Új Ember, 2012 (67. évfolyam, 52/3305. szám - 68. évfolyam, 51/3356. szám)
2012-05-06 / 19. (3324.) szám
2 fifímee, KÖZÖS DOLGAINK 2012. május 6. VAN MÉG JÓ HÍRÜNK Papp László, végállomás A nyári olimpia alkalmából alternatív neveket viselnek a londoni metrómegállók: a földalatti hálózat háromszázhatvanegy állomását nevezték át egy-egy ötkarikás bajnok vagy világhírű sportoló után. Az Olimpiai Legendák Térképén szereplő megállók közül tizenhármat magyar sportolókról kereszteltek el. Állomást kapott Balczó András, Bozsik József, Czibor Zoltán, Darnyi Tamás, Egerszegi Krisztina, Gerevich Aladár, Gyarmati Dezső, Kárpáti György, Kárpáti Rudolf, Kocsis Sándor, Puskás Ferenc, Takács Károly és Papp László is, aki a lewishami végállomás névadója lett. „Nagy viták voltak, néhány helyen az utolsó pillanatban változtattunk, de elégedettek vagyunk a végeredménnyel - fogalmazott közleményében a két tervező, Alex Trickett és David Brooks. - Több tucat nemzet képviselteti magát, a 2012-es játékok minden sportága jelen van, és minden idők legnagyobb olimpikonjai közül kettő, Muhammad Ali, illetve Michael Phelps fogadja az utazókat az Olimpiai Parknál, Stratfordban." A térképen - amelyet természetesen majd meg lehet vásárolni - egy-egy sportág képviselői egyazon metróvonalon kaptak helyet. Nemcsak az olimpiai bajnokok előtt tisztelegnek ezzel a londoniak, hanem olyan legendás sportolók előtt is, akik bár nem nyertek ötkarikás játékot, teljesítményük enélkül is örökre emlékezetes. -sza- LONIXA ÖRÖMHIRDETÉS - MA Távlatokból élő jelen Amikor 1979-ben Boldog II. János Pál pápa először szólt az új evangelizációról, egy zseniális intuíció öltött testet. Látta maga előtt az első evangelizációt, amelynek ezredik évfordulóját ünnepelték egymás után a kelet-közép-európai nemzetek; ismerte a nyugati helyzetet, s ráérzett arra, hogy ezen a ponton egyfajta point of no returnhöz érkeztünk el, olyan határhoz, ahonnan már nem lehet visszafelé nézni. A tekintetet előre kell szögeznünk, s valahol a távlatban kell megragadnunk azt a gondolatot, amely meghatározza konkrét itt és mostunk cselekvését. Azóta eltelt harminchárom év. Amikor ma azt mondjuk: új evangelizáció, egy többé-kevésbé körvonaltalan, megragadhatatlan elképzelés kezd kibontakozni lelki szemeink előtt. Tudjuk, hogy tenni kellene valamit, de hogy konkrétan mit, azt éppen csak próbálgatjuk, ízlelgetjük. Nincsenek kidolgozott tervek, projektek, módszerek, az utak mintha kissé bizonytalanok lennének: nem tudjuk, pontosan mi a „biztos recept", azt pedig még kevésbé sejtjük, hogy a világ, amely felé az új evangelizáció által fordulni szeretnénk, miként reagál arra, amit mondunk, teszünk, akik vagyunk. A negatív tapasztalatok után visszavonulunk a magunk kis csigaházába, s kimondva-kimondatlanul arra jutunk, hogy az új evangelizáció végső soron a „régi evangelizáció" kudarcára utal. Egy lelkesítő gondolat kesernyés mellékízt kap. Ez ugyan nem tűnik jelentősnek, fontosnak, mégis hatalmas veszélyt rejt magában. Elkezdünk azzal foglalkozni, hogy a múltban mit is rontottunk el, mi az, ami hiba, és mi az, ami a mai világban rossz. Ahogy XVI. Benedek pápa nemegyszer fogalmazott, az új evangelizáció művét önmagunkon kell elkezdeni. Talán épp ezen a ponton: az új evangelizáció nem egyszerűen számvetés és az elkövetett hibák korrigálása (a múltból való kiindulás), hanem ötlet, vágy, lendület, nekiiramodás, amelyet egy kivételes távlat vonz maga felé (a jövőből való kiindulás). Keresztényként ismernünk kellene ezt a „műfajt": a nemrég ünnepelt húsvéti esemény pontosan így működik. Hiszen húsvét lényege nem az, hogy emlékezem egy kétezer évvel ezelőtti eseményre, hanem az, hogy feltárul előttem a jövőm. A húsvéti emlékezés a jövő emlékezete! Az, hogy Krisztus feltámadt, nem pusztán azt jelenti, hogy kétezer éve valaki kilépett a sírból, hanem hogy a jövő egy számunkra még nem ismert pillanatában mindenki fel fog támadni! Azt sem feledhetjük, hogy Isten maga sem csupán a múltunkra emlékezik, hanem a jövőnkre is. VI. Pál mondta 1976-ban, húsvéti urbi et orbi üzenetében: „Krisztus, az Úr valóban feltámadt. (...) Már most is készül azoknak a névsora, akik az utolsó napon meghívást nyernek (...) a feltámadás végső csodájára. Isten feljegyzi nevüket az »élet könyvébe«, az ő eltörölhetetlen emlékezetében. Mi is, testvéreim és gyermekeim, mi is fel fogunk támadni!" Ez az új evangelizáció: megszületett egy új vitág, új kultúra bontakozott ki, új emberiség keresi boldogsága, beteljesedése útját, új nemzedékek léptek be történelmünkbe, akik új módon gondolkodnak, új terveket szőnek, új lehetőségeket kutatnak, ragadnak meg. Előttük is fel kell tárnunk Isten örökkön új jövőjét, a végső nagy távlatot. Ez az új evangelizáció szíve. 1973-ban Mindszenty József bíboros így írt a kanadai magyarságnak: „Isten fiatal, Övé a jövő! Ő nemcsak a múlt, a hagyományok, a valamikori nagyságok tudója, hanem az újnak, a jelennek, a fiatalnak, a holnapnak az előhívója egyénekben és népekben, akik nem adják föl magukat. Ezért nincs helye a csüggedésnek. A mi szívünk megremeghet a nehéztől, az ismeretlentől és a lehetetlennek látszótól, Isten azonban az egyének és nemzetek jövőjét sokszor a lehetetlennek látszó holnapba rejtette el; nekünk kell nekilátnunk, hogy azt előhozzuk!" Ez az új evangelizáció: az örökkön fiatal Isten távlatából kiindulva előhozni egy evangéliumi jövőt az emberek életében! Török Csaba TEREMTÉSVÉDELEM S a szomszéd kertje? A környezetszennyezés és a természet pusztulása ma már nem elméleti veszélyforrás, hanem az egyén és a társadalom létét egyaránt megkeserítő súlyos kockázat. A környezeti problémák jelentős része a természet és az erőforrások kiapadhatatlan teherbíró képességének téveszméjéből, illetve a mindenáron való technikai fejlődés és a növekedés kényszerének képzetéből fakad. A tiszta, egészséges környezet az ember természetes alapszükséglete. De nemcsak szükséglet, hanem úgy jó és azt tartjuk normálisnak, hogy kis világunk, szűkebb környezetünk rendben legyen. Azzal sajnos már sokan nem törődnek, hogy szomszédságukon túl milyen állapotok uralkodnak, nemegyszer azért, mert épp ők valamit elhanyagoltak vagy a „szomszéd portájára söpörtek". Úgy mondják az angolok: „csak ne az én udvaromba", azaz ne nálam, ne a közelemben legyen például hulladékudvar vagy szelektív gyűjtő, tőlem távol legyen az erőmű, messze kerüljön el az autópálya és a buszforgalom, stb. Ez persze természetes érzés és védelmi reakció. Csakhogy ha abban is biztosak vagyunk, hogy máshol viszont legyenek az előbb felsoroltak, akkor bizony nekünk is tennünk kell azért, hogy mindaz, ami elkerülhetetlen, embertársaink, tágabb közösségünk és a magunk számára egyaránt kisebb terhelést jelentsen. Mert nem csak azoknak dolga védeni a környezetet, akik ezért kapják a fizetésüket. S ne is pusztán akkor védjük a környezetet, ha közvetlen veszély fenyeget minket. Gondoljuk el: országunkban évente négy és fél millió tonna háztartási hulladék képződik. Ha például ahol tudunk, komposztálnánk, vagy odafigyelnénk, hogy milyen csomagolásban vásárolunk termékeket, tíz százalékkal kevesebb lenne a háztartási hulladék, mennyisége, amely megfelel a budapesti hulladékhasznosító (égető) éves kapacitásának! Ismert, hogy hazánkban nagyjából nyolcezer megawatt erőművi teljesítmény áll rendelkezésünkre, ideértve a paksi atomerőmű kétezer megawattját, a még működő szenes, illetve a gázüzemű modern erőműveket is. Éves energiafogyasztásunknak valamivel kevesebb mint az egyharmadát fordítják az energia átalakítására, szállítására (veszteségként), egyötöde közvetlenül villamosenergiaként hasznosul, a teljes primerenergia-felhasználás harmada-negyede hőenergiaként (fűtés, használati meleg víz), a fennmaradó részt pedig a közlekedés emészti fel. Egyre nagyobb mértékben városiasodott világunk valószínűleg növekvő fogyasztást hoz magával. Budapesten egy átlagos lakás energiafogyasztása kétszerese egy hasonló bécsi otthonénak. Azaz ha országosan el tudnánk érni az osztrák főváros takarékosabb energiafogyasztási színvonalát, nagyjából annyit takarítanánk meg a primerenergia-felhasználásban, amennyi hozzávetőleg megfelel országunk teljes évi villamosenergia-fogyasztásának. JJ „Budapesten egy átlagos lakás energiafogyasztása kétszerese egy hasonló bécsi otthonénak. Ha országosan el tudnánk érni az osztrák főváros takarékosabb energiafogyasztási színvonalát, nagyjából annyit takarítanánk meg a primer energiafelhasználásban, amennyi hozzávetőleg megfelel országunk teljes évi villamosenergiafogyasztásának. " Ha tehát takarékoskodnánk, hazánk kevésbé függne az energiaimporttól, olcsóbb lenne a családi rezsiköltség, és még önkéntes környezetvédőkké is válnánk. S nemcsak közvetlen környezetünket védenénk, hanem távolabb lakó embertársainkét is. Persze tudatosan is lehetünk önkéntes környezetvédők, mert e téren valamennyiünkre szükség van. Minden embernek annyira természetes hivatása a teremtett világ megőrzése, amennyire a szülők számára a gyermeknevelés. Nemes Csaba Erdőtakarítás az ökumenikus szervezésű 72 óra kompromisszum nélkül című program keretében (Fotó: www.72h.hu) Hétről hétre - embertől emberig Sajtóapostolokat keresünk Várjuk olyan olvasóink jelentkezését, akik szívesen csatlakoznának az Új Ember sajtóapostoli munkájához. Több évtizedes tapasztalatunk, hogy a katolikus sajtó terjesztése, kiadványaink, szóróanyagaink eljuttatása régi és reménybeli új olvasóinkhoz a papság munkáját segítve, a hívek közreműködésével valósulhat meg a leginkább. Ha szívesen részt venne az Új Ember és jó hírének terjesztésében, az újsággal kapcsolatos helyi szervezési feladatok végzésében, írásban vagy telefonon jelentkezzen Baráti Annamária vagy Szigeti László munkatársunknál. Levelében - melyhez kérjük, csatolja plébánosa ajánló sorait - írja meg röviden, melyik egyházközség vagy katolikus intézmény területén vagy képviseletében tudna részt venni Magyarország katolikus hetilapjának terjesztésében vagy népszerűsítésében. Terjesztőink munkáját szerény lehetőségeink szerint jutalékkal is honorálnánk. Levélcímünk: 1053 Budapest, Papnövelde u. 7. Telefonszám: 06-1/317-3933/160-as vagy 164-es mellék, e-mail: ujember@ujember.hu Együttműködésüket előre is köszönjük! Új Ember