Új Ember, 2008 (64. évfolyam, 1/3099-52/3050. szám)

2008-05-25 / 21. (3019.) szám

2008. május 25.- i Zarándokok Máriaremetén... Még Prohászka püspök kezdeményezte A máriaremetei kegytemplom kertjében gyülekeztek a­­ székesfehérvári egyházmegye zarándokai, hogy a nyolc- t vanegyedik alkalommal meghirdetett egyházmegyei za­­­­rándoklaton részt vegyenek. Az egykori főpásztor, Prohászka Ottokár kezdeményezte annak idején, hogy a területén található plébániák, közösségek Szenthárom-­­ ság vasárnapján zarándokoljanak el a máriaremetei­­ kegytemplomba, s közösen vegyenek részt ünnepi szent-­­ misén. A püspök már nem élhette meg a kezdeményezés­­ megvalósulását, de utódja, Shvoy Lajos püspök évtize­­­­dekig hívta és vezette híveit ezekre a zarándoklatokra, s tették, illetve teszik ezt a mostani főpásztorok is. Ebben az esztendőben, már ápolják. Erőt adnak ezek a má­­jus 18-án, már kora délelőtt vándoklatok, hogy a nehézsé­­jöttek a különjáratú autóbé­­gekkel meg tudjanak küzdeni, szók, melyek a távolabbról ér- emellett jelzik Krisztus és egy­­kező híveket szállították, de a háza iránti hűségüket is. „Fan­­szervezők várták a közelebb­­­től ragaszkodnunk az ősi, az egyházmegyéhez tartozó településekről érkező­­ gyalo­gos zarándokokat is. Tíz óráig a bódékból vásárfiát árusító kereskedőké volt a kegytemp­lom kertje, aztán a szabadtéri oltárnál gyülekező asszonyok és férfiak a rózsafüzér imád­ságába kezdtek. Ekkor még néhány gyerekes család sétál­gatott a mézeskalácsárusok közt, de fél tizenegyre, a templom harangjának szavá­ra már mindenki várta, hogy megkezdődjék az ünnepi szentmise. Homoiájában Spányi Antal a többi közt arról szólt, hogy voltak olyan időszakok, ami­kor az embertelen politikai hatalmak deportálással, át­költöztetéssel igyekeztek az embereket gyökereiktől el­vágni, mert tudták, hogy az új környezetben nehezen talál­ják majd föl önmagukat, hiá­nyozni fognak számukra a vi­szonyítási pontok. Mint mondta, ilyen helyzetben könnyebben befolyásolható­vá válik az ember. Ezek a ha­talmak azt is tudták - folytat­ta - , hogy az egyik legna­gyobb ellenfél maga az egy­ház, mely megtartó gyökerek­kel rendelkezik - próbálták hát a híveket az egyháztól el­tántorítani. Prohászka Ottokár kezde­ményezésére immár nyolc­vanegyedik alkalommal jön­nek el a székesfehérvári egy­házmegye hívei Máriare­­metére, melyet azért tesznek tudatosan, hogy gyökereiket megtartó hagyományokhoz, s mindezt az utánunk követke­zőknek is vonzó módon pró­báljuk meg átadni. Hálát kell adnunk tehát e zarándokla­tért, a nyolcvanegy esztendő­ért, azokért, akik eddig idejár­tak, s azokért is, akik majd kö­vetnek bennünket" - mondta a főpásztor, majd folytatta: „Múlt héten a Lélek kiáradá­sát ünnepeltük. Most, Szent­­háromság vasárnapja figyel­meztet bennünket, hogy a ke­resztény embernek imádkoz­nia kell és tanúságot tennie az örömről és a reményről. Sokan vannak, akik saját törekvései­ket próbálják megvalósítani, ismeretlen számukra az önzet­len szeretet. Ezért sodródnak válságba a családok, lesznek sokan boldogtalanok. Szüksé­ge van a világnak a kereszté­nyek hitből és kegyelemből fa­kadó erejére. Mi, a nehézsé­gek, fájdalmak, szenvedések mellett is tudjuk, hogy Krisz­tus mellettünk áll, szeret ben­nünket, érezzük, hogy az Atya gyermekei vagyunk, és meg­tapasztalhatjuk a Szentlélek kegyelmét." Amikor Spányi Antal püs­pököt a zarándoklat céljáról kérdeztem, a keresztény érté­kek tudatosítását, küldeté­sünk fontosságát és a közös örömet tartotta a leglényege­sebbnek. Egy zarándoklaton a közösség szeretetében ör­vendhetünk hitünknek, egy­mást erősíthetjük - mondta. Szöveg és kép: Bókay László Második alkalommal rendezték meg az élő rózsafüzér zarándok­napot május 17-én Bu­dapest körül. A zarán­doklat fő célja volt, hogy a résztvevők a Városmisszió szellemi­ségében közösen imád­kozzanak a fővárosért, a budapesti és a kör­nyékbeli emberekért. Míg a felnőttek a reggeli szentmise áldását fogadták, a gyerekek a várakozás fe­szültségét játékkal igyekez­tek oldani. Szaladgáltak, ug­ráltak, bújócskáztak a temp­lom körüli bokrok között. Apjuk, vigyázó szemét a cse­metéken tartva, már a kezé­ben szorongatta az előviteli keresztet. Arcán tükröződött a rábízott feladat felelősségé­nek komolysága, s egyben büszkesége is, hogy az idei élő rózsafüzér zarándokla­ton ő vezetheti a soroksári Nagyboldogasszony-főplé­­bánia összesereglett híveit. Él még a családban a tavalyi imádságos együttlét örömte­li élménye, az előttük álló feladat teljesíthetőségének reménye. A hit, hogy Isten segítségével, az összetarto­zás erejével ismét példát mu­tathatnak embertársaiknak, a szűkebb és tágabb közös­ségnek, a nemzetnek. Hogy örömet és békét csak az egy­ség ajándékozhat mindnyá­junknak. „Mária, jó Anyánk, ké­rünk, hogy nézz le ránk" - hangzott fel az ének, s a za­rándokcsoport elindult, kö­vetve az élen haladó keresz­tet. Apa, ugye megfogod a kezemet - kérte Balázs az édesapját... Utcákon, kereszteződése­ken, parkokon, játszótereken át, patakok mentén haladva vonultak a Duna irányába. Ott hajós zarándoklattá ala­kult a menet, hogy ismét szá­razföldre lépve folytassa út­ját a kitűzött cél felé. A soroksáriakkal egy idő­ben öt különböző helyszín­ről, Máriabesnyőről, Csillag­hegyről, Farkasrétről, Rákos­csabáról összesen kilenc irányba indultak el a hívek. Kijutva a városból gyalog­­utakon, földutakon, erdei ös­vényeken haladva zarándok­­helyeket, templomokat, kilá­tópontokat, erdei pihenőket érintve a nap végére jutottak el arra az öt plébániára, ahol két csoport találkozott egy­mással. Az ottani hívekkel együtt, a nap lezárásaként közös szentmisén adtak há­lát a zarándoklat sikeréért. Útjuk során rózafüzért fűz­tek Budapest köré. A lánc­szemek között ott volt Ba­­lázska és apukája kézfogása, imája mellett a többi gyerek és szülő, idős és fiatal szere­­tetgesztusa is. A keresztény közösségek lelkesedése talán megérintette a járó­kelő, sé­táló, kíváncsian figyelő vá­roslakókat, az autósokat, ke­rékpárosokat, a rendőröket is, akik sok helyen segítették a gyaloglók útját. A minden­napok forgatagában a kívül­állók lelkét, a szebbnél szebb Mária-énekeket, imádságo­kat hallva egy-egy pillanatra vagy percre megérinthette az ünnep öröme. Kértük, a nem hívő testvérekért is szólt a könyörgés, hogy omoljanak le azok a lelki falak, melyek elválasztják az embereket Is­tentől, egymástól, a boldo­gabb élettől. A zarándoklat - amellett, hogy alkalmat adott egymás jobb megismerésére - lehető­séget kínált a városszéli templomok, kegyhelyek, ter­mészeti és kulturális értékek felkeresésére is. Az idei za­rándoklat a Biblia évének je­gyében zajlott. A négy rózsa­füzér húsz titka segítségével a résztvevők végigelmélked­­ték az evangéliumot, Jézus életét és örömhírét. Útközben Balázskáék is többször megpihentek. Ilyenkor az ugyancsak So­roksárról érkező fiatal lány, Katalin elővette gondosan becsomagolt gitárját, amit abban a reményben cipelt magával a zarándokúton, hogy „valahol majd csak szükség lesz a zene meg­nyugtató harmóniáira"! Megpendítette a húrokat, s a szép gyermekhangon fel­csendült az ének: „Ragyogj ránk, napsugár, mert Jézus minket vár!" Az élő rózsafüzér zarán­doklat résztvevői keresztény hitük megváltásával Krisztus­hoz hívták embertársaikat. Ta­lálóbb gondolattal nem is le­hetne befejezni ezt a tudósí­tást, mint amit Erdő Péter bíbo­ros, prímás, érsek mondott a városmisszióról: „Amint templomaink és hívő közössé­geink Isten jelenlétét sugároz­zák, és ezzel új, értelmes, ön­zetlenségre hívó közösséget teremtenek az emberek kö­zött, úgy a modern nagyváros­ok egészében is Krisztus jelen­léte és üzenete hitünk szerint emberibbé, értékesebbé teszi az egész közösség életét." Szöveg és kép: Cser István Közösen az emberibb és értelmesebb életért Élő rózsafüzér zarándoklat a főváros körül A legnehezebb években is meghirdették és megtartották a zarándoklatot A hagyományt vonzó módon adjuk át utódainknak

Next