Új Ember, 2011 (67. évfolyam, 1/3255-51/3304. szám)
2011-09-04 / 36. (3289.) szám
8 Oímfa-Fórum II 2011. szeptember 4. írja A fal túlsó oldalán Amikor a kopt ortodox egyház pápája, III. Senuda Budapestre látogatott, hogy fölszentelje az elkészült új templomot, néhány barátommal részt vettünk a szertartáson. Csak a vége felé értünk oda, így teljesen megtelt a templom. A tömeg az utcán állt. A zarándokok között észrevettünk egy etióp szerzetest, Bizsimi atyát, és beszélgetni kezdtünk vele. Elmondta, hogy Ausztriában szolgál, hitoktató. Meglepte, hogy megszólítottuk, így eleinte tartózkodó volt. Később egészen megnyílt, s mivel súlyosan látássérült vagyok, hagyta, hogy szakállas arcát megérintsem az ujjaimmal. Megajándékoztam az irgalmas Jézus ikonjával, erősen a szívéhez szorította. Mélyen érintette a képen olvasható felirat: Jézusom, bízom benned! Úgy mondta: gyakran hallja Jézus hangját, és megtapasztalja izgalmas szeretetét az életében. Amikor szerzetesi nevéért imádkozott, olyan új nevet kért Istentől, amely Jézusra mutat. Örömmel fedezte föl, hogy a Jézus-ikon glóriáján látható görög monogram jelentése megegyezik az ő kopt szerzetesi nevének jelentésével. Választ kapott az imádságára. Beszélgetés közben egy rendőr biztonsági okokra hivatkozva szétválasztott minket. Mi a templom ajtaja elé kerültünk, ő pedig a másik oldalra, a kerítés mellé. Egyedül állt ott, senki sem szólt hozzá. A rendőrök sorfala választott el tőle, akik nem engedték, hogy a közelébe menjünk. Úgy éreztem, a hétköznapi életben is éppen ilyen falak emelkednek fehérek és feketék között, mint amilyet most a rendőrök állítottak fel közöttünk. Megértettük, hogy az ő feladatuk a pápa védelme, mégis úgy éreztük, tovább kell folytatnunk a beszélgetést szerzetes barátunkkal. Megkerültük a templomot, és a kerítéshez érkeztünk, amelynek magányosan nekitámaszkodott. Egyszeriben életre kelt az ikonon látható jelenet üzenete: Jézus belép a zárt ajtón. Ő képes volt átjönni a zárt ajtón, és most is ő segített nekünk áttörni a falat. Mielőtt végül elköszöntünk Bizsimi atyától, még megáldott minket, s imádkozott értünk. Fohásza hamar meghallgatásra talált, mert hazafelé tartva nem állítottak meg minket a rendőrök, és a diplomáciai autók biztonságos közlekedését sem akadályoztuk. Ez a példa megerősítette bennem a hitet, hogy Istennél semmi sem lehetetlen. Ő mindig előrevezető utat mutat életünk nehéz helyzeteiben - ha nyitott szívvel odafigyelünk rá. Láng Edit III. Senuda, a kopt ortodox egyház pápája augusztus második felében járt Budapesten (Fotó: Bókay) Biztonság és szeretet Nem is olyan rég a család intézményének végét jósolták a legkülönfélébb ideológiákat valló teoretikusok. Bár ez nem következett be, a kapitalista társadalomban továbbra is - sőt, egyre inkább - veszélyhelyzetben vannak a családok. Olyan tényezőnek tekintik, amely megakadályozhatja, hogy az ember - például a fogyasztás terén - manipulálható legyen. Ugyanakkor egy európai értékfelmérés szerint a családnak ma nagyobb jelentőséget tulajdonítunk, mint az élet többi területének: a barátoknak, a munkának vagy a politikának. Miből adódhat ez az ellentmondás? Az osztrák pasztorálteológus, Paul M. Zulehner, számos vallásszociológiai kutatás résztvevője A gyermek a család szíve című könyvében felveti többek közt ezt a kérdést, és valódi gyakorlati teológusként válaszokat is próbál adni rájuk. Könyve elején leszögezi, hogy családról ott beszélhetünk igazán, ahol gyermek is van. Társadalompolitikai szempontból kiemelt jelentőségűnek tartja a gyermekeket nevelő családokat. A hagyományos társadalmakban a család a stabilitás egyik tényezője volt, ezért meg sem kérdőjelezték. A modern embertől viszont egyre nagyobb fokú mobilitást várnak el. A mobilis kultúrákban azonban megnő a stabilitás igénye. Ehhez szorosan kapcsolódik az otthon, hisz mindannyian szeretnénk valahol otthonra találni. Zulehner szerint az ember számára igen fontos a növekedés és a meggyökerezés, s az otthon lehet az a terep, ahol az élet e két alapvető folyamata megnyilvánulhat. A stabilitás és otthon igénye felértékelte a családot is, amely mindezek mellett a szeretet közege is. Védelmet adhat a modern embernek az ellenséges kinti világgal szemben, mely személytelenséggel és bürokratizmussal teli, és lehetőséget nyújt a bensőségnek, az érzelmi közelségnek, a játéknak és a kreativitásnak. A túlélésnek két alapvető teljesítmény az alapja: az anyagi javak előállítása (produktivitás) és az élet továbbadása (reproduktivitás). E két területet a modern gondolkodás gyakran szembeállítja egymással. A szerző - bár hangsúlyozza, hogy az élet előbbrevaló az anyagi javaknál - felhívja a figyelmet az egyensúlyteremtés szükségességére. Fontos pedagógiai kérdés, hogy mi határozza meg leginkább, milyen felnőtt lesz a gyermekből. A szülők, a környezet vagy egyik sem, hiszen genetikailag már minden előre be van programozva. Itt is középutas megoldást javasol Zulehner. S felhívja a figyelmet, hogy az „anyaság túlsúlyának” megszüntetéséhez olyan munkahelyekre van szükség, ahol az anya vagy részmunkaidőben, vagy akár otthonról is dolgozhat. Ez lehetőséget teremthet arra, hogy az „új típusú apák", akik a gyermek gondozásában tevékenyebben szeretnének részt venni, ezt megtehessék anélkül, hogy a család jövedelme lényegesen csökkenne. A család azonban nem abszolút, szükség van „családok feletti családokra" - olyan közösségekre, amelyek az egymástól elszigetelt kis egységeket összekapcsolják, emlékeztetve arra, hogy földi életünkben csak a mennyország nyomaira bukkanhatunk. (Paul M. Zulehner: A gyermek a család szíve - Biztonság és szeretet. Budapest, 2011, Vigília Kiadó. A könyv kapható az Új Ember Kiadó könyvesboltjaiban.) Baranyai Béla Paul M. Zulehner A GYERMEK A CSALÁD SZÍVE BIZTONSÁG ÉS SZERETET Elhunyt Dobszay László Hosszú betegség után, életének hetvenhetedik évében, augusztus 26-án elhunyt Dobszay László Széchenyi-díjas zenetörténész, karnagy, a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia volt elnöke, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem professor emeritusa. Dobszay László 1935. február 2-án született Szegeden. Történelem- és irodalomtanulmányokat folytatott a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemen. Zenei tanulmányait a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán végezte, tanárai Kodály Zoltán (népzene), Szabolcsi Bence (zenetörténet), Viski János (zeneszerzés) és Engel Iván (zongora) voltak. Pályája elején, 1956-tól egy évtizeden át főként pedagógiai tevékenységet folytatott, írásokat közölt, zeneszerzéssel foglalkozott, s a magyar zeneoktatás átfogó reformjának részeként pedagógiai anyagokat állított öszsze. Kodály Zoltán és Rajeczky Benjamin hívására 1966-ban bekapcsolódott az MTA Népzenekutató Csoportjának munkájába. (A csoport 1974- ben az újjáalakított Zenetudományi Intézet részévé vált.) Az Északkelet-Magyarországon és Erdélyben folytatott népzenegyűjtések mellett Dobszay László mélyrehatóan foglalkozott a népdalok rendszerezésével (a későbbiekben e munka a magyar népzene teljes régi rétegének stílusrendjében öltött testet). Összehasonlító tanulmányokat is folytatott a népzene, a dokumentált történeti énekanyag területén. A dallamtörténeti vizsgálódások mellett a liturgikus ének kutatásához is jelentősen hozzájárult. A források és repertoárok elemzésében, tartalmuk módszeres zenei osztályozásában olyan fokra jutott, hogy amikor felvetődött egy új magyar zenetörténet megírásának igénye, annak gregorián énekkel kapcsolatos fejezeteit egyedülálló szaktekintélyként formálhatta meg. Dobszay László 1970-ben a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola kinevezett tanára lett, s még ugyanabban az évben Szendrei Jankával és Rajeczky Benjáminnal közösen megalapította a Schola Hungarica énekkart. A magyar népzene sirató stílusáról írott értekezésével 1975- ben kandidátusi fokozatot szerzett. 1976-ban kinevezték a Zenetudományi Intézet Régi Zenetörténet Osztályának vezetőjévé. Tagja volt a bizottságnak, amely a II. vatikáni zsinat utáni katolikus egyházzenei reform érdekében alakult Magyarországon. 1990-ben a Zenetudományi Intézet Népzenei Osztályának, s még ugyanabban az évben a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola újonnan alapított Egyházzene Tanszakának vezetője lett. A gregorián konferenciák, amelyek megrendezésére 1984 óta Magyarországon kerül sor, hivatalosan a Nemzetközi Zenetudományi Társaság égisze alatt működő Cantus Planus munkacsoport találkozói. Dobszay László nemcsak a gregorián zene kutatásában, hanem a zenepedagógia, a jelenkori liturgikus zene és az előadóművészet terén is kiemelkedőt alkotott. A Schola Hungaricával új mintát teremtett a gregorián ének értő válogatására és előadására. Zenetudományi munkái ugyanakkor a XVI-XVIII. századot is átfogják; Bartók Béla zenéjének is tekintélyes ismerője, s a nagyszabású Musicalia Danubiana sorozat irányítói közé tartozott. Akadémiai székfoglaló előadását Kultusz és kultúra címmel a kultúra szó fogalmáról és etimológiájáról írta 2007-ben. E témáról szólva hangsúlyozta: „A művészet soha nem avul el, az igazán fontos dolgok velünk maradnak." Életét elsősorban a tudományos és pedagógiai munka töltötte be, 2008 decemberében mégis elfogadta, hogy megválasszák a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia elnökének. E tisztségéről 2011. április 20-án mondott le, mivel méltánytalannak tartotta, hogy a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia nevesítve nem került bele az új alaptörvénybe. Számos írása látott napvilágot az Új Ember hasábjain; a kiadó gondozásában jelent meg Jegyzetek a liturgiáról és Az esztergomi rítus című kötete. MK/ÚE Miért?! Egy ledőlt oszlop tövében Csak ami az én időmben, az én életem során, a mi környékünkön történt. Bán Endre volt püspöki helynök, a pécsi szeminárium rektora, a Piusz-templom plébánosa, és - ami számomra a legfontosabb - egykori, rajongásig szeretett hitoktatóm alig hatvanévesen ment el annak idején. Egy lelkigyakorlat közben, Szombathelyen halt meg. Még rengeteg munka várt volna rá. Ha vállalja, kiváló pécsi püspök lett volna. Döbbenetét keltő, váratlan halálhíre az egész egyházmegyét megrázta. Sebestyén Ferenc bátaszéki káplán megjárta a kádári politikai rendőrség poklait. Mindenáron le akarták téríteni a papi pályáról. Tudták, miért. Szellemi magaslat volt, világítótorony. A csak „tisztnek" szólított fiatal pap, lobogó lelkű ifjúságvezető - egykori jó barátom - harminc évet élt. Álló kocsijába Szekszárd határában, hátulról rohant bele egy őrült. Kakasdi temetésekor órákon át akadozott a 6-os úton a forgalom. Balogh Anti paksi káplán is az ifjúság kedvence volt. Hittanórái élményszámba mentek, ahogy az általa szervezett kirándulások, kerékpártúrák, nyári hittanos táborok is. Mind emlékezetes maradt, a legemlékezetesebb sajnos az utolsó lett, amikor egy fuldokló ministránsa után vetette magát az örvénylő Dunába. Négy nap múlva fogták ki Bogyiszlónál... Harmincöt éves volt. A paksi katolikus iskola és gimnázium megalakulása óta az ő nevét viseli. Kovács József templomot épített Gerjenben a hatvanas években. Ő a szüleim barátja volt. Megszállottan látott munkához, mert másként ebben az időben nem is lehetett. De nem sokáig örvendezhetett a kész istenházának, motorkerékpárjával betakart holttestét a hívek az általa épített templomba temették. És még folytathatnám ezt a sort, ha nagyon törném a fejem, ha nem lenne itt a legújabb, a számomra legsokkolóbb tragédia. Eckert Jóskáé. Jó barátomé, aki a szekszárdi templom gondnoka, a Béla téri (belvárosi) egyházközség szíve-lelke, motorja volt. A Házas Hétvége mozgalom frontembere, minden jó ügy támogatója. Nála nem volt lehetetlen. Kedvességét, segítőkészségét, önzetlenségét és rendíthetetlen istenhitét nehéz volt felülmúlni. Negyvenhárom évesen halt meg. Egy ostoba traktorbalesetben. Hátrahagyva gyermekeit, feleségét és egy nélküle alig irányítható, szőlőre, gyümölcsre alapozott családi gazdaságot. Miért?! Ha van Isten - szegezték nekem a kérdést azóta néhányan -, akiben ők hittek, és akit szolgáltak, hogy engedhette meg ezt? A kérdésre, tudom, van teológiailag is korrekt válasz - pap barátaim mondták ezt is, azt is, amely azonban csak az eszemig jutott el. A szívem üres maradt tőle. Jó darabig. Mígnem egy álmatlan éjszakán felsejlett előttem egy régi-régi történet, a hittanosaival nyaraló fiatal plébános esete, akinek egyik féltett kincsét, a Nyugatról kapott fényképezőgépét a „komisz kölykei" egy balatoni mólóról a nádasba dugták. Hadd lássák, miként vágja földhöz a szalmakalapját az atya... De nem vágta. Csak sápadtan állt egy darabig, mire teljesen felfogta, hogy ellopták. Aztán ennyit mondott: az Úr adta, az Úr elvette, legyen áldott az Úr neve. Eddig tart az emberi bölcsesség. És innen kezdődik a hit. Hogy Isten tudja, mit akar. S néha csak ő tudja. Koncz Ádám