Új Ember, 2007 (63. évfolyam, 1/3047-52/3098. szám)

2007-01-28 / 4. (3050.) szám

A legnagyobb magánrá­­dió-hálózat a Mária Rádiók Világcsaládja. Ennek 46. tagjaként - tízéves előkészítő mun­kát követően - 2006. ja­nuár 15-én szólalhatott meg első ízben a ma­gyar nyelvű adás. A Mária Rádió a szó szo­ros értelmében nem „egyházi rádió": világi hívek kezdeményezésére született, s az ő össze­fogásuk nyomán műkö­dik. Az elmúlt egy év eredményeiről, tanulsá­gairól, a továbblépés le­hetőségeiről Szederké­nyi Károly igazgatót kérdeztük. - Immár egy évre rendszere­sen hallhatók azok a műsora­ink, amelyek kezdettől szere­peltek a Mária Rádió prog­ramján: napi imádságok, négy rózsafüzér, a zsolozsma, a szentmise-közvetítés, minden hétköznap hittanórák, délutá­nonként az Irgalmasság órája. A visszajelzésekből kiderül, hogy jelenleg elsősorban az egyedül élők, az otthon lévők, az idősebbek, betegek a leg­hűségesebb hallgatóink. A legtöbb telefonhívás a közös imák előtt érkezik. Lehetősé­get adunk imaszándékok köz­lésére, amikor a hallgatók el­mondhatják, miért imádkoz­zunk, kiket szeretnének a kö­zös imába ajánlani. Ez a Mária Rádió „legaktívabb" szolgála­ta. Sikeresek a biblikus témájú műsorok, Barsi Balázs elmél­kedései, Kovács Gábor soroza­tai, népszerű Bartha Angéla Jé­zus él! című ifjúsági evangeli­zációs műsora, amelynek kap­csán már megtérésről is érke­zett visszajelzés... Szívesen veszik a hallgatók a tanító jel­legű adásokat, a hittanórákat. Hetente egy-egy plébánia vál­lalja a szentmise-közvetítése­ket, ami alkalmat ad arra, hogy a plébániai közösség is bemutatkozzék. A világ minden Mária Rá­diójának van egy „belső irányelve": egyenlő arányban megjelentetni az imádságot, a tanítást és a keresztény életre való felkészítést. Az első két irány jól működik, de az em­berek életét érintő, gyakorlati szempontokat előtérbe helye­ző tematikus műsorokhoz még nem találtunk elegendő segítséget. Talán itt vannak a legnagyobb hiányosságaink. A szakmaiságot fontosnak tartjuk, de a Mária Rádió szemléletétől idegen az, hogy médiatechnikai bravúrokra törekedjen. Elsősorban a csa­ládiasságra, természetességre helyezzük a hangsúlyt. Ön­kéntesek dolgoznak a rádió­nál, így a „teljes szakszerű­ség" nem minden tekintetben biztosítható, de ezt nem is tűztük ki célul. A rádió lénye­ge az evangelizálás, ezért fon­tosnak tartjuk a fiatalok meg­szólítását - jóllehet most is vannak ifjúságnak szóló adá­saink, s az önkénteseink kö­zött is sok a fiatal... A Mária Rádió frekvenciái május 13-án gyarapodtak. Komárom, Vác, Monor, Pécel, Gyál térsége mellett szeptem­berben Dömösön is megszó­lalhattunk. Áprilisban Kom­lón is elkezdtük a műsorszó­rást, legutóbb pedig Piliscsa­­bán vásároltunk frekvenciát. A technikai eszközöket a Má­ria Rádiók Világcsaládja biz­tosítja. Az antennát, az adóbe­rendezést ők telepítik az adott helyszínen, ahová aztán Bu­dapestről műholdon keresz­tül juttatjuk el az adást. A világcsalád Mária Rádió - Szabadka néven önálló egy­séget hozott létre. Huszon­négy órás magyar nyelvű adást közvetít, amely Szege­den is hallható lesz. Eddig az újvidéki Mária Rádió adott tizenkét órában magyar nyel­vű műsort. Erdélyben a nagyváradi Mária Rádiónak van tizenkét órányi magyar adása. Velük ugyancsak együttműködünk. De már szóba került az is, hogy a Kárpát-medencében létreho­zunk egy magyar nyelvű rá­diócsaládot. Havonta adjuk ki műsorfü­zetünket, továbbá évente négyszer tervezzük megjelen­tetni A mi rádiónk című képes magazint. Kiadványainkhoz a templomokban juthatnak hozzá az érdeklődők, illetve postázzuk azoknak, akik ké­rik. Fontos hangsúlyozni, hogy ezt a rádiót a hallgatók, a világi Krisztus-hívők tartják fenn. Az év végéig még ka­punk segítséget az alapítók­tól, azután a saját lábunkra kell állnunk. Ezért szeret­nénk, hogy a hírünk minél többekhez eljusson, s e fele­lősséget átérezzék a hallga­tók. A mi rádiónkról, vagyis közös ügyről van szó. Pallós úr •• •• •• Közös ügy Egyéves a magyar Mária Rádió Fórum 2007. január 28. Ünnepi misével, kiállítással Árpád-házi Szent Margit-hét Segesden Segesden, a hajdani ki­rálynéi városban Ivelics Jánosné könyvtárosnak kö­szönhetően hagyománnyá nemesedett az elmúlt évek­ben az Árpád-házi Szent Margit-hét. IV. Béla király le­ányának eszmélése kötődik e búcsújáró hellyé lett kis so­mogyi településhez, amely egy időben hazánk fővárosa volt. A Szent Margit-hét ün­nepi programsorozata janu­ár 18-án szentmisével kez­dődött, amelyet Borza Miklós somogyszob-segesdi plébá­nos mutatott be. Abban a közösségben, ahol Margit élt, kizárólag az volt a fontos, hogy a másiknak jó le­gyen - mondta prédikációjá­ban a fiatal plébános. - Vigasztalta a rászoruló­kat, szinte szenvedélyes szeretettel ápolta a betege­ket. Vajon képesek vagyunk-e mi is gyakorolni eze­ket az erényeket? Készen állunk-e a Vőlegény foga­dására? Életprogrammá tudjuk-e tenni a szerete­­tet, a gyámolítást, azt, hogy a másiknak jó legyen? - sorjáztak a kérdések, amelyekre magunkban kell megtalálnunk a választ. A szentmisét követően benépesült az Ár­pád-házi Szent Margit Múzeumi Kiállítóhely és Könyvtár. Az egykori malomépület ma Segesd ékköve, amely nemcsak építészetileg babonázza meg a szemet, hanem színes prog­ramjaival, szakrális eseményeivel a lelket is emeli. Az ünnepi hetet megnyitó Bencze Imre polgármester köszöntőjében e szép rendez­vénysort emelte ki, amely méltán lehet része a Magyar Kultúra Napjának is. Mint mondta, nem érkezett üres kézzel, tíz vaskos kötettel ajándékozta meg a könyvtárat. Ezután nyílt meg Péger József Templomok című kiállítása. A paksi festőművészt, aki rendszeres résztvevő­je a segesdi alkotótáboroknak, Kertész Sándor kaposvári festőművész méltatta. Egyebek mellett a technikai és műfaji sokszínűségre, a folyamatos kezdeményezőkészségre, a hívő művész expresszív kifejezésmódjára, a benne élő tűzre hívta fel a figyelmet. Elhangzott egy medjugorjei Mária-üzenet is: A templom Isten palotája, az a hely, ahol össze­gyűjt­elek benneteket, és ahol szeretném nektek megmutatni az Istenhez vezető utat. Gyertek, és imádkozzatok! Ne a többieket figyeljétek, ne mond­jatok rosszat róluk, hanem életetekkel tegyetek ta­núságot a szentség útjáról! A templomok méltók a tiszteletre, és szentek, mert az emberré lett Isten la­kik bennük éjjel és nappal. A kiváló akvarellista többek között So­mogy vámos Árpád-kori templomromját, Segesd, Pálfa, Pári, Paks, Lovasberény temp­lomát festette meg, de számos más kompozí­ció, köztük a Pannonhalmát idéző is paraván­ra került, és a paksi '56-os eseményekről ké­szült sorozatból is láthatunk néhányat. A IV. Béla Király Általános Iskola furulya tansza­kos hallgatói Berták Gabriella tanárnő közre­működésével szépséges dallamokkal örven­deztették meg a közönséget, és elhangzott Péger József egyik verse is: Fontos dolgok ele­nyésznek egy napon / Nem bántanak a csalódások egy napon /[...] Nem csábítanak a kísértések egy napon / Rájövök, miért éltem egy napon. Az ünnepi rendezvénysor január 26-án folytatódik, fél ötkor az iskola színjátszó szak­körösei Szent Margit legendáját adják elő Nagy Erika rendezésében. Lőrincz Sándor­Fotó: Kóczián Zoltán Gergely Kertész Sándor és Péger József Borza Miklós plébánossal kiosztották a Szalézi Szent Ferenc-sajtóösztöndíjat A nem egyházi sajtóban képviselt keresztény újságírói hivatás megbecsülésének jeléül a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia idén is kiosztotta a Szalézi Szent Ferenc-sajtóösz­töndíjat, melyet egy éven keresztül kapnak a kiválasztottak, akik munkájukkal tanúbi­zonyságot tesznek a keresztény értékrendről, s azt szakmailag igényesen jelenítik meg a hazai tömegtájékoztatásban. Az ösztöndíjat idén Szőnyi Szilárd és Toldi Éva kapta, az alábbiakban az ő gondolataikkal emlékezünk az újságírók védőszentjére. Budapesten szü­letett 1950-ben. Édesapja '56-os for­radalmi részvétele és értelmiségi szár­mazása miatt nem vették fel a tanár­képző főiskolára. 1971-től 1973-ig La­­josmizse mellett egy tanyán tanított képesítés nélküli neve­lőként, majd levelező tagozaton végezte el a főiskolát Szegeden, magyar-történelem szakon. Házas, két gyermek édesanyja. 1989 óta a Veszprém megyei Naplónál dol­gozik újságíróként, annak súlyát, felelősségét, mennyire fontos, hogy mit írok, hogyan írok, s tudatosodott bennem: e pálya számomra nem csupán mun­kalehetőség, hanem küldetés. Azóta is így ér­zem, és igyekszem helytállni. Talán monda­nom sem kell, hogy ez nem mindig volt köny­­nyű egy világi napilapnál. Toldi Éva Toldi Éva Keresztény értékrend­­ egy megyei napilapban Tizennyolc éves pedagógusi pálya után ér­keztem az újságírás mezejére 1989-ben, s azóta dolgozom Veszprém megye napilapjánál, a Naplónál. Szakterületeim a kultúra, az oktatás, az egyházak és a hitélet. Az utóbbi kettő addig természetesen nem tartozott a korábban párt­állami fenntartású lap profiljába. Kezdettől úgy gondoltam, a hitélet kihagyhatatlan egy közéleti napilapból, hiszen a társadalom aktív polgárai a hívő emberek is, és hiszem, hogy az újságnak nevelő és missziós szerepe is van. Az egyházak életéről, tanúságtevő hívőkről szóló írásoknak óriási szerepük van egy vitági lap­ban, bizonyos értelemben talán fontosabb is, mint az egyházi újságokban. Azokat ugyanis elsősorban hívő emberek olvassák, míg a vilá­gi lapokat ateisták is, s így nagyobb az esélye annak, hogy egy-egy cikk őket is megszólítja. 1991-től kezdeményezésemre Hit-Világ címmel egész oldalas melléklet szerkesztésére kaptam lehetőséget. Ez azóta is rendszeresen megjelenik a Naplóban, kezdetben hetente, ma havonta egyszer. Elsősorban ökumenikus jellegű lelkiségi fórum ez, amely alkalman­ként egyházpolitikai kérdésekkel is foglalko­zik. E melléklethez fűződik egyik legszebb, legemlékezetesebb és meghatározó élmé­nyem. A kilencvenes évek elején hetente kap­tam levelet egyik olvasónktól. Ebben gúnyo­san támadta egy-egy cikkemet. Talán három évig tartott ez. Mindig elolvastam, amit írt, de soha nem válaszoltam neki. Aztán több levél nem érkezett. Ám egy év múlva ugyanő nyolc oldalon számolt be arról, hogy egy tudósítá­som - melyben a lelkipásztor szentbeszédét hosszan idéztem - megragadta őt, s köszönte, hogy akkor azt megírtam. Mert elindított ben­ne egy folyamatot. Azóta hívő lett, s mélyen bánja korábbi leveleit. Ez az eset fordulópont volt újságírói pályámon. Mert megéreztem jobbá tenni - ha nem is a világot... Már évek óta a sajtóban dolgoztam, de még nem tudtam magam újságírónak, legföljebb ha újságba író embernek. Azt, hogy miközben a kenyérrevalót angoltanárként keresem meg, cikkeim jelennek meg az Igen című folyóirat­ban, a katolikus közéletben való megmártó­zásnak tekintettem. Eszem ágában sem volt vitági laphoz szegődni, mígnem a kilencvenes évek közepén megtalált egy ajánlat az­­ akko­ri­­ Magyar Nemzettől. Igent mondtam, és ahogy mondani szokás, ez volt életem egyik legjobb döntése. Már évek óta a polgári napilapnál voltam, de még mindig nehezemre esett újságíróként gondolni magamra. Ezt a szakmát sosem ta­nultam tételesen, csak úgy belecsöppentem és műveltem az amatőrség - úgy reméltem - minden bájával és naivitásával. A változást a Heti Válasz hozta meg. Itt a lap létrejötte, 2001 óta belpolitikai rovatvezető-helyettesként ad­digi szűkebb szakterületem, az egyházi té­mák mellett közéleti kérdésekkel foglalko­zom. Ez eleinte nehezemre esett, hiszen ki szeret zűrös emberekkel zűrös ügyekről tár­salogni? Azóta sokat „romlottam", de abban bízom, hogy belső mércém, amelyet nyugod­tan nevezhetünk lelkiismeretnek, mindig a helyén lesz. Munkám során nem tudok és nem is aka­rok attól az értéktől eltekinteni, amelybe a ka­tolikus egyház hol ifjontian dacoskodó, de mindenkor odaadó fiaként belenőttem, és amelyet több-kevesebb sikerrel törekszem to­vábbadni a Jóisten kegyelméből és hitvesem szeretetéből született négy gyermekemnek. Cikkeimet ugyanakkor a méltányosság szele­mében igyekszem írni, vagyis kerülöm azt a két végletet, amelyre Jeleníts István megfogal­mazása hívta fel a figyelmemet, a tiszteletlen kritikát és a kritikátlan tiszteletet. Ezen belül hivatásomnak tartom, hogy olyan közérthető­en fogalmazzak hit és erkölcs dolgairól, hogy arra a hitet nem ismerők is fogékonyak legye­nek. Mindenekfelett pedig szeretek, sőt mára a szenvedélyemmé vált szövegekkel bíbelőd­ni, vagyis cikkeket szerkeszteni, húzni, átdol­gozni, és ezzel jobbá tenni - ha nem is a vilá­got, de mások kéziratait. Szőnyi Szilárd : A hivatás nem börtön... Olofsson Placid bencés szerzetes tíz évet rabos­kodott a Gulagon. Az Új Ember Família maga­zinjának februári szá­mában közlendő inter­júnkban életútjáról be­szél. Ebből a beszélge­tésből való az alábbi részlet­ vallomása a szolgálatról. „Mindig azt akarom tenni, amit a Jóisten kíván tőlem. Ez persze nem könnyű. Sokszor kérdezem az Urat, hogy mi az akarata velem kapcsolatban. Egy alkalommal rabként azt a feladatot kaptam, hogy mossam fel a cellák előtti fo­lyosót. A felvigyázó katona nagyon unta magát, unalmá­ban énekelni kezdett, és ek­kor a Szentlélek Isten »oldal­ba bökött«: ha ő énekel, én is énekelhetek, hadd szórakoz­zanak a többiek a cellákban. Másnap eszembe jutott: ez a jóember nem tud magyarul, így azt is »énekelhetem«, hogy egy katolikus pap taka­rítja a folyosót. A folyosó vé­gén lévő hat cellában har­minckét halálraítélt várta a kivégzését. Ott, a halálkam­rák előtt azt kezdtem énekel­ni, aki a szentgyónását el akarja végezni, bánja meg a bűneit, én megadom a felol­­dozást, és ez érvényes szent­gyónás lesz (mert négyszem­közti bűnvallomásról nem le­hetett szó). Kerestem egy ma­gyar nótát, annak dallamán énekeltem a feloldozást. Fúj­tam a nótát, csak azt nem ér­tettem, hogy mit üzent ne­kem a Jóisten. Később megértettem, miért is ítélt tíz év kényszermunká­ra a hadbíróság. Egy férfi később megkérdezte: te éne­keltél a folyosón? »Nem tu­dom neked elmondani, hogy ennek milyen hatása volt a halálkamrában, megváltozott a légkör. Amikor meghallot­tuk az énekedet, akkor el­kezdtünk suttogni, milyen csodálatos az Isten - amikor mi nem tudunk megbékélni a sorsunkkal, még saját ma­gunkkal sem, akkor itt a lehe­tőség, hogy az Úristennel ki­béküljünk.« Én akkor értettem meg, hogy azért küldött ide az Is­ten, hogy tartsam a lelket a fo­golytársaimban. Azóta is vesszőparipám, hogy próbáljuk észrevenni az Úristen üzeneteit." Szőnyi Szilárd Budapesten szü­letett 1967-ben. Az ELTE bölcsészkarán szerzett angoltanári diplomát. A tanítás mellett az Igen című katolikus folyóirat­nál dolgozott, majd 1997-ben a Magyar Nemzet újságírója lett. 2001-től a Heti Válasz belpolitikai rovat­vezető-helyettese.

Next