Új Ember, 2014 (69. évfolyam, 52/3409. szám - 71. évfolyam 1/3462. szám)

2014-04-20 / 17. (3426.) szám

S­zentté a­vatás XXIII. János pápa és II. János Pál pápa szentté avatására április 27-én külön lapszámot jelentetünk meg. Keresse a templomokban és az újságárusoknál! ISSN 0133-1205 9770133 120548 14 0 17 caritas !Wcosegítség 1 loo% szeretet Kérjük, adója 1 %-ával támogassa a Katolikus Karitász szolgáló szeretetét. KARITÁSZT TÁMOGATÓ ALAPÍTVÁNY Adószám: 19666275-1-43 Erdő Péter bíboros Az örök életre szóló hivatás Ha Krisztus nem támadt fel, hiába­való a mi hitünk - írja Szent Pál apos­tol (vö. IKor 15,12-19). Krisztus feltá­madása a keresztény hit központi igazsága. Ez ad irányt és értelmet a keresztény ember életének. De a feltá­madás nem puszta gondolat, még ke­vésbé mítosz. A keresztények Krisztus feltámadását konkrét történelmi való­ságnak tekintették a kezdet kezdeté­től, így valljuk ezt ma is. Tehát nem mitikus elbeszélés a fel­támadás története, amelynek csak a jelentése, csak a mondanivalója tar­talmazna örök igazságot, hanem na­gyon is benne áll az emberiség törté­nelmének konkrét folyamatában. Ma­napság az időt Jézus Krisztus születé­sének utólag becsült időpontjától szá­mítjuk. Maga az Újszövetség is beszél arról, hogy ki volt a császár, ki volt a fejedelem Jézus születése idejében, de azt is megőrizte számunkra, hogy ki volt a római helytartó, kik voltak a főpapok, amikor Krisztust keresztre feszítették. Ezért hát, amikor a Hit­vallásban Poncius Pilátus nevét em­lítjük, nem lényegtelen dolgot mon­dunk, nem véletlenül került Pilátus a Credóba. Az ő említése is jelzi, hogy nem jelképes eseményben, hanem konkrét történelmi személyben hi­szünk, az ő kereszthalálát és feltáma­dását valljuk. Egyébként az első keresztények ko­rában is jelentkeztek már ellenkező vé­lemények, találkozunk annak nyomá­val, hogy nem kevesen elutasították a Krisztusba vetett hitet vagy a kereszté­nyeket. De az ellenvélemények közül hiányzik Jézus Krisztus történetiségé­nek, csodálatos gyógyító hírének és Nem mitikus elbeszélés a feltámadás története, amelynek csak a jelentése, csak a mondanivalója tartalmazna örök igazságot, hanem nagyon is benne áll az emberiség történelmének konkrét folyamatában, kereszthalálának a tagadása. A kereszt szerepel a római korban falra firkált keresztényellenes karikatúrákon is, s maga az Újszövetség említi, hogy töb­ben azzal vádolták Jézust, hogy Belze­bubnak, a gonosz lelkek fejedelmének segítségével űzi ki az ördögöket. Tehát elutasítói sem csodálatos gyógyítói ténykedését vitatták, inkább hatalmá­nak eredetét káromolták. Hallunk az Újszövetségben arról is, hogy egyesek Krisztus üres sírját azzal akarják ma­gyarázni, hogy a tanítványok ellopták a holttestét. Ez is erősíti azonban egy­részt a kivégzés és az eltemetés tényét, másrészt közvetett módon utal azokra a jelenségekre, amelyek a tanítványok hitét megalapozták. Hiszen nemcsak üresen találták a sírt, hanem sokan kö­zülük találkoztak is a Feltámadottal. Ez az öröm változtatta meg az életü­ket. Ez az esemény nyitotta fel a tanít­ványok szemét az ószövetségi jöven­dölések megértésére is. Ezzel érkezünk el a feltámadásba vetett hitünk másik nagy vonatkozá­sához. Hiszen önmagában egy római módra kivégzett ember feltámadása csak feljegyzésre méltó, titokzatos ku­riózum lenne, olyan különlegesség, amilyenhez hasonlókat Titus Livius vagy más ókori történetírók jegyeztek fel magyarázat nélkül. Krisztus feltá­madásának azonban jelentése van, olyan jelentése, melyből szükségkép­pen következik, hogy erre a tényre építsük az életről, a történelemről, az ember sorsáról szóló hitünket. Ezt a je­lentést pedig csakis az Ószövetség val­lási összefüggésében érthetjük meg. Szenvedése előtt Jézus étkezésen vett búcsút tanítványaitól. Ez a közös étke­zés valódi húsvéti vacsora, pászkava­­csora volt. Ahogyan hajdan Isten a vá­lasztott népet a rabságból a szabad­ságra vezette, úgy Krisztus - halála és feltámadása árán - megváltotta az em­bert a bűn és a halál rabságából, az Is­tennel való barátság, kiengesztelődés és az örök élet számára. Krisztus sze­mélyében az egyház a húsvéti bárány előképének beteljesedését ismerte fel. Az ő feltámadása alapján hiszünk a saját feltámadásunkban is. Az ő szere­­tetének fényében tekintünk minden emberre, mert mindannyiunk hivatása az örök életre szól. Ezt a feltámadást ünnepeljük minden Eucharisztiában, hetenként újra meg újra, minden va­sárnap, legfőképpen pedig húsvétkor, az egyházi év csúcspontján. 2014. április 20. Ára 390 Ft • 2 euró incs itt, feltámadt! Hisszük, mert a követ elhengerítették a sír elől, a gyolcsokra, amelyek a szent testet takarták, nincs töb­bé szükség, az angyalok pedig hírül adták a feltámadás örömét. Aztán sokszor mi is átmegyünk a saját emmauszi utunkon, le­hajtott fejjel, csendesen beszélgetve a Jeru­zsálemben történtekről. Megkínozták és megölték a megváltó Krisztust, akiben úgy bíztunk, és úgy tűnik, most elveszítettük. Hiába az üres sír, az angyalok híre, a tanú­ságtevő apostolok és asszonyok hite, még mindig vonakodunk elhinni, hogy feltá­madt. De Jézus ilyenkor türelmesen min­dig elénk jön az úton, és ő nyitja fel a sze­münket, mint annak idején a tanítványok­nak Emmauszban, a kenyértöréskor. Ha pedig újra látunk, akkor nekünk is a tanít­ványok példáját kell követnünk, akik rög­tön visszasiettek a városba, mert nem tud­ták magukban tartani, amit a felismert Jé­zustól hallottak és megértettek. Ha mi is felismerjük az igazságot Krisztusról, hogy azért nem maradhatott a sírban, hogy le­győzve a halált életünk legyen, és ő mindig köztünk éljen, akkor ezt nem tarthatjuk magunkban. Emmausz után értik meg a ta­nítványok, és a példájuk nyomán érthetjük meg mi is, mi minden történt velük addig, amíg Jézus köztük járt, és szólt hozzájuk. Megértjük, hogy ezentúl örökké velünk jár­ja az utat. Pierre Emmanuel Cibus viatorum című versében felidézi a tanúságtétel sza­vait: „Hallva mit mond nekünk / Repesett a szívünk / Előttünk próféták repültek / Nem szegtük le már a fejünket / És gondolataink mögött / Csillagfény ütközött" (Rónay György fordítása). Rátkai Balázs A feltámadt Jézust az emmauszi tanítványok felismerik a „kenyértörésben”. (A festett kép a Jeruzsálemtől tizenöt kilométerre lévő Latrun [Emmausz] trappista monostorának kapuja felett látható.) .

Next