Új Ember, 2013 (68. évfolyam, 52/3357. szám - 69. évfolyam, 51/3408. szám)
2013-06-16 / 25. (3382.) szám
2013. június 16.Fórum tí/ímít^ 13 A posztmodern és a kereszténység Égető szükség van ma minden olyan erőfeszítésre, amely kapcsolatot igyekszik teremteni a kereszténység és korunk általános kulturális, társadalmi, tudományos tendenciái között. A természettudományok vagy a globalizáció ugyanis gyakran olyan bizalmatlanságot kelt a kereszténységben, amely inkább ösztönös idegenkedésből, mintsem az újszerű jelenségek pontos ismeretéből fakad. Ezért a magyar olvasó számára fontos esemény, hogy Válóczy József eredeti és bátor lépésre vállalkozott, amikor megpróbálta felmérni, milyen viszony lehetséges a kereszténység és a posztmodern szemléletmód (vagy ahogyan a szerző előszeretettel fogalmaz: a posztmodern életérzés) között. A könyvnek két viszonyulási stratégiája és két elméleti szempontja van. Ami az előzőeket illeti: egyrészt üdítő módon tartózkodik a tanbeli bírálat és az erkölcsi feddés gesztusaitól (bár helyenként, ha fontosnak ítéli, világos elméleti határokat húz meg), másrészt mindenekelőtt megérteni kívánja a posztmodern embert, s a jóindulatú közeledés módján viszonyul hozzá. Elméleti szempontból a szerző elsősorban filozófusként méri fel a posztmodernt, s egyrészt az foglalkoztatja, hogy miként egyeztethető össze a sokszínűség és a pluralizmus posztmodern ünneplése valamiféle általános egységgel, az egység valamiféle általános fogalmával, másrészt az érdekli, hogyan kapcsolható össze a történelmi esetlegesség ténye a történelemben is lehetséges végérvényességről alkotott keresztény meggyőződéssel. Válóczy József szemmel láthatóan azok közé tartozik, akikről könyvében úgy beszél, hogy „felszabadító lehetőségként" fogják fel a posztmodernnel való találkozást. Könyvében ennek a felszabadító találkozásnak olyan - rendszeresen visszatérő és hordozóalapként szolgáló - kifejezések a lenyomatai, mint a gyengeség, a töredékesség, az üresség, a kiüresedés, a paradoxon, a levezethetetlen egyediség, az egyszeri és személyes találkozás, a magány és az alázat. Az az alázat, az a töredékesség tudatából fakadó szerénység, amelyet Válóczy József a posztmodernhez viszonyulni próbáló kereszténységtől megkíván, magát a könyvet is áthatja, jelentős részét ugyanis a posztmodern kérdéskörrel keresztény szempontból foglalkozó könyvek tartalmi összefoglalása és kivonatolása alkotja, vagyis a szerző szerényen pusztán betekintést igyekszik adni egy olyan világba, amely mindeddig el volt zárva a magyar olvasó elől. Elsődleges szellemi támpontjait eközben az extravaganciáiról ismert római bencéstől, Elmar Salmanntól kölcsönzi, akinek elgondolásaival a jelek szerint szinte maradéktalanul azonosulni tud. A posztmodern paradoxonjaihoz megértéssel viszonyuló könyv végül maga is paradoxonnal zárul. A történelemről egyes számban beszélni többé nem hajlandó (Jean-Francois Lyotard), hanem már csak történetek középpont nélküli sokféleségével számoló (Hayden White) posztmodernnek olyan történelemképet kínál fel kapcsolódási pontként, amely nemcsak hogy egyetlen összefüggő folyamatnak látja a történelmet, de normatív középpontot és célt is tud adni neki. Hogy egy ilyen szellemi ajánlat valóban alkalmas lehet-e a párbeszédre, annak azokból az esszékből kell majd kiderülnie, amelyek megírására könyve végén a szerző ígéretet tesz és amelyeket minden olyan keresztény csak reménykedve várni tud, akit valamennyire is foglalkoztat a kereszténység sorsa korunk szellemi helyzetében. (Válóczy József: A megosztott Logosz. Posztmodern gondolkodás és a kereszténység újrafogalmazásának kísérletei a teológiában, Szent István Társulat, 2013) Görföl Tibor PARALLAX Tengely A gépekben a tengelyen fordul meg mindaz, ami a szerkezet működéséhez elengedhetetlen. Eközben a tengelyre különböző erők hatnak, hajlítják, forgatják, húzzák a ránehezedő, rákapcsolt forgó alkatrészek. A mechanikában megkülönböztetik az álló és a forgó tengelyt, de abból a szempontból nincs közöttük különbség, hogy a hozzájuk kapcsolt elemek rajtuk forognak. A gép rendeltetésszerű működésére általában úgy gondolunk, mint a tengely folyamatos forgására. Ám ha a folyamatot lelassítjuk, és csupán egyetlen mozgást veszünk szemügyre, akkor nem forgásról beszélünk, hanem fordulatról: a fent és a lent, az itt és az ott közötti átmenetről. Térségünket, ezt a kelet-közép-európai országcsoportot a gazdasági és politikai folyamatok elemzői 1990 utántól átmeneti régiónak nevezték el, s a régióhoz tartozó társadalmakat átmeneti társadalmaknak. A kommunizmus totális diktatúrájából és kézi vezérlésű gazdaságából a demokrácia szabadságába és a piac vezérelte gazdaságba fordultak át az országok. A folyamatok átmenetként történő meghatározása első látásra találónak is tűnik, ám éppen a régió társadalmainak tapasztalatai hívják fel a figyelmet arra, hogy ennél sokkal összetettebb jelenségről van szó. A történelemben ugyanis még soha nem találkozhattunk a modern elnyomás ilyen hosszú szakaszával, s nem világos, hogy melyek a maradandó változások, és melyekből van felépülés. Másrészt, mire a fordulat elindult, addigra az a távlat, amelyet hagyományosan demokráciának és kapitalizmusnak neveznek, egyre bizonytalanabbá vált, egyre inkább eljutott működési képességének határaihoz. A változást tekintve tehát sem a honnan, sem a hogyan, sem a hová nem egyértelmű. Karl Jaspers német filozófus nevéhez kötődik a tengely-kor (Achsenzeit) kifejezés. A történelem eredetéről és céljáról írt hatalmas értekezésében kifejti, hogy a Krisztus előtti VIII. és II. század között a világ összes kontinensén nagyjából egy időben átfogó fordulat következett be, amelyben az emberiség nagy kultúrái megalkották azokat az alapelveket, melyek máig hatóan alkalmasnak tűnnek a civilizáció pilléreiként szolgálni. Kínában ekkor működött Konfucius és Lao-ce, Indiában Buddha, a Közel-Keleten a nagyobb és kisebb bibliai próféták, Iránban Zarathusztra, Görögországban Platón, Szókratész és Arisztotelész, Rómában Cicero és Seneca - hogy csak a legnagyobbakat említsük. Ezek a hatalmas tanítók alkották meg az emberről, az istenekről, a közösségről, az anyagról és a természetről, az életről és a halálról azokat a fogalmakat és átfogó víziókat, melyekhez azóta is mérheti magát az emberiség bármely társadalma, kisebb vagy nagyobb közössége. Az átmenet, a fordulat, a tengely-kor kivételes időszak, melyben erjed és megérik a következő korszak. Jaspers szerint ezek a csodálatos szellemi alkotások azért következhettek be, mert az átmenet minden esetben két hegemónia közötti korszak volt: a már nem és a még nem közötti termékeny időszak. A történelem, az eszmék, a társadalom és az ember folyamatos mozgásban van, lényegét nem az állapotok, hanem a folyamat révén ismeri fel, abban, amivé válik, amibe fordul a lehetőségek tengelyén. Máté-Tóth András Szaléziak pártfogolják a cukrászdát Rasics István cukrászmester kézműves fagylaltjaival, süteményeivel és különleges kávé- és teakínálattal várja vendégeit a fővárosban, a Don Bosco Kiadó könyvesboltja helyén nyílt Valdocco cukrászdában és fagylaltozóban (V. kerület, Múzeum körút 7.) Az üzletet június 9-én áldotta meg Depaula Flavio SDB, a Magyar Szalézi Tartomány titkára. Az ünnepségen jelen volt Havasi József SDB korábbi tartományfőnök is. Már a megnyitón is különféle finomságokkal fogadta a meghívottakat a tulajdonos. A tizenhat féle fagylalt közül a tállyai nedűből készült „borfagyi" volt a legérdekesebb. Rasics István a Gerbaud növendékeként tanulta a mesterséget, s fagylaltjai már több versenyen is bizonyítottak. Az új cukrászda neve a szalézi rendre utal. Bosco Szent János, a közösség alapítója Torino Valdocco elnevezésű városrészében nyitotta meg első oratóriumát, ahol felkarolta, nevelte és tanította az utcagyerekeket, árvákat, hogy jó keresztények és becsületes állampolgárok legyenek. s-a A cukrászda ajándékaként a szaggatott vonallal keretezett Valdocco-kupont felmutató családok minden második gombóc fagylaltot ingyen kapják. Isten szeret engem! Figyelemre méltó hitoktatási anyag jelent meg a legkisebbeknek. Isten szeret engem! - ezt a címet viseli az öt és hét év közötti korosztály számára öszszeállított kiadvány. Azért használom ezt a kifejezést, mert mint Füzes Ádám, az Ecclesia Szövetkezet elnöke, a terézvárosi Szent Család egyházközség plébánosa mondja: „Az óvodásoknál még nem beszélhetünk iskolai értelemben vett hitoktatásról, ezért munkánkat nem nevezzük hittankönyvnek, az általunk kiadott anyag ugyanakkor többre hivatott, mint egy-egy ének vagy rövid imádság megtanítása." Az Isten szeret engem! könyvcsalád elsősorban az óvodai nagycsoportosoknak, valamint az első osztályosoknak szól. S miért könyvcsalád? Négy kiadványból áll: a Munkafüzetben dolgoznak a gyerekek, s ehhez illeszkedik a Melléklet, amely tizenkét színes, kivágható, ragasztható képes lapot tartalmaz. Az óvodapedagógusoknak, a tanároknak és a szülőknek szól a Kézikönyv, amely segít - akár önállóan, otthon - eligazodni a témák és a követendő pedagógiai módszerek között. A Szemléltető csomagban százegy színes, kivágható - majd ragasztható, mágneskártyaként fölrakható, valamint bábként használható - kép közel hozza a hitélet látszólag távoli és elvont eseményeit a kicsinyekhez. Füzes Ádám atya hangsúlyozza: a könyvcsaládot nemcsak azok forgathatják haszonnal, akiknek gyermeke katolikus iskolába jár, hanem segítségével maguk a szülők is elindíthatják gyermekeiket a hit útján. A munkafüzetben harminchat leckét találunk, s ezek követik a tanév menetét. Minden lecke indító történetéhez nagy, színes kép tartozik - a könyveket Fecske Orsolya szociális testvér illusztrálta művészi szempontból igényes, megnyerő rajzaival. Miközben az oktató elmeséli a történetet, a gyerek fantáziáját leköti és kitágítja a hozzá kapcsolódó kép. Majd rajzolni, összekötni, színezni való feladatok következnek, illetve jó cselekedetre, imádságra indító „feladatok". S minden leckéhez tartozik egy ének is. A munkafüzethez készített képes csomag kartonjai kivághatók és hajtogathatók, s pillanatok alatt karácsonyfa, Betlehem születik belőlük. Tehát a gyerekek is „dolgoznak" az ismeretekkel. A kézikönyvben a pedagógus vagy a szülő megtalálja minden egyes lecke részletes leírását. Teljes óravázlatot adnak közre az anyaghoz szükséges háttértudással. A kisgyerekek oktatásához - hangsúlyozza Ádám atya - megalapozott, nagy tudásra van szükség. A könyvek és szemléltető anyagok szerzői Dávidné Bajor Ágota, a Szentek jelképtára című kötet ismert szerzője, a Ward Mária katolikus iskola könyvtárosa és hitoktatója. A másik szerző, Nényeiné Székely Noémi, szintén hitoktató pedagógus. Vízvárdi Rita szociális testvér évtizedek óta foglalkozik óvodások hitoktatásával, s a már említett Fecske Orsolya gondoskodott a képi megjelenítésről. A munkafüzetet és a kézikönyvet az Oktatási Hivatal fölvette hivatalos tankönyvjegyzékébe. Az Ecclesia Szövetkezet más módon is igyekszik szolgálni a hitoktatást. A Szent István Könyvhétre adták ki a Magyar szentek című matricás albumot, amelyben negyvennyolc magyar szent rajza található. Az ismert személyek mellett olyan szenteké és boldogoké, akiket talán a felnőttek is kevésbé ismernek, pedig nemzeti és keresztény múltunkhoz tartoznak. A színes képek megfelelő helyre ragasztásával a gyerekek kiszínezhetik az albumot. Mindez Basa Katalin munkáját dicséri. Elmer István „Óvakodjunk minden gőgtől" Jorge Mario Bergoglio pápává választásakor a Ferenc nevet választotta. Tette ezt többek között azért, mert Assisi Szent Ferenc jelképe a szegények szolgálatának, a békének és a mértékletességnek. De melyek a jellemzői a nevével fémjelzett lelkiségnek? Cesare Vaiani, aki Milánóban és Veronában többek között a ferences lelkiség tanára is, Assisi Szent Ferenc útja című könyvében erre a kérdésre válaszol. A szerző kifejezetten Ferenc szemléletét szeretné az olvasókkal megismertetni, ezért szinte kizárólag az ő műveire fókuszált. Elöljáróban megjegyzi, hogy Ferenc - bár magát tudatlannak és műveletlennek tartotta - valóságos mester volt, akinek tanítása pontos és következetes. A keresztény imádság misztériuma sajátos módon jelentkezik az assisi szentnél. Nem bocsátkozik elméleti fejtegetésekbe, ennek ellenére mély tudatosság jellemzi. Amikor Krisztusban imádkozik, akkor bizonyos értelemben ő maga az imádkozó Krisztus. Ferenc számára minden bűn gyökere: elvenni azt, ami nem a miénk. Ezért is kerül lelkiségének középpontjába tulajdonnélküliség. Ez több mint a szegénység. „Legyünk szilárdan meggyőződve arról, hogy a hibákon és a bűnökön kívül semmi mást nem vallhatunk magunkénak" - írja a Meg nem erősített regulában. E tulajdonnélküliség az egymás közötti kapcsolatokban úgy jelentkezik, hogy a testvéreknek megtiltja a hatalomra vagy uralomra való törekvést. A betű embereit felszólítja, hogy - ha szükséges - tisztségeikről zokszó nélkül mondjanak le, hiszen a tudomány könnyen a hatalom eszközévé válhat. Ferenc azonban még itt sem áll meg. Még azt a keveset, ami esetleg látszólag a miénk, azt is viszsza kell adnunk annak, akitől kaptuk: „Minden jót a fölséges és hatalmas Úristennek adjunk viszsza, és ismerjük el, hogy minden jó az övé; neki adjunk hálát mindenért, akitől minden jó származik." E visszaadás történhet dicsérettel, igehirdetéssel és tettekkel is. Fontos jellemzője e lelkiségnek az is, hogy Ferenc nem kívánt szegényeket segítő szervezetet létrehozni. Sokkal inkább azt tartotta fontosnak, hogy követői osztozzanak a szegények életében. Dolgozni sem a munkabérért, hanem a példaadás kedvéért kell az assisi szent szerint. Assisi Szent Ferenc tanításának korszerűségét Ferenc pápa is hangsúlyozza. Cesare Vaiani összefoglalása tehát igazán időszerű. (Cesare Vaiani: Assisi Szent Ferenc útja. L'Harmattan Kiadó, 2013. Kapható az Új Ember könyvesboltjában!) Baranyai Béla