Új Ember, 2005 (60. évfolyam, 52/2941. szám - 61. évfolyam 51/2992. szám)

2005-08-21-28 / 34-35. (2975-2976.) szám

2005. augusztus 21-28. 17 A Szentkorona hiteles másolata Ipolybalogon Legyünk tiszták, hősök, szentek: ezt üzeni a magyar égbolt Nyolcszázötven lelkes, magyar katolikusok lakta falu Ipolybalog, közvetlenül a szlovák határon túl. Vasárnaponként öt-hatszázan vesznek részt szentmisén a Szent István-i alapítású templomban, a településen valamennyi gyereket megkeresztelik, a nagyobbak mind bérmálkoznak, templomban esküsznek, rendszeresen gyónnak és áldoznak. Az iskoláskorúak mindannyian járnak hittanra. Mindez jelentős mértékben köszönhető a korábbi plébánosnak, a mély lelki életet élő Montskó Tibornak, kinek sírjához ma egyre többen zarándokolnak. György Ferencet 2001-ben nevezték ki ide lelkipásztornak. Ő kezdeményezte, hogy abban a templomban, melynek tornyán a szokásos kereszt helyett a magyar korona díszeleg, kibontsák a csehszlovák hatóságok által 1924-ben befalazott üreget, melyben a Szentkoronát őrizték. A történet régen kezdődött. De még mielőtt erre rátérne, György Ferenc hangsúlyozottan kéri, a Szentkoronát így, egyben írjam, s majd később magyarázatát is adja ennek. 1304-ben a menekülő ma­gyar király, cseh Vencel - tud­ván az Árpád-ház kihalása utáni trónviszályok idején, hogy az tekinthető magyar ki­rálynak, akinek fejét a Szent­korona ékesíti - a székesfehér­vári koronázás után Budán új­rakoronáztatta magát a Szent­koronával. Kétezer fős hadse­reg kísérte, s amikor Budáról elindult északnak, azzal a szándékkal is, hogy rendet te­remtsen a Felvidéken, ahol Csák Máté kiskirálykodott, ma­gával vitte a Szentkoronát, s valamennyi királyi ékszert. Vácon át, a második este jutott el Ipolybalogra, 1304. augusz­tus 14-én, 701 évvel ezelőtt. A Szentkoronát a templom­ban, egy üregben őrizte a kato­naság. Maga a király egy Baluch vagy Balug nevezetű földesúrnál (akiről a település a nevét vette) szállt meg egy, de valószínűbb, hogy két éj­szakára, majd továbbhaladt Prága felé. A korona ottlétét a nép soha nem felejtette el. Százhatvan évvel később, 1464-ben Má­tyás király rendeletével került föl - cseh mesterek munkája­ként - a Szentkorona mása a templom tornyára, így lett az ipolybalogi az első szentkoro­nás templom. A pozsonyi ko­ronázó templom, a Szent Már­­ton-dóm tornyára ugyanis a török kiűzése után, amikor a politikai és az egyházi élet is visszavonult Budára, illetve Esztergomba, helyezték el a koronát. Jászberényben talál­ható még koronás templom, ennek története nemigen is­mert. Annyit tudni, hogy az 1700-as években egy magyar érzelmű lelkipásztor eszközöl­te ki: a korona mása ott is a szokásos kereszt helyére tétes­sen. 1464-től a Szentkorona min­dig látható volt az ipolybalogi templom tornyán. Ha leégett a templom, vagy a török földúl­ta, ismét megújult. Legutóbb az 1970-es években, s került a mostani másolat a templom legmagasabb pontjára. A templombelsőben az üreg mindig szent helynek számított a helyi nép számára, szinte zarándokhellyé vált. A hívek távolabbról is idejártak nemzettudatot gyűjteni, magyar­ságtudatot erősíteni, hálát adni Szent Istvánnak. 1924-ben azonban az üreget - tér vissza a korábban elmon­dottakhoz György Ferenc plé­bános - a cseh elöljáróságok befalaztatták. Trianon egyik át­­kos öröksége volt ez. Amikor 2001-ben idekerültem, egyik elő­dömnél találtam egy feljegyzést, mely az ősök hagyományára utal, s ebben az szerepel, hogy az üreg a szószék alatt volt. Arra gondol­tam, ha a csehek jogtalanul befa­lazták, mi jogosan kibontjuk. Nekiláttak a munkának, s ma jól látszik az 1304-ben is megvolt, valószínűleg koráb­ban is értékes tárgy tárolására használt üreg, melynek mélyé­re beépítettek egy trezort, kü­lönféle biztonsági berendezé­sekkel fölszerelve, s 2005. au­gusztus 14-től kezdve ott őrzik a Szentkorona hiteles másola­tát. Az üveg mellett márvány­táblán a következő felirat ol­vasható: A magyar Szentkoro­na 1304. augusztus 14-én ide­iglenes, hiteles másolatának 2005. augusztus 14-től állandó őrzési helye. Augusztus 14-én, Nagybol­dogasszony előnapján a Szent­korona illő körülmények kö­zött érkezett ide addig Veres­egyházán őrzték. Az ottani polgármester, Pásztor Béla, ipolybalogi származású, s fel­karolta az ügyet. Pásztor Béla és családja a második világhá­ború utáni kitelepítések során került le Magyarországra. Tá­mogatókat keresett, hogy az ünnepség méltó legyen. Reggel hétkor lépte át a Szentkorona a magyar-szlo­vák határt, melyet négy fehér ló húzta hintó szállított szlo­vák Gyarmattól. Fogadták a közbülső településeken: Kővá­ron, Nagycsalomján, Ipolyke­­szin, ahol a környék polgár­­mesterei a falu küldötteivel hódoltak a Szentkorona előtt. A falu főterén Pásztor Béla Ipolybalog polgármesterének, Balog Gábornak adta át a Szentkoronát, s fölhangzott a három himnusz: a magyar, a szlovák és az Európai Közös­ségé. A falubeliek közül korona­őrség szerveződött, elegáns koronaőri egyenruhák is ké­szültek. A templomajtóban György Ferenc plébános fo­gadta a koronát, melyet nyil­vános szemlére bocsátottak. Az ünnepi szentmisére, melynek főcelebránsa Paskai László bíboros, nyugalmazott érsek volt, a kápolnadombon került sor. Egyházi és világi méltóságok Magyarországról és Szlovákiából egyaránt meg­jelentek. A szlovák kormányt Csáky Pál miniszterelnök-he­lyettes képviselte, akinek köz­benjárására kormánya 700 000 koronával támogatta a hiteles másolat elkészítését. Magyar részről is ide vártak több köz­jogi méltóságot, Mádl Ferenc nyugalmazott köztársasági el­nököt, Orbán Viktor volt mi­niszterelnököt, állítólag még a szocialisták is kaptak meghí­vást, de még nem tudható, vé­gül is ki fogadta el azt. A Szentkorona Kevi Farkas budapesti ötvösművész alko­tása, a mestermunka öt és fél­millió forintba került. Egyéb másolatokkal szemben a teljes hűséget mutatja, hogy a zo­máncképek nem festettek, ha­nem égetéssel készültek. György Ferenc kezébe veszi a maga által papírból készített Szentkoronát. Az ifjúsági cso­port ugyanis földolgozta a magyar szentek legendáit, s a király mindig ezzel az „ék­szerrel" a fején tündökölt. Az ötlet, mely egyre gazda­godott, a plébános atyától in­dult: eredetileg csupán egy­szerű, szép másolat elhelyezé­sét tervezte. A falu népe büszke a koro­nás templomra. Már az ün­nepség jegyében fiatal férfiak és hölgyek kertészkednek, csi­nosítják a templomkertet, s kí­vülről a kőfal körüli részt. A Szentkorona ittléte újabb lökést ad mindannak az érzésnek, me­lyet az emberek eddig is tápláltak magukban. Trianon után, illetve a kom­munista időkben is mindig lát­ható volt a Szentkorona a templom tornyán. Higgadtan gondolva erre, természetesnek kell vennünk. Erről a higgadt­ságról, emelkedett gondolko­dásról tanúskodik Jan Chovan fafaragó mester, akinek műhe­lyéből a templom mennyeze­tét díszítő húsz fafaragvány is kikerült. Amikor munka köz­ben egy szlovák pap látta, min dolgozik, fölháborodva kér­dezte tőle: Te ezeknek - mármint a magyaroknak - ilyen Szent István-os, korottás dolgot készí­tesz?! Ha nincs Szent István koroná­ja, válaszolta erre Jan Chovan, nem létezne a szlovák nemzet sem. A Szentkorona őrizte meg az itt élő kis népeket, a magyart, a szlovákot, a horvátot és másokat egyaránt. Amely nemzet ugyanis a korona árnyékába húzódott, az megmaradt. A Szentkorona nem a magyarok, hanem Magyaror­szág koronája. Mi is szeretnénk a Szentkoro­nának visszaadni azt a jelentését - folytatja György Ferenc -, amit Szent István királyunk gondolt ki, vigyázza az ország összes né­pét, hiszen számolt valamennyi nációval, mint Szent Imréhez írott intelmeiben is említi. Ami­kor a magyar királyt a Szentkoro­nával koronázták meg, a népek között barátság és szeretet uralko­dott. Ma az Európai Unió lenne ilyen nagy, számos népet összefo­gó szövetség, de abban nem tűrik Istent, s akkor az egész széthullik. Azt szeretnénk, ha ebben a kaoti­kus Európában, ahol a pénz az is­ten, s csak az önzés számít, a Szentkorona és a hozzá kapcsoló­dó gondolatok rendet teremtené­nek. A templom mennyezetén föltűnik a Nyitra melletti zoborhegyi apátság, s a két ot­tani szent, Zoerard András és Benedek képe. Mór bencés pé­csi püspök jegyezte le Zoerard András és tanítványa, Benedek vértanú életrajzát. Ebben el­mondja, hogy iskolás fiú korá­ban többször hallhatta a Pan­nonhalmán megjelenő Benede­ket, aki csodálatos dolgokat be­szélt Zoerard András aszkéta életéről. Tőle hallotta, hogy mindkettőjüket István király buzgóságának híre vonzotta lengyel földről Magyarország­ra, a Vág sziklás partjára. A mennyezeten a magyar földre hithozó szentek mellett föltűnnek a későbbi magyar szentek, a Nagyboldog­asszony, Patrona Hungaro­­rum, tehát a magyarok patró­­nájának alakja. S az emlékezet­ben egyszerre megjelenik az 1083-as esztendő, amikor a magyar történelemben egye­dülálló módon (akkoriban még királyi jog lehetett a szentté avatás) öt személyt emeltek föl szentté ugyanazon a napon: a két Zobor-hegyi re­metét, Szent Istvánt, Szent Im­rét és Szent Gellértet. Ilyenre azóta sem került sor. Amikor elbarangolok Nyit­­rára, s a hegyoldalban fölku­tatom a bencés remeték bar­langját, egyszeriben az jut eszembe, milyen egyszerű is lenne az alapvető értékek mentén népeknek és nemze­teknek békességre jutniuk egymással. S már majdnem el­ringatom magam ebben a gondolatban, amikor érkezik a valóság, tudakolódzásomra, merre induljak a barlangok fe­lé, hallván, hogy magyarul szólok, szándékosan rossz irányt adnak meg... órákkal később, összebolyongván már a hatalmas kiterjedésű hegy­vidéket, német kérdésre mu­tatja meg az egyébként közeli helyet egy szlovák egyetemis­ta. Nos, igen, a Jan Chovánok mindig kevesen vannak... Hosszan elnézve az ipoly­balogi templom mennyezetét, egyszerre csak ezt mondja György Ferenc plébános: Hadd legyünk mi is tiszták, hő­sök­ szentek, ezt üzeni a magyar égbolt. Majd így folytatja: Mi a Szentkoronát személyként tisz­teljük, számunkra ő élő valóság. S elmagyarázza, miért írandó egybe a Szentkorona - és ily módon is kérik az MTA- t, vizsgálják fölül az írásmó­dot. Ahogy a Szentatya sem egy a szent atyák közül, úgy a mi Szentkoronánk sem egy a meg­szentelt koronák között. Elmer István­Fotó: Cser István és a szerző György Ferenc plébános az üreg mellett: itt őrzik a korona hiteles másolatát A Szentkorona az ipolybalogi templom tornyán A zoborhegyi remeték barlangja (jobbra). A szerző a barlang alatti forrásnál Hithozó és magyar szentek a templom mennyezetén Magyar élet Ipolybalog határában

Next