Új Ember, 2009 (65. évfolyam, 1/3151-52/3202. szám)
2009-09-20 / 38. (3188.) szám
Bodajki búcsú A papság évének kiemelt eseményeként meghirdetett bodajki zarándoklatra több mint kétezer ember ment el, hogy a székesfehérvári egyházmegye ősi búcsújáró helyén együtt imádkozzék a Segítő Szűzanyához. A kegyhelyen, melynek kialakulását Szent István királyhoz és Imre herceghez köti a hagyomány, Spányi Antal püspök tartotta a szentmisét. A Segítő Szűzanya napjára a felkészülést már az ünnep előestéjén megkezdték. Keresztutat jártak a zarándokok a Kálvárián, szentmisén, körmeneten vettek részt, majd éjfélig virrasztottak. Másnap az ünnep legfőbb eseményén, a püspöki szentmisén sok kisgyermekes család is csatlakozott hozzájuk, valamint részt vettek közéleti vezetők is. A főpásztor beszédében arra biztatott mindenkit, tegye mérlegre saját magát és értékrendjét. Megőrizte-e jelentőségét életünkben a hit és az imádság, vagy csak az azonnal kézzelfogható dolgok fontosak számunkra? A püspök személyes tanúságtételt mondott az ima erejéről. Egy évvel ezelőtt ezen a helyen Isten és Mária elé tárta az egyházmegye papságának nehézségeit, a súlyos paphiányt, és meghirdette a Prohászka Imaszövetséget. A hívekhez eljutott az imádságra hívó szó, és ma már kétezren imádkoznak az imaszövetségben a papság megerősödéséért és új papi hivatásokért. Öt fiatalt vettek fel a papi szemináriumba, ami azért is örvendetes, hiszen tavaly még egy jelentkező sem volt. Az ezeréves kegyhelyen soha senki nem imádkozott hiába - mondta a főpásztor. Nemrég az egész egyházmegye papsága is imában ajánlotta fel magát a bodajki Segítő Szűzanyának. Őseink számára ez a hely, ahol a Szűzanya jelenléte betegeket gyógyított és nélkülözőket vigasztalt, mindig különösen fontos volt. A Szent Szűznek hozott, tiszta szándékkal vezérelt imádságaink, még ha emberi hibáktól nem is vagyunk mentesek, akkor is meghallgatást nyernek. Beszéde végén a főpásztor arra kérte a zarándokokat, kitartóan imádkozzanak a Szűzanyához, hogy a családok erkölcsileg és anyagilag is megerősödjenek a mai nehéz helyzetben. A szentmise végén a püspök megáldotta a kegytárgyakat. Az idei bodajki zarándoklatról is elmondhatjuk, alkalmat teremtett hitünk megélésére, gondolataink rendezésére és a közös imádság erejének megtapasztalására, melyet nem találhatunk meg mindennapjainkban. Bertáná Pintér Katalin Vidám ünnep és emlékezés a bűnbeesésre A szüret az ősz egyik legősibb és leghíresebb társadalmi eseménye a paraszti kultúrában. Szeptember végén, október elején a szőlőtermő vidékeken a hegyoldalak munkától és mulatságtól lettek hangosak, hiszen a szőlősorok közt lányok és asszonyok jártak, puttonyokba, vödrökbe szedték a termést, a férfiak a gyümölcsöt a préshez hordták, ahol útjára indult a must erjedéséből születő bor, hogy az emberek asztalára kerülve mértékletesen elfogyasztva vidámságot csaljon egész évben az emberek arcára. A bor készítése ősi tevékenység, szerepe a Bibliában is hangsúlyt kap. Jézus első csodatétele is hozzá kapcsolódik, önmagát pedig a szőlőtőhöz, minket a szőlővesszőhöz hasonlít... A szüret régen különösen komoly társadalmi esemény volt. Számtalan képzőművészeti alkotás örökíti meg az ókortól kezdve e mulatsággal járó munkát. A szőlősgazdák egymást segítve szüreteltek, versengtek, hogy kinek hány fokos mustot sikerül préselnie, miközben a családok, a falubéliek nevetve, beszélgetve dolgoztak hajnaltól késő estig. Szőlőt termeszteni manapság a hatalmas mezőgazdasági területeken, nagyipari módszerekkel már nem társadalmi, közösségteremtő esemény. Megmaradtak azonban kisebb szőlők, ahol a „gazda" és családja a barátokkal szeptember végén, október elején leszedheti a szőlőt, s bár a legtöbb helyen komoly ráfizetés az ilyen borászkodás, a hagyományok őrzése, ápolása céljából mégis többen vállalják. Ősszel benépesülnek a hegyoldalak - mint régen -, a szomszédok összefogva segítik egymást a munkában, s a család aprajanagyra dolgozik, hogy télre a hordókba kerüljön az aranysárga, esetleg sötétvörös nedű. Sok városban élő embernek van szőlője vidéken. Ők már kevésbé ismerik a földművelés, a gazdálkodás embert próbáló nehézségét. Hajlamosak vagyunk csupán fanyalogni a piacon tapasztalt drágaság miatt. Ha az ember szüretel, a természethez kerül közelebb. Elgondolkodhat a teremtett világ szépségén, de arra is rájöhet, hogy Isten az első emberpár bűnbeesését követően a többi közt azzal büntetett minket, hogy verítékkel esszük kenyerünket, fáradsággal szerezzük meg a földön táplálékunkat. Szöveg és kép: b. 1. ARANY ALKONY Az idősgondozás területén 13 éves szakmai tapasztalattal rendelkező Arany Alkony Idősotthonok várják kedves lakóikat Zuglóban, Újpalotán, Csepelen, a Mátyás téren és Törökbálinton. Ugyanitt élethosszig tartó, kiemelkedő színvonalú egészségügyi ellátás, illetve havi díjas ápolás az intenzívebb ellátást igénylőknek. Zugló: 061/555 0666 Újpalota: 061/414 3333 Csepel: 061/277 5374 Mátyás tér: 061/303 2884 Törökbálint: 06 23/515 3000 fenntartó: 111EDIC ATUO www.aranyalkony.hu Kálvin János Presbiteri Misszió Mozaik 2009. szeptember 20. Ruppert József kitüntetése Bensőséges ünnepre került sor szeptember 10-én Rómában, a Magyar Köztársaság Szentszéki Nagykövetségén, ahol a köztársasági elnök megbízásából Balassa János, hazánk szentszéki nagykövete a Magyar Köztársasági Arany Érdemkeresztet nyújtotta át Ruppert József piarista atyának. Az átadási ünnepségen részt vettek a Szent István Alapítvány és a Szent István Ház képviselői, valamint az olaszországi magyar főlelkész, aki egyben a Pápai Magyar Intézet rektora. A nagykövet köszöntőjében hangsúlyozta, hogy a magas kitüntetéssel Ruppert József több évtizedes munkáját ismerték el, hiszen közismert - hangsúlyozta -, hogy számos feladatot lát el, magas színvonalon, lelkesen és emberségesen. Rendszeresen szentmiséket tart a firenzei magyarok körében, összefogja az ottani magyar kolóniát, a római Szent István Alapítvány elnökeként gondozza és működteti a Szent István Házat, a piarista rend generálisának közép-európai, majd olaszországi asszisztenseként pedig az elmúlt évtizedekben öregbítette Magyarország jó hírnevét. A kitüntetett köszönetét fejezte ki az elismerésért, és hangot adott örömének, hogy a felsorolt területeken végezhette munkáját, amelyben sokakkal együtt dolgozhatott. Szöveg és kép: Kókay Cigányok temploma Pálmajorban Mesébe illő történet a mi kis templomunk születése - nyilatkozta a templom építéséről Boross László, a somogyi település polgármester asszonya. Még az 1960-as években született meg a gondolat, hogy Pálmajornak egyszer saját istenháza legyen. Nyira József szervezésében a pálmajoriak közadományból megvásárolták az iskola mellett lévő területet. Az iskola udvarán álló haranglábat áthelyezték a templomkert legmagasabb pontjára, s mellé képzelték a templomot. Vadgesztenyefákkal ültették be a templomkertet, úgy, hogy a még nem létező templomhoz vezessen a fasor. A fák időközben megnőttek, de a templom még mindig nem állt. Öt évtized után vált valóvá a Nyira Józsi bácsi dédelgette terv - mondta Boross Lászlóné. Elképzelését a lakosság örömmel fogadta. Horváth Lóránt plébános támogatta az elképzelést, amely a püspökségen is meghallgatásra talált. Három év kellett ahhoz, hogy Balás Béla kaposvári püspök szeptember 19-én felszentelhesse a templomot. A polgármester asszony tisztelettel emlékezett a kezdeményezőkre, s köszönetet mondott mindenkinek, aki az építkezéshez adományaival vagy munkájával hozzájárult. Kiss Iván Az Ezüstsávos Szénanimfa A nyár talán legnagyobb „lepkészeseményei" az Ezüstsávos Szénanimfa (Coenonympha oedippus) nevű lepkéhez kapcsolódnak. A régen több helyütt is előforduló, csinos kis lepkefaj turjánvidékeink megfogyatkozásával a legnagyobb ritkaságok közé került. Egyetlen megmaradt hazai népessége az Ócsai Tájvédelmi Körzeten belül él. Ezt a szakemberek évek óta figyelik, és mindent megtesznek a faj fennmaradásának érdekében. Bár az Ócsa környéki állományok védelme papíron megoldott, a terület és egyben a lepke jövője nem tűnt biztatónak. Félő volt, hogy a kis területen tenyésző lepke, egy „rossz" év után végleg eltűnik. A területen egyre kevesebb a víz, szárad a turján, felveri az aranyvessző, és bizony az ember is egyre intenzívebben használja a tájat. Ma már nemcsak iparszerű mezőgazdasággal, hanem a terjedő ipari parkokkal is számolni kell. Ezért is vettük sokan értetlenül, amikor voltak olyan „természetvédők" és „kutatók", akik nem örültek annak a hírnek, hogy a lepkét sikeresen áttelepítették egy másik alföldi turjánosba, ahol ugyanolyan odaadással védik a fajt és segítik fennmaradását, mint Ócsán. Nehezményezték, hogy „fokozottan védett" fajról lévén szó, az áttelepítők nem járták be azt a bürokratikus utat, amelyet a törvények előírnak. Bízom benne, hogy mindezt hivatalból kellett mondaniuk azoknak, akik ezt mondták, mert szívük mélyén nagyon is örültek a hímek. Voltak olyanok is, akik különféle, ráadásul nagyon költséges előkutatásokat hiányoltak, amelyek feltételezéseken alapulnak. Ezek tesztelése jó pár évbe került volna, meg jó sok pénzbe. Addig lehet, hogy a lepke kipusztul. De a józan ész fölülkerekedett: lehet folytatni a telepítést, mert lám, sikeres, és most már nagyobb esély van arra, hogy a lepke fönnmarad hazánkban. Aztán jön a hír: megtalálták a Hanságban is! Az ottani állomány az előzetes felmérések alapján jóval nagyobb, mint az ismert ócsai - az abból telepített újakkal együttvéve. Tehát a faj pannóniai jövője nem is olyan reménytelen. Elgondolkodtató viszont, hogy a hansági előfordulásról régóta tudtunk, csak a harmincas évek óta senki sem jelezte. Hogyan is tehette volna? A hajdan oly aktív magyar lepkésztársadalmat egészen szétverte a huszadik század társadalmi kataklizmáinak sora. Most jutottunk el odáig, hogy újra kezdjük birtokba venni saját hazánkat. Mivel nem volt ember az egész Hanság vidékén, aki a fajt keresve bejárta volna a turjánokat, kipusztultnak hitték. De most megtalálták, mint a száz bárányból az egyetlen elveszettet. Az egész nyári történetnek számomra fontos üzenete van: a természetet lehet védeni, de a teremtést ajándékként kell elfogadni, vigyázni rá, és nem elveszíteni vagy megfeledkezni róla. És mint jó sáfár, gazdálkodni kell vele. Amit kaptunk, nem rakhatjuk a sarokba vagy díszként föl a polcra, de nem is áshatjuk el, hogy konzerváljuk a jövő nemzedéknek, hátha azok majd jobban élnek vele vagy szerencsésebbek lesznek. Nem. Nekünk a mai napon, a jelenben van a feladatunk, ezért kell tisztában lenni az ajándék igazi értékével. Hivatásunk az életet szaporítani, hogy legyen, és hogy bőségben legyen az utánunk következőknek. Ma már pontosan tudjuk, milyen élőhelyeken él az Ezüstsávos Szénanimfa. Ezek a területek páratlanul gazdagok mind állat-, mind növényfajokban. És tudjuk azt is, hogy a mi figyelmünk és aggódó, de cselekvő „természetvédelmünk" nélkül a teremtésnek ez a kis darabkája elveszne az unokáink számára. Szöveg: Bálint Zsolt Kép: Sum Szabolcs