Új Ember, 2012 (67. évfolyam, 52/3305. szám - 68. évfolyam, 51/3356. szám)
2012-06-24 / 26. (3331.) szám
2012. június 24.Fórum fifmjei- 13 SÉletének kilencvenhatodik évében hunyt el Budapesten március 14-én Angster József, a pécsi Angster József és Fia Orgona- és Harmóniumgyár, a legjelentősebb magyar orgonaépítő műhely egyik utolsó vezetője. Halálával a magyarországi orgonagyárak nyolc évtizedes működésének egyik vezető szakembere távozott közülünk, egy 1949-ben végleg lezárult korszak utolsó tanúja. Világot járt nagyapja (idősebb Angster József, 1834-1918) 1867-ben, a magyarországi orgonaépítés történetének legígéretesebb idejében alapította, majd tette Magyarország kiemelkedő orgonaüzemévé vállalkozását. Ekkoriban vált országszerte ismertté az aradi Dangl-üzem, a kecskeméti, majd rákospalotai Országhorgonagyár, a temesvári Wegenstein Lipót vállalkozása, és a legnagyobb konkurens, Rieger sziléziai gyára, majd budapesti fióküzeme. Ifjabb Angster József apja, Angster Emil (1874-1939) és nagybátyja, Angster Oszkár (1876-1941) a korlátlan technikai és gazdasági fejlődés igézetében élő századfordulón vette át annak a gyárnak a vezetését, mely ekkorra már korábban elképzelhetetlen termelékenységgel ontotta magából az orgonákat: az 1910-es évek elején évente negyven-ötven új orgonát szállított. Az I. világháború a megsemmisülés szélére sodorta a vállalkozást, az újabb fellendülést pedig minduntalan gazdasági és politikai megrázkódtatások akasztották meg. Ifjabb Angster József ilyen körülmények között, 1941-ben, villamosmérnöki diplomájának megszerzését és néhány hónapos németországi tanulmányutat követően vette át a gyár vezetését unokatestvérével, Angster Imrével. 1949-ig Angster József tervezése és irányítása mellett mintegy száz orgona készült, köztük hárommanuálos nagyobb művek is, mint Budapesten a közép-ferencvárosi (m/32), a remetekertvárosi (DI/47/43), a csepel-belvárosi (m/36/27) katolikus, a tisztviselőtelepi református (m/32/27), továbbá a pécsi ferences (131/30), pécsbelvárosi katolikus (Il/35), a jászóvári premontrei (HI/41) és a kolozsvár-alsóvárosi református templomokban. Ő létesítette 1942-ben a gyár rákospalotai fióküzemét. Az orgonagyárat 1949. december 28-án államosították, majd hamarosan - röviddel az ezerháromszázadik új orgona felállítása után - felszámolták. Más hasonló, nagy múltú orgonagyárak Európa szerencsésebb tájain (például Rieger/Schwarzach, Klais/ Bonn) az 1950-es, 1960-as évekre a neobarokk orgonaépítés vezető műhelyeivé váltak, s a mai orgonakultúrában is számottevő tényezők. Angster József 1949-ben kötött házasságot Zádor Judittal, s 1956-ig négy gyermekük (József, Judit, Erzsébet, Márta) született. 1951-1952-ben unokatestvérével együtt koncepciós per áldozata lett. Egyévi börtönbüntetésre ítélték őket, a családot pedig otthonából távozásra kényszerítették. Szabadulása után, 1952-ben a Baranya-Tolna megyei Tégla- és Cserépipari Vállalatnál helyezkedett el, ahol rövidesen főmérnök, illetve műszaki igazgatóhelyettes lett, és innen ment nyugdíjba 1978-ban. A téglaiparban, az anyagformázás elméletében és gyakorlatában országosan elismert szaktekintéllyé vált, több technológiai újítást vezetett be, e területen végzett tevékenységét számos kitüntetéssel jutalmazták. A hetvenes évek közepétől tanácsadóként ismét foglalkozott orgonaépítéssel. A nyolcvanas évek elején bekapcsolódott lánya, Judit és annak férje, Miklós András, az MTA tudományos főmunkatársainak nemzetközi elismerést kivívott orgonaakusztikai kutatásaiba, melyek 1992-től a stuttgarti Fraunhofer Intézetben folytatódtak. Szakmai tanácsokkal támogatta az 1992-ben alapított, 1994-től Pécsi Orgonaépítő Manufaktúra néven működő kft.-t - a jelenleg legnagyobb hazai orgonaépítő vállalkozást -, melyben a megszűnt Angster-orgonagyár szellemi örökösét látta kialakulni. 1993-ban jelent meg az Angster-család és az orgonagyár történetéről írt könyve, benne a cégalapító vándoréveinek lebilincselően színes leírásával. A családja által vezetett egykori orgonagyár jelentőségének mintegy hivatalos elismeréseként 2006-ban ő vehette át a Magyar Tudományos Akadémián az Angstercsalád orgonaépítő művészetéért odaítélt Magyar Örökség-díjat. Angster Józsefet és ugyancsak a közelmúltban elhunyt feleségét április 27-én a pécsi belvárosi templomban, a három Angster-generáció által épített orgona hangjai mellett a család és a város, valamint az orgonaépítészet és orgonaművészet képviselői búcsúztatták, majd hamvaikat a Pécsi Központi Temető Angstersírboltjában helyezték el. Enyedi Pál Az orgonák mestere volt Angster József emlékére PARALLAX - NÉZETEK KORA Kétely Minden igazságnak van egy csöppnyi gyanús mellékíze - írja Robert Musil, az elsősorban A tulajdonságok nélküli ember című regénye alapján ismert osztrák író. Mára azonban mintha fordítva érvényesebb lenne az ironikus mondás, hiszen napjainkban a gyanakvás sokkal általánosabbnak tűnik, mint az igazságba vetett hit. Kétkedni, megkérdőjelezni, hitelességet gyanakodva vizsgálni - ezek a társadalmi diskurzus egyre általánosabb jelei. Olyannyira, hogy a legkülönbözőbb igazságokba vetett hitet és következetes, mély meggyőződésű képviselését sokszor fanatizmusnak bélyegzik. A közgondolkodás szerint - ha egyáltalán létezik ilyesmi, s ha létezik, talán leginkább ezt szükséges kétkedéssel fogadni - igazság az, hogy mindenben kételkedni kell. S ehhez kétség nem férhet. A descartes-i cogito ergo sum helyébe a dubito ergo sum, a „kételkedem, tehát vagyok" lépett. A kételkedés gondolkodói alapállásának vagy magatartásának színes története van az európai filozófiában. Szókratész mondta: „Tudom, hogy semmit sem tudok." Állításával nem tekinthető a radikális szkepticizmus atyjának, sokkal inkább a kritikus gondolkodás folyamatosságát képviselte. Szent Ágoston a filozófiai kételkedéssel szemben határozott álláspontot foglalt el. A minden igazságban való kételkedés alapállása ugyanis elérné a keresztény tanítás tételeit is, amit nem tartott megengedhetőnek. Erasmus, a felvilágosodás meghatározó gondolkodója azt írta: ha a bölcsesség tükörbe néz, a balgaságot látja. Vagyis igazi bölcsnek az tekinthető, aki ismeri bölcsességének határait, aki igazságát nem tekinti abszolútnak. A modern gondolkodás az empirikusan igazolható állításokat helyezi szembe a metafizikai igazságok egyetemes érvényességével, s ezeket az állításokat tekinti igaznak. Eszerint nem a hagyomány és még kevésbé a transzcendens forrásokból fakadó kinyilatkoztatások biztosítják valaminek az igazságát, hanem csakis a formális logika következetes érvényesítése és a kísérleti igazolhatóság. Miközben a kétely az abszolút igazságot hirdetők számára megbocsájthatatlan bűn, az igazság relativitását vallóknak a legnagyobb erény. Mintha köztes állapot nem is létezne, a gondolkodást két csoportra osztják: liberálisokra és fundamentalistákra. A két tábor az igazsághoz való viszony tekintetében egymással homlokegyenest ellenkező álláspontot képvisel, a gondolkodás típusát illetően azonban szembeszökő a hasonlóság. Képtelenek türelmesen végighallgatni egymás érvelését, a saját igazságukat megkérdőjelezhetetlennek tekintik, továbbá más igazság létezésének még a lehetőségét is vitatják. A liberális és a fundamentalista fanatizmus törekedhet az egész társadalom lefoglalására, a kétely teljes kiszorítására és kriminalizálására. A modern médiaviszonyok között azonban inkább zárt közösségeket hoz létre, s abban igyekszik megőrizni az egyedülálló igazsággal szembeni kételymentes viszonyokat. A kisebb vagy nagyobb közösségek számára nem a kétely jelenti a veszélyt, hanem a fanatizmus. Annak hite, hogy a teljes igazság birtokolható, valamint az erre épülő magatartása nyelvi és gyakorlati terror. Máté-Tóth András Földi és égi közbenjáró A számítógépek korának beköszöntével a könyvek felett sokan megkongatták a lélekharangot, mondván, a Gutenberg-galaxis összeomlóban van. Úgy tűnik, a vészmadaraknak mégsem volt igazuk. Az Új Ember antikváriumába például sokszor kerül be olyan könyv, mely nem sokáig pihen a polcon. Közéjük tartozik Eckhart mester vagy Sienai Szent Katalin egy-egy műve, amely magyarul a '80-as években jelent meg. Érthető tehát, hogy a Kairosz Kiadó ezek újrakiadására vállalkozott. Legutóbb például Sienai Szent Katalin misztikus leveleinek első része jelent meg gondozásukban. Ha valakit az utókor nagyra becsül, minden elérhetőt igyekszik róla felkutatni. A levelezés azért is fontos lehet, mert azokból kifejezetten személyes dolgokat is megtudhatunk. Általában. Jelen esetben ugyanis a levelek középkori összegyűjtői annyival lényegesebbnek tartották Szent Katalin lelki útmutatásait, hogy ezeket a részeket sokszor teljesen kihagyták. Tanítást viszont bőségesen találunk bennük, nem véletlen, hogy VI. Pál pápa a szerzőt az egyházdoktorok közé emelte. Példaként álljon itt, amit a világossággal összefüggésben írt: „Mert amit nem látunk, azt nem tudjuk megismerni, amit nem ismerünk, azt nem szeretjük, amit nem szeretünk, azért nem tudunk hálával és elismeréssel lenni a Teremtő iránt. Szükségünk van tehát a világosságra." Szent Katalin szépíró is volt, az általa használt képek igen szemléletesek, ír a „halál fájáról, melynek gyökerei a gőgben vannak". Vagy máshol: „A cella bejárata elé helyezzük el a lelkiismeret kutyáját, amely azonnal ugat, ha érzi a szív sok és különféle gondolatában az ellenség jövetelét." Kik voltak leveleinek címzettjei? Kis túlzással azt is mondhatnánk, hogy mindenki. Édesanyja, testvére vagy Don Jacomo karthauzi prior éppúgy, mint Capuai Boldog Rajmund - aki gyóntatója és életrajzának írója -, vagy az olivetánus bencés kongregáció novíciusai. Szent Katalin egyházpolitikai tevékenysége is jelentős volt. Szerette volna összebékíteni a pápát Firenzével, de sokat munkálkodott azon is, hogy az egyház feje Avignonból visszatérhessen Rómába. A VI. Orbán megválasztása után keletkező szakadást - ellenlábasa VII. Kelemen volt - is szerette volna felszámolni. E levelek tehát egyszerre szolgálnak történeti forrásként és lelki táplálékként. (Sienai Szent Katalin: Misztikus levelek I. Kairosz Kiadó, 2012) Baranyai Béla Könyvespolcra Keresztények segítője - köszönet Kárpátaljáról Buzsi Lajos atyát a győri római katolikus püspökség küldte Aknaszlatinára évekkel ezelőtt, hogy itt szolgáljon plébánosként. Most véglegesen hazatér, és máshol folytatja szolgálatát. Sajnálattal vesszük ezt tudomásul, emellett mélységes hálánkat szeretnénk tolmácsolni a győri római katolikus püspökségnek, hogy Buzsy Lajos atyát Aknaszlatinára küldte a katolikus plébánia vezetésére. Nagy tisztelettel végezte a rábízottak gondozását, példásan helytállt, sokaknak volt segítségére lelkileg és fizikailag egyaránt. Keresztény nevelésben részesítette nemcsak a fiatalokat, de a középkorúakat és az idős nemzedéket is. Bibliaórákat tartott a helyi református híveknek is, hiszen itt, Aknaszlatinán a gyülekezetnek nincs vezetője, a lelkészt más városból, alkalomszerűen küldi a református egyház. Tisztelettel köszönjük, hogy tanulhattunk tőle felebaráti szeretetek szolgálatkészséget és megértést. Jézus Urunk tanítványától nehéz szívvel búcsúzunk, elfogadva Urunk akaratát, mert ahová Buzsy Lajost küldik, ott még az ukrajnai magyar szórványhívek szolgálatánál is nagyobb feladatot kap. Az Úr gondviselő szeretete kísérje őt élete útján! Igaz keresztényt és igaz magyar embert ismertünk meg benne, nagyon tiszteljük és szeretjük őt, amíg élünk, nem feledjük el! Az aknaszlatinai magyar iskola tanárai: Daczai Mária, Kiss Zsuzsanna, Munkácsy Gizella és a Bibliakör tagjai: Fényes Sándor református egyházi gondnok, nyugalmazott sóbányatiszt. Szlovák és magyar fiatalok tanúságtétele Kassán A Koinonia közösség kassai rendezvényén vettem részt a napokban. A találkozón szlovák és magyar fiatalok tanúságtételeit hallva életre kelt az evangélium. Egy olasz vendég mesélte, hogy fiatalkorában egy bárban találkozott Istennel. Káromkodás után valaki megkérdezte tőle: Miért káromkodsz, ha nincs rá okod? Nem kellene így beszélned Istenről, aki csak segít rajtad. Attól kezdve erős istenfélelem fogta el, megváltozott az élete. Ma már fölszentelt papként sokat imádkozik a betegekért és más szenvedőkért is. így válaszolt Isten a Miatyánk imádság egy mondatára: „Szenteltessék meg a te neved." Egy szlovák férfi mesélte, hogy erős dohányos volt, le akart szokni. Barátai sokat imádkoztak érte, de hiába próbálta abbahagyni, nem sikerült. Az elvonási tünetektől is szenvedett. Egyszer szép autót látott a boltban, és így szólt az Úrhoz: Uram, ha nekem adod az autót, leteszem a cigarettát. Hamarosan összegyűlt a pénze, és meg tudta venni az autót. Azóta nem dohányzik, és az elvonási tünetektől sem szenved. Életre kelt Jézus ígérete: kérjetek, és kaptok. Ő válaszolt a barátai imájára is, akik kitartóan közbenjártak érte. Egy pap egy fiatalemberről mesélt, akit komoly baleset ért. Kórházba került, sokáig kómában volt. Lemondtak róla, mert úgy tűnt, nem marad életben. Édesanyja a keresztséget kérte fia számára, mielőtt az meghal. A keresztség felvétele után a fiú fölébredt a kómából. Az orvosok elmondták, hogy a kemény rehabilitációs kezelést csak erős hittel lesz képes végigcsinálni. A találkozó helyszínéről felhívták a beteg fiút a kórházban, aki elmondta, hogy a terápiás kezelés után misére megy. Amíg egészséges volt, a tékozló fiú életét élte. Soha nem tudhatjuk, miért engedi meg az Úr a nehéz helyzeteket az életünkben. Talán éppen azért, hogy a tékozló fiú visszatérjen az atyai házba. Láng Edit