Új Ember, 2007 (63. évfolyam, 1/3047-52/3098. szám)
2007-01-28 / 4. (3050.) szám
A legnagyobb magánrádió-hálózat a Mária Rádiók Világcsaládja. Ennek 46. tagjaként - tízéves előkészítő munkát követően - 2006. január 15-én szólalhatott meg első ízben a magyar nyelvű adás. A Mária Rádió a szó szoros értelmében nem „egyházi rádió": világi hívek kezdeményezésére született, s az ő összefogásuk nyomán működik. Az elmúlt egy év eredményeiről, tanulságairól, a továbblépés lehetőségeiről Szederkényi Károly igazgatót kérdeztük. - Immár egy évre rendszeresen hallhatók azok a műsoraink, amelyek kezdettől szerepeltek a Mária Rádió programján: napi imádságok, négy rózsafüzér, a zsolozsma, a szentmise-közvetítés, minden hétköznap hittanórák, délutánonként az Irgalmasság órája. A visszajelzésekből kiderül, hogy jelenleg elsősorban az egyedül élők, az otthon lévők, az idősebbek, betegek a leghűségesebb hallgatóink. A legtöbb telefonhívás a közös imák előtt érkezik. Lehetőséget adunk imaszándékok közlésére, amikor a hallgatók elmondhatják, miért imádkozzunk, kiket szeretnének a közös imába ajánlani. Ez a Mária Rádió „legaktívabb" szolgálata. Sikeresek a biblikus témájú műsorok, Barsi Balázs elmélkedései, Kovács Gábor sorozatai, népszerű Bartha Angéla Jézus él! című ifjúsági evangelizációs műsora, amelynek kapcsán már megtérésről is érkezett visszajelzés... Szívesen veszik a hallgatók a tanító jellegű adásokat, a hittanórákat. Hetente egy-egy plébánia vállalja a szentmise-közvetítéseket, ami alkalmat ad arra, hogy a plébániai közösség is bemutatkozzék. A világ minden Mária Rádiójának van egy „belső irányelve": egyenlő arányban megjelentetni az imádságot, a tanítást és a keresztény életre való felkészítést. Az első két irány jól működik, de az emberek életét érintő, gyakorlati szempontokat előtérbe helyező tematikus műsorokhoz még nem találtunk elegendő segítséget. Talán itt vannak a legnagyobb hiányosságaink. A szakmaiságot fontosnak tartjuk, de a Mária Rádió szemléletétől idegen az, hogy médiatechnikai bravúrokra törekedjen. Elsősorban a családiasságra, természetességre helyezzük a hangsúlyt. Önkéntesek dolgoznak a rádiónál, így a „teljes szakszerűség" nem minden tekintetben biztosítható, de ezt nem is tűztük ki célul. A rádió lényege az evangelizálás, ezért fontosnak tartjuk a fiatalok megszólítását - jóllehet most is vannak ifjúságnak szóló adásaink, s az önkénteseink között is sok a fiatal... A Mária Rádió frekvenciái május 13-án gyarapodtak. Komárom, Vác, Monor, Pécel, Gyál térsége mellett szeptemberben Dömösön is megszólalhattunk. Áprilisban Komlón is elkezdtük a műsorszórást, legutóbb pedig Piliscsabán vásároltunk frekvenciát. A technikai eszközöket a Mária Rádiók Világcsaládja biztosítja. Az antennát, az adóberendezést ők telepítik az adott helyszínen, ahová aztán Budapestről műholdon keresztül juttatjuk el az adást. A világcsalád Mária Rádió - Szabadka néven önálló egységet hozott létre. Huszonnégy órás magyar nyelvű adást közvetít, amely Szegeden is hallható lesz. Eddig az újvidéki Mária Rádió adott tizenkét órában magyar nyelvű műsort. Erdélyben a nagyváradi Mária Rádiónak van tizenkét órányi magyar adása. Velük ugyancsak együttműködünk. De már szóba került az is, hogy a Kárpát-medencében létrehozunk egy magyar nyelvű rádiócsaládot. Havonta adjuk ki műsorfüzetünket, továbbá évente négyszer tervezzük megjelentetni A mi rádiónk című képes magazint. Kiadványainkhoz a templomokban juthatnak hozzá az érdeklődők, illetve postázzuk azoknak, akik kérik. Fontos hangsúlyozni, hogy ezt a rádiót a hallgatók, a világi Krisztus-hívők tartják fenn. Az év végéig még kapunk segítséget az alapítóktól, azután a saját lábunkra kell állnunk. Ezért szeretnénk, hogy a hírünk minél többekhez eljusson, s e felelősséget átérezzék a hallgatók. A mi rádiónkról, vagyis közös ügyről van szó. Pallós úr •• •• •• Közös ügy Egyéves a magyar Mária Rádió Fórum 2007. január 28. Ünnepi misével, kiállítással Árpád-házi Szent Margit-hét Segesden Segesden, a hajdani királynéi városban Ivelics Jánosné könyvtárosnak köszönhetően hagyománnyá nemesedett az elmúlt években az Árpád-házi Szent Margit-hét. IV. Béla király leányának eszmélése kötődik e búcsújáró hellyé lett kis somogyi településhez, amely egy időben hazánk fővárosa volt. A Szent Margit-hét ünnepi programsorozata január 18-án szentmisével kezdődött, amelyet Borza Miklós somogyszob-segesdi plébános mutatott be. Abban a közösségben, ahol Margit élt, kizárólag az volt a fontos, hogy a másiknak jó legyen - mondta prédikációjában a fiatal plébános. - Vigasztalta a rászorulókat, szinte szenvedélyes szeretettel ápolta a betegeket. Vajon képesek vagyunk-e mi is gyakorolni ezeket az erényeket? Készen állunk-e a Vőlegény fogadására? Életprogrammá tudjuk-e tenni a szeretetet, a gyámolítást, azt, hogy a másiknak jó legyen? - sorjáztak a kérdések, amelyekre magunkban kell megtalálnunk a választ. A szentmisét követően benépesült az Árpád-házi Szent Margit Múzeumi Kiállítóhely és Könyvtár. Az egykori malomépület ma Segesd ékköve, amely nemcsak építészetileg babonázza meg a szemet, hanem színes programjaival, szakrális eseményeivel a lelket is emeli. Az ünnepi hetet megnyitó Bencze Imre polgármester köszöntőjében e szép rendezvénysort emelte ki, amely méltán lehet része a Magyar Kultúra Napjának is. Mint mondta, nem érkezett üres kézzel, tíz vaskos kötettel ajándékozta meg a könyvtárat. Ezután nyílt meg Péger József Templomok című kiállítása. A paksi festőművészt, aki rendszeres résztvevője a segesdi alkotótáboroknak, Kertész Sándor kaposvári festőművész méltatta. Egyebek mellett a technikai és műfaji sokszínűségre, a folyamatos kezdeményezőkészségre, a hívő művész expresszív kifejezésmódjára, a benne élő tűzre hívta fel a figyelmet. Elhangzott egy medjugorjei Mária-üzenet is: A templom Isten palotája, az a hely, ahol összegyűjtelek benneteket, és ahol szeretném nektek megmutatni az Istenhez vezető utat. Gyertek, és imádkozzatok! Ne a többieket figyeljétek, ne mondjatok rosszat róluk, hanem életetekkel tegyetek tanúságot a szentség útjáról! A templomok méltók a tiszteletre, és szentek, mert az emberré lett Isten lakik bennük éjjel és nappal. A kiváló akvarellista többek között Somogy vámos Árpád-kori templomromját, Segesd, Pálfa, Pári, Paks, Lovasberény templomát festette meg, de számos más kompozíció, köztük a Pannonhalmát idéző is paravánra került, és a paksi '56-os eseményekről készült sorozatból is láthatunk néhányat. A IV. Béla Király Általános Iskola furulya tanszakos hallgatói Berták Gabriella tanárnő közreműködésével szépséges dallamokkal örvendeztették meg a közönséget, és elhangzott Péger József egyik verse is: Fontos dolgok elenyésznek egy napon / Nem bántanak a csalódások egy napon /[...] Nem csábítanak a kísértések egy napon / Rájövök, miért éltem egy napon. Az ünnepi rendezvénysor január 26-án folytatódik, fél ötkor az iskola színjátszó szakkörösei Szent Margit legendáját adják elő Nagy Erika rendezésében. Lőrincz SándorFotó: Kóczián Zoltán Gergely Kertész Sándor és Péger József Borza Miklós plébánossal kiosztották a Szalézi Szent Ferenc-sajtóösztöndíjat A nem egyházi sajtóban képviselt keresztény újságírói hivatás megbecsülésének jeléül a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia idén is kiosztotta a Szalézi Szent Ferenc-sajtóösztöndíjat, melyet egy éven keresztül kapnak a kiválasztottak, akik munkájukkal tanúbizonyságot tesznek a keresztény értékrendről, s azt szakmailag igényesen jelenítik meg a hazai tömegtájékoztatásban. Az ösztöndíjat idén Szőnyi Szilárd és Toldi Éva kapta, az alábbiakban az ő gondolataikkal emlékezünk az újságírók védőszentjére. Budapesten született 1950-ben. Édesapja '56-os forradalmi részvétele és értelmiségi származása miatt nem vették fel a tanárképző főiskolára. 1971-től 1973-ig Lajosmizse mellett egy tanyán tanított képesítés nélküli nevelőként, majd levelező tagozaton végezte el a főiskolát Szegeden, magyar-történelem szakon. Házas, két gyermek édesanyja. 1989 óta a Veszprém megyei Naplónál dolgozik újságíróként, annak súlyát, felelősségét, mennyire fontos, hogy mit írok, hogyan írok, s tudatosodott bennem: e pálya számomra nem csupán munkalehetőség, hanem küldetés. Azóta is így érzem, és igyekszem helytállni. Talán mondanom sem kell, hogy ez nem mindig volt könynyű egy világi napilapnál. Toldi Éva Toldi Éva Keresztény értékrend egy megyei napilapban Tizennyolc éves pedagógusi pálya után érkeztem az újságírás mezejére 1989-ben, s azóta dolgozom Veszprém megye napilapjánál, a Naplónál. Szakterületeim a kultúra, az oktatás, az egyházak és a hitélet. Az utóbbi kettő addig természetesen nem tartozott a korábban pártállami fenntartású lap profiljába. Kezdettől úgy gondoltam, a hitélet kihagyhatatlan egy közéleti napilapból, hiszen a társadalom aktív polgárai a hívő emberek is, és hiszem, hogy az újságnak nevelő és missziós szerepe is van. Az egyházak életéről, tanúságtevő hívőkről szóló írásoknak óriási szerepük van egy vitági lapban, bizonyos értelemben talán fontosabb is, mint az egyházi újságokban. Azokat ugyanis elsősorban hívő emberek olvassák, míg a világi lapokat ateisták is, s így nagyobb az esélye annak, hogy egy-egy cikk őket is megszólítja. 1991-től kezdeményezésemre Hit-Világ címmel egész oldalas melléklet szerkesztésére kaptam lehetőséget. Ez azóta is rendszeresen megjelenik a Naplóban, kezdetben hetente, ma havonta egyszer. Elsősorban ökumenikus jellegű lelkiségi fórum ez, amely alkalmanként egyházpolitikai kérdésekkel is foglalkozik. E melléklethez fűződik egyik legszebb, legemlékezetesebb és meghatározó élményem. A kilencvenes évek elején hetente kaptam levelet egyik olvasónktól. Ebben gúnyosan támadta egy-egy cikkemet. Talán három évig tartott ez. Mindig elolvastam, amit írt, de soha nem válaszoltam neki. Aztán több levél nem érkezett. Ám egy év múlva ugyanő nyolc oldalon számolt be arról, hogy egy tudósításom - melyben a lelkipásztor szentbeszédét hosszan idéztem - megragadta őt, s köszönte, hogy akkor azt megírtam. Mert elindított benne egy folyamatot. Azóta hívő lett, s mélyen bánja korábbi leveleit. Ez az eset fordulópont volt újságírói pályámon. Mert megéreztem jobbá tenni - ha nem is a világot... Már évek óta a sajtóban dolgoztam, de még nem tudtam magam újságírónak, legföljebb ha újságba író embernek. Azt, hogy miközben a kenyérrevalót angoltanárként keresem meg, cikkeim jelennek meg az Igen című folyóiratban, a katolikus közéletben való megmártózásnak tekintettem. Eszem ágában sem volt vitági laphoz szegődni, mígnem a kilencvenes évek közepén megtalált egy ajánlat az akkori Magyar Nemzettől. Igent mondtam, és ahogy mondani szokás, ez volt életem egyik legjobb döntése. Már évek óta a polgári napilapnál voltam, de még mindig nehezemre esett újságíróként gondolni magamra. Ezt a szakmát sosem tanultam tételesen, csak úgy belecsöppentem és műveltem az amatőrség - úgy reméltem - minden bájával és naivitásával. A változást a Heti Válasz hozta meg. Itt a lap létrejötte, 2001 óta belpolitikai rovatvezető-helyettesként addigi szűkebb szakterületem, az egyházi témák mellett közéleti kérdésekkel foglalkozom. Ez eleinte nehezemre esett, hiszen ki szeret zűrös emberekkel zűrös ügyekről társalogni? Azóta sokat „romlottam", de abban bízom, hogy belső mércém, amelyet nyugodtan nevezhetünk lelkiismeretnek, mindig a helyén lesz. Munkám során nem tudok és nem is akarok attól az értéktől eltekinteni, amelybe a katolikus egyház hol ifjontian dacoskodó, de mindenkor odaadó fiaként belenőttem, és amelyet több-kevesebb sikerrel törekszem továbbadni a Jóisten kegyelméből és hitvesem szeretetéből született négy gyermekemnek. Cikkeimet ugyanakkor a méltányosság szelemében igyekszem írni, vagyis kerülöm azt a két végletet, amelyre Jeleníts István megfogalmazása hívta fel a figyelmemet, a tiszteletlen kritikát és a kritikátlan tiszteletet. Ezen belül hivatásomnak tartom, hogy olyan közérthetően fogalmazzak hit és erkölcs dolgairól, hogy arra a hitet nem ismerők is fogékonyak legyenek. Mindenekfelett pedig szeretek, sőt mára a szenvedélyemmé vált szövegekkel bíbelődni, vagyis cikkeket szerkeszteni, húzni, átdolgozni, és ezzel jobbá tenni - ha nem is a világot, de mások kéziratait. Szőnyi Szilárd : A hivatás nem börtön... Olofsson Placid bencés szerzetes tíz évet raboskodott a Gulagon. Az Új Ember Família magazinjának februári számában közlendő interjúnkban életútjáról beszél. Ebből a beszélgetésből való az alábbi részlet vallomása a szolgálatról. „Mindig azt akarom tenni, amit a Jóisten kíván tőlem. Ez persze nem könnyű. Sokszor kérdezem az Urat, hogy mi az akarata velem kapcsolatban. Egy alkalommal rabként azt a feladatot kaptam, hogy mossam fel a cellák előtti folyosót. A felvigyázó katona nagyon unta magát, unalmában énekelni kezdett, és ekkor a Szentlélek Isten »oldalba bökött«: ha ő énekel, én is énekelhetek, hadd szórakozzanak a többiek a cellákban. Másnap eszembe jutott: ez a jóember nem tud magyarul, így azt is »énekelhetem«, hogy egy katolikus pap takarítja a folyosót. A folyosó végén lévő hat cellában harminckét halálraítélt várta a kivégzését. Ott, a halálkamrák előtt azt kezdtem énekelni, aki a szentgyónását el akarja végezni, bánja meg a bűneit, én megadom a feloldozást, és ez érvényes szentgyónás lesz (mert négyszemközti bűnvallomásról nem lehetett szó). Kerestem egy magyar nótát, annak dallamán énekeltem a feloldozást. Fújtam a nótát, csak azt nem értettem, hogy mit üzent nekem a Jóisten. Később megértettem, miért is ítélt tíz év kényszermunkára a hadbíróság. Egy férfi később megkérdezte: te énekeltél a folyosón? »Nem tudom neked elmondani, hogy ennek milyen hatása volt a halálkamrában, megváltozott a légkör. Amikor meghallottuk az énekedet, akkor elkezdtünk suttogni, milyen csodálatos az Isten - amikor mi nem tudunk megbékélni a sorsunkkal, még saját magunkkal sem, akkor itt a lehetőség, hogy az Úristennel kibéküljünk.« Én akkor értettem meg, hogy azért küldött ide az Isten, hogy tartsam a lelket a fogolytársaimban. Azóta is vesszőparipám, hogy próbáljuk észrevenni az Úristen üzeneteit." Szőnyi Szilárd Budapesten született 1967-ben. Az ELTE bölcsészkarán szerzett angoltanári diplomát. A tanítás mellett az Igen című katolikus folyóiratnál dolgozott, majd 1997-ben a Magyar Nemzet újságírója lett. 2001-től a Heti Válasz belpolitikai rovatvezető-helyettese.