Új Ember, 2008 (64. évfolyam, 1/3099-52/3050. szám)
2008-01-06 / 1. (3099.) szám
2008. január 6. Közélet : Botos Katalin „Ó, te Szent József, mit gondoltál..." avagy ki törődik a családok gondjával napjainkban? A Biblia szavai örök érvényű, mégis aktuális üzeneteket hordoznak. A népi költészet pedig lefordítja azokat az egyszerű ember nyelvére. S az egyszerű ember örök megdöbbenéssel állapítja meg: Isten olyan dolgokat cselekszik, amelyekre emberi ésszel nem is gondolnánk. Például, hogy gyámoltalan, kiszolgáltatott kisgyermekként jött közénk. Egy városszéli barlangban, állatok és pásztorok társaságában. „Ó, Szent József, mit gondoltál, hogy istállót választottál..." Emberi ésszel érthetetlen, hogy Isten ráhagyatkozott egy ácsra, aki nem talált jobb hajlékot az Üdvözítő fogadására... Kétezer év alatt az emberiség hatalmas lépésekkel haladt előre a gazdasági fejlődés útján. S lám, a fejlett társadalmak sem mindig tekintik elsődleges fontosságúnak az új élet fogadását. Szegényebb sorsú szülő anyák ma hazánkban olykor a kórházi folyosón fekszenek. A mentőautók száma kevés, így egyre gyakrabban nem érnek oda olyan gyorsan, mint kellene. A szomszéd fiatalember mentős. Büszkén mesélte, hogy a kocsiban az ő segítségével szült meg egy kismama... Hála Istennek, egészséges gyermek jött a világra. Kétezer évvel ezelőtt, a születés után néhány nappal az iszonyú hatalom kisdedek tucatjait gyilkoltatta halomra. Ma a hatalom a mammon segítségével minden tv-csatornán az élvezet-központúságot reklámozza, amelyhez oly gyakran útban vannak a ■gyermekek - és ezrek és ezrek halnak meg, mielőtt megszülettek volna. Abban, hogy nem vállalják őket, legtöbbször az önzés játszik szerepet. De a szegénység és létbizonytalanság is hozzásegít ehhez a szörnyű döntéshez. Furcsa a magyar jogrend. A magzat már fogantatásától öröklésre (!) képes - de még meghatározott ideig törvényesen meggyilkolható. Az élet szentségénél nagyobb a tulajdon szentsége a modern világban! A tájékozatlanságnak is szerepe van e nemzetirtásban. Sokaknak fogalmuk sincs arról, hogy valójában mit is cselekszenek, s mik lesznek vagy lehetnek a következményei tettüknek. Fogy, elöregszik a magyar népesség. Aztán néhány év múlva majd mindenki csodálkozik, hogy nincs elegendő munkáskéz a kiöregedő generációk pótlására, s nincs, aki megtermelje azt a jövedelmet, amelyet jogosan - várnának a nyugdíjba vonulók. Most nem áldozunk a gyermekvállalás ösztönzésére, később pedig a migráció lehetőségeit és a bevándorlók asszimilálásának költségeit kell majd mérlegelnünk. Mennyivel egyszerűbb lenne időben a saját népességünk gyarapodását támogatni! Ezt, természetesen, kellő időben el kellene kezdeni. Most, azonnal. A gazdaságot rendkívüli rövidlátás jellemzi. Saját reáltőkénk kevés, megcsapolta a kárba veszett eredeti tőkefelhalmozás, ami semmivé tette erőfeszítéseink gyümölcseit a rendszerváltozás piaci viszonyai közepette. Generációk munkája veszett el, „lenullázódott" a teljesítmény, ahogy azt a szakzsargonban mondják... Annál fontosabb lenne a humántőkére, egyetlen igazi vagyonúnkra koncentrálni. S ezzel pazarolunk, mert erre fordítunk egyre kevesebbet. A társadalom széles rétegeinek egészsége, műveltsége, szaktudása a legfontosabb termelőerő. Ez azonban leépül, ha nem fordítunk rá kellő pénzt és energiát. Panaszkodunk, hogy a népegészségügy romlik, mert nincs rá elegendő közpénz. Preszízsberuházásokra ugyanakkor van. Reformokról beszélnek a közbeszéd hangszórói, de ez másról sem szól, mint arról, miként vonhatók be a magánerőforrások a finanszírozásba - annak árán is, hogy ezt követően behatárolatlan időn át komoly pénzek kivonása történjék magánszféra profitjának növelésére. A valódi reform az lenne, ha a megelőzésre helyeznénk a hangsúlyt, s az egészséges életet segítenénk - a szó szoros értelmében, mindhalálig. S ne higgye senki, hogy ezt pénzügyi felelősség megfontolása nélkül mondom. A megelőzés csökkentené az egészségügy kiadásait - de vajon valóban ez volna a célja a „reformoknak"? Félő, hogy a profitmotívum bekapcsolásával nem minden szereplőnek azonos az érdeke. Már az eddigi „reformoknak" is volt egy hatalmas hátulütője, hiszen minél több költséges művelet végrehajtásában tette érdekeltté az intézményeket. Ezen valóban változtatni kellene. Meglehet, egy profitorientált vállalkozással szervezett egészségügy talán képes is lesz a költségek leszorítására. De biztos, hogy a teljes magyar lakosság hasznára? Vajon kik és hogyan osztoznak majd ezen a megtakarításon? Lehet, hogy valakik tudják. (Bár erős bennem a kétely, hogy nem - hiszen akkor miért nem mondják? Egy francia bölcselő szerint, amit meg lehet mondani, azt meg lehet mondani világosan is...) Ha anyagi értéket, vagyoni jogokat jelentő ellátásoktól fosztatnak meg a társadalom tagjai, akkor szegényebbek lesznek. A legszegényebb társadalmi réteg a sokgyermekes családoké. Az ő esetükben a leginkább kétséges, hogy a társadalmi szolidaritás csökkenése mellett képesek-e viselni a megemelkedett magánterheket. Pusztán az egészség megőrzése is komoly áldozat lesz. S a humántőke fejlesztése további ráfordításokat igényel. Ezekben a családokban a növekvő gyermekeknek csak akkor van módjuk tudásukat fejleszteni, ha támaszkodhatnak a társadalom szolidaritására. Joggal mondhatja bárki, hogy van ösztöndíj is a világon, s az igazán okos gyerekek kitörhetnek - miért is támogatna a társadalom lustákat és butákat? Hamis az érvelés, mert a gyermekek napjainkban egy átlagos iskolában alig tudnak tanulni. Nem derül ki, hogy okosak-e vagy buták. A „tanerő" erőfeszítései ugyanis arra mennek el, hogy fegyelmezzen. Az oktatásra alig marad energia. Az értelmes gyermek „leszokik" a tanulásról, a benne rejlő „kompetenciákat" nem hozza ki belőle senki. Csak a sok pénzen megfizetett magániskolákban van esély felnőni a feladatokhoz - ott még a talán kevésbé okos gyerek is jól teljesítővé válhat, mert megkapja a szükséges tanári törődést. Ez újabb polarizálódási tényező a társadalomban. A szegénység mindig relatív fogalom. Ha mindnyájan mezítláb szaladgálunk a rongylabda után, nem feltétlenül érezzük szegénynek - vagy legalábbis emiatt boldogtalannak - magunkat. Amikor azonban a társadalom jövedelmi viszonyai széthúzódnak, s azt látjuk, hogy az egyik „fűtve lakik öt szobát", míg másoknak „kenyér s uborka az ebédjük mára", akkor fájdalmasan érzékelhetővé válik a magunk nyomora. „Aki szegény, az a legszegényebb..." József Attila szavai mit sem vesztettek aktualitásukból annyi évtized után... Egészség, oktatás - és maga a gyermek: ez a nemzet humántőkéjének alapja. Mindenekelőtt fontos, hogy legyen hitünk (örök) jövőnkben, reményünk, hogy megláthatjuk gyermekeink gyermekeit, s szeretetünk, amely a jövő nemzedékek felneveléséhez szükséges otthonmeleget biztosítja mindnyájunk számára. A gyermek ma társadalmunkban: magánügy. Pedig a születés csodája világosan értésünkre adta, hogy ennél fontosabb közügy a világon nincs. Örök üdvösségünk lehetőségét egy Gyermek hozta le a földre. (A szerző közgazdász, a katolikus egyetem Heller Farkas Intézetének igazgatója.) * # Magyarország szegényeiért Egyháziak tiltakozó éhségsztrájkja „Elhúzódó, mély erkölcsi válság nehezedik nemzetünkre, és egyelőre még nem is körvonalazódnak a megújulás jelei" - írta két hónappal ezelőtt Vértesaljai László jezsuita páter, és a kibontakozásért heti kétnapos böjtbe kezdett. Rendtársa, Hoffer József december 17-én az Országgyűlés képviselőihez intézett nyílt levelében drámai bejelentést tett: „Az utóbbi esztendőkben Magyarországon a kisemmizett, szellemileg és anyagilag lezüllesztett, életterében megcsonkított és önbecsülésében megalázott emberek száma egyre növekszik. Mint szerzetes pap, nem nézhetem tovább érzéketlenül azokat a cselekményeket, melyeket a magyar néppel szemben sokszor az aktuális hatalom képviselői is elkövetnek. A nemzet szegényeivel való szolidaritás kifejezéseként a mai nappal imádságos éhségsztrájkba kezdek." Vértesaljai László csatlakozott január 6-ig tartó éhségsztrájkjához. Nem véletlen a december 17-i kezdő dátum: ekkor szavazta meg a kormánytöbbség „az idegen globális gazdasági hatalmak érdekében, a törvényesség látszatával az egészségügyi reformnak nevezett törvényt", másrészt a karácsonyi időszak az „Isten szolidaritásának" ünnepe. Még nem késő, hogy imánkkal, képes levelezőlap küldésével kifejezzük szolidaritásunkat a jezsuita atyákkal. A képeslapra írjuk rá a mottót: „Magyarország szegényeiért". Küldjük a kispesti Jézus Szíve plébánia címére: 1196 Budapest, Áchim András utca 78. Január 6. után Hoffer József továbbítja képeslapjainkat a magyar Országgyűlés elnökéhez. Josdy További papok és szerzetesek is csatlakoztak az éhségsztrájkolókhoz, akik maguk is fokozódó aggodalommal figyelik az utóbbi hónapok, évek eseményeit. Azt látják, hogy a kormányzat nem képes úrrá lenni a növekvő társadalmi problémákon, sőt éppen ellentétes irányú tevékenységet folytat. A felebaráti szeretet oly mérvű semmibevételét, a közösség iránti felelősség oly mértékű hiányát is tapasztalják, amely katasztrófával fenyegeti a hazát. Mindez arra kényszeríti őket, hogy szavukat felemeljék. A rájuk bízottak iránti felelősségük teljes tudatában ezért kijelentik, hogy csatlakoznak Hofher József és Vértesaljai László jezsuiták vezetéséhez. Ha nem is oly mértékben mint ők, de vízkereszt ünnepéig tartó imádsággal és böjttel ők is kinyilvánítják szolidaritásukat „kisemmizett, szellemileg és anyagilag lezüllesztett, életterében megcsonkított és önbecsülésében megalázott" honfitársaikkal. December 22-ig a következők csatlakoztak: Salamon László plébános (Apátfalva), Blanckenstein György plébános (Szentendre), Égi Konrád Osisz (Borzavár), Tamai Imre plébános (Nagyoroszi), Várady János plébános (Döbrököz), Bauer Csaba plébános (Mezőkovácsháza), Ottó Rezső lelkész (Regnum Marianum plébánia, Budapest) Bogisich Ferenc nyugdíjas plébános, a szervita rend magyarországi megbízott képviselője, Csordás Eórs, a bécsi Pázmáneum rektora, Mód Miklós plébános (Devecser), Pető Gábor lelkész (Ausztrália), Bicsár László plébános (Kutas), Bojtor Róbert plébános (Nagykanizsa-Miklósfa), Kovács Jenő plébános (Balatonlelle), Barsi Balázs OFM (Sümeg), Fülöp Ákos plébános (Budapest-Nagytétény), Süveges István plébános (Lajosmizse), Vargha M. Péter plébános (Budapest-Tisztviselőtelep), Czár Iván plébános (Solt), Bocsa József piarista házfőnök (Vác), Orvos Levente plébános (Somogysámson- Tapsony), Horváth István plébános (Mocsa), Németh Endre diakónus (Csákány), Karácsondi Mihály plébános (Mogyoród). (MIK) Ez a törvény maga a káosz! Az államfő nem írta alá... A karácsonyi és újévi ünnepek közötti első munkanapon Sólyom László köztársasági elnök megfontolásra visszaküldte a parlamentnek az egészségbiztosítási törvényt. „A törvénnyel nem értek egyet, nem írom alá, nem hirdetem ki" - mondta csütörtökön az államfő. Véleménye szerint súlyos hibák történtek annak elfogadásakor, és nincsenek megnyugtató garanciák arra, hogy egyes betegek nem szenvednek majd hátrányt. Úgy fogalmazott, hogy a törvény életbelépése esetén veszélyes kísérletről lenne szó, amelynek mindanynyian a kísérleti alanyai lennénk. Az államfő döntése azt jelenti, hogy a törvényt ismét megtárgyalják az országgyűlési bizottságok, ezután pedig újra szavaznak róla a képviselők. A Kereszténydemokrata Néppárt sajtótájékoztatót hívott össze, melyen Semjén Zsolt pártelnök üdvözölte a köztársasági elnök döntését, annak indoklását, de hangsúlyozta, nem bízik a kormányzatban, fél, hogy cinikus módon változatlan formában újból szavazásra fogják azt bocsátani. Semjén Zsolt hangsúlyozta: pártja mindenben egyetért a köztársasági elnöki értékeléssel, és megjegyezte, hogy az államfő érvei megegyeznek a KDNP-nek az országgyűlési vitában kifejtett álláspontjával. Hozzátette: véleményük szerint szerencsésebb lett volna Sólyom László részéről egy bátrabb lépés, mert ha a kormányzó pártok eddig sem vették figyelembe a szakmai érveket és a nemzet ellenállását, akkor félő, hogy hatalmi arroganciájuk az elnöki vétót sem veszi figyelembe. Semjén Zsolt úgy vélte, hogy alkotmányossági normakontrollt kellene kérni, hiszen a törvény tárgyalása és szavazása során megsértették a jogalkotás rendjét, hiányoztak a hatástanulmányok, sőt, a szavazás körül még a képviselők lelkiismereti szabadsága is veszélybe került. Mint mondta, a piaci szemléletnek a gazdaságban van létjogosultsága, nem jó, ha az állam a betegekkel fizetteti meg a befektetők elvárt hasznát. Szólt arról is, hogy ilyen komoly átalakításnak csak nemzeti konszenzus esetén van létjogosultsága, ha azt szakmai érvek is alátámasztják. A pártelnök figyelmeztetett, hogy az egészségügyi vagyon nem a kormányé, hanem a járulékfizetőké, annak eladásához tehát nincs joguk. Érvként hozta fel azt is, hogy a nemzeten, embereken kísérleteznének a törvény hatálybalépése esetén, hiszen még a kormánypárti képviselők is elismerik, hogy nem ismerik annak hatásait. Semjén Zsolt hangsúlyozta, hogy a törvény újratárgyalásakor - ha lehetőségük lesz - ismét érvelni fognak ellene, s ha sikertelenül teszik, az Alkotmánybírósághoz fordulnak, bojkottot hirdetnek a részt vevő biztosítókkal szemben. Mint mondta, ha a Fidesz és a KDNP kerül kormányzati pozícióba, megszüntetik a törvény általuk kifogásolt változtatásait, az egészségügyi vagyont pedig visszaadják eredeti tulajdonosának. Bókay László A hervadhatatlan koszorúért... A 2008-as esztendő olimpiai év. A négyévenkénti játékok megnyitó és záróünnepsége, de az alacsonyabb szintű versengések is nyilvánvalóvá teszik, hogy a sportnak is megvan a maga „liturgiája". Az ünneplőruhás felvonulás, lobogó zászlók, beszédek, az olimpiai láng meggyújtása egyrészt kifejezi a játék örömét, szépségét és lelkes várakozásunkat, másrészt visszahat ránk, fokozza bennünk mindezt. Minden egyes labdarúgómérkőzésnek is van szertartása. A bevonulás meghatározott rendje, a felsorakozás, himnuszok, a kísérő kisfiúk mind-mind e liturgia tényezői. De a sportnak nemcsak liturgiája van, hanem erkölcse, aszketizmusa és pedagógiája is. A sportolónak fegyelmezett, megtartóztató életet kell élnie, kitartóan kell edzenie, önzés helyett összjátékra kell törekednie, a szabályok megtartásával tisztelnie kell sportolótársait, „sportszerűen" kell játszania, a csalás kísérlete nélkül, becsületesen. Erények nélkül nincs igazi, eredményes sport. Az idei esztendő két kiemelkedő sportesemény éve lesz. Az olimpiai játékok Pekingben talán hozzájárulnak majd az emberi jogok érvényesítéséhez, köztük a vallásszabadsághoz. A szomszédunkban, Ausztriában és Svájcban labdarúgó Európa-bajnokságot rendeznek. Mindkét esemény nagy érdeklődést vált ki nálunk is. Már a bevezetőben említettek is azt bizonyítják, hogy a keresztény hit és az emberhez méltó sport nem állhat egymással szemben. Szent Pál szavai nemcsak remek hasonlatot fejeznek ki, hanem rámutatnak a hívő ember Isten bennünk élő szeretetével megerősített erkölcsi erőfeszítései és a sportban megmutatkozó verseny közötti mély összefüggésre: „Nem tudjátok, hogy a pályán a versenyzők mind futnak ugyan, de a díjat csak egy nyeri el? Úgy fussatok, hogy elnyerjétek! A küzdők pedig valamennyien megtartóztató életet élnek minden tekintetben. Azok, hogy hervadó babért kapjanak, mi azért, hogy hervadhatatlant. Én is futok, de nem céltalanul, mérem az ökölcsapásokat, de nemcsak a levegőt csapkodva, hanem sanyargatom és rabságba vetem testemet, hogy míg másoknak hirdetem az igét, magam érdemtelenné ne váljak." r. p.