit" támadta a rendőrség. Hét szerzetes papot (Rózsa Elemér, Bálint József, Morlin Imre, Mócsy Imre, Rakáts Sándor, Vácz Jenő, Dombi József) ítéltek el: négy, illetve nyolc évre. Megfélemlítés 1970 szeptemberétől újabb házkutatási hullám vette kezdetét. 1971 tavaszán tizenhat napos zárt tárgyalás folyt ismét a Regnum ellen. 1971. május 31-én négy atyát és két világi vezetőt ítélt el a bíróság (köztük Somogyi Sándort és Katona Istvánt), volt aki fél évet, volt aki hat évet kapott. 1972. január 19-én zajlott az utolsó hazai katolikus ifjúsági per. Takács János domonkos atyát és három domonkos harmadrendi férfit sújtott ítélet. A vád: ifjúsági csoportok vezetése volt. Az elsőrendű vádlott négy évet kapott, a többiek 3—6 hónapot. A vádlottaknál, elítélteknél minden perben sokszorta több volt azoknak a száma, akiket kihallgattak, tanúként beidéztek (a tanú ilyen esetekben gyakran vádlottá vált), majd erről értesítették iskolájukat, munkahelyüket. Több ezer kereszténynek kellett ennek következményeként évtizedeken keresztül hordoznia az „állam ellensége" bélyeget, amely minden szinten (iskolában, munkahelyen) súlyos hátrányokkal járt. — Mindennek megfélemlítő hatása volt széles körökre. Az utolsó egyházi elítéltek 1974-ben szabadultak — kivéve Lénárd Ödön piarista szerzetest, aki előtt csak 1977-ben nyílt ki a börtön kapuja. Tomka Ferenc A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Kara pályázatot hirdet az Ókeresztény Egyháztörténeti tanszékre (fő oktatási irányok: patológia, ókeresztény irodalom- és dogmatörténet) A katolikus egyházzal teljes közösségben lévő pályázónak katolikus hittudományi doktorátussal, valamint a Szentszék által elismert, megfelelő intézetben szerzett diploma specialisationisszal, szaklicenciátussal vagy szakdoktorátussal kell rendelkeznie. A pályázat nyertese 2004 szeptemberétől kezdi munkáját a karon. Az önéletrajzzal, a képzettségről szóló igazolással, valamint a tudományos munkásság bibliográfiájával — és papok vagy szerzetesek esetén az illetékes egyházi hatóság előzetes engedélyével — kísért jelentkezést 2004. május 15-ig kérjük beküldeni a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karának (1053 Budapest, Veres Pálné u. 24.) címére. Fórum 2004. április 4. Ahogyan üldözői látták a kereszténységet Segédanyagok a legújabb kori egyháztörténet-íráshoz Általános tapasztalat, hogy egy-egy tudományterület történetét — saját források birtokában, illetve a kompetencia okán — elsősorban az adott szakterület művelői képesek hitelesen és szakszerűen megírni. Érdekesek és tanulságosak ugyanakkor azok a korabeli írások és dokumentumok, melyek a kívülállóktól, a „semlegesektől", netán az ellentétes nézeteket vallóktól származnak. Számunkra az egyik ilyen alapvető dokumentum egy ismeretlen szerző által a II. században írt úgynevezett Diognétoszlevél. Eszerint a keresztényeknek csodálatra méltó és elismerten kiváló a viselkedésük. (...) Házasodnak, mint mások, és gyermekeket nemzenek, de ki nem teszik. Asztaluk közös, nem ágyuk. (...) Szeretnek mindenkit, és mindenkitől üldözést szenvednek. De ilyen a IV. századi Julianus-féle keresztényüldözés idején keletkezett írás is, melyben Ammianus Marcellinus a keresztények példáját állítja a pogány főpapok elé, felszólítva őket, hogy ők is olyan jámborak legyenek, mint a keresztények, s ők is oly önzetlenül segítsék az idegeneket, mint az általuk üldözött Krisztus-hívők. S hogy egy nagyot ugorjunk a történelemben, ilyen a Rómát a II. világháború alatt megszálló német parancsnokság tisztjének, Nicolaus Kunkelnek a vallomása, melyben tanúsítja hogy a 9000 római zsidóból nyolcezret a Vatikán mentett meg. És ilyen dokumentum a kommunista Magyarország Belügyminisztériuma Tanulmányi és Kiképzési Csoportfőnökségének 1969-es tanulmánya. Az MSZMP Politikai Bizottsága (PB) határozatának, illetve a BM utasításának végrehajtásáról beszámoló irat Az illegális szerzetesrendek operatív ellenőrzésének tapasztalatai címet viseli. Érdemes idézni belőle, mert csupa olyan tényszerű adatot tartalmaz, amely egyházunk tagjainak, hősies helytállásáról szól, és amely minden változtatás nélkül bekerülhetne a megírandó egyháztörténelem-tankönyvekbe. A jelentés helyesen idézi a nyomozati munka eredményét, mely szerint az egyházi mozgalmak fő eszmei és gyakorlati vezetői a feloszlatott szerzetesrendek tagságából szerveződnek. Helyénvaló az a megállapítás is, amely szerint az illegálisan működő szerzetesrendek újjászerveződését a következő tényezők segítették: A II. vatikáni zsinat hatása, különösen [annak] a szerzetesek aktivizálására irányuló határozatai és intézkedései; A rendi központok új típusú aktivizálódása, az idegenforgalom fejlődésével a személyi kapcsolatok kiépülése és rendszeressé válása. Ezzel a központi irányítás megszilárdulása. Nagy mennyiségű pénz- és egyéb anyagi eszközök beáramlása, amely anyagi alapul szolgált a rendek újjászerveződéséhez. A feloszlatott szerzetesrendek — milyen pontos az információ! — megszereztek több villát, családi házat, öröklakást, és nagyobb számban egyéb lakásokat, úgynevezett „minirendházakat", amelyek döntő többségét az utóbbi években vásárolták, vagy különböző módokon szerezték. Ezekben a „minirendházakban" esetenként 8-10 fő szabályos és aktív rendi életet él. A rendtagok aktivizálódtak, a rendi vezetőségek új fiatal tagokkal egészültek ki, akik egyre nagyobb szervezettséget vittek a rend munkájába. Bizony. Széles körű munkát végeztek a „zsinat szellemében" az ateizmus elleni harc, a keresztény egység és a dialógus kibontakoztatása érdekében. De meglehetősen valósághű (mondhatni: szakszerű) a jezsuita rend jellemzése. A Magyarországon élő jezsuitákat — csökkenő erejüket és hatásukat figyelembe véve is — olyan szervezett erőnek kell tekintenünk, akik felkészültségük, tapasztalataik alapján képesek (...) programot adni. (...) A világ különböző részein élő magyar származású jezsuiták (közel 130 fő) többsége a rendi központokban, emigrációs szervezetekben jelentős pozíciót tölt be. Gyakorlatilag az adott ország jezsuita tartományához kapcsolódnak, azonban szervezeti összefogásukat az Amerikában élő viceprovinciális biztosítja. Fontos pozícióik, széles körű tevékenységük, aktivitásuk, szervezettségük, rendszeres élő kapcsolatuk, jelentős befolyásoló tényező a magyarországi jezsuitákra. (...) A jezsuita emigráció egyes tagjai rendszeres adatgyűjtést folytatnak a magyar belpolitikáról és az egyház helyzetéről. E célból kihallgatják a szocialista országokból kiutazó papokat. Az utóbbi években megnőtt a külföldről hazalátogató jezsuiták száma. Főleg rokonlátogatás, egyesek tudományos kutatás címén utaznak be. Bármilyen céllal jönnek is, idejük nagy részét rendtársaiknál töltik, a részükre készített program alapján. Információkat gyűjtenek a rend, az egyház helyzetéről, kapcsolatokat újítanak fel. Pontos a rend missziós küldetését rögzítő, akkor frissen kiadott irányelv idézése is, melyben olyan előírások állnak, hogy: — tagjainak adjanak megfelelő képzettséget, hogy képesek legyenek helyesen megítélni — a hit elvei szerint — a világ jelenlegi körülményeit, így képesek legyenek hathatósabb apostoli munkára; — vegyenek részt az egyház életében, lehetőségeik arányában segítsék annak missziós és szociális tevékenységét; — a szabályzatoknak megfelelően engedelmeskedjenek elöljáróiknak, a számukra kijelölt feladatokat maradéktalanul hajtsák végre; — éljenek annak tudatában, hogy saját életük példája a legjobb propaganda, buzdítás a szerzetesi élet követésére. E néhány idézetből is látható, hogy a dokumentum szinte minden sora eredeti megfogalmazásban beépülhetne akár egy mai kiadású katolikus egyháztörténelemkönyvbe is, csupán egy-két kiigazítást kellene tenni: például a „klerikális reakció" kifejezés helyére az „egyház" szót, az „ellenséges propaganda" helyére az „evangelizáció"-t írni. (A jelentés teljes szövege mint a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár 234. tétele a következő interneteimen olvasható: www. communio.hu/ppek/k234. htm) Szende Ákos