Új Ember, 2012 (67. évfolyam, 52/3305. szám - 68. évfolyam, 51/3356. szám)

2012-06-24 / 26. (3331.) szám

2 ijlámfe*­KÖZÖS DOLGAINK 2012. június 24. VAN MÉG JÓ HÍRÜNK Levél Magyarországról Bélyeget gyűjtöttem. / Papa hozott egyszer egy kilót. / Azóta nem gyűj­tök bélyeget (Sir Widerberg). Egy elkötelezett gyűjtőnek persze nem venné el a kedvét egy kilónyi ajándék bélyeg, sőt! A filatéliával foglalkozók sze­rint több évtizedre van szüksége annak, aki a magyar bélyegtörténetet át­fogóan bemutató kollekciót szeretné összegyűjteni. És akkor a világ más országaiban kibocsátott darabokról nem is szóltunk... Különleges darabra tehet szert most az, aki beszerzi a Magyar Posta EUROPA-bélyegét, hiszen első helyezést ért el a PostEurop (Európai Pos­taüzemeltetők Egyesülete) internetes közönségszavazásán - ezzel kiérde­melte a kontinens legszebb bélyege címet. Az egyesület minden évben pá­lyázatot ír ki, hogy tagjaik egy megadott témában bélyeget bocsássanak ki. Idén a „Látogatás" volt a központi motívum. A magyar bélyeg kétféle képet tartalmaz, amelyeket Rozmann Ágnes grafikusművész tervezett. A főmotívum Magyarország online jele, a .HU, amit az egyik képen a Világörökség részét képező pannonhalmi apátság könyvtárának részletei, a másikon hazánk két emblematikus termesztett növénye, a paprika és a szőlő tölt ki. A keretrajz bal oldalán az apátság épülete, jobb oldalán pedig a Balaton látképe tűnik elő. A kisív ofszet el­járással, százezer példányban készült. Külön büszkeségre ad okot, hogy a magyar pályázat idén immár ne­gyedik alkalommal nyer. 2008-ban, 2009-ben és 2010-ben a „Csillagászat", a „Levélírás" és a „Gyermekkönyvek" témakörökben kiírt versenyben is a Magyar Posta bélyegei bizonyultak a legszebbnek. Sz. A. AVUjXVRCJHS/cX­g MAgWRQXcZA g ' LMt'Jtixm /ViaJvdrfk­szfti/rrt. m. - -7 -l-­ig­­s 17-i)7­SA f g 235­­lA(pAzil)7q2A(j Vtstf flu/uJdsu Hegyen Elemek rendjében kitűnik: kő és fa. Erdőjárások foglyaként a patak énekébe burkolózva, míg a hold fénysíkja suhint majd lombot, bok­rot, a teremtés első pillanatait élheti át az ember, aki a természetet próbál­ja meghatározni­­ önmagának. Affé­le romantikus, a hajdani „tavi iskola" angol költőinek mintáit követi, de el­jut Shelley lélektanához, és mindent a lélek szemszögéből figyel. Kő és fa is jelképpé válik, a világot alkotó anyag-dimenziók szellemi tartalmá­vá. Az alkony­hajlatban ott az a bükkfatörzs. Már csak a darabja, láncfűrész nyesett bele, de elakadt. A lávakőben, amely a növekedés során a törzsbe gyűrte magát, vagy a törzs fogta körül gyűrűivel. Furcsa nász, a teremtés egységének bizonyítéka. Magammal vinném a fát, a követ, de kevés az erő fölemelni, és kicsi a há­tizsák. Marad­­ lávakockák „játékos darabja" alatt tusakodni az idővel. Az időtlen. Hiszen hány millió éve él ez a kő, s a fa is megélhette, amikor még a XVIII. századot írták. Ennyi mozdulatlan komolyság­ban két kislány unokám kacagása­­csengése a madárének. A dallam, amely embert és természetet össze­köt: „Őszi éjjel izzik a galagonya ru­hája..." A hegyekben könnyebben leszök­ken a higanyszál, s a napveréstől óvott helyeken akár négy-öt fok a különbség. De hát a kicsik már az iz­zó galagonyát éneklik, jóllehet még a felhőt leső Katóka sem marad el­­ déli fényben. Az egyik megszólal: - Papa, mi­lyen furcsa, még sohasem láttam egyszerre az égen a napocskát meg a holdat. Ott vannak. Igen, az újhold és a hegy mögé csusszanó aranytallér. Fények suso­gó üzenetében az élet szebbik rész­lete. „Luc­csemete zöldell / valahol az erdőn, / rózsabokor áll egy / kertben valahol." Csupa térnélküli­ség, virágzás, reménykedv és­­ szo­morúság. Ahogyan mindig, ha a fény és az árnyék találkozik. A ter­mészet mindenesetre nem az én képzetem, ahogyan Schopenhauer gondolta. Inkább a tóra hajló kék vi­rág fényes levele és a víz érintő ta­lálkozása. Újabb elem(ek) jelképe(i) s a mozgáséi, amelyek gyűrűt vet­nek a vízen. - Papa, mikor érünk haza? - így a másik. A kezemet fogják, de csak né­hány pillanatig. Virágért hajolnak, faháncsért, tört ágért. - Ez a krump­lihámozó, ez a kulcs. És az ajtó? Lá­tod, ott - feleli a négyéves, és az er­dő aljára mutat, az irtásra, ahonnan tovább a fák mintha valóban házat alkotnának. - A királyfi palotája! Tapsol, és messzi visz hangján gyer­mekkorom ösvényére. Hirtelen ne­héz lesz minden: a hátizsák, a gö­­csörtös bot, s itt, belül az az időnként már rendetlenkedő húsdarab, amelyről azt mondják: szív... A nyíláson át ellátok egykori fa­lumba, a templomig, temetőig, ahol apám és anyám nyugszik. Még em­lékszem a keskeny útra is, amely on­nan - hány évtizede? - ide, föl veze­tett, és plébánosom járt elöl a hegy­mászásban. Rájövök: emlékek szakadatlan záporában, amikor minden elnehe­zül, egyetlen feloldó erő marad csu­pán: a ki nem mondott szereteté. A kicsik már alusznak, feleségem mellettük. A holdverte ajtóban állok, s kedves költőm sorait dudorászom: Egy ős gyermekdalt döngicsél / a víz, de unja már az éj, / a csengő égi kék, az vonzza őt, / azt kedveli, az illanó időt. / S álmos patakok puha medreiken / tovább duruzsolnak azért szelíden / a napról, / az elpihenő mai napról. Tóth Sándor /■ ■­ Keresse az Új Ember Magazin május­­júniusi számát! Kapható a templomokban, az újságárusoknál vagy az Új Ember könyvesboltjaiban! V. A kicsiny mag ereje Tanévzáró szentmise a Magyar Szentek templomában „A zenét, a hivatásomat köszön­tem itt meg ma leginkább - mondja Fülöp Márk, aki fuvolázott a Te Deumon.­­ És persze azt, hogy to­vábbra is a közösséghez tartozha­tom, noha már korábban végeztem az egyetemen. Nagyszerű egy olyan, spirituális és értelmiségi csa­pat tagjának lenni, mint az MKK (Műegyetemi Katolikus Közösség, Bu­dapest egyik legnagyobb, legvirágzóbb egyetemi közössége - a szerk.). - Idén abszolváltam - újságolja Tóth Erzsébet matematikus, a szkála tagja, beugró karvezető -, én legfőképpen ezért mondtam hálát a mai misén. Lendületben a közösség, új és új ta­gokkal bővül. Szerintem a nyitottsá­gában és a személyességében van az ereje. Nagyon várom az egész napos rendezvényt, amely az MKK husza­dik évfordulója alkalmából június 30-án lesz, és a gyulai nagytáborra is izgatottan készülök... - A közösség számomra Isten mosolya, ezért ha valamit az oltár elé kellene tennem, egy nagy smiley-jel lenne - töpreng el Csurka Emese. - Erőforrást jelent számunkra, hogy a tagjai lehetünk. Hozzásegít, hogy helyt tudjunk áll­ni, amikor a beadandók és a vizsgák ránk szakadnak, és hogy soha ne érezzük magunkat elveszettnek - te­szi hozzá barátnője, Kocsis Ágnes. - Azt akarjuk ma megköszönni, amit Isten ebben a tanévben álta­lunk növesztett - mondja a tanévzá­ró misén a Magyar Szentek templo­mában Pákozdi István egyetemi lel­kész. -Az után, hogy az evangélium magvetője elvégzi a munkáját, akár alszik, akár ébren van, a mag meg­ered, kihajt, majd növekedésnek in­dul. Van egy csodálatos valóság, amely akkor is növekszik, ha nem fi­gyelünk rá: az Isten országa. - De a növekedés nem mindig látványos, sőt egészen rejtett is lehet - folytatja Egri László állandó diakónus. - Vörösmarty kételkedett abban, hogy ment-e a könyvek által előbbre a vi­lág. Az ember tragédiájában minden szín kudarcnak tűnik, Spengler és Toynbee szerint a történelem ismétlő­dő ciklusokból áll, fejlődés nincs. A krisztusi ígéret azonban biztos, és Teilhard de Chardin szerint már a vi­lág krisztogenezisének korában já­runk. Nincs miért félnünk: Isten or­szága növekvőben van közöttünk. Olyan, mint egy hatalmas fa, amely­nek sarjadó és elszáradó ágai, rü­gyei és lehulló levelei egyaránt van­nak. Személyes szinten ez azt jelen­ti, hogy levelekként ránk is bíztak egy kis susogást, árnyékadást, és azt, ha egyszer lehullunk majd, Krisztus ígéreteinek akkor is része­sei maradunk. - Amikor Izrael túl magabiztossá vált, az Úr idő­ről időre büntetéssel sújtotta - veszi át a szót ismét Pákozdi atya. - A szent maradék, a ki­csiny mag aztán alázatosabb, hűségesebb volt, mint az elő­dök. - „A kicsinyeket felma­gasztalta", olvassuk a Magni­­ficatban. Néha mégis kételke­dünk, hogy csakugyan így van-e, amikor a forgalomban BMW-k kormányánál ülő, ki­gyúrt, erőszakos alakokat lá­tunk. Időnként elbizonytala­nodunk ilyesmik miatt; kéte­lyek ébrednek bennünk azt látva, hogy ennyire jól érvé­nyesülhetnek a törtetők - fűzi tovább a gondolatot Egri László. - De ha körülnézünk a világban, a közel- és a távolab­bi múlt eseményei egyaránt azt igazolják, hogy a diktáto­rok sorsa mindig a bukás. Az igazi erő a kicsiben van, erről soha ne feledkezzünk meg! Egy indiai mondás szerint azt, ami­kor egy hatalmas fa kidől, mindenki hallja, míg azt, amikor rügyeznek a fák, senki. Ez a csöndes növekedés, hűséges szolgálat a mi feladatunk, ehhez, a jó rosszal való legyőzésé­hez kérünk ma erőt, és ezt kö­szönjük meg ma, az elmúlt tanévre visszatekintve.­­ Há­lát adunk a vizsgákért, a tu­dásban való előrehaladásért, a küzdelmekért, személyes nö­vekedésünkért és Isten orszá­gának csendes növekedéséért, közös imáinkért és találkozá­sainkért, azért, hogy a közös­ségben újra meg újra hazata­lálhattunk - imádkozza Pá­kozdi atya. Azután pedig érte imád­koznak: húszéves egyetemi lelkészi szolgálatáért monda­nak hálát a jelenlevők. A tere­bélyes fáért, amelynek annak idején elültetője volt, a viruló közösségért, amely ma annyi egyetemista fiatal számára jelent biztos pontot. KP Fotó: Kissimon István Tóth Erzsébet az utolsó egyetemi évéért, Fülöp Márk a zenéért, zenészi hivatásáért mondott köszönetet az évzáró misén „Hálát adunk a vizsgákért, a tudásban való előrehaladásért, imáinkért és találkozásainkért” Sajtóapostolokat keresünk Hétről hétre - embertől emberig Várjuk olyan olvasóink jelentkezését, akik szívesen csatla­koznának az Új Ember sajtóapostoli munkájához. Több évtizedes tapasztalatunk, hogy a katolikus sajtó terjeszté­se, kiadványaink, szóróanyagaink eljuttatása régi és reménybe­li új olvasóinkhoz a papság munkáját segítve, a hívek közreműködésével valósulhat meg a leginkább. Ha szívesen részt venne az Új Ember és jó hírének terjesztésében, az újsággal kapcsolatos helyi szervezési feladatok végzésében, írásban vagy telefonon jelentkezzen Bihari Ildikó munkatársunknál. Levelében - melyhez kérjük, csatolja plébánosa ajánló sora­it - írja meg röviden, melyik egyházközség vagy katolikus in­tézmény területén vagy képviseletében tudna részt venni Magyarország katolikus hetilapjának terjesztésében vagy nép­szerűsítésében. Terjesztőink munkáját szerény lehetőségeink szerint jutalékkal is honorálnánk. Levélcímünk: 1053 Budapest, Papnövelde u. 7. Telefon­szám: 06-1/317-3933/174-es • e-mail:bihari.ildiko@ujember.hu Együttműködésüket előre is köszönjük! Új Ember

Next