Új Ember, 2008 (64. évfolyam, 1/3099-52/3050. szám)
2008-05-25 / 21. (3019.) szám
I Család 2008. május 25. « Szent az élet A magzat jogai (3. rész) Az embrió státuszának meghatározására a legfontosabb lépések az Európai Parlamentben történtek. Az itt hozott döntések azonban ajánlás jellegűek, tehát a nemzeti törvényhozásokra nem kötelezőek. Az Európai Parlament 1989. március 16-án „történelmi" határozatot hozott: a testület elfogadta a „Rothley-jelentést" és a „Casinijelentést”. A két határozat véletlenül egybeesik az Európa Tanács 1989. február 2-i döntésével Az emberi embriókkal kapcsolatos tudományos kutatásról. A legfőbb európai demokratikus intézmények a határozatokkal megpróbálták körvonalazni az emberi embrió jogállását. A határozatok élesen szemben állnak azzal a felfogással, mely az embriót „jelentéktelennek" tekinti, és az emberi élet, az emberi lét sarokpontjának a megtermékenyítést tették. Az Európai Parlament és az Európa Tanács vonatkozó döntéseit sokéves vita, tudományos tanácskozások előzhették meg. Az Európai Parlamentben 1984. augusztus 1. óta Habsburg Ottó és az Európai Néppártok számos indítványt terjesztettek elő az emberi embriókkal való visszaélések megakadályozására. A meghallgatások nyomán 1988. október 18-án a Politikai Bizottság egyhangúlag határozatot fogadott el, amely kimondja: „egyértelmű, hogy az élethez való jog a fogantatás pillanatában kezdődik", és ennek a genetikai identitásnak a védelme „mélyen az emberi személyiség méltóságában gyökerezik". Az Európai Parlament jogi bizottsága Rothley és Casini képviselőket bízta meg, hogy a szakértői meghallgatások nyomán nyújtsanak be munkaokmányokat. Ezen dokumentumok 1989. márciusi elfogadását megelőzően abortuszpárti beadványokat nyújtottak be, melyek a magzat jogainak és státuszának meghatározásától féltették az abortuszliberalizáció hátterét. A határozatok egyértelműen elutasítják az embriókkal végzett kísérleteket, kivéve az embrió javára szolgáló beavatkozást. A Rothley-jelentés többek között kimondja: „Az ember soha nem tekinthető tárgynak, hanem mindig el kell ismerni személyiségét. Jogi és politikai rendszerünknek ez az alapelve kategorikusan megtiltja, hogy az emberi lény totálisan mások rendelkezésére álljon." A magzat jogállásáról szólva a Casini-jelentés alapján az Európai Parlament elfogadta, hogy „tudatában van az emberi életvédelem szükségességének a megtermékenyítéstől kezdve". A Casini-határozat az embrió jogai között első helyen említi az élethez való jogot, a családhoz, a genetikai identitáshoz való jogot és az „emberi személy védelméhez való jogot". Hasonló tartalmúak az Európa Tanács döntései is. A testület 1046/86. döntésében kimondta: a petesejt megtermékenyítésétől kezdve az emberi élet folyamatosan fejlődik, tehát nem lehet megkülönböztetéseket tenni fejlődésének első szakaszaiban. Ez a határozat azt is kimondja: „Az embriónak és a magzatnak minden körülmények között részesülnie kell az emberi méltóságnak kijáró tiszteletben." Az 1100/89. határozat szerint: „Az emberi embrió, bár különböző, egymást követő fázisokban fejlődik (csírasejt, morula, csírahólyag, beágyazódás előtti embrió, embrió, magzat), mindenképpen szervezetének fokozatos differenciálódását mutatja, és mégis folyamatosan megőrzi saját biológiai és genetikai identitását." Mindkét európai testület (a parlament és a tanács) a leghatározottabban elutasítja azt az elméletet, mely a fogamzástól számított 14. napig „prae embrióról", a „fogamzás termékéről" beszél, s eddig az időpontig ki akarja vonni az embriót az emberi életet védelmező törvények hatálya alól. A határozatok elfogadtatásánál nagy szerep jutott az Európai (Kereszténydemokrata) Néppártoknak. A testület Brüsszelben, Rómában és Strasbourgban tanácskozott a kérdésről, s elfogadott határozatai lényegében bekerültek az Európai Parlament és az Európa Tanács döntéseibe. Irányvonalukat 1987. május 15-én véglegesítették, amikor is többek között kimondták: „Kiindulópont minden egyes emberi lény méltósága" (1. pont) „Az embrió jogállásának meghatározásakor hivatkozni kell az ember jogaira, melyre az embrió is igényt formál." (3. pont) A kérdéskör belekerült az Európai Kereszténydemokrata Néppárt programjába is, melyet 1988. november 7-én és 8-án fogadtak el Luxemburgban. 103. pont: „Együttesen kötelezzük magunkat az emberi méltóság és az emberi élet tiszteletére, annak fogantatásától kezdve." 329. pont: „Az embrió jogi védelmét az emberi jogok átfogó jogi koncepciójába kell beilleszteni." 349. pont: „A születendő élet hatékony védelme alapvetően fontos egy emberi Európa számára. A gyermeknek fogantatásától fogva joga van arra, hogy életét és épségét védjék. Ugyanolyan joga van az élethez, mint egy személynek a születés után. A magzat jogállása, jogi szempontjából ezek a „történelmi"-nek mondható nemzetközi határozatok a hagyományos, természetjogi jogfelfogást követik a kérdésben. A döntések bár alapvetően az anyaméhen kívüli magzat státuszával, jogaival foglalkoznak, óhatatlanul következményekkel járnak a terhességmegszakítás kérdéskörében. Az Európai Parlament jogi bizottsága egyértelműen megállapítja: egyetlen európai jogállami törvény, alkotmánybírósági határozat sem tagadta „a megfogant magzat élethez való jogát": ezek a törvények ugyan nem oldották meg a magzat „emberi jogállásának" kérdését, viszont nem is tagadják a megfogant élet jogait. Mindezek ellenére a magzat jogállásának kérdését jelen helyzetben teljesen megoldatlannak tekinthetjük. A magzat státuszára vonatkozóan jelenleg két nézetrendszer áll ellentétben egymással. 1. A hagyományos természetjogi tradicionalista megközelítés szerint a magzat „emberi személy" a fogamzástól, kit megilletnek az emberi jogok, elsősorban az élethez való jog, az emberi méltósághoz való jog. Mivel az élethez való jog a legértékesebb, legfontosabb emberi alapjog, ezért vele szemben az anya „önrendelkezési joga" nem jön szóba. Mivel a fogamzás pillanatában a magzatban genetikailag megvan az ember teljessége, ezért a magzat fejlődését nem lehet szakaszolni, a magzat a méhen belüli fejlődés minden fázisában ugyanaz az emberi személy, sőt ugyanilyen emberi személy a művi megtermékenyítés során létrejött magzat is. Legkövetkezetesebb képviselői ezen nézetnek (köztük a katolikus egyház) a terhességmegszakítási okok közül egyedül az anya életveszélyét ismerik el legálisnak, mivel itt emberi életek közötti jogi választás lehetősége áll fenn. A nemzeti törvényhozások, alkotmánybírósági határozatok - ha korlátozott mértékben is - elismerik a magzat személy voltát és életjogát - szembeállítva az anya önrendelkezési jogával. Az úgynevezett indikációs szabályozási rendszerek az engedélyezett esetekben részesítik előnyben az anya önrendelkezési jogát, egyébként a magzat joga az erősebb. Az úgynevezett „határidő szabályozás" egy bizonyos időpontig (a fogamzástól számított 8-10-12-24 hétig) a „magzat jogát" nem veszik figyelembe az önrendelkezési joggal szemben, bár az abortusz ilyenkor is nemkívánatos beavatkozás, nem a születésszabályozás eszköze. Az időpont után viszont már úgy tekintenek a magzatra, mint „emberi személyre", ezért a beavatkozás ekkor már csak az úgynevezett klasszikus indikációk esetében lehetséges (az anya életveszélye vagy súlyos egészségkárosodása, a magzat súlyos genetikai rendellenessége). 2. A liberális nézetrendszer tagadja a magzat ember voltát, nem ismeri el a magzatot „személynek", legalábbis a magzati fejlődés nem minden szakaszában. E nézetrendszer szerint az emberi élet a születéssel kezdődik a maga teljességében, ezért a magzatot leginkább csak akkor tekintik jogilag védendő „személynek", ha a méhen kívüli életre már valószínűleg önállóan is képes (általában a magzati fejlődés 24. hetétől). Eddig az időpontig a magzat szakaszosan fejlődik, s legfeljebb magzati fejlődésének 12. hetétől, az agyműködés megindulásának időpontjától lehet „emberi személy"-ről beszélni. Eddig az időpontig a magzat gyakorlatilag „semmi"-nek tekintendő, s bár az abortusz nemkívánatos beavatkozás, eddig az időpontig egyedül a korlátozhatatlan „önrendelkezési jog" az irányadó, a magzat semmiféle jogi védelmet nem élvez. A liberális állásponthoz az úgynevezett „határidő-szabályozások" állnak közel. Összegezve megállapítható: a magzat jogállására, „jogaira" egyedül a tradicionalista alapú jogszemlélet ad magyarázatot - viszont ez mintegy ezer éve jelen van az európai világi jogokban - így a magyar jogban is. Jobbágyi Gábor Hívom és küldöm a családokat a Biblia évében 2008 júniusában Kedves családok és házaspárok, kedves családokat szerető szerzetes- és paptestvérek, kedves mindnyájan, akik a család és az élet mellett álltak! Június: A szülők joga és kötelessége gyermekeiket önálló, a jó és az igazság mellett dönteni tudó emberré nevelni. A felnövekedett gyermeket azonban el is kell tudni engedni, a szülői támasz egy idő után akadállyá válhat. Az igazi szülő azonban sohasem hagyja magára gyermekét. Ebben a hónapban beszélgessünk a következő bibliai helyről: Lk 2,41-52! Kisgyerekkorunk óta él bennünk a jelenet: a tizenkét éves Jézusról szóló elbeszélés. A hitoktatónak nem volt könnyű megmagyaráznia, hogy a kis Jézus nem egyszerűen elszökött a szüleitől, meg hogy miféle szülők azok, aki három napig nem veszik észre, hogy nincs velük a gyermek. Nem egyszerű megmutatni ennek az elbeszélésnek mélyebb üzenetét. A Szűzanya, mikor megtalálják a gyermeket, „szemrehányó" szavakkal illeti Jézust: „Fiam! Miért tetted ezt velünk? Íme, apád és én bánkódva kerestünk téged" (Lk 2,48). Első pillanatban úgy tűnik, mintha a gyermek kamaszos lázadással szólna: „Nem tudtátok, hogy nekem az én Atyám dolgaiban kell lennem?" (Lk 2,49). Ezek „a szavak Jézus és Mária közé egy másik, végtelenül fontosabb akaratot ékeltek, amely másodrangúvá tett minden más kapcsolatot, még a hozzá fűződő fiúi kapcsolatot is" (Rainiero Cantalamessa kommentárja). Mária ugyan kezdettől fogva tudja, hogy a gyermek a „magasságbelinek" a fia, de más ezt tudni, és más szembesülni a ténnyel. Szent Bernát ehhez a jelenethez egy sajátos fogalmat kapcsol: az amor saporanst, a kóstolgató szeretet fogalmát. A Szűzanya „kóstolgatja" a fiáról való lemondást, amely majd akkor teljesedik be, amikor mintegy átadja nekünk Fiát a kereszten. Minden szülő megtapasztalja ezt, amikor gyermeke fokozatosan leválik róla, amikor először hagyja ott gyermekét az óvodában, amikor gyermeke először megy el a távoli városba tanulni, dolgozni. Ismerünk szomorú történeteket fiatalokról, akiknek sikertelen lett a házassága, vagy nem is voltak képesek valaki mellett elköteleződni, mert édesanyjuk nem tudta elengedni őket. Hogyan engedtek el benneteket szüleitek? Hogyan éltétek meg gyermekeitek fokozatos leválását? Ezen a téren miért vagytok különösen is hálásak szüleiteknek? Miután hazatértek Názáretbe, a „gyermek engedelmeskedett nekik". József és Mária „kóstolgatják", mit jelent elengedni a gyermeket, de nem hagyják magára. A gyermek akkor tud engedelmeskedni szüleinek, ha a szülő nem hagyja idejekorán magára, kiszolgáltatva őt a széteső társadalom hatásainak. Olyan szép a tanító Jézusnak ez a kijelentése: „A Fiú nem tehet magától semmit, hanem csak azt, amit lát, hogy az Atya cselekszik. Mert amiket ő tesz, azokat cselekszi ugyanúgy a Fiú is. Az Atya ugyanis szereti a Fiút, és mindent megmutat neki, amit tesz" (Jn 5,19- 20). Mintha Jézus emlékezetében felidéződnének a názáreti évek, ahogy Józseftől elleste a mesterségbeli fogásokat, édesanyjától a szeretet gesztusait. A kisgyermek még csak a szavakra figyel, a felnőttebb gyermek már az életünket követi vagy utasítja vissza. Jézus nemcsak azt tehette, amit mint Fiú a mennyei Atyánál látott, hanem azt is követhette, amit a názáreti otthonban elé éltek. Minden szülő különösen szépet álmodik gyermekéről. Elengedni álmainkat és Isten álmait kibontani a gyermekből sokszor nem egyszerű feladat. Egy ismerős családban az egyetlen fiú, aki mindig mindent megkapott, apja jól menő ügyvédi irodáját volt hivatva átvenni. Egy szép napon azonban levelet hagyott hátra szüleinek, és bejelentette, köszöni az eddigi gondoskodást, de a saját lábára akar állni, elment Amerikába. A szülők nem értették, hiszen náluk jobban senki nem szeretheti a gyerekét, mindent neki és érte tettek, olyannyira, hogy mindig helyette döntöttek, nem tanították meg fiukat, hogyan választhat az értékes és értéktelen között, ők választottak helyette. Amiért meg kellett volna küzdenie, azt készen adták át neki. Elengedni, de nem magára hagyni - mondjatok erre pozitív példákat! Hogyan segíthetik a szülők a gyermeket Isten vele kapcsolatos elképzelésének felismerésében és megvalósításában? „A szülőket, mivel életet adtak gyermekeiknek, terheli a nevelés súlyos kötelessége, és ezért ők az első és legfontosabb nevelők. E nevelői feladat annyira jelentős, hogy ha hiányzik, alig pótolható. A szülőknek ugyanis az Isten és az emberek iránti szeretet és jóság olyan családi légkörét kell megteremteniük, mely a gyermekek egész, személyes és közösségi nevelésének kedvez. (...) A keresztény családban a gyermekeket kezdettől fogva arra kell tanítani, hogy (...) ismerjék meg és imádják Istent és szeressék a felebarátot, (...) a család vezeti be őket lépésről lépésre a polgári közösségbe és Isten népébe. A valóban keresztény család döntő szerepet tölt be Isten népének életében és fejlődésében." (II. vatikáni zsinat, Gravissimum educationis, 5) Mostanában egyre nehezebb a szülői feladatot következetesen teljesíteni. A családot, de a gyermeket is sok kedvezőtlen hatás éri, bajos kitérni előlük. De nem is volna tanácsos, különben sohase válhatnának életre való emberekké. Nagyon fontos azonban, hogy meg tudják különböztetni a jót a rossztól, a szépet a csúnyától, az igazat a hamistól és a szentet a profántól. Korunk egyik legártalmasabb irányzata az erkölcsi relativizmus, az a nézet, hogy mindennek az értéke relatív. Ha a gyermek ilyen szellemben nevelkedik, nem lesz képes a valós értékek mellett dönteni, jelleme nem lesz szilárd és szembefordulhat szüleivel, embertársaival, sőt Istennel is. A gyermek Jézus felnövekedve, felnőttként önálló életet élt, nem került bele erőszakos csoportosulások sodrásába, nem lett sem zelóta, sem vallási viták martaléka. Tudott önmaga maradni, hűségben küldetéséhez. II. János Pál pápa Az egyház Európában című apostoli buzdításában az evangelizáció felelősségéről szólva azt tudatosítja bennünk, hogy azok az emberek képesek evangelizálni, akik felnőtté váltak a hitben. Felnőtt pedig az, aki vitágosan lát, képes kritikusan megítélni a jelenlegi kultúrát, képes ellenállni a megtévesztéseknek, és hatni tud a kulturális, gazdasági, társadalmi és politikai környezetre. Ilyen értelemben felnőtté, önállóvá nevelni a gyermeket nehéz feladat. Könnyebb és gyorsabb dönteni, illetve valamit megtenni helyette, mint kivárni, hogy maga „küzdjön meg" a megoldásért. Milyen nevelési hagyományokat hoztatok családotokból, szüleitektől, nagyszüleitektől? Hogyan tudtatok a gyermekekre ható romboló külső hatásokkal szemben fellépni? Idézzetek fel eseteket a családból, rokoni, ismerősi körből, amikor egy gyermeket sikerélményhez segítettetek azzal, hogy önállóan hozhatott meg egy szerencsés döntést, vagy oldott meg egy nehezebb feladatot! Ha a gyermek érett, megszilárdult jellem, kialakult és helyes értékrendje van és tud magasabb célokért áldozatot hozni, akkor a szülők nyugodtan elengedhetik a kezét. Az ilyen gyermek akkor sem fogja szüleit elhagyni, ha önállóvá válik. Ahhoz, hogy ilyen emberré váljék, kell az a családi légkör, melyben a gyermek növekedhet „bölcsességben, korban és kedvességben Isten és az emberek előtt" (Lk 2,52). „Törekedjünk növekedni a szeretetben, hogy növekedhessünk bölcsességben, korban és kedvességben!" HÍVOM A CSALÁDOKAT, az Új Ember Kiadó, a Szent Jeromos Katolikus Bibliatársulat és a MAKACS közös szentírásolvasó pontszerző játékára. A júniusi kérdés: Ki volt Dávid dédnagymamája? A kérdésre adott válasz 20 pontot ér, ha tartalmazza a helyes neveket és a pontos szentírási helyeket. Részleges válasz, például két névből csak az egyik felezi a pontszámot, a szentírási helyek hiánya öt pont levonását vonja maga után. A válaszokat a bibliatársulat értékeli, és az esztendő végén a legmagasabb pontszámot elérő válaszadó egy Veretes Bibliát (nagyméretű, díszes, aranyozott verettel), a második helyezett egy Családi Bibliát (nagyméretű, díszes), a harmadik helyezett pedig egy konkordanciát kap. A válaszokat „Szentírás éve" jeligével az Új Ember Kiadó címére küldték: 1053 Budapest, Kossuth Lajos utca 1. vagy e-mailben a biblia@ujember.hu címre. Beadási határidő: június 19. Bíró László, az MKPK családreferens püspöke, a Magyar Katolikus Családegyesület elnöke