Új Ember, 2013 (68. évfolyam, 52/3357. szám - 69. évfolyam, 51/3408. szám)
2012-12-23 - 2012-12-30 / 52-1. (3357-3358.) szám
24 ajimiee-Fórum 2012. december 23-30. Főpásztori vizitáció Dinamikus közösségi élet Pasaréten A szeretet jeleként virágcsokorral köszöntötték Erdő Péter bíborost Pasaréten, a Páduai Szent Antaltemplomban megtartott vizitációs szentmise kezdetén, december 16-án. Az advent harmadik vasárnapjára eső kánoni vizitáció folytatása annak a 2010 februárjában megkezdett személyes főpásztori egyházlátogatásnak, melynek során Erdő Péter fölkeresi az Esztergombudapesti főegyházmegye templomait. A plébániai közösségek mellett meglátogatja a szerzetesközösségeket, az egyházi intézményeket, sőt, a civil társadalom szervezeteit is. A legutóbbi főpásztori egyházlátogatásra 1934-ben került sor, amikor Serédi Jusztinián bíboros járta végig a főegyházmegye plébániáit. E vizitáció után a háború akadályozta meg, majd pedig a megváltozott társadalmi rendszer tette lehetetlenné a katolikus egyházfők számára az Apostoli Szentszék által előírt kötelesség teljesítését. Erdő Péter különösen fontosnak tartotta látogatását a pasaréti plébánián, ahol hosszú idő óta a ferences szerzetesek látják el a lelkipásztori szolgálatot a Páduai Szent Antal-templom népes hívőseregének nagy-nagy megelégedésére. „Az egyházmegyében, de annak határain túl is nagyon sok szépet lehet hallani és látni az itteni vallásos életről. Adja Isten, hogy továbbra is ilyen dinamikusan, ilyen meghitten alakuljon ennek a plébániai közösségnek az élete" - hangsúlyozta a bíboros. A fiatalokkal, középkorúakkal és idősebbekkel zsúfolásig megtelt templomban megtartott szentmise után a főpásztor találkozott és elbeszélgetett az egyházi közösségek képviselőivel. Szöveg és kép: Cser István ! Ha egy férfi igazán szeret A címbeli idézet egyik kedvenc Zarándalomból való, s magam sem tudom miért, de már első hallásra megragadott. Talán azért, mert ebben a pár szóban annyi abszurditás sűrűsödik öszsze, mint egy ütősebb Örkény-egypercesben. Korunk férfiideálja kétségkívül nem a szívével hódít, de hogy mivel is igazán, azt nehéz megfejteni. Elég csak egy november végi bálra gondolnom, ahol alkalmi táncpartnereim kivétel nélkül arról panaszkodtak, hogy a kortárs legények többsége nemhogy táncolni nem tud, de még egy illedelmesebb köszönés is komoly elvárás feléjük. Nem csoda, ha a párkeresés még keresztény körökben is kitolódik a harmincas határig, netán azon is túl, s végül már annyi kompromisszum születik, hogy abból csak sok munkával válhat boldog házasság. A közelmúltban azonban csalódás ért, kellemes: egy különleges sportcentrumban jártam. Attól egyedi ez a létesítmény, hogy nem önkormányzati vagy sportszövetségi kezdeményezés áll a létrehozása hátterében - egy vállalkozó saját költségén a cége telephelyén állíttatta fel a hatalmas sátrat. Egyesületet is alapított, hogy lehetőséget biztosítson a különböző generációk tagjainak az egészségmegőrzésre, és a sport, a játék által a közösségi élmény rendszeres megtapasztalására. A négy saját gyermekét szeretetben felnevelő, ám tucatnyi további fiatalról is gondoskodó édesapa parkolóhelye néhány hónapja színesre festve áll a sikeresen működő vállalkozás irodája előtt. Soha nem fog már odaállni az az autó, amelynek tulajdonosát - orvosi szemmel nézve - legyőzte a rák. Ám a családtagok, munkatársak szelíd derűjében, békés pillantásában még az is felfedezi ennek a szent életű, korán elhunyt férfinak a vonásait, aki soha nem találkozott vele személyesen. Nem véletlenül. A halálakor kiadott emlékfüzetben barátai, a Schönstatt közösség tagjai idézik fel alakját, tetteit. Egy olyan ritka jellem képe rajzolódik ki előttünk, aki hűséges a házasságban, szinte észrevehetetlenül viseli nehéz fizikai szenvedéssel járó betegségét, szorgalmas és kreatív, ha munkáról van szó, miközben kitartó imával és fáradhatatlan szolgálattal még életében elérte, hogy beteg gyermeke meggyógyuljon. Mindig élen járt a segítségnyújtásban, folyamatosan dolgozott álmai megvalósításán, amelyek gyümölcseit ő maga már a mennyországból élvezheti. Nem tudott fél szívvel szeretni. Aligha túlzás párhuzamot vonnunk a közelmúltban elhunyt Boldog II. János Pál, Roger testvér és ezen ismeretlen édesapa között mind eltávoztak, ám lelkük ragyogása, szavaik, gesztusaik itt élnek ma is velünk, bennünk. Szándékosan nem szerepel itt az érintett neve, hiszen megannyi „ismeretlen szent" él és alkot körülöttünk, akik nem férnek be a tömegsajtóba, s legalábbis látszólag nem érdekesek a társadalom számára. Bizonnyal e sorok olvasójának is vannak álmai, tervei, talán házastársa, gyermekei is. Az egész világ arra vár, hogy jellé legyünk a saját környezetünkben, s a rendelkezésünkre álló eszközökkel és lehetőségekkel hegyeket mozgassunk, vízen járjunk. A hit éve jó alkalom arra, hogy felismerjük, mire is hív minket Jézus, feltüzesítsük a lelkünket, és szeressünk, ragyogjunk, amíg időnk engedi. Mert a földi út mindannyiunk számára véget ér, de az ilyen boldog emberek azt üzenik valamennyi hátrahagyott „ujjlenyomatukkal": a halál csak egy kapu, nem végállomás. G. P. Betlehemi jászolok kiállítása a Magyarság Házában Hazai és határon túli pályázók részvételével nyílt meg a tizenkilencedik betlehemi jászol-kiállítás december 12- én Budapesten, a Magyarság Házában. Az idei pályázatra beadott munkák közül neves szakemberekből álló bírálóbizottság választotta ki azt a több mint kétszáz alkotást, amelyet 2013. január 13-áig csodálhat meg az érdeklődő közönség. A kiállított pályamunkák legtöbbje a bibliai történet szerinti teljes betlehemi jelenetet vagy annak szereplőit ábrázolja. Láthatunk itt a betlehemezés népszokását felelevenítő fafaragást, Luca székét, a karácsonyi ünnepkörre jellemző karácsonyfadíszeket, gyertyákat, ajtódíszeket, használati tárgyakat, kínálótálakat, viseleteket. Az alkotók fantáziáját és ötletességét dicséri, hogy volt, aki karácsonyi mesét, éneket dolgozott fel pályamunkájában, vagy éppen növényekből és terményekből formálta meg a Szent Családot, Fernando Botero stílusában. A népi kézművesség, a kézműves iparművészet és a képzőművészet különböző területeiről érkezett alkotások a hit, a remény, a szeretet, az öröm és a békés karácsony hangulatát keltik a látogatóban, s szebbé, meghittebbé tehetik számára az ünnepi napokat. A kiállítást megnyitó Brückner Ákos Előd ciszterci szerzetes beszédében VI. Pál pápa egyik karácsonyi áldását idézte, melyet a Szent Péter téren mondott el: „Ó, Isten (...), áldd meg ezeket a jászolokat, melyek majd örömet okoznak a keresztény családoknak. A megtestesülés titkának ezek a képei tartják meg a szülők és felnőttek hitét, élesszék újjá a gyermekek reménységét, s növeljék mindenkiben a szereteted" Úgy legyen! Cser I. ■ Salkaházi Sárára Péter bíboros mutat be emlékezünk. A Szociá- Ír # CJ fcí mű szentmisét, ks Testvérek Társasága ■ Hallássérültek Salkaházi Sára szociális testvér halálának szentmiséje. A Duna-parti piarista káévfordulóján megkoszorúzza a Bokréta polnában december 26-án, 11 órakor utca 3. számú házon lévő emléktáblát. Erdő Péter bíboros mutat be szentmisét Az esemény december 27-én, 17 órakor hallássérülteknek. Cím: Kalazanci Szent lesz. A koszorúzás után, 18 órakor az ál- József-kápolna, Budapest V., Pesti Barsói úti Örökimádás-templomban Erdő nadásu. 1. Neki szólt a prédikáció és a hadifogságnak köszönheti. Már háborús időkben, 1940-ben érettségizett. Életre szóló jelmondatául ezt választotta: „Nagyobbra születtem." S ez alattKeresztet állíttatott Pakson a kilencvenkét éves Hernádi Ferenc. Nemcsak történelemkönyvekből ismeri a Horthy-kort, a világháborút, a hadifogságot, a padláslesöprős ötvenes éveket és a proletárdiktatúrát. Mindezt átélte a kilencvenkét esztendős Hernádi Ferenc. Az egykori posta épületében lakik a Deák Ferenc utcában, ott, ahol annak idején dolgozott. A szolgálati lakásba 1956-ban költözött be, s később megvette az ingatlant. A trianoni békekötés évében, 1920-ban született. Mélyen vallásos, katolikus családban nőtt fel; a kalocsai jezsuitáknál tanult és érettségizett. Édesapja postai alkalmazott volt, s ő is ezt a pályát választotta. Gyakornokként dolgozott több budapesti postán, továbbá Kalocsán, Jászberényben és Pakson. Itt aztán 1956-tól 1976-os nyugdíjazásáig vezetőként tevékenykedett. Soha nem volt párttag - hangsúlyozza -, holott abban az időben egy ilyen pozíció betöltéséhez szinte elengedhetetlen volt belépni az MSZMP-be. Azért sikerült pártonkívüliként is megmaradnia a posztján, mert szakmailag támadhatatlannak bizonyult. Próbálták kikezdeni, de minden ellenőrzés során kiváló minősítést kapott az általa vezetett hivatal, s ez ellen nem volt mit tenni. Mindig segített, akin csak tudott. Egyszer egy volt apácát vett fel táviratkihordónak, amit akkoriban, persze, nem vettek jó néven a hatalom gyakorlói. Egy másik alkalommal egy elüldözött földesúr ezüstkészletét rejtegette a lakásán, nem kis veszélyt vállalva magára. Amikor meglátogatta a párttitkár, pont azon az ülőalkalmatosságon foglalt helyet, amely alatt ő a kincset őrizte egy szőnyeggel letakarva. A készletet végül húsz évvel később sértetlenül adta vissza a családnak, amikor a tulajdonos örököse jelentkezett érte. Szilárd erkölcsi tartását a jezsuitáknál töltött éveknek, szívósságát, makacs élni akarását pedig a frontszolgálatnak keresztet állíttatott Pakson a kilencvenkét éves Hernádi Ferenc. Megjárta a frontot, a hadifogságot. Ahogyan mondja: a hite segítette át az embert próbáló nehézségeken, saját elmondása szerint azt értette, hogy az ember, mielőtt belemenne bármiféle kicsinyes üzletelgetésbe, mindig gondolja meg, méltó-e az hozzá. A katonai behívója 1943-ban érkezett meg. Tíz nap szabadságot kapott az esküvőjére, aztán a nászágyból rögtön a keleti frontra ment, egyenesen az arcvonalba. Ezt igazolja I. osztályú tűzkeresztje is. Annak idején az kaphatott ilyen kitüntetést, aki legalább száz napot szolgált a tűzvonalban. A visszavonulást követően, Budapest ostrománál esett fogságba, 1945 januárjában. Dolgoztatták kőbányában, építkezéseken, hajórakodásnál, mezőgazdasági munkákon. Az éghajlat nem volt rossz a Krím-félszigeten, de az emberélet arrafelé nem sokat ért. A paksi fogoly soha nem jelentett beteget, mert aki benn maradt a lágerben, az általában eltűnt, mire a többiek visszatértek a munkából. A hadifogságból 1948. augusztus 20- án érkezett haza. A postán helyezkedett el, született három gyermeke - ma már hat unokája és tíz dédunokája is van. A település megbecsült polgárává vált, pontosabban „Tisztes polgárává", hiszen 2008-ban ezzel a címmel ismerték el tevékenységét. Büszke a Vitézi Érdemkeresztjére és a hadifoglyok bajtársi szövetségétől kapott kitüntetésére is. Hernádi Ferenc egész életében fontosnak tartotta a keresztények részvételét a közéletben. A rendszerváltás után a paksi KDNP alapító tagja volt, a közelmúltban pedig egy kőkeresztet állíttatott az Erkel utcában. Megfogadta ugyanis, hogyha ép bőrrel hazatér a fogságból, helyreállíttatja azt a keresztet, amelyet még a dédapja emeltetett, és a vörösök döntöttek le 1919-ben. Elhatározása, ha némi késéssel is, de valósággá vált. A diktatúra alatt szó sem lehetett ilyesmiről. A rendszerváltás után kezdte egyre jobban foglalkoztatni a kereszt sorsa, mígnem egy nap a paksi plébános, Keresztes Pál arról prédikált a templomban, hogy akadnak, akik nem tartják meg ígéreteiket, fogadalmaikat, úgy érezte, neki is szól ez az üzenet, és cselekedni kezdett. A hosszú élet nem mindig irigylésre méltó. Az idős ember másoknál többet tapasztal, többet nevet, de többet is szenved. Hernádi Ferencnek is kijutott mindenből, a betegségekből is. Volt két infarktusa, a látása is erősen megromlott. Otthonában az olvasnivaló mellett mindig ott a nagyító, asztalán a vérnyomásmérő és a gyógyszerek, éjjeliszekrényén a házi vészhívó, amellyel orvost hívhat, ha rosszul lenne. Kisrádiót hord a zsebében, katolikus műsorokat hallgat. A szobában és az előszobában is tart egy-egy fehér botot, így, ha néha benn felejti, nem kell érte viszszamennie. Tárgyai közül jó néhány már vagy ötven-hatvan éve szolgálja. Öltönye javakorabeli darab, fekete lábtörlőjén erősen megkoptak a bordák. Özvegy, és két gyermekét is eltemette már, de nem adja húza a fejét. Karbantartja a testét és a lelkét, minden reggel megfürdik, aztán elmegy a templomba. Ha kérik, és ha tud, még ma is mások segítségére van. Persze nem holmi kicsinyes adok-veszek ügyekben. Hiszen ő nagyobbra született. Szöveg és kép: Wessely A nyugalmazott postahivatal-vezető az 1966-os „Kiváló Hivatal” oklevéllel