Új Ember, 2005 (60. évfolyam, 52/2941. szám - 61. évfolyam 51/2992. szám)

2005-12-11 / 50. (2991.) szám

2005. december 11. Kultúra A Dévai Szent Ferenc Ala­pítvány szervezésében de­cember 12-én, este fél nyolctól a Zeneakadémián Mozart-estet tart a Dévai Gyermekotthon javára a Rolla János vezette Liszt Fe­renc Kamarazenekar. Köz­reműködik: Baranyai László (zongora). Műsoron: Kis éji zene, a C-dúr és az A-dúr zongoraverseny. Betlehemi királyok cím­mel karácsonyi versekből álló estet ad Sellei Zoltán de­cember 12-én, hétfőn 18 órától a Magyar Nemzeti Múzeum Lapidárium Ká­vézójában (Bp., VIII. ker., Múzeum krt. 14—16.). Messzire szakadt magya­rok karácsonya címmel tartja következő estjét a Ma­gyar Emlékekért a Világban Egyesület december 13-án, 17 órától a Magyar Kultúra Alapítvány Székházában. (Bp., Szentháromság tér 6.). Válogatás II. Rákóczi Ferenc, Széchenyi István, Liszt Ferenc, Márai Sándor, Wass Albert és mások karácsonyi írásaiból, naplórészleteiből. Közre­működik: Bánffy György és Csabai János. Flenegger Johanna a mág­lyán című oratóriumát adja elő a Pannon Filharmoni­­kusok­ Pécs és a Nemzeti Énekkar december 13-án, este fél nyolctól a Művésze­tek Palotájának Nemzeti Hangversenytermében (Bp. IX. ker., Komor Marcell u. 1.). Vezényel: Hamar Zsolt. Közreműködik: Czabán An­gelika, Széll Cecília, Bakos Kornélia, Csapó József, Ladjánszki László (ének), va­lamint Für Anikó és Dunai Tamás színművészek. Händel Szent Cecília-napi ódája szólal meg december 15-én, este fél nyolctól a Ze­neakadémián. Az ünnepi hangversenyen - amelyet a vakok magyarországi okta­tásának 180. évfordulója és a Nádor-terem megnyitásá­nak tizedik évfordulója al­kalmából szerveztek - a Weiner Leó Zeneművészeti Szakközépiskola és Gimná­zium Zenekarát és Kórusát Kállay Gábor vezényli. Köz­reműködik: Zádori Mária és Kóbor Tamás. Csillagszóró címmel kará­csonyi hangverseny lesz de­cember 17-én, este nyolc órá­tól a budavári Nagyboldog­asszony (Mátyás-) templom­ban. Műsoron: Bach, Purcell, Vivaldi, Händel, Albinoni, Mendelssohn, Dvorak, Ester­házy Pál és Mozart művei. A Faludi Aka­démia doku­mentumfilm­klubjának kö­vetkező alkal­mán - decem­ber 14-én, szer­dán, 18.46 órakor - a Duna­­versitas Egyesület szerve­zésében működő filmes mesterkurzust mutatja be tanítványaival Buglya Sán­dor filmrendező. A filmklub helyszíne: Urá­nia Nemzeti Filmszínház, Fábri-terem (Budapest VIII., Rákóczi út 21.) Belépőjegyek 450 forintos áron a helyszínen, kezdés előtt kaphatók. „Kössük össze a mennyet és a Földet!" Makovecz Imre hetvenéves A népművészet rég elfele­dett és újra felfedezett világ­­szemléletével lát: a keresz­tény motívumok és a népi vallásosság bája jelenik meg szakrális alkotásain. A világ számára „Isten keze nyomát" tükrözi, és ezt jeleníti meg or­ganikus építészete. Az egykori állami tervező­­irodák „szocialista" betonkoc­káinak és panelformáinak vi­lágában nemcsak legkedve­sebb építőanyaga, a fa volt idegen, hanem még inkább szemlélete. A zaklatások nem szegték kedvét, és nem törték meg, folytatta a szabad nem­zet építését. S mivel saját ma­gyar értékeit mutatja fel, vi­lágszerte értékelik. Az Egye­sült Államok építésztársadal­mának tiszteletbeli tagja 1987 óta, Németország 1992-ben, Nagy-Britannia 1998-ban is­merte el művészetét hasonló módon, a világ Sevillában gyönyörködhetett Expo-pavi­­lonjában, 1990 óta a Kossuth-díj kitüntetettje. A római La Sapienza Pápai Egyetem 2001- ben tüntette ki. Világszemléle­te szerint „az építészet minket mindig az elé a feladat elé ál­lít, hogy kössük össze a meny­­nyet és a Földet". (r.p.) Fotó: Gottwald Károly A paksi Szentlélek­­templom A paksi templom mennyezeti ablaka Tóth Sándor December Színkép-erdőmagaslat Lobbanó nyír - Az alkony eddig tarthat Fenyőőr-egyenruhában­­ Míg fedett szekér bukdácsol gyászruhában komor fáklyákat oltogat a szél Jártányi erőben nyújtózik a hegy Mohos vízmosás partját kerülgeted Mélytavi tükrén állsz az elmúlásnak Lent vagy fent síkok meredélye Világlik csontvadonban Nappalok reménye Utadat folytasd szent halmok alatt Budai Kulcsár János Me a culpa Mindenható Isten, hallgassál meg engem! Bűnök zuhantak rám, vállaim nem bírják, akár öreg térdek a nagy, teli zsákot. Ne hagyd, hogy elessek, ne hagyd, hogy elvesszek. Sok-sok verésedtől megfáradt a lelkem, ne tégy ily nagy terhet nyomorult szívemre. Gonosz erők fognak, mézzel kenegetnek, tőled csalogatnak, hogy seholba essem... Hiábavalóság látásom-futásom, nincsen nyugodalmam, nincs vigasztalásom. Hozzád esedezve, könyörögve kérlek, ültesd el szívemben megtartó Igédet. M­exikó patrónája Guadalupei Szűz Mária-ábrázolások Tíz évvel Mexikóváros bevétele után, azaz 1531-ben, mikor béke uralkodott a népek közt és növekedni kez­dett a hit, a Cuautitlánból származó Juan Diego szom­bat hajnalban szentmisére menvén elhaladt Tepeyac dombja mellett. Ekkor csodálatos éneket hallott, ké­sőbb a beálló csendben a nevén szólították. Felment a dombra, ahol egy asszonyt látott, kinek öltözete a nap ragyogása volt, s bevilágította a földet s annak minden növényét. A világegyház két guada­lupei Szüzet is tisztel: az egyi­ket a spanyolországi Extrema­­durában, a másikat, akinek 474 év óta december 9-e és 12-e között ünnepeljük jelenését, Mexikóban és Latin-Ameriká­­ban. Ez a „mexikói" Szűz több ízben jelent meg Juan Diegónak, majd utoljára a ma is tisztelt festmény képében, Juan de Zumárraga mexikóvá­rosi püspöknek. A Szűzanya feladattal bízta meg Juan Diegót: járjon követségben azért, hogy a püspök emeltes­sen templomot nevének tisz­teletére. Ám a Szűz bizonyí­tékról sem feledkezett meg: a hideg ellenére virágzó rózsá­kat, s a virágokat összefogó vásznon saját képmását küld­te el. Ezen a ma Mexikóváros­ban tisztelt szentképen Szűz Mária mandorla előtt állva enyhén balra fordul, kezeit imádkozva illeszti össze, lábai alatt fekete holdsarló van. A holdat angyal tartja, kinek szárnya háromszínű: zöld, fe­hér és piros, amely megfelel a mexikói zászló trikolorjának. A festmény vegyes techniká­val - temperával, víz- és olaj­festékkel, illetve aranyozással - készült. Festőjét tekintve nincs egyetértés a művészet­­történészek s a teológusok kö­zött, míg az előbbiek emberi alkotónak, Marcos Cipacnak, addig az utóbbiak Gábriel vagy Mihály arkangyalnak, Szent Lukácsnak, esetleg ma­gának Szűz Máriának tulajdo­nítják a művet. A korabeli források alapján elmondhatjuk, hogy a XVIII. század közepére már minden város rendelkezett az eredeti­ről készült másolattal, így könnyítvén meg a zarándokla­tokat. Ugyancsak ebben az év­században vált gyakorivá az a felirat, mely biztosította a hí­vőt arról, hogy a másolat mé­rete és a rajta látható csillagok, illetve sugarak száma meg­egyezik az eredetivel. Ugyan­akkor az első másolatok nem maradtak fenn, így Juan Diegoé sem. Számuk főként a XVIII. században növekedett meg, miután 1737-ben, árvíztől és pestisjárványtól való szaba­dulást követően a guadalupei Szüzet Mexikó patrónájává avatták. A másolatok közül ki kell emelni azt az 1788-as mű­vet, melyet azért készítettek, hogy kitegyék mindazon kör­nyezeti hatásoknak, amelyek­nek a szent vászon is ki volt té­ve. A mű károsodását az erede­ti csodálatos keletkezésének bizonyítékaként fogták fel. A XIX. századból már nagyon kevés másolattal rendelke­zünk, alkotóik általában naiv festők voltak. Ekkor a metsze­tek népszerűségét tovább élte­tő litográfiák, azaz kőnyo­matok terjedtek el. A legkevesebb új ikonográ­fiai elemet adták a szentkép­hez azok a festmények, ame­lyeken a guadalupei Szüzet ábrázoló vászon vált a műal­kotás tárgyává. A szentképet ekkor úgy festették meg, mint­ha egy merevebb hordozóra (például falra, fatáblára) lenne kifüggesztve, illetve mintha maga Juan Diego tartaná két kezében kifeszítve, kiterítve. Egy másik csoportot alkot­nak azok a festmények, melye­ken a guadalupei Szüzet ró­zsák s angyalok veszik körül. Ez utóbbiak a művészi díszítő­kedv produktumai, főként a XVII., illetve a XVIII. századtól kezdve. A virágok, angyalok helyett, esetleg mellett a fest­mény sarkaiban, keretezett mezőben elhelyezve a jelené­seket is megörökíthették a mű­vészek. A keretezés az idő múltával egyre díszesebbé, egyre burjánzóbbá vált. A fes­tők ezeket a jelenéseket termé­szetesen külön táblán vagy vásznon is bemutathatták. A jelenések maguk is csodák: ezen csodákért a mindennapi ember (guadalupei) fogadalmi képekkel mond köszönetet. Az úgynevezett „guadalu­pei portrékon" történelmi vagy egyházi személyek arcképeit a guadalupei Szűz Mária alakja mellé helyezik, így ajánlva őket a Szűz védelmébe. A jelen he­lyett az örök időt állítják a kö­zéppontba az alkotók akkor, amikor a fenti személyek arc­mása helyett szenteket feste­nek meg a Szűz mellett - akár Juan Diegót is. Ebben az eset­ben már nem csak patrónaként tisztelik Máriát, hanem a mennyei hierarchia különböző fokait jelenítik meg. Fontos hangsúlyozni, hogy Jézus Krisztus anyját tiszteljük akár a guadalupei Szűzben, akár más jelenés Szűz Máriájá­ban. A Szeplőtelen Szűz azért kapta eltérő neveit, mert kü­lönböző országokban és helye­ken jelent meg. Az egyház a művészeten keresztül ezt Me­xikóban is mindig hirdette: így láthatjuk a guadalupei Szüzet Szent Anna és Joachim között, vagy a napkeleti királyok mel­lett, az egyiptomi menekülés közben, illetve Jézus keresztjé­nél, majd a végítéletnél. Dragon Zoltán v. Az emberhez érzelmileg legköze­lebb álló háziállat valószínűleg a ku­tya. Ezért került neve is jelzőként bi­zonyos emberi tulajdonságok érték­mérőjévé. Gyakran halljuk, de mondjuk is: hűséges, akár a kutya. Vagy kutyakötelességnek nevezzük az előttünk álló szép feladatok meg­valósítását. A névkapcsolat nemesíti a fogalmat, erősíti a kapcsolatokat, felemel, óv és védelmez. Sokszor hallottunk arról, hogy gazdája halála után a hűséges eb a te­metőben pusztult el bánatában. De vannak példák arról is, hogy a gazdája védelmében múlt ki. Mert őrzőnk és védelmezőnk is, ha arra kerül a sor. Azt mondják a tudósok, hogy a kutyának önérzete van. Meg­sértődik, ha igazságtalanság éri. De sohasem duzzog sokáig, megbocsátó és elnéző is tud lenni. Emlékszem egy országos érdeklő­déssel kísért esetre. Abban az időben még fiatal újságíróként jártam a vidé­ket, írtam is akkor a nem mindenna­pi esetről. Kiskunhalas környékén történt, hőse egy bozontos fekete pu­li volt. Még a nevére is emlékszem, Betyárnak hívták. Illés Sándor Fontos szolgálatot teljesített, egy birkapásztor mellett. A határt járta a juhokkal. Egyszer aztán összekülön­bözött a juhásszal. Megsértődött. Vi­lággá ment. De elterelt a nyájból három birkát is, úgy érezte, hogy szolgálataiért ennyi juss őt is megilleti. Nem ment a kis nyájjal messzire, kinézett magának egy közelében lévő elhagyatott tanyát. Oda vette be magát, de a harag ellené­re sem felejtette el a kötelességét. A bir­kákat mindennap kiterelte legelészni, miközben nyilván fél szemmel a régi nagy nyájat kísérte figyelemmel. És a juhászt, akire valamiért megorrolt. A juhász türelmes volt és várt. Fél szemmel ő is követte a kutya mozgá­sát. Betyárt néhány nap múltán visz­­szahajtotta az éhség régi gazdájához. Visszaterelte a juhokat is. „És akkor megállt előttem lehaj­tott fejjel és nyüszített..." - mesélte nekem a kibékülés pillanatának megrázó élményét a juhász, akit meglátogattam, hogy riportban szá­moljak be a nagy eseményről. A juhász vetett egy darab kenyeret Betyárnak, aztán megsimogatta bo­zontos fejét. Szent volt közöttük a bé­ke. Betyár máris futott, hogy összete­relje a közben szétszéledt nyájat. Visszahívta a kutyakötelesség. Tudok más hasonló esetekről is, amelyek megrendítően szépek és fel­emelők. Egyikük-másikuk szinte hi­hetetlen. Mint az a történet, amely a mi falunkban esett meg Nagy Vince tanyáján. Ott nem puli volt a fősze­replő, hanem egy korcs házőrző eb, nevét már elfelejtettem, pedig meg­érdemelné, hogy észben tartsam. Mert nem mindennapi dolgot csele­kedett. El sem hinném, ha nem bi­zonygatnák az eset ismerői, tanúi. Történt egy napon, hogy ismeretlen látogatója akadt Nagy Vince tanyájá­nak. Kutyaugatást nem hallott a gaz­da, tehát olyan valaki lehetett az éjjeli vendég, akit a kutya már ismert, és fel sem tételezte rossz szándékát. Pedig gonosz szándék hajtotta. Az istállóból ellopott egy üszőborjút. Kötőféken ve­zette el, a kutya egy ideig követte is. A rendőrség nem nagy buzgalom­mal nyomozott az ügyben, mert ugyan kinek a szívügye egy paraszt­­ember tehene? Egy ideig egy káro­sult gazda igyekezett a tolvaj nyomá­ba járni, aztán belefáradt és abba­hagyta a hiábavaló szimatolást. De nem úgy a kutya. És több si­kerrel. Csodával határos módon egy reggel Nagy Vince az udvaron találta az ellopott üszőt. Mellette ült a ku­tya. Mintha őt várná. Nekem, később úgy mesélték, hogy a borjút egy két dűlővel arrébb lakó tanyai gazda kötötte el és vitte magával. A kutya követte az éjszakai menetet, ismerte is a tettest, és csak az alkalomra várt, hogy igazságot te­gyen. A tehéntolvaj kis gulyája a sza­badban éjszakázott, egy megfelelő alkalommal odalopakodott és haza­terelte a tehenet. Én azt mondanám, hogy csak a kötelességét teljesítette. Kutyakötelesség

Next