Új Ember, 2009 (65. évfolyam, 1/3151-52/3202. szám)

2009-05-17 / 20. (3170.) szám

16 Ojimfa Album Máriapócsról, nemzeti szentélyünkről A közelmúltban jelent meg a Mikes Kiadó gon­dozásában háromszázki­­lencven fotóval egy al­bum nemzeti szenté­lyünkről, Máriapócsról. A zarándokhelyet 128 olda­lon ismertető könyvhöz Kocsis Fülöp megyés püs­pök írt előszót. Máriapócsot - melyet Szűz Mária képének há­romszori könnyezése tett világhírű zarándokhellyé - évente tízezrek keresik fel testi és lelki gyógyu­lást keresve. Nemcsak gö­rög katolikusok, hanem a római rítust követők, sőt ortodoxok is jönnek, hogy imádkozzanak az Istenszülő kegyképe előtt, mely az egy­kori Pécson, a „görög hitű" ruszin családok településén először 1696-ban könnyezett. Az akkori egri érsek, Fenessy György rendelte el a csodás­nak vélt esemény hivatalos kivizsgálását, melynek során harminchat tanút hallgattak ki, köztük helybelieket, pro­testánsokat, sőt többeket a kö­zelben állomásozó német ka­tonák közül is. A könnyezés tényét mindenki igazolta, sőt, egyesek csodás gyógyulások­ról is beszámoltak. A pécsi kép sorsa - mint az országé - ugyancsak há­nyatott... A környező ikont 1697-ben Kálló római katoli­kus templomába szállították, ahonnan I. Lipót király felesé­ge és egy kapucinus szerzetes szorgalmazására Bécsbe, a császárvárosba vitték. Ott több másolat is készült róla, melyek Svájcba, Olaszország­ba és német templomokba ke­rültek. Az egyik példány Pécsnak készült, de a ma­gyarok azt nem tartották komoly becsben. 1715- ben azonban ez az ikon is könnyezni kezdett. A vizsgálatok ismét csodás­nak vélték az eseményt, így Pócsot Szűz Mária kegyhelyének nyilvání­tották, s a település ekkor vette fel Mária nevét, és lett Máriapócs. Évszázadok óta járnak zarándokok a kegyhelyre. Ezt az albumot - mely a kegytemplom mellett a bazilita monostor épülete­it, a templom berendezé­sét, a kegyképet és a hozzá kapcsolódó muzeális és foga­dalmi (votív) tárgyakat és a búcsúk pillanatait is bemutatja - ajánlhatjuk mindazoknak, akik ottani zarándoklatukra szeretnének visszaemlékezni, illetve még nem jártak Pócson, de szeretnék megismerni. (Az album megvásárolható Máriapócson, Nyíregyházán, Hajdúdorogon, a nagyobb pa­rókiákon és az Új Ember köny­vesboltban.) Bókay László Bérmálás Húsvét elmúltával országszerte elkezdődtek a bérmálások. Ilyenkor a püspökök felkeresik egyházmegyéjük kisebb-na­­gyobb közösségeit, hogy a bérmálás szentségének kiszolgálta­tásával a hívek lelkét megérintse a Szentlélek, az apostolok­hoz hasonlóan eltöltse őket erővel, tudással, bátorsággal. A bérmálást hosszú, felelősségteljes munka előzi meg, amit a lelkipásztorok és a hitoktatók végeznek. Ez alatt az idő alatt a jelölteket felkészítik a lelki felnőtté avatás szentségére. Spányi Antal székesfehérvári püspök május 10-én Móron és Nagyvenyimben „avatta be" a keresztény életbe a fiatalokat és felnőtteket. - Móron igen nagy élmény volt, hogy összegyűjtötték azo­kat a fiatalokat, akik az előző években bérmálkoztak és hűsé­gesek maradtak - mondja a püspök. - A bérmálkozók egy ré­sze lemorzsolódik, a beavató szertartás után ritkán vagy egy­általán nem jár templomba, de másik részük állhatatos marad, úgy él, ahogy annak idején megígérte. Ők ma ismét kifejezték hűségüket, s én áldást adtam nekik, hogy ez a szándék meg­valósuljon bennük. Hiszem, hogy a fiatalok, a felnőtt bérmálkozók segítségével egy olyan közege nő föl a katolikus egyháznak, amelyre mind jobban lehet majd számítani. Egyre több emberen uralkodik el a gyengeség, a reménytelenség, a fájdalom. Vigasz, útmutatás, erő csak az Istentől jöhet. Közvetlenül a papság szava sem jut el mindenkihez. A megbérmáltak sokkal több emberrel kerül­nek közvetlen kapcsolatba. A kereszténység igaz tanítását képviselő gondolkodásmódjuk, életvitelük biztosan hatni fog a környezetükre. Remélem, ezen az úton is képesek leszünk segíteni társadalmunkat, erkölcseiben gyógyítani, erősíteni, felemelni Szent István népét. Szöveg és kép: Cser István Először jártam a Tardos környéki fo­kozottan védett területen, és nyomban megállapítottam: valahogy így kellene kinéznie minden hazai erdőnek. A sima törzsű bükkóriások között harkályok lyuggatta, rég elszáradt törzsek álltak, földre dőlt korhadó csonkok, csengő ma­dárdal­­ és mindenütt rengeteg virág. Az aranyat idézték az avart helyenként szinte elborító salátaboglárka csillag ala­kú virágai, sárgán virított a bogláros szellőrózsa, a közeli réten pedig a zöld szinte eltűnt az egymás mellett szoron­gó, citromszínű tengerként virító pity­pangok között. A naptár április közepét mutatta, de az ilyenkor szokatlan meleg hatására észrevétlenül zöldbe borult az erdő. A bükkóriások között itt is, ott is, mint karcsú, fehérbe öltözött menyasz­­szonyok álltak a virágzó vadcseresznye­fák. A tető felől, ahol dolomitsziklák so­ra fehérlett, figyelmeztető „korr-korr" hangokkal holló szállt fölénk, alaposan megnézett, aztán fordult és újra eltűnt. Kora reggel még hűvös volt, de a ragyo­gó napsütésben gyorsan melegedett a le­vegő. Kék galambok búgtak, a fák között piros sapkás, fekete harkály repült. Har­sány „krü-krü-krü-krü" kiáltása messzi­re szállt, amikor pedig leült valahol, el­nyújtott, nyávogó hangot hallatott. Mindkét faj jellemző a bükkösökre: a kék galambok a fekete harkály része, megüresedett, ovális nyílású odúkban nevelik fiókáikat. Hangosan csattogtak az erdei pin­tyek, tavaszt kiáltott kacagó hangján a zöld küllő, a hegyoldalból kicsit mindig bánatosnak vagy inkább melankolikus­nak tűnő hangján a rokon szürke küllő válaszolt rá. Az ágakon cinegék tornáztak, körben trilláztak, füttyögettek a csuszkák, egyi­kük talán tízméternyire lépdelt egy ha­talmas bükk törzsén. Megkerülte né­hányszor, majd felfelé kúszott, de nyom­ban utána már fejjel lefelé keresgélt a szürke kérgen. Párja nem volt vele, pe­dig a csuszkák egyébként mindig együtt járnak. A párok azonban korán kezde­nek költeni, április elején többnyire már tojásaik vannak, és a tojók ezeket melen­getik a sárral körbetapasztott nyílású odúk mélyén. Megérkeztek az első sisegő füzikék, és mindenfelől hallottuk az Afrikát megjárt örvös légykapók hangjait is. Az erdei út közepén csillogó dagonyából meggyvágók szálltak fel, de a közeli törzsek kérgén szürkére fakult sár azt mutatta, hogy ez a kis erdei fürdő éjszaka is fogad vendégeket, vaddisznók járnak ide sárfürdőzni. Először vörös-begy, majd ökörszem kezdett énekelni. Ha ez utóbbi apró, mindössze kilenc­­grammos madárkát hallom valahol, mindig elcsodálkozom, hogyan képes parányi torkából ilyen csengő hangokat szétküldeni az erdőben. Közben feltámadt a szél, mire nyom­ban megmozdultak, csúszkálni kezdtek az avaron a lombok között beszűrődő napsugarak rajzolta aranyló foltok. Lep­kék, zengőlegyek repültek, és váratlanul szarvasok, egy legalább húsz állatból ál­ló rudli (szarvascsorda) vágott át előt­tünk. Késő délután, már a kocsi közelé­ben jártunk, már kezdett sötétedni az er­dő, és nyomban rá megdördült az ég is. Felhők érkeztek, a szél tovább erősödött, és rövidesen nagy, kövér cseppekben hullani kezdett az eső. A hátamon gyen­gén átnedvesedő ing kellemes érzés volt a meleg levegőben, de néhány perc múl­va, amikor szerencsére már az autóban ültünk, hirtelen zuhogni kezdett, és tíz percen át úgy esett, mintha dézsából ön­tötték volna. Az ablaktörlő alig bírt vele. Aztán, ahogy ez áprilisban lenni szokott, oszladozni kezdtek a felhők, kisütött a nap, és a rövid záporra néhány perc múlva már csak a fűszálakon és levele­ken kapaszkodó, a szivárvány minden színében csillogó ezernyi vízcsepp emlé­keztetett. Schmidt Egon­Fotó: Bécsy László A Gerecsében 2009. május 17. A szépség és a remény szobrai Június elejéig látható a terézvárosi templomban Törley Mária szobrászmű­­­­vész kiállítása. A Szent Pál-teremben kiállított szakrális művek mintegy ös­­­­­szekapcsolják a templom örök szenté­lyét a kolumbáriummal. Szakrális szobrok - egyesekben talán­ némi ellenérzést kelt az elnevezés, esetleg még azt is megkérdezik: mi köze lehet a modern em­bernek (ó, micsoda eufemizmus!) holmi szakralitáshoz - amit szeretnek a mesék, a mi­tológia világával azonosítani? Magam azt vá­lasztanám a kiállítás címéül: A szakrálistól a reálisig. Mert ami szakrális, az maga a teljes valóságra nyitott. Törley Mária szobrairól beszélek. Láttukra ne keressünk azonnal értelmező szavakat, se kultúrtörténeti összefüggéseket és magyará­zatokat. Még csak holmi gondolati tartalom­mal se elégedjünk meg - mindez kevés befo­gadásukhoz: hagyjuk szépségükben hatni őket. Mert a szépség - tudjuk - isteni kategó­ria, az igazságból meríti báját. Ugyanakkor a remény szobrai is ezek. Spe salvi facti sumus - megváltásunk reménybeli, idézi XVI. Benedek pápa keresztény remény­ről szóló enciklikájában Szent Pál rómaiakhoz írott levelét. Tehát szépség és remény... Ezzel tekintsünk körül! Nézzünk például az Angyal című műre. Több ezer éves, meg­szokott ábrázolás: szárnyakkal felékített női alak. Törley Mária a súlyos anyag ellenében légies könnyedséggel emeli meg ember-szem­mel, test-szemmel vonzó nőalakját. Ám a szárnyak „visszatámaszkodnak" a földre. Törley Mária ezzel a megoldással közli ve­lünk: mindez szép szimbólum. Ám valami mégis­­ repül! S egyszerre körbelebeg minket a tudás: hát persze, az angyal-lét tisztán szel­lemi létezés. S már keressük közelségünket az angyalhoz, a szépség közvetítésével élvezzük önmagunk reménybeliségét, a szellemi létben való továbbélés realitását. Szent László ünnepe Nagyváradon Az idei Festum Varadinum rendezvénysorozat május 10- én kezdődött, melyen a nagy­váradi püspökség az egyház­megye alapítóját és védő­szentjét, hitvalló Szent László királyt ünnepelte. Böcskei Lász­ló püspök szentmisét mutatott be a székesegyházban. Ma­gyarul, románul és szlovákul köszöntötte a híveket, figyel­mükbe ajánlotta XVI. Benedek pápa szentföldi apostoli útján elhangzott gondolatait. A Fes­tum Varadinum az összefogás egyik kifejezője, melyben a nagyváradi közösség vállalta a rá leginkább jellemző értékek ápolását. Szent László király pél­dája abban segít, hogy a békés küzdelmet a mindennapi élet­ben is sikerrel lehessen véghezvinni. Fel kell tennünk ma­gunknak a kérdést: építője vagyok-e az egyházamnak, a kö­zösségemnek, a társadalomnak? Az igazság szelleme vezeti-e a tetteimet? Ki tudok-e állni bátran a hit védelmében, azt érez­ve, hogy ez az, ami megtart és gazdagít engem? A szentbeszédet Pálos István apát-kanonok, várad-szőlősi plébános mondta. A liturgián Virgil Bercea nagyváradi görög katolikus püspök, Fejes Rudolf Anzelm premontrei apát, vala­mint Fodor József helynök koncelebrált. A téren körmenetben hordozták Szent László király hermáját. (Nagyváradi sajtóiroda)­ ­ Képeslap a jezsuita jubileumra A Magyar Posta alkalmi levelezőlapot bocsát ki a magyar­­országi jezsuita rendtartomány és a pesti Jézus Szíve-temp­­lom alapításának századik évfordulója alkalmából. A levelezőlap képes oldalán a templom főoltára látható. A lap jobb oldali részén az első tartományfőnök, P. Bús Jakab portréja, alatta a templom, illetve an­nak külső és belső rész­letei, a főhomlokzat az angyallal és az orgona látható. A levelezőlap alsó sarkában a jezsuita rendtartomány jubileu­mi logója szerepel. A levelezőlap bélyeg­képén Feszty Masa festő­művész­eti boldogasz­­szony kegyképe látható. Az alkalmi bélyegző grafikája a jezsuiták IHS emblémájának stili­zált rajza. Somlai Orsolya

Next