Új Ember, 2008 (64. évfolyam, 1/3099-52/3050. szám)

2008-05-25 / 21. (3019.) szám

I Család 2008. május 25. « Szent az élet A magzat jogai (3. rész) Az embrió státuszának meghatározására a legfontosabb lépések az Európai Parlamentben történtek. Az itt hozott döntések azonban ajánlás jellegűek, tehát a nemzeti tör­vényhozásokra nem kötelezőek. Az Európai Parlament 1989. március 16-án „történelmi" határozatot hozott: a testület elfogadta a „Rothley-jelentést" és a „Casini­­jelentést”. A két határozat véletlenül egybeesik az Európa Tanács 1989. február 2-i döntésével Az emberi embriók­kal kapcsolatos tudományos kutatásról. A legfőbb euró­pai demokratikus intézmények a határozatokkal megpró­bálták körvonalazni az emberi embrió jogállását. A hatá­rozatok élesen szemben állnak azzal a felfogással, mely az embriót „jelentéktelennek" tekinti, és az emberi élet, az emberi lét sarokpontjának a megtermékenyítést tették. Az Európai Parlament és az Európa Tanács vonatkozó döntéseit sokéves vita, tudo­mányos tanácskozások előz­hették meg. Az Európai Parla­mentben 1984. augusztus 1. óta Habsburg Ottó és az Euró­pai Néppártok számos indít­ványt terjesztettek elő az em­beri embriókkal való vissza­élések megakadályozására. A meghallgatások nyomán 1988. október 18-án a Politikai Bizottság egyhangúlag hatá­rozatot fogadott el, amely ki­mondja: „egyértelmű, hogy az élethez való jog a foganta­tás pillanatában kezdődik", és ennek a genetikai identitás­nak a védelme „mélyen az emberi személyiség méltósá­gában gyökerezik". Az Európai Parlament jogi bizottsága Rothley és Casini képviselőket bízta meg, hogy a szakértői meghallgatások nyomán nyújtsanak be mun­kaokmányokat. Ezen doku­mentumok 1989. márciusi el­fogadását megelőzően abor­tuszpárti beadványokat nyúj­tottak be, melyek a magzat jo­gainak és státuszának megha­tározásától féltették az abor­tuszliberalizáció hátterét. A határozatok egyértelmű­en elutasítják az embriókkal végzett kísérleteket, kivéve az embrió javára szolgáló be­avatkozást. A Rothley-jelen­­tés többek között kimondja: „Az ember soha nem tekint­hető tárgynak, hanem mindig el kell ismerni személyiségét. Jogi és politikai rendszerünk­nek ez az alapelve kategori­kusan megtiltja, hogy az em­beri lény totálisan mások ren­delkezésére álljon." A magzat jogállásáról szól­va a Casini-jelentés alapján az Európai Parlament elfogadta, hogy „tudatában van az em­beri életvédelem szükséges­ségének a megtermékenyítés­től kezdve". A Casini-határo­­zat az embrió jogai között el­ső helyen említi az élethez va­ló jogot, a családhoz, a geneti­kai identitáshoz való jogot és az „emberi személy védelmé­hez való jogot". Hasonló tartalmúak az Eu­rópa Tanács döntései is. A tes­tület 1046/86. döntésében ki­mondta: a petesejt megtermé­kenyítésétől kezdve az embe­ri élet folyamatosan fejlődik, tehát nem lehet megkülön­böztetéseket tenni fejlődésé­nek első szakaszaiban. Ez a határozat azt is kimondja: „Az embriónak és a magzat­nak minden körülmények kö­zött részesülnie kell az embe­ri méltóságnak kijáró tiszte­letben." Az 1100/89. határo­zat szerint: „Az emberi emb­rió, bár különböző, egymást követő fázisokban fejlődik (csírasejt, morula, csírahó­lyag, beágyazódás előtti emb­rió, embrió, magzat), minden­képpen szervezetének foko­zatos differenciálódását mu­tatja, és mégis folyamatosan megőrzi saját biológiai és ge­netikai identitását." Mindkét európai testület (a parlament és a tanács) a leg­határozottabban elutasítja azt az elméletet, mely a fogam­zástól számított 14. napig „prae embrióról", a „fogam­zás termékéről" beszél, s ed­dig az időpontig ki akarja vonni az embriót az emberi életet védelmező törvények hatálya alól. A határozatok el­fogadtatásánál nagy szerep jutott az Európai (Keresztény­­demokrata) Néppártoknak. A testület Brüsszelben, Rómá­ban és Strasbourgban tanács­kozott a kérdésről, s elfoga­dott határozatai lényegében bekerültek az Európai Parla­ment és az Európa Tanács döntéseibe. Irányvonalukat 1987. május 15-én véglegesí­tették, amikor is többek kö­zött kimondták: „Kiindulópont minden egyes emberi lény méltósága" (1. pont) „Az embrió jogállásának meghatározásakor hivatkozni kell az ember jogaira, melyre az embrió is igényt formál." (3. pont) A kérdéskör belekerült az Európai Kereszténydemokra­ta Néppárt programjába is, melyet 1988. november 7-én és 8-án fogadtak el Luxem­burgban. 103. pont: „Együttesen kö­telezzük magunkat az emberi méltóság és az emberi élet tiszteletére, annak fogantatá­sától kezdve." 329. pont: „Az embrió jogi védelmét az emberi jogok át­fogó jogi koncepciójába kell beilleszteni." 349. pont: „A születendő élet hatékony védelme alap­vetően fontos egy emberi Eu­rópa számára. A gyermeknek fogantatásától fogva joga van arra, hogy életét és épségét védjék. Ugyanolyan joga van az élethez, mint egy személy­nek a születés után. A magzat jogállása, jogi szempontjából ezek a „törté­­nelmi"-nek mondható nem­zetközi határozatok a hagyo­mányos, természetjogi jogfel­fogást követik a kérdésben. A döntések bár alapvetően az anyaméhen kívüli magzat státuszával, jogaival foglal­koznak, óhatatlanul követ­kezményekkel járnak a ter­hességmegszakítás kérdéskö­rében. Az Európai Parlament jogi bizottsága egyértelműen megállapítja: egyetlen euró­pai jogállami törvény, alkot­mánybírósági határozat sem tagadta „a megfogant magzat élethez való jogát": ezek a tör­vények ugyan nem oldották meg a magzat „emberi jogál­lásának" kérdését, viszont nem is tagadják a megfogant élet jogait. Mindezek ellenére a mag­zat jogállásának kérdését je­len helyzetben teljesen meg­oldatlannak tekinthetjük. A magzat státuszára vonatko­zóan jelenleg két nézetrend­szer áll ellentétben egymás­sal. 1. A hagyományos természet­jogi tradicionalista megközelítés szerint a magzat „emberi sze­mély" a fogamzástól, kit meg­illetnek az emberi jogok, első­sorban az élethez való jog, az emberi méltósághoz való jog. Mivel az élethez való jog a legértékesebb, legfontosabb emberi alapjog, ezért vele szemben az anya „önrendel­kezési joga" nem jön szóba. Mivel a fogamzás pillanatá­ban a magzatban genetikailag megvan az ember teljessége, ezért a magzat fejlődését nem lehet szakaszolni, a magzat a méhen belüli fejlődés minden fázisában ugyanaz az emberi személy, sőt ugyanilyen em­beri személy a művi megter­mékenyítés során létrejött magzat is. Legkövetkezete­sebb képviselői ezen nézet­nek (köztük a katolikus egy­ház) a terhességmegszakítási okok közül egyedül az anya életveszélyét ismerik el legá­lisnak, mivel itt emberi életek közötti jogi választás lehető­sége áll fenn. A nemzeti tör­vényhozások, alkotmánybíró­sági határozatok - ha korláto­zott mértékben is - elismerik a magzat személy voltát és életjogát - szembeállítva az anya önrendelkezési jogával. Az úgynevezett indikációs szabályozási rendszerek az engedélyezett esetekben ré­szesítik előnyben az anya ön­rendelkezési jogát, egyébként a magzat joga az erősebb. Az úgynevezett „határidő szabá­lyozás" egy bizonyos időpon­tig (a fogamzástól számított 8-10-12-24 hétig) a „magzat jogát" nem veszik figyelembe az önrendelkezési joggal szemben, bár az abortusz ilyenkor is nemkívánatos be­avatkozás, nem a születéssza­bályozás eszköze. Az időpont után viszont már úgy tekinte­nek a magzatra, mint „emberi személyre", ezért a beavatko­zás ekkor már csak az úgyne­vezett klasszikus indikációk esetében lehetséges (az anya életveszélye vagy súlyos egészségkárosodása, a mag­zat súlyos genetikai rendelle­nessége). 2. A liberális nézetrendszer ta­gadja a magzat ember voltát, nem ismeri el a magzatot „sze­mélynek", legalábbis a magza­ti fejlődés nem minden szaka­szában. E nézetrendszer sze­rint az emberi élet a születés­sel kezdődik a maga teljessé­gében, ezért a magzatot legin­kább csak akkor tekintik jogi­lag védendő „személynek", ha a méhen kívüli életre már va­lószínűleg önállóan is képes (általában a magzati fejlődés 24. hetétől). Eddig az időpon­tig a magzat szakaszosan fejlő­dik, s legfeljebb magzati fejlő­désének 12. hetétől, az agymű­ködés megindulásának idő­pontjától lehet „emberi sze­­mély"-ről beszélni. Eddig az időpontig a magzat gyakorla­tilag „semmi"-nek tekintendő, s bár az abortusz nemkívána­tos beavatkozás, eddig az idő­pontig egyedül a korlátozha­­tatlan „önrendelkezési jog" az irányadó, a magzat semmiféle jogi védelmet nem élvez. A li­berális állásponthoz az úgyne­vezett „határidő-szabályozá­sok" állnak közel. Összegezve megállapítha­tó: a magzat jogállására, „jo­gaira" egyedül a tradiciona­lista alapú jogszemlélet ad magyarázatot - viszont ez mintegy ezer éve jelen van az európai világi jogokban - így a magyar jogban is. Jobbágyi Gábor Hívom és küldöm a családokat a Biblia évében­­ 2008 júniusában Kedves családok és házaspárok, kedves családokat szerető szerzetes- és paptestvé­rek, kedves mindnyájan, akik a család és az élet mellett álltak! Június: A szülők joga és kötelessége gyer­mekeiket önálló, a jó és az igazság mellett dönteni tudó emberré nevelni. A felnöveke­dett gyermeket azonban el is kell tudni en­gedni, a szülői támasz egy idő után akadállyá válhat. Az igazi szülő azonban sohasem hagy­ja magára gyermekét. Ebben a hónapban beszélgessünk a követ­kező bibliai helyről: Lk 2,41-52! Kisgyerekkorunk óta él bennünk a jelenet: a tizenkét éves Jézusról szóló elbeszélés. A hitoktatónak nem volt könnyű megmagya­ráznia, hogy a kis Jézus nem egyszerűen el­szökött a szüleitől, meg hogy miféle szülők azok, aki három napig nem veszik észre, hogy nincs velük a gyermek. Nem egyszerű meg­mutatni ennek az elbeszélésnek mélyebb üze­netét. A Szűzanya, mikor megtalálják a gyer­meket, „szemrehányó" szavakkal illeti Jézust: „Fiam! Miért tetted ezt velünk? Íme, apád és én bánkódva kerestünk téged" (Lk 2,48). Első pillanatban úgy tűnik, mintha a gyermek ka­­maszos lázadással szólna: „Nem tudtátok, hogy nekem az én Atyám dolgaiban kell len­nem?" (Lk 2,49). Ezek „a szavak Jézus és Má­ria közé egy másik, végtelenül fontosabb aka­ratot ékeltek, amely másodrangúvá tett min­den más kapcsolatot, még a hozzá fűződő fiúi kapcsolatot is" (Rainiero Cantalamessa kom­mentárja). Mária ugyan kezdettől fogva tudja, hogy a gyermek a „magasságbelinek" a fia, de más ezt tudni, és más szembesülni a ténnyel. Szent Bernát ehhez a jelenethez egy sajátos fo­galmat kapcsol: az amor saporanst, a kóstolga­tó szeretet fogalmát. A Szűzanya „kóstolgat­ja" a fiáról való lemondást, amely majd akkor teljesedik be, amikor mintegy átadja nekünk Fiát a kereszten. Minden szülő megtapasztal­ja ezt, amikor gyermeke fokozatosan leválik róla, amikor először hagyja ott gyermekét az óvodában, amikor gyermeke először megy el a távoli városba tanulni, dolgozni. Ismerünk szomorú történeteket fiatalokról, akiknek si­kertelen lett a házassága, vagy nem is voltak képesek valaki mellett elköteleződni, mert édesanyjuk nem tudta elengedni őket. Hogyan engedtek el benneteket szüleitek? Ho­gyan éltétek meg gyermekeitek fokozatos leválását? Ezen a téren miért vagytok különösen is hálásak szüleiteknek? Miután hazatértek Názáretbe, a „gyermek engedelmeskedett nekik". József és Mária „kóstolgatják", mit jelent elengedni a gyerme­ket, de nem hagyják magára. A gyermek ak­kor tud engedelmeskedni szüleinek, ha a szü­lő nem hagyja idejekorán magára, kiszolgál­tatva őt a széteső társadalom hatásainak. Olyan szép a tanító Jézusnak ez a kijelentése: „A Fiú nem tehet magától semmit, hanem csak azt, amit lát, hogy az Atya cselekszik. Mert amiket ő tesz, azokat cselekszi ugyan­úgy a Fiú is. Az Atya ugyanis szereti a Fiút, és mindent megmutat neki, amit tesz" (Jn 5,19- 20). Mintha Jézus emlékezetében felidéződné­­nek a názáreti évek, ahogy Józseftől elleste a mesterségbeli fogásokat, édesanyjától a szere­tet gesztusait. A kisgyermek még csak a sza­vakra figyel, a felnőttebb gyermek már az éle­tünket követi vagy utasítja vissza. Jézus nem­csak azt tehette, amit mint Fiú a mennyei Atyánál látott, hanem azt is követhette, amit a názáreti otthonban elé éltek. Minden szülő különösen szépet álmodik gyermekéről. Elengedni álmainkat és Isten ál­mait kibontani a gyermekből sokszor nem egyszerű feladat. Egy ismerős családban az egyetlen fiú, aki mindig mindent megkapott, apja jól menő ügyvédi irodáját volt hivatva át­venni. Egy szép napon azonban levelet ha­gyott hátra szüleinek, és bejelentette, köszöni az eddigi gondoskodást, de a saját lábára akar állni, elment Amerikába. A szülők nem értet­ték, hiszen náluk jobban senki nem szeretheti a gyerekét, mindent neki és érte tettek, oly­annyira, hogy mindig helyette döntöttek, nem tanították meg fiukat, hogyan választhat az értékes és értéktelen között, ők választottak helyette. Amiért meg kellett volna küzdenie, azt készen adták át neki. Elengedni, de nem magára hagyni - mondjatok erre pozitív példákat! Hogyan segíthetik a szülők a gyermeket Isten vele kapcsolatos elképzelésének fel­ismerésében és megvalósításában? „A szülőket, mivel életet adtak gyermeke­iknek, terheli a nevelés súlyos kötelessége, és ezért ők az első és legfontosabb nevelők. E nevelői feladat annyira jelentős, hogy ha hi­ányzik, alig pótolható. A szülőknek ugyanis az Isten és az emberek iránti szeretet és jóság olyan családi légkörét kell megteremteniük, mely a gyermekek egész, személyes és közös­ségi nevelésének kedvez. (...) A keresztény családban a gyermekeket kezdettől fogva arra kell tanítani, hogy (...) ismerjék meg és imád­ják Istent és szeressék a felebarátot, (...) a csa­lád vezeti be őket lépésről lépésre a polgári közösségbe és Isten népébe. A valóban keresz­tény család döntő szerepet tölt be Isten né­pének életében és fejlődésében." (II. vatikáni zsinat, Gravissimum educationis, 5) Mostanában egyre nehezebb a szülői fel­adatot következetesen teljesíteni. A családot, de a gyermeket is sok kedvezőtlen hatás éri, bajos kitérni előlük. De nem is volna tanácsos, különben sohase válhatnának életre való em­berekké. Nagyon fontos azonban, hogy meg tudják különböztetni a jót a rossztól, a szépet a csúnyától, az igazat a hamistól és a szentet a profántól. Korunk egyik legártalmasabb irányzata az erkölcsi relativizmus, az a nézet, hogy mindennek az értéke relatív. Ha a gyer­mek ilyen szellemben nevelkedik, nem lesz képes a valós értékek mellett dönteni, jelleme nem lesz szilárd és szembefordulhat szülei­vel, embertársaival, sőt Istennel is. A gyermek Jézus felnövekedve, felnőttként önálló életet élt, nem került bele erőszakos csoportosulások sodrásába, nem lett sem zelóta, sem vallási viták martaléka. Tudott ön­maga maradni, hűségben küldetéséhez. II. Já­nos Pál pápa Az egyház Európában című apos­toli buzdításában az evangelizáció felelőssé­géről szólva azt tudatosítja bennünk, hogy azok az emberek képesek evangelizálni, akik felnőtté váltak a hitben. Felnőtt pedig az, aki vitágosan lát, képes kritikusan megítélni a je­lenlegi kultúrát, képes ellenállni a megtévesz­téseknek, és hatni tud a kulturális, gazdasági, társadalmi és politikai környezetre. Ilyen érte­lemben felnőtté, önállóvá nevelni a gyerme­ket nehéz feladat. Könnyebb és gyorsabb dön­teni, illetve valamit megtenni helyette, mint kivárni, hogy maga „küzdjön meg" a megol­dásért. Milyen nevelési hagyományokat hoztatok csalá­dotokból, szüleitektől, nagyszüleitektől? Hogyan tudtatok a gyermekekre ható romboló külső hatá­sokkal szemben fellépni? Idézzetek fel eseteket a családból, rokoni, ismerősi körből, amikor egy gyermeket sikerélményhez segítettetek azzal, hogy önállóan hozhatott meg egy szerencsés döntést, vagy oldott meg egy nehezebb feladatot! Ha a gyermek érett, megszilárdult jellem, kialakult és helyes értékrendje van és tud ma­gasabb célokért áldozatot hozni, akkor a szü­lők nyugodtan elengedhetik a kezét. Az ilyen gyermek akkor sem fogja szüleit elhagyni, ha önállóvá válik. Ahhoz, hogy ilyen emberré váljék, kell az a családi légkör, melyben a gyermek növekedhet „bölcsességben, korban és kedvességben Isten és az emberek előtt" (Lk 2,52). „Törekedjünk növekedni a szeretetben, hogy növekedhessünk bölcsességben, korban és kedvességben!" HÍVOM A CSALÁDOKAT, az Új Ember Kiadó, a Szent Jeromos Katolikus Bibliatársulat és a MAKACS közös szentírás­­olvasó pontszerző játékára. A júniusi kérdés: Ki volt Dávid dédnagymamája? A kérdésre adott válasz 20 pontot ér, ha tar­talmazza a helyes neveket és a pontos szent­írási helyeket. Részleges válasz, például két névből csak az egyik­­ felezi a pontszámot, a szentírási helyek hiánya öt pont levonását vonja maga után. A válaszokat a bibliatársulat értékeli, és az esztendő végén a legmagasabb pontszámot elérő válaszadó egy Veretes Bibliát (nagyméretű, díszes, aranyozott verettel), a második helyezett egy Családi Bibliát (nagy­méretű, díszes), a harmadik helyezett pedig egy konkordanciát kap. A válaszokat „Szent­írás éve" jeligével az Új Ember Kiadó címére küldték: 1053 Budapest, Kossuth Lajos utca 1. vagy e-mailben a biblia@ujember.hu címre. Beadási határidő: június 19. Bíró László, az MKPK családreferens püspöke, a Magyar Katolikus Családegyesület elnöke

Next