Új Ember, 2005 (60. évfolyam, 52/2941. szám - 61. évfolyam 51/2992. szám)
2005-06-26 / 26. (2967.) szám
2005. június 26. Június vége az aratás ideje. Ilyenkor állnak szolgálatba azok a fiatal férfiemberek, akiket maga az Isten tnt meg a maga aratásába, mert „az aratnivaló sok, de a munkás kevés". Hogy mennyire kevés, azt mindannyian tudjuk, és hogy mekkora szükség van rájuk, azt még inkább. Ezért imádkoztunk értük éveken át, és a papszentelés ünnepi pillanataiban, és jó volna, ha ez nem maradna abba később sem. Már csak azért sem, mert ők értünk vannak, hiszen amikor a maga szolgálatára hívja őket, akkor a mi szolgálatunkra rendeli őket az Isten. Viseljük szívünkön a sorsukat, ahogy ők is a miénket. Június vége az aratás ideje. Isten éltető napja és esője, valamint az ember munkája és imádsága ilyenkorra érleli be a korábbi vetés gyümölcsét. A magvetés sokféle lehet: történhet a termőföldön, a családi otthonban, az iskolában és a papi szemináriumokban - de egyaránt az ember életének szolgálata. „Alakítsd életedet az úr keresztjének titka szerint..." (Esztergom) Erdő Péter bíboros, prímás, érsek június 18-án az esztergomi bazilikában ünnepi szentmise keretében pappá szentelte Frankó Tamás, Kovács Zoltán, Licskó Szabolcs, Papp Zoltán és Török László diakónusokat. Az érsek szentbeszédében kiemelte, hogy a mai egyház földi zarándokúját olyan világban járja, melyben lelki pusztaság és sivárság kínozza az embereket. Egy ilyen világban a papságnak vissza kell térnie a gyökerekhez, vagyis Jézus Krisztus személyéhez, s egyetlen igét - Isten igéjét - kell elvinni az emberekhez. A papság nem személyes képességek eredménye, a pap nem a saját nevében, hanem Krisztus személyében és képviseletében áll az oltár előtt. A papi szolgálat a szeretet szolgálata, a harmónia szenvedélyes keresése, melyben az imádság nem teher, hanem erőforrás, a közösség legközvetlenebb szolgálata. A szentmise végén a paptestvérek köszöntötték Erdő Pétert, akit harminc évvel ezelőtt éppen ezen a napon szenteltek pappá. - Hálát adok minden évért és minden napért! Minden nehézség ellenére nagyon jó papnak lenni - mondta az érsek. Lengyel Erzsébet „Amit hirdetsz, magad is hidd" (Debrecen, Polgár) Debrecenben, a Szent Anna-székesegyházban június 18-án Bosák Nándor püspök Kiss Zsolt Attila újfehértói, Kocsis Gábor nagykárolyi és Tamás László pócspetri születésű diakónusokat áldozópappá, Katona István és Szabó István papnövendékeket diakónussá szentelte. Másnap, 19-én, vasárnap Polgáron az ünnepélyes pillanatok tovább folytatódtak, amikor Bosák püspök Bökő Pétert és Ferenczi Richárdot diakónussá szentelte. A távolabbi falvakból, de a határon túli Nagykárolyból is érkeztek a rokonok, hívek, hittanos gyerekek a debreceni székesegyházba, hogy együtt ünnepeljenek a szentelendőkkel. Az egyházközségek igazi családi eseményként közösen élték meg az ünnepet az egyházmegye papjaival. A papi hivatás, a szolgálat lényegére hívta fel a figyelmet homíliájában, illetve a szentelési szertartás egyes mozzanataiban Bosák Nándor püspök. A papi szolgálat sajátos karaktere, jellege a szentmisében bontakozik ki. Az igeliturgia lényeges része a tanítás, az Evangélium üzenetének továbbítása, eljuttatása az emberekhez - fejtette ki a püspök gondolatait, amikor a diakónus kezébe adta az Evangéliumot a következő szavakkal: „Hirdesd az Evangéliumot, de amit hirdetsz, azt te magad is hidd, és amit teszel, azt kövesd is!" ÜNNEP Istentől megszólítva... Pap szentelések országszerte A szentelési szertartás végén az egyházmegye papjai külön-külön áldásban részesítették a fölszentelteket. Ezzel mintegy jelezve, hogy befogadták közösségükbe őket. Kovács Ágnes „Egyedül a szolgálatunkra kíváncsi a világ" (Eger) Évről évre visszatérő eseménye az egyházmegyéknek a júniusi pap- és diakónusszentelés, amelyre az egri bazilikában idén június 18-án került sor. Seregély István érsek két diakónust pappá, két növendéket pedig diakónussá szentelt. Az egyik újmisés, Érsek Attila 1981-ben született Egerben. Meghatározó volt hivatásában családja vallásos légköre. A templom szeretete, a jó kapcsolat a helybeli papokkal fontos szerepet játszott hivatása kibontakozásában. Az egri Gárdonyi Géza Ciszterci Gimnázium elvégzése után jelentkezett a szemináriumba. Papi jelmondatát János evangéliumából választotta: „Uram, kihez mennénk? Az örök élet igéi nálad vannak." Fedorka Zsolt 1979-ben született a felvidéki Királyhelmencen. Bély községben élt szüleivel és nővérével. Nagykaposon járt mezőgazdasági szakközépiskolába, utána menedzsmentképzőt végzett. Ekkor jelentkezett a szemináriumba. A papi hivatás gondolata már gyermekkorától foglalkoztatta, ami később csak erősödött. Meghatározó volt a vallásos neveltetés, valamint a plébános atyák áldozatos tevékenysége. Fontos volt számára a ministrálás, az oltár körüli szolgálat. Szentelési jelmondatát Szent Pál apostoltól választotta: „Elég neked az én kegyelmem." Az újmisések nyomába két diakónus lépett: Papier Pál (Besenyőtelek) és Tóth István (Szerencs). Az érsek a szentbeszédben megerősítette, hogy nem fejedelmeknek választotta ki a Gondviselés a meghívottakat, hanem Jézus Krisztus szolgálatának a folytatására, hogy életüket adják mindenkiért. „Az egyház történelme során valahányszor arra irányult az emberek - nyilván jó szándékú törekvése, hogy a papok az élet minden területén vezető szerephez jussanak, annak mindig az Evangélium hirdetése látta kárát. Hála Istennek, ma ez a veszély nem fenyeget bennünket. Mi napról napra megtapasztaljuk, hogy egyedül a szolgálatunkra kíváncsi a világ..." Szarvas István Jézus szava konkrét felhívás (Pécs) Három fiatalembert részesített az egyházi rend szentségében Mayer Mihály püspök június 18-án a pécsi székesegyházban. Darnai József Ágostont és Szép Attilát pappá, Barki Gábrielt pedig diakónussá szentelte a főpásztor. A szombati ünnepi liturgiára megtelt a pécsi bazilika. Az egyházmegye minden területéről érkeztek zarándokok, akik fontosnak tartották, hogy együtt adjanak hálát az új hivatásokért. Darnai József Ágoston 1979-ben született. A ciszterci rend Nagy Lajos Gimnáziumában érettségizett. Már gimnáziumi évei alatt naponta ministrált az irgalmasoknál, vasárnap a Szent Ágoston-templomban. A Pécsi Hittudományi Főiskola hallgatója volt. Szép Attila 1974-ben született, a Paksi Energetikai Szakközépiskolában érettségizett. A Budapesti Műszaki Egyetem Gépészmérnöki Karán szerzett atomenergetikai mérnöki diplomát. A Paksi Atomerőműben dolgozott. Teológiai tanulmányait a Pécsi Hittudományi Főiskolán végezte. Barics Gábriel 1981-ben született. Felsőszentmártoni kötődésű. Pécsett, az Angster József Szakközépiskolában érettségizett. Egy évig a Zágrábi Érseki Szeminárium növendéke volt. A teológiát Pécsett végezte. A megyés püspök az ünnepi szentmisén mondott beszédében kiemelte, hogy aki kimondja az igent, az rábízza magát Istenre, de nem a maga erejéből, hanem az Isten erejéből. Aki megszólította lesz, annak hagynia kell, hogy az isteni erő működjék benne. A papok feladata, hogy a híveket a cél felé vezessék, vagyis közösen, közösséget alkotva zarándokoljanak az úton. Az Úr által alapított egység legfőbb kifejeződését a liturgia ünneplésében éri el. Itt - kimagasló módon az eucharisztiában - van jelen Jézus Krisztus a hívők és az imádkozó közösség körében. Az egyházban Jézus Krisztus összegyűjti mindazokat, akik benne hisznek. Ezért aki az Örömhír szolgálatára kap hivatást, csak úgy tudja azt megfelelő mértékben teljesíteni, ha az egyháznak szenteli magát és tudatában van elkötelezettségének. Egy-egy papi hivatás arról tanúskodik, hogy Jézus tanítása nem régmúlt idők ránk maradt hagyományrendszere, hanem nagyon is konkrét, nagyon is nekünk szóló felhívás. Fazekas Orsolya Szolgálni és tanítani (Szeged) Gyulay Endre szeged-csanádi megyés püspök öt diakónust szentelt pappá június 18-án, Szeged székesegyházában, a Fogadalmi templomban. Idén Calaman János, Czank Gábor, Jánosi Szabolcs, Kövesdy Zsolt és Szabó Zoltán Jenő részesült az egyházi rend szentségében. Az egyházmegyében évek óta nem fordult elő, hogy egyszerre öt kispapot szentelhetett a főpásztor. Mivel a következő években - legjobb esetben is - mindössze két-három jelölt szentelése várható, Gyulay Endre arra kérte a nagy számban összegyűlt lelkipásztorokat és híveket, hogy imádkozzanak a papi hivatásokért. A püspök homíliájában a tanítás jelentőségét, a szentségek kiszolgáltatásának fontosságát hangsúlyozta, amelyhez szorosan hozzátartozik az imaélet elmélyítése is. (pali) Krisztus másának lenni... (Szombathely) Június 17-én, pénteken a szombathelyi székesegyházban Konkoly István megyés püspök áldozópappá szentelte Horváth Gábor György, Németh László és Szekeres János diakónusokat. A püspök a felszenteltekhez intézett beszédében arról szólt, hogy a pap a szenteléssel maga is „konszekrált" emberré válik, akinek feladata az istentisztelet végzése, amelyben átváltoztatja a kenyeret és a bort Krisztus vérévé. A püspök kiemelte továbbá, hogy minden felszenteltnek törekednie kell a Krisztussal való teljes lelki életközösségre és a többi pappal való szeretetegységre. A papok küldetést kapnak Isten népének lelki gondozására és vezetésére. Eközben azonban mindig Isten szerény eszközeinek kell maradniuk. A jót soha nem a személyes előmenetel vagy a siker érdekében kell tenni, hanem mindig Jézus ügyéért. Befejezésül azzal bátorította Konkoly István püspök az egyházmegye új papjait, hogy a megaláztatások türelmes elviselése által is egyre hasonlóbbakká válhatnak példaképükhöz, Jézus Krisztushoz. Ha valaki követni akarja a Jó Pásztort és vezetni akarja papként a rábízottakat, akkor fel kell vennie keresztjét és úgy kell követnie az Urat. Krisztusért érdemes mindent elhagyni, hiszen számtalan örömmel és boldogsággal ajándékozza meg kiválasztottait, és az örök élettel várja őket. Horváth István Sándor