Új Ember, 2011 (67. évfolyam, 1/3255-51/3304. szám)
2011-08-28 / 35. (3288.) szám
Harminc évvel ezelőtti törökországi körutamról őrzött emlékkép az egymásnak köszöngető turistáké. Örültünk egymásnak, olyan kevesen jártak arra. Közép- Anatólia szántóföldjein a férfi terelte a tehenet, az asszony szántott. Aki vidéken akart utazni, szamárhátra kényszerült. Az ankarai Atatürkmauzóleum előtt a díszőrség katonáinak lábára spárga erősítette a csupasz cipőtalpat - illett hozzá a Gárdonyitól ismert szakállas puska. Amikor most régész-építész-vallástörténész idegenvezetőnk sok ezer éves kultúrák nyomán kalauzolt Kappadókiában, olybá tűnt, e régi emlék csupán álom. Antalyának húsz éve kétszázötvenezer főt számlált a lakossága, ma hat-hétmilliós metropolisz modern lakónegyedekkel, ápolt óvárossal, márkás divatcégekkel, virágos sétányokkal. Az árusok nem erőszakosak, a cipőtisztító öltönyben kínálja szolgálatait. Eltűnt a kordé és a török bugyogó. Kendős női fejeket is csak vidéken látni... Egyetlen dolog nem változott: a magyarokat kitüntető mosoly. Türk ve Macar kardestir! Mert a szemükben testvérek vagyunk. A törökökkel való érintkezésünk idestova két évezredes múltra tekint vissza. Ők jól érezték magukat nálunk... - mi pedig sok mezőgazdasági jövevényszót és fürdőkultúrát köszönhetünk nekik. Hogy a mohácsi vészt is? Igen. De a kávé- és dohánytermesztést, fürdőket, kézműves ipart, textilkészítést úgyszintén. A szeldzsuk és oszmán korszakokat átélő, görög, római, bizánci hatásokkal gazdagodó és két kontinens határán egy egyetemes kultúra bölcsőjében kibontakozó török műveltség ma különösen sokat ad a történelmi örökség őrlésére. A Török Köztársaság első elnöke, Kemal Atatürk nemcsak deklarálta a kultúra fontosságát, de történelmi, nyelvészeti társaságokat, múzeumokat, könyvtárakat, művészeti iskolákat, színházakat is alapított. Megilletődve, hogy bár ismerem, mégsem ismerek rá Törökországra, a kereszténység korábbi életteréből, a török Riviéra városából, Antalyából indultam útnak. A festői vízesésekkel tarkított, buja színekben pompázó sziklapart idilli környezet: a Földközi-tenger itt áttetszőért kristálytiszta. Nyugalmas öblök, homokos strandok, páratlan értékű műkincsek várják az ókor szerelmeseit, hellenisztikus városok érintetlenül maradt műemlékegyüttesei (Perge, Aszpendosz), a régire ráépült korok alkotásai (Side). Antalyát II. Attalosz pergamoni király alapította a Krisztus előtti II. században. Pergamonnal együtt a Római Birodalom része lett, majd a XXI. században a szeldzsukok hódításával török korszakába lépett. Pál apostol első missziós útján járt itt. Virágos pálmafasor vezet a Hadrianus-kapuig, mely a császár 130-ban történt bevonulása tiszteletére épült. Az óváros romantikus épületei apró éttermekkel, kávéházakkal, hagyományos stílusban helyreállított családi panziókkal váltogatják egymást, közöttük mutatós szőnyegeket, kézműipari ajándéktárgyakat kínáló üzletek, magánmúzeumok. Pamfília és Líbia tartományokban, például Perge romjainál, az idő kerekét is visszaforgathatjuk. Alapítása a trójai háborúig nyúlik vissza. Az itt talált fémpénzek virágzó múltra utalnak, akárcsak a megmaradt városfalak és épületrészek. A legpompásabb a görög időkben készült, majd a rómaiak alatt is virágzó színház. Félkör alakú karéjában tizenötezer néző foglalhatott helyet. Mitológiai tárgyú frízekkel díszített színpada és galériája a II. századból származik. A városi fürdőket, a bizánci bazilikát járva lenyűgöz a korábbi korok építészete, művészi kreativitása. Kelet felé negyvenkét kilométerre található az ókori Aszpendosz, egykor virágzó kereskedelmi és kikötőváros, a deloszi szövetség tagja. Színháza állítólag a világ legkitűnőbb állapotban megmaradt antik teátruma. Bejárata fölött görög és latin nyelvű felirat hirdeti, mindazok nevét, akiknek köze volt a császári udvar és az ország istenei dicsőségére ajánlott impozáns ötemeletes építményhez. Marcus Aurelius építőmesterét, Zenónt dicséri a meredek, húszezer látogatót befogadó nézőtér, az árkádsorral díszített fedett és a szkéné függőleges falát kettéosztó oszlopos galéria. 1959 óta itt rendezik meg májusban az antalyai fesztivált. Kétszáz méterrel odébb áll a stadion. A közbeeső területen a kávé- és oleandererdők árnyékában falusi árusok kínálják portékáikat. A színház mögötti dombnál egész város kezdődik agorával, kereskedelmi és bírósági épületekkel, a szenátorok házaival és egy hosszú üzleteket befogadó csarnoksorral, fürdőkkel, díszkutakkal. Innen kelet felé van Tarsus, Szent Pál apostol szülőhelye. A római korban itt találkozott először Antonius Kleopátrával. A régészek ötezer évnél idősebb leleteket is találtak, és hét egymásra épült civilizációt. Az utat Nevsehir tartomány felé folytatva Kappadókiába érünk. A korábbi erdős vidék kopárrá, ugyanakkor mesébe illővé változik. Váratlan formájú sziklák, kőtornyok meredeznek keresztbe álló kalappal a csúcsaikon - a természeti erők és az emberi kéz együttműködésének eredményei. Harminchatvan millió évvel ezelőtt a térség heves vulkáni tevékenység színtere volt. A ma békésen szunnyadó Hasan, Melendiz és Erciyes háromezer méter fölé magasodó vulkánja évezredeken át hamuval, lávával szórta be környezetét fennsíkot képezve. Az esőzések, szelek, homokviharok aztán kikoptatták a különböző ellenállású rétegeket. A lakosság a sárgás sziklákban könnyen kiképezhető menedékre talált. Amikor Tiberius császár Krisztus előtt 17-ben a Római Birodalomhoz csatolta Kappadókiát, Mazakia városát Cezareiára keresztelte. Ez lett később Kayseri, az I. században kialakuló kereszténység egyik központja. Jézus követőit gyakran üldözték. Valószínűleg ők lettek a göremei völgy, Aksaray és Kayseri közötti háromszög alakú terület első telepesei. A keresztények lakóbarlangjaik mellett barlangtemplomokat, több emelet mélységű föld alatti városokat is építettek. Innen öt kilométer Göreme falu, a világörökség része, szabadtéri múzeumokkal, templomokkal, kápolnákkal. Az Almás-templom bibliai freskói, a Borbála-templom nonfiguratív díszítései, a Kígyós templom szentjei és apostolai mindmegannyi történelmi érték. A cavusini templom Jézus életének ábrázolásával a kereszténység történetének hiteles műalkotása. Egy másik vallási nevezetesség a közeli Hacibektas dervisrend hasonló nevű kolostora. Az 1964-ben nyitt múzeum a tanítómester, Had Bektas Véli (1473-1516) és tanítványainak mauzóleuma, amely bepillantást enged letűnt korok derviseinek életébe. A török múlt szent városa, Konya a legenda szerint az első volt a vízözön után a Földön. A kereszténység történetének kezdetén fontos központ, ahol Pál és Barnabás apostol is tanított. A Szeldzsuk Birodalom fővárosaként építészeti, művészeti emlékei is kiemelkedőek. Itt áll az iszlám nagy tanítójának, Mevlana Celaleddin Ruminak (a XIII. század nagy filozófus költőjének, a táncoló dervisrend megalapítójának) emlékére a híres Mevlana Múzeum és Alaeddin dzsámi, Mevlana korának vallásoktató iskolája. Ez a török nemzeti kultúra legnagyobb vallási becsű hagyatéka Mevlana kiállított műveivel, sírjával, korabeli művészeti tárgyakkal. A vallási bölcsesség mellett a népi bölcsességbe és humorba is betekintést nyújt Konya környéke. A bizánci időkhöz fűződő Aksehir városka Naszreddin hodzsa (azaz iszlám vallási tanító, 1208-1284) lakóhelye, ahol azt is megtudtam, miért hasznosabb a Napnál a Hold. Mert Hodzsa szerint a sötét éjszakában nagyobb szükség van a fényre, mint fényes nappal... Szöveg és kép: Reviczky Katalin Törökország arcai A hegyvidék fesztiválja Zempléni Fesztivál - immár huszadszor. Egy fesztivál esetében az első két évtized elérése nem az emberi mércével számolt ifjúkort jelenti, hanem a felnőttkort és az állandóságot. Kezdjük mindjárt egy rossz hírrel, amelyről a programfüzet köszöntőjében ír a művészeti vezető, Hollerung Gábor és a fesztiváligazgató, Turjányi Miklós: a pénzügyi forrás apadt, ezért kevesebb programmal és rövidített időtartammal, augusztus 12. és 20. között tudták megrendezni a fesztivált. Viszont jó hír, hogy ezt a látogató nem érezhette, egyrészt a magas színvonal, másrészt a „hivatalos programot" kiegészítő több párhuzamos esemény miatt is. Ez utóbbira jó példa a vándorúton járó, és a budapesti Ludwig Múzeum - Kortárs Művészeti Múzeum után több helyen is bemutatott Robert Capa-kiállítás, amelyet most a volt sárospataki trinitárius kolostor terére adaptáltak. A „frissen" alakult Sárospataki Képtár Dómján József-tárlatára pedig magyar és angol nyelvű speciális tárlatvezetéseket szerveztek. Nem könnyű a látogató helyzete, ugyanis a Zempléni Fesztivál több művészeti ágat érint, és számos környékbeli települést fog össze. A teljesség igénye nélkül: Sárospatakot, Tokajt, Szerencset, Sátoraljaújhelyt, Széphalmot, Mádot, Hercegkutat és Füzérradványt. A széles körű érdeklődés, tájékozottság mellett jó, ha a látogató kellőképp mobilis, és a mozgékonyságát elősegítő kerékpárral vagy autóval rendelkezik. A kalandozást egy különleges program is segítette, az úgynevezett kiránduló koncert, amelynél már nem jelenthetett akadályt a közlekedési eszköz hiánya. Mégis elmondhatjuk, hogy a fesztivál fő helyszíne Sárospatak volt, ugyanis itt hangzott el a nyitó- és a zárókoncert is. Az előbbin Erkel, Verdi, Dvorák műveiből hallhattunk válogatást Miklósa Erikának, valamint a Budafoki Dohnányi Zenekarnak és természetesen a karmesternek, Hollerung Gábornak köszönhetően, az utóbbin pedig Mendelssohn-, Sarasate-, Evorák- és Liszt-műveket tolmácsolt a Liszt Ferenc Kamarazenekar és hegedűjén a szólista, Baráti Kristóf. A fesztivál harmadik napjának „visszatérő vendége" a Budapesti Akadémiai Kórustársaság volt. Változás csak az előadott művekben jelentkezett, a helyszín azonos volt: a pataki református templom. A délelőtti istentiszteleten Puccini, Rossini, Liszt, Kodály és Händel műveiből hallottunk válogatást, az esti koncerten pedig Rossini Petite Messe Solennelle című alkotása hangzott el. Az ünnepi mise „kis" jelzője nem a hosszra, hanem a szerény mértékű hangszerelésre vonatkozik. A koncert négy szólistáját, Szalai Ágnest, Megyesi Schwartz Lúciát, Horváth Istvánt és Lettner Zsoltot Tóth Marianna zongorán, Nagy László Adrián harmóniumon kísérte. A fesztivál legfontosabb feladatának a kultúrmissziót tekinti, így a programok jelentős részét ingyenesen kínálta a szervező Interkultur Kft. A díjtalan koncertek közül mindenképp említést érdemel a Budapest Jazz Clubból már ismert Csemer Boglárka Quartet, amely a pataki Makovecz-féle művelődési ház előtt adott egy ráadásokkal jelentősen meghosszabbított koncertet. Tokaj látta vendégül a Benkó Dixieland Bandet, illetve Fülei Balázst, aki a Liszt-év keretében adott zongoraestet. Az irodalmi programokról se feledkezzünk meg: Ráckevei Anna és Helyey László a Kék Duna Koncert-Szalonzenekarral a Krúdy-receptet osztotta meg velünk, azaz Krúdy-féle életvezetési tanácsokkal látott el minket. A világzene kedvelőinek Rost Andrea és a Budapest Klezmer Band, a megzenésített versek rajongóinak pedig a Szélkiáltó Együttes szerezhetett örömteli perceket. Két évtized már elegendő időnek tűnik, hogy mind a látogató, mind a szervező bizonyos távlatból tekintsen a fesztiválra, és öszszehasonlítsa az elmúlt esztendők rendezvényeit. E rátekintésre, rácsodálkozásra az egyik legjobb lehetőség a fényképezőgép, illetve a végeredmény, maga a fotó. Ha nem is húsz, de hét év alatt is elegendő anyag gyűlt össze Nagy Károly Zsolt „fiókjában", hogy abból a tokaji Tourinform Irodában kiállítást rendezzen. S még egy jó hír: jövőre is lesz Zempléni Fesztivál! Szöveg és kép: Dragon Zoltán III Whfiinfo-Kultúra 2011. augusztus 28. Lappangó képek tárlata Przudzik József kiállítása Balatonföldváron A Zichy Mihály Alkotóközösségnek még a rendszerváltozás előtt átadott, sokáig elveszettnek hitt, különféle raktárakban őrzött s a közelmúltban megtalált huszonhat festményét állította ki a napokban az idén nyolcvanöt éves balatonföldvári művész, Przudzik József. A képek, melyek az 1970-80-as években készültek, Balatonföldvár, Pélpuszta, Tapolca, Sümeg, Mencshely, Badacsony, a kunsági tanyavilág mikrokozmoszával, a Solt környéki embersorsokat sugárzó színekkel s a Balaton fényáztatta vidékén élők mindennapjaival köszöntik a látogatót. Przudzik József Tatabányán született. Tanulmányait 1950-ben kezdte a Magyar Képzőművészeti Főiskolán, ahol Hincz Gyula, Papp Gyula és Bencze László növendéke volt. Az anatómiai stúdiumokat Barcsay Jenőtől tanulta. A nyolcvanas évektől Zala és Vas megyében barokk és újabb templomok nagyméretű freskóit festette, restaurálta. Emellett jelentős középkori és XVIII-XIX. századi freskókat és táblaképeket újított meg. Munkásságát őrzi a Dunántúl számos temploma, Sopron, Balatonföldvár, Rábasömjén, Mágocs, Pécs, Szekszárd. Itáliától Kanadáig számos magángyűjteményben megtalálhatók művei. Munkásságára jellemző az erős gondolati, filozófiai alapállás. Legyen az egy korsó vagy egy fűcsomó, Przudzik a napszakokat és évszakokat, az időjárás változásait a természetelvűség és az elvonatkoztatás kettősségében ragadja meg. Éjszakai lidérces álmai - saját vallomása szerint - reggelre már papírra, később nagyméretű lemezre, vászonra kerülnek. A valóságban édesen kék égen megjelennek a pusztulás démonai, kigyúl a szelíd égbolt, s az emberek tízezrei, milliói hullnak a pusztulás örvényeibe. A színeket a látnivalóknál mélyebb látomások determinálják. Égnek és csikorognak, izzanak vagy elsötétülnek, ahogy a képi gondolatban rejlő aggódás, gond, a lélekben uralkodó ideológiai tartalmak rákényszerítik. Festményeire a szemlélődő ember józan helyzetfelismerése és önmarcangoló válasza, érzéseinek és gondolatainak élményt keltő kifejezése jellemző. Lényegében ilyen kényszerből születnek Przudzik József képei. Kisugárzásuk meggyötri a nézőt is. Valami reménytelen szomorúság üli meg vásznait, a düledező házak bedeszkázott ablakokkal, vagy a négy fal közé rekedt ember társtalansága és bánata takarózik bennük színekkel. Emberei csendesek, elbírják a csendet, ami csak igen kevés magába zárkózott ember átka-áldása. Derűsebb órákban készülnek tanulmányok: öreg fákról, öreg kapukról, öreg emberekről, tájakról. Sőt táncoló lovakról. (A tárlat augusztus 31-éig tekinthető meg Balatonföldváron, a Bajor Gizi Közösségi Ház emeleti galériájában.) Matyiké Sebestyén József