Új Ember, 2009 (65. évfolyam, 1/3151-52/3202. szám)

2009-08-16-23 / 33-34. (3183-3184.) szám

Példaértékű nyitottság A székesfehérvári Szent István Művelődési Ház kisjubileuma A „keresztény szellemiség otthona" - hirdeti magáról (újra) immár tizenöt éve a székesfehérvári Szent István Művelődési Ház. A belvárosi intézmény több mint százéves múltjáról, a lehetőségekről, aktuális programokról és tervekről Bobory Zoltán igazgatót kérdeztük. Gazdag fehérvári polgárcsalád otthonának épült az a Liszt Ferenc utcai egyemeletes palota, amelyet 1903-ban az egyház megvásárolt, hogy kulturális központot alakítson ki ott. A Katolikus Egyesületi Ház az első világháború alatt katonai kórházként szolgált, de hamarosan ismét Székesfehérvár egyik legfontosabb közösségi terévé vált. Abban, hogy a házban komoly kulturális élet zajlott, nagy szerepe volt a fehérvári püspököknek és Csitáry Emilnek, aki 1931 és 1941 között a város polgármestere, majd 1943-ig főispánja volt. Sokat tett a helyi kultúra ügyéért ez idő tájt Hóman Bálint is, aki szívügyének tekintette Székesfehérvár jövőjét. A második világháború után ez az intézmény sem kerülhette el az államosítást, a rendszerváltozásig a Megyei Művelődési Központ működött a falai között. Az épület 1994-ben került vissza egyházi kezelésbe, Takács Nándor megyés püspök pedig Bobory Zoltánt kérte fel igazgatónak. A Szent István Művelődési Ház választott vezetőjének álma, eredeti elképzelése és személyes vállalása valósult meg azzal, hogy a keresztény szellemiségű kulturális központ, Székesfehérvár szellemi életének régi-új fóruma és találkozóhelye minden városlakó, vendég és érdeklődő előtt nyitva áll. A nagyteremben színházi előadásokat, konferenciákat tartanak, a Mesterbérlet-sorozat keretében pedig rangos komolyzenei koncerteket, nemegyszer világhírű előadóművészek közreműködésével. A Szent Korona Galéria országszerte ismert: a kortárs hazai képzőművészet egyik fellegvára, de olyan nagyszabású vendégkiállításokat is befogadott már, mint amilyen a Szőnyi István, Áron Nagy Lajos munkáit vagy Salvador Dali grafikáit, akvarelljeit, világirodalmi művekhez készített illusztrációit bemutató kiállítás volt. A művelődési házban rendszeresek a tudományos és ismeretterjesztő előadások - ezek alapozták meg a Hóman Bálintról elnevezett népfőiskola oktatási programját. 2003 októbere óta hónapról hónapra tömegeket vonz a Kis esti disputa, a város talán legnépszerűbb „beszélgető műsora", amelynek vendégei a hazai kulturális, tudományos, sport- és közélet jelesei közül kerülnek ki. Itt működik a Magyar Írószövetség Közép-dunántúli írócsoportja és az öt éve (újra) indított VÁR című irodalmiközéleti folyóirat szerkesztősége. Gyakran tartanak író-olvasó találkozókat, könyvbemutatókat, a Határon túli magyar irodalom napjai keretében pedig évente húsz-harminc, a környező országokban élő alkotó bemutatkozására nyílik lehetőség. Jövőre, a tizedik, jubileumi találkozóra várhatóan megjelenik az eddig elhangzott előadások szerkesztett változatát tartalmazó antológia... Az igazgató egyik kezdeményezésük várakozáson felüli alakulásáról is beszámolt. A VÁR szerkesztősége Spányi Antal megyés püspök védnökségével versíró pályázatot írt ki Fehérvár! Téged köszöntsön énekem! címmel, amelyre eddig még nem publikált, a városról (történelméről, híres személyiségeiről, nevezetességeiről) szóló költeményeket vártak. Százharminchat jeligés pályamű érkezett a határokon innen és túlról, sőt még Svájcból és Kanadából is. Az eredményhirdetésre augusztus 11-én került sor; a díjakat három nappal később, az önkormányzat Fejér megye ezeréves fennállását ünneplő közgyűlésén adták át. Ötletekben, további elképzelésekben sincs hiány. Bobory Zoltán kiemelte egyik tervezett rendezvényüket s annak különleges jelentőségét. Minden évben szerveznek gyermekeknek vers- és prózamondó versenyt, idén - a püspök támogatásával - három közép-dunántúli megye cigány fiataljainak hirdetik meg; a jelentkezők roma költők műveivel nevezhetnek. Ha sikerrel járnak, szeretnék országossá tenni a megmérettetést... pallós Fotó: Hegedűs Nagy István 4 TIZENÖT ÉVE TÖRTÉNT Aggodalom és egyenes beszéd Főpásztoraink 1994. augusztus 23-án kötelességüknek tartották, hogy levéllel forduljanak az új miniszterelnökhöz, Horn Gyulához. A tavaszi választáson földcsuszamlás-szerűen győztes szocialista-liberális kormányzat a magyar katolikus társadalomban joggal ébresztette fel a „visszarendeződéstől" való félelmet, hiszen még igen rövid és ellentmondásos volt a szabad, demokratikus politikai és gazdasági újrakezdés 1990-től. Az a levél, amelyet a püspöki konferencia akkori elnöke, Seregély István egri érsek intézett az új miniszterelnökhöz püspöktársai nevében, hangot is adott ennek az aggodalomnak és bizonytalanságnak. „A vallásos emberek között félelmet tapasztalunk, hogy az egyház működésében elért eredményeket veszély fenyegeti." Ma, amikor szinte divattá vált a rendszerváltozás igazi megtörténtét megkérdőjelezni, meg kell jegyeznünk: voltak tehát elért eredmények ezen és más téren is. Volt már mit félteni. A levél igen tiszteletreméltó módon, világosan sorra veszi az egyház és állam közötti megoldandó kérdéseket. Első helyen a többgyermekes családok helyzetét. „Elsőként említem a többgyermekes családok szociális helyzetét. Népünk közvetlen közelében élve tapasztaljuk, hogy a sokgyermekes családok igen súlyosnak, gyakran kilátástalannak tartják helyzetüket. A pénzbeli támogatáson túl a gyermekek javát szolgálná az olcsó tankönyv, gyermekruha, iskolai étkeztetés, óvodai, napközi ellátás, kedvezményes áruk biztosítása, a nagycsaládok esetében a közüzemi díjak mérséklése, amennyiben erre az országnak lehetősége van." Azóta sajnos nem javult, hanem még nagyobb úgynevezett megszorítások áldozatai a családok. A hitoktatás kérdését is időszerűnek érezhetjük. „Kérjük a fakultatív iskolai hitoktatás zavartalan biztosítását. Meggyőződésünk, hogy a valláserkölcsi nevelés nyomán jobb és tisztább lesz a magyar közélet és hatékonyabb a munkamorál. Szükségesnek tartjuk, hogy a hitoktatás mint fakultatív tantárgy részére tantermet és védett időt biztosítsanak." Sajnos mindennek fontosságát a szülők többsége sem értette még meg. A katolikus iskolák ügye is aktuális tizenöt év után. „Kötelességünk szóvá tenni az egyházi oktatási-nevelési intézmények fenntartásának és fejlesztésének ügyét. Az egyházi iskolák a magyar közoktatás szerves részét képezik. Az iskoláinkban tapasztalható túljelentkezés is mutatja az irántuk megmutatkozó társadalmi igényt. Ezért kérjük ezen közszolgálati tevékenységnek az állami intézményekével azonos támogatását és a szabályosan megkötött közoktatási megállapodások megtartását. Igazságtalan lenne, ha hazánkban a hívő állampolgár hátrányos megkülönböztetésben részesülne azért, mert gyermeke egyházi iskolába jár." Foglalkozik még a levél a tábori lelkészi szolgálat szervezeti kiépítésével, a korábban államosított egyházi épületek visszaadásával, illetve a kárpótlással. Azóta nemzetközi egyezmény jött létre a Szentszék és hazánk között. Vegyes bizottság tárgyalja meg az ennek betartása terén mutatkozó problémák rendezését. Rosdy Pál 2009. augusztus 16-23. Múlt és jelen Ezeréves Ősi falu egyháza Kicsiben talán az egész ország sorsát, hitét, életerejét szimbolizálja a nevében is régi Veszprém megyei település ezeréves története. Tekintsünk most el a nyelvészeti magyarázatoktól - habár azok is tanulságosak - s maradjunk a régészeti leletek, történeti források adatainál, amelyek szerint a patakoktól, vízfolyásoktól körülvett terület már a bronzkorban is lakott hely volt. Területe a honfoglalás idején Eöse vezér birtokába került, akitől a nevét kapta. 1009-ben István király a veszprémi püspökségnek adományozta, s - a király rendelete szerint - a környező tíz falu itt építette fel első templomát. A történelem viharai, járványok megtizedelték a lakosságot, sokan elestek a harcokban, más vidékre menekültek, de a település újból és újból benépesült. Nem emeltek hivalkodó kastélyokat, kúriákat, de az itt élők lelkükben hűségesen őrizték múltjukat, ragaszkodtak szülőhelyükhöz, egyházukhoz. Az elpusztult középkori - Szent Lőrinc vértanú tiszteletére szentelt - templom helyére, a XIX. század elején új istenházat emeltek, amit Gyümölcsoltó Boldogasszony oltalmába ajánlottak. A katolikus és református vallású lakosság fő megélhetési formája a földművelés volt, de a későbbi években többen már a környező bányákban, a városok ipartelepein kerestek munkát. A II. világháborúban a német és orosz tüzérség csaknem rommá lőtte a templomot. A hívek segítségével és Angyal Vendel atya áldozatos munkájával sikerült kijavítani a sérüléseket. Az épület azonban további felújításra szorult, ezért a kilencvenes években Nagy Károly plébános látott neki a tervek elkészíttetéséhez, s utódjának, Beke Zsoltnak az ezredik évfordulóra - a támogatásokból és a hívek adományaiból - sikerült megújítani a tetőszerkezetet. Az ezredik évforduló alkalmából a megújuló templomban mond hálaadó szentmisét augusztus 19-én Márfi Gyula veszprémi érsek. Augusztus 20-án, az ünnepi liturgia és kenyérszentelés után kitüntetéseket nyújtanak át azoknak a faluban élő vagy onnan elszármazott polgároknak, akik tevékenységükkel, életpéldájukkal öregbítették szülőhelyük hírnevét. Mint Kerekes Anna polgármester elmondta, az augusztus 20-án és 21-én megrendezendő falunapon színes programok várják az Ősibe látogató vendégeket. A Civil Összefogás Parkjában önvédelmi technikai sportbemutatókat tartanak, főzőversenyt rendeznek. A várpalotai falukapunál kialakított ligetben, Erzsébet királyné szobránál - emlékének tisztelegve - annak vér szerinti rokona emlékfát ültet, a község megújult parkjában millenniumi emléktáblát avatnak, ökumenikus szertartás keretében pedig felszentelik Ősi község kopjafáját. Az esti programban pedig - a község díszpolgára, Kubik Anna alternatív Kossuth-díjas színművész jóvoltából - bemutatják Tamási Áron Énekes madár című színművét Juhász Róza rendezésében. Augusztus 20-án, búcsúnap lévén, természetesen nem maradhat el a hagyományos búcsúsbál sem, ahova szeretettel várnak hívott és hívatlan vendéget egyaránt. Mint ahogy a gólyák, a falu szülöttei is hűségesek maradnak szülőhelyükhöz. Az a történelembe gyökerező hagyomány, amire tisztességként tekintenek, ami a fészek melegét, a haza hitét élteti. Ezzel a hittel felvértezve nem is tűnnek olyan nehéznek az elkövetkezendő évtizedek, évszázadok... Cser IstvánFotó: Vámos Tamás Az engesztelés szolgálatában Trautwein János és Kanter Károly Az ország egyetlen temploma, ahova bármikor betérünk, az Oltáriszentség kint van az oltáron. Az Örökimádás-templom, a hozzá kapcsolódó zárda és a Központi Oltáregyesület székháza Budapest egyik legforgalmasabb pontján, az Üllői úton található. Az első oltáregyesület 1848-ban alakult meg Belgiumban. A társulat célja kettős: az Eucharisztia imádása és a szegény templomok hiányzó liturgikus tárgyainak elkészítése, beszerzése. A magyarországi oltáregyesületek megalapítása a piarista Trautwein János érdeme. Utóda az igazgatói tisztségében Kanter Károly lett. A hazai Oltáregyesület idén ünnepli alapításának százötvenedik, újjászervezésének pedig huszadik évfordulóját. A jubileumi év záróünnepségét szeptember 3-án, 4-én, illetve 6-án rendezik meg az Örökimádás-templomban. Trautwein János édesapja Wüttenbergből származott, ám Pesten alapított családot. 1819. október 29-én megszületett egyetlen gyermeke, aki a Bernát nevet kapta. Miután a pesti piarista gimnáziumban elvégezte az alsó osztályokat, 1835. szeptember 12-én Trencsénben belépett a kegyes tanítórendbe. Ekkor vette fel (Nepomuki) János nevét. 1844. augusztus 2-án szentelték áldozópappá. Egy év szegedi szolgálat után a pesti főgimnáziumhoz helyezték át. Itt tizennégy évig dolgozott tanárként, majd 1867-től húsz esztendőn át igazgatta az iskolát. Utazásai során sok helyen látta az oltáregyesületek áldásos működését. Egyre jobban érlelődött benne az elhatározás, hogy ezt Magyarországon is meg kell alakítani. Tervének megvalósításában gróf Cziráky Jánosné volt segítségére. Így 1859. november 6-án az Oltáregyesület megtarthatta primíciáját az angolkisaszszonyok templomában. Trautwein Jánost teljesen áthatotta az engesztelés eszméje. Megtakarított filléreivel pedig a szegényeket segítette. Mindennap jöttek hozzá rászorulók. Munka közben érte őt a betegség. 1893. október 5- én adta vissza lelkét Teremtőjének. Halála után egy hónapig rendtársa, Drajkó Béla vezette az egyesület ügyeit. Vaszary Kolos hercegprímás azután a fiatal belvárosi káplánt, Kanter Károlyt nevezte ki igazgatónak. Az ő édesapja is Szléziából származott, ám ő Tatán telepedett le. Károly 1853-ban, a család harmadik gyermekeként született. A piarista gimnáziumban érlelődött benne az elhatározás, hogy pap lesz. 1876-ban Simor János hercegprímás szentelte pappá Esztergomban. Első állomáshelye Ipolyvarbó volt, majd Kéméndre küldték segédlelkésznek. De Isten más helyet jelölt ki neki, csakhamar a fővárosba került. Az Eucharisztia szeretetére tanította az embereket, s ő maga is mindjobban elmélyedt benne. A fiatal káplán sokat működött az angolkisasszonyok templomában, hol az Oltáregyesület áhítatgyakorlatait tartotta. Mikor kinevezték az egyesület élére, azt mondta: Isten két nagy kegyelemben részesítette őt először, hogy az oltárhoz, másodszor, hogy az oltáregylethez hívta meg. Kanter Károly elődjéhez hasonlóan felismerte: „Életünk, boldogságunk, nemzeti létünk az Eucharisztiától függ. Az Eucharisztiának kell a hitélet középpontjában állnia." Közben egyre világosabban fogalmazódott meg benne a gondolat, hogy templomot kellene építeni a szentségimádás ápolására. Az ő szervezőmunkájának köszönhető, hogy 1908-ban Budapesten felszentelhették az örökimádás-templomot és a mellette felépült zárdát, amelybe a Mária Reparatrixnővérek (Engesztelő Szűz Mária Társasága) költöztek, így sikerült megvalósítani az Oltáriszentség szünet nélküli imádását. Kanter Károly időközben a Belvárosból a budai Várba került, ahová 1898-ban Ferenc József magyar királyi várplébánossá nevezte ki. Bár itt csillogóbb környezetben élt, mint példaképe, Vianney Szent János, mégis ugyanaz a lelkesedés fűtötte: mindenkinek mindene lenni. Tőle sem távozott segítség nélkül senki a szegények közül. Sokakat titokban is támogatott anyagilag. Már beteg volt, amikor 1915-ben esztergomi mesterkanonok és a Bakócz-kápolna plébánosa lett. 1920- ban diagnosztizálták nála a rákot, s nem sokkal később, november 20-án az égi házába költözött. M. M.