Új Ember, 2013 (68. évfolyam, 52/3357. szám - 69. évfolyam, 51/3408. szám)

2013-06-16 / 25. (3382.) szám

2013. június 16.Fórum tí/ímít^ 13 A posztmodern és a kereszténység Égető szükség van ma minden olyan erőfeszítésre, amely kapcsolatot igyek­szik teremteni a kereszténység és korunk általános kulturális, társadalmi, tudomá­nyos tendenciái között. A természettudo­mányok vagy a globalizáció ugyanis gyakran olyan bizalmatlanságot kelt a kereszténységben, amely inkább ösztö­nös idegenkedésből, mintsem az újszerű jelenségek pontos ismeretéből fakad. Ezért a magyar olvasó számára fontos esemény, hogy Válóczy József eredeti és bátor lépésre vállalkozott, amikor meg­próbálta felmérni, milyen viszony lehet­séges a kereszténység és a posztmodern szemléletmód (vagy ahogyan a szerző előszeretettel fogalmaz: a posztmodern életérzés) között. A könyvnek két viszonyulási stratégi­ája és két elméleti szempontja van. Ami az előzőeket illeti: egyrészt üdítő módon tartózkodik a tanbeli bírálat és az erkölcsi feddés gesztusaitól (bár helyenként, ha fontosnak ítéli, világos elméleti határokat húz meg), másrészt mindenekelőtt meg­érteni kívánja a posztmodern embert, s a jóindulatú közeledés módján viszonyul hozzá. Elméleti szempontból a szerző el­sősorban filozófusként méri fel a posztmodernt, s egyrészt az foglalkoztat­ja, hogy miként egyeztethető össze a sok­színűség és a pluralizmus posztmodern ünneplése valamiféle általános egység­gel, az egység valamiféle általános fogal­mával, másrészt az érdekli, hogyan kap­csolható össze a történelmi esetlegesség ténye a történelemben is lehetséges vég­érvényességről alkotott keresztény meg­győződéssel. Válóczy József szemmel láthatóan azok közé tartozik, akikről könyvében úgy beszél, hogy „felszabadító lehetőség­ként" fogják fel a posztmodernnel való találkozást. Könyvében ennek a felszaba­dító találkozásnak olyan - rendszeresen visszatérő és hordozóalapként szolgáló - kifejezések a lenyomatai, mint a gyenge­ség, a töredékesség, az üresség, a kiürese­dés, a paradoxon, a levezethetetlen egye­diség, az egyszeri és személyes ta­lálkozás, a ma­gány és az alázat. Az az alázat, az a töredékesség tu­datából fakadó szerénység, ame­lyet Válóczy József a posztmodernhez vi­szonyulni próbáló kereszténységtől meg­kíván, magát a könyvet is áthatja, jelen­tős részét ugyanis a posztmodern kérdés­körrel keresztény szempontból foglalko­zó könyvek tartalmi összefoglalása és ki­vonatolása alkotja, vagyis a szerző szeré­nyen pusztán betekintést igyekszik adni egy olyan világba, amely mindeddig el volt zárva a magyar olvasó elől. Elsődle­ges szellemi támpontjait eközben az ext­ravaganciáiról ismert római bencéstől, El­mar Salmanntól kölcsönzi, akinek elgon­dolásaival a jelek szerint szinte maradék­talanul azonosulni tud. A posztmodern paradoxonjaihoz meg­értéssel viszonyuló könyv végül maga is paradoxonnal zárul. A történelemről egyes számban beszélni többé nem haj­landó (Jean-Francois Lyotard), hanem már csak történetek középpont nélküli sokfé­leségével számoló (Hayden White) poszt­modernnek olyan történelemképet kínál fel kapcsolódási pontként, amely nem­csak hogy egyetlen összefüggő folyamat­nak látja a történelmet, de normatív kö­zéppontot és célt is tud adni neki. Hogy egy ilyen szellemi ajánlat valóban alkal­mas lehet-e a párbeszédre, annak azok­ból az esszékből kell majd kiderülnie, amelyek megírására könyve végén a szerző ígéretet tesz­­ és amelyeket min­den olyan keresztény csak reménykedve várni tud, akit valamennyire is foglalkoz­tat a kereszténység sorsa korunk szellemi helyzetében. (Válóczy József: A megosztott Logosz. Posztmodern gondolkodás és a kereszténység újrafogalmazásának kísérletei a teológiában, Szent István Társulat, 2013) Görföl Tibor PARALLAX Tengely A gépekben a tengelyen fordul meg mindaz, ami a szerkezet működéséhez elen­gedhetetlen. Eközben a tengelyre különböző erők hatnak, hajlítják, forgatják, húzzák a ránehezedő, rákapcsolt forgó alkatrészek. A mechanikában megkülönböztetik az álló és a forgó tengelyt, de abból a szempontból nincs közöttük különbség, hogy a hozzájuk kapcsolt elemek rajtuk forognak. A gép rendeltetésszerű működésére álta­lában úgy gondolunk, mint a tengely folyamatos forgására. Ám ha a folyamatot le­lassítjuk, és csupán egyetlen mozgást veszünk szemügyre, akkor nem forgásról be­szélünk, hanem fordulatról: a fent és a lent, az itt és az ott közötti átmenetről. Térségünket, ezt a kelet-közép-európai országcsoportot a gazdasági és politikai folyamatok elemzői 1990 utántól átmeneti régiónak nevezték el, s a régióhoz tartozó társadalmakat átmeneti társadalmaknak. A kommunizmus totális diktatúrájából és kézi vezérlésű gazdaságából a demokrácia szabadságába és a piac vezérelte gazda­ságba fordultak át az országok. A folyamatok átmenetként történő meghatározása el­ső látásra találónak is tűnik, ám éppen a régió társadalmainak tapasztalatai hívják fel a figyelmet arra, hogy ennél sokkal összetettebb jelenségről van szó. A történelem­ben ugyanis még soha nem találkozhattunk a modern elnyomás ilyen hosszú szaka­szával, s nem világos, hogy melyek a maradandó változások, és melyekből van fel­épülés. Másrészt, mire a fordulat elindult, addigra az a távlat, amelyet hagyományo­san demokráciának és kapitalizmusnak neveznek, egyre bizonytalanabbá vált, egy­re inkább eljutott működési képességének határaihoz. A változást tekintve tehát sem a honnan, sem a hogyan, sem a hová nem egyértelmű. Karl Jaspers német filozófus nevéhez kötődik a tengely-kor (Achsenzeit) kifejezés. A történelem eredetéről és céljáról írt hatalmas értekezésében kifejti, hogy a Krisztus előtti VIII. és II. század között a világ összes kontinensén nagyjából egy időben átfo­gó fordulat következett be, amelyben az emberiség nagy kultúrái megalkották azo­kat az alapelveket, melyek máig hatóan alkalmasnak tűnnek a civilizáció pilléreiként szolgálni. Kínában ekkor működött Konfucius és Lao-ce, Indiában Buddha, a Közel-Ke­leten a nagyobb és kisebb bibliai próféták, Iránban Zarathusztra, Görögországban Pla­tón, Szókratész és Arisztotelész, Rómában Cicero és Seneca - hogy csak a legnagyobba­kat említsük. Ezek a hatalmas tanítók alkották meg az emberről, az istenekről, a kö­zösségről, az anyagról és a természetről, az életről és a halálról azokat a fogalmakat és átfogó víziókat, melyekhez azóta is mérheti magát az emberiség bármely társadal­ma, kisebb vagy nagyobb közössége. Az átmenet, a fordulat, a tengely-kor kivételes időszak, melyben erjed és megérik a következő korszak. Jaspers szerint ezek a csodálatos szellemi alkotások azért kö­vetkezhettek be, mert az átmenet minden esetben két hegemónia közötti korszak volt: a már nem és a még nem közötti termékeny időszak. A történelem, az eszmék, a társadalom és az ember folyamatos mozgásban van, lényegét nem az állapotok, ha­nem a folyamat révén ismeri fel, abban, amivé válik, amibe fordul­­ a lehetőségek tengelyén. Máté-Tóth András Szaléziak pártfogolják a cukrászdát Rasics István cukrászmester kézműves fagylaltjaival, süteményeivel és különleges kávé- és teakínálattal várja vendégeit a fővárosban, a Don Bosco Kiadó könyvesboltja helyén nyílt Valdocco cukrászdában és fagy­­laltozóban (V. kerület, Múzeum körút 7.) Az üzletet június 9-én áldotta meg Depaula Flavio SDB, a Magyar Szalézi Tartomány titkára. Az ünnep­ségen jelen volt Havasi József SDB korábbi tartományfőnök is. Már a megnyitón is különféle finomságokkal fogadta a meghívotta­kat a tulajdonos. A tizenhat féle fagylalt közül a tállyai nedűből készült „borfagyi" volt a legérdekesebb. Rasics István a Gerbaud növendékeként tanulta a mesterséget, s fagylaltjai már több versenyen is bizonyítottak. Az új cukrászda neve a szalézi rendre utal. Bosco Szent János, a közös­ség alapítója Torino Valdocco elnevezésű városrészében nyitotta meg el­ső oratóriumát, ahol felkarolta, nevelte és tanította az utcagyerekeket, árvákat, hogy jó keresztények és becsületes állampolgárok legyenek. s-a A cukrászda ajándékaként a szaggatott vonallal keretezett Valdocco-kupont felmutató családok minden második gombóc fagylaltot ingyen kapják.­ ­ Isten szeret engem! Figyelemre méltó hitoktatási anyag jelent meg a legkisebbeknek. Isten szeret engem! - ezt a címet vi­seli az öt és hét év közötti korosztály számára ösz­­szeállított kiadvány. Azért használom ezt a kifeje­zést, mert mint Füzes Ádám, az Ecclesia Szövetkezet elnöke, a terézvárosi Szent Család­ egyházközség plébánosa mondja: „Az óvodásoknál még nem be­szélhetünk iskolai értelemben vett hitoktatásról, ezért munkánkat nem nevezzük hittankönyvnek, az általunk kiadott anyag ugyanakkor többre hiva­tott, mint egy-egy ének vagy rövid imádság megta­nítása." Az Isten szeret engem! könyvcsalád elsősorban az óvodai nagycsoportosoknak, valamint az első osztályosoknak szól. S miért könyvcsalád? Négy ki­adványból áll: a Munkafüzetben dolgoznak a gyere­kek, s ehhez illeszkedik a Melléklet, amely tizenkét színes, kivágható, ragasztható képes lapot tartal­maz. Az óvodapedagógusoknak, a tanároknak és a szülőknek szól a Kézikönyv, amely segít - akár önál­lóan, otthon - eligazodni a témák és a követendő pedagógiai módszerek között. A Szemléltető csomag­ban százegy színes, kivágható - majd ragasztható, mágneskártyaként fölrakható, valamint bábként használható - kép közel hozza a hitélet látszólag tá­voli és elvont eseményeit a kicsinyekhez. Füzes Ádám atya hangsúlyozza: a könyvcsalá­dot nemcsak azok forgathatják haszonnal, akiknek gyermeke katolikus iskolába jár, hanem segítségé­vel maguk a szülők is elindíthatják gyermekeiket a hit útján. A munkafüzetben harminchat leckét találunk, s ezek követik a tanév menetét. Minden lecke indító történetéhez nagy, színes kép tartozik - a könyve­ket Fecske Orsolya szociális testvér illusztrálta művé­szi szempontból igényes, megnyerő rajzaival. Mi­közben az oktató elmeséli a történetet, a gyerek fan­táziáját leköti és kitágítja a hozzá kapcsolódó kép. Majd rajzolni, összekötni, színezni való feladatok következnek, illetve jó cselekedetre, imádságra in­dító „feladatok". S minden leckéhez tartozik egy ének is. A munkafüzethez készített képes csomag kar­tonjai kivághatók és hajtogathatók, s pillanatok alatt karácsonyfa, Betlehem születik belőlük. Tehát a gyerekek is „dolgoznak" az ismeretekkel. A kézikönyvben a pedagógus vagy a szülő meg­találja minden egyes lecke részletes leírását. Teljes óravázlatot adnak közre az anyaghoz szükséges háttértudással. A kisgyerekek oktatásához - hangsú­lyozza Ádám atya - megalapozott, nagy tudásra van szükség. A könyvek és szemléltető anyagok szerzői Dávidné Bajor Ágota, a Szentek jelképtára című kötet ismert szerzője, a Ward Mária katolikus iskola könyvtárosa és hitoktatója. A másik szerző, Nényeiné Székely Noémi, szintén hitoktató pedagó­gus. Vízvárdi Rita szociális testvér évtizedek óta fog­lalkozik óvodások hitoktatásával, s a már említett Fecske Orsolya gondoskodott a képi megjelenítés­ről. A munkafüzetet és a kézikönyvet az Oktatási Hivatal fölvette hivatalos tankönyvjegyzékébe. Az Ecclesia Szövetkezet más módon is igyek­szik szolgálni a hitoktatást. A Szent István Könyv­hétre adták ki a Magyar szentek című matricás al­bumot, amelyben negyvennyolc magyar szent raj­za található. Az ismert személyek mellett olyan szenteké és boldogoké, akiket talán a felnőttek is kevésbé ismernek, pedig nemzeti és keresztény múltunkhoz tartoznak. A színes képek megfelelő helyre ragasztásával a gyerekek kiszínezhetik az albumot. Mindez Basa Katalin munkáját dicséri. Elmer István „Óvakodjunk minden gőgtől" Jorge Mario Bergoglio pápává választásakor a Ferenc nevet vá­lasztotta. Tette ezt többek között azért, mert Assisi Szent Ferenc jel­képe a szegények szolgálatának, a békének és a mértékletesség­nek. De melyek a jellemzői a ne­vével fémjelzett lelkiségnek? Cesare Vaiani, aki Milánóban és Veronában többek között a feren­ces lelkiség tanára is, Assisi Szent Ferenc útja című könyvében erre a kérdésre válaszol. A szerző kifejezetten Ferenc szemléletét szeretné az olvasók­kal megismertetni, ezért szinte ki­zárólag az ő műveire fókuszált. Elöljáróban megjegyzi, hogy Fe­renc - bár magát tudatlannak és műveletlennek tartotta - valósá­gos mester volt, akinek tanítása pontos és következetes. A keresztény imádság miszté­riuma sajátos módon jelentkezik az assisi szentnél. Nem bocsátko­zik elméleti fejtegetésekbe, ennek ellenére mély tudatosság jellemzi. Amikor Krisztusban imádkozik, akkor bizonyos értelemben ő ma­ga az imádkozó Krisztus. Ferenc számára minden bűn gyökere: elvenni azt, ami nem a miénk. Ezért is kerül lelkiségének középpontjába tulajdonnélküli­ség. Ez több mint a szegénység. „Le­gyünk szilárdan meggyőződve ar­ról, hogy a hibá­kon és a bűnökön kívül semmi mást nem vallhatunk magunkénak" - ír­ja a Meg nem erősí­tett regulában. E tu­lajdonnélküliség az egymás közötti kapcsolatokban úgy jelentkezik, hogy a testvérek­nek megtiltja a ha­talomra vagy ura­lomra való törek­vést. A betű embereit felszólítja, hogy - ha szükséges - tisztségeik­ről zokszó nélkül mondjanak le, hiszen a tudomány könnyen a hatalom eszközévé válhat. Ferenc azonban még itt sem áll meg. Még azt a keveset, ami eset­leg látszólag a miénk, azt is visz­­sza kell adnunk annak, akitől kaptuk: „Minden jót a fölséges és hatalmas Úristennek adjunk visz­­sza, és ismerjük el, hogy minden jó az övé; neki ad­junk hálát minde­nért, akitől minden jó származik." E visszaadás történ­het dicsérettel, ige­hirdetéssel és tet­tekkel is. Fontos jellemző­je e lelkiségnek az is, hogy Ferenc nem kívánt szegé­nyeket segítő szer­vezetet létrehozni. Sokkal inkább azt tartotta fontosnak, hogy követői osz­tozzanak a szegé­nyek életében. Dol­gozni sem a mun­kabérért, hanem a példaadás kedvéért kell az assisi szent szerint. Assisi Szent Ferenc tanításá­nak korszerűségét Ferenc pápa is hangsúlyozza. Cesare Vaiani összefoglalása tehát igazán idő­szerű. (Cesare Vaiani: Assisi Szent Fe­renc útja. L'Harmattan Kiadó, 2013. Kapható az Új Ember könyvesboltjá­ban!) Baranyai Béla

Next