Új Ember, 2014 (69. évfolyam, 52/3409. szám - 71. évfolyam 1/3462. szám)

2014-09-28 / 40. (3449.) szám

2014. szeptember 28. 10 Országjáró Örökségünk, közös kincsünk Háromszáz éves a torbágyi egyházközség Biatorbágyról, erről a Zsám­­béki-medencében csendesen megbújó városkáról mindenki hallott már. Nyugodt és rende­zett utcáit járva alig hisszük el, hogy Magyarország eddig is­mert legnagyobb tornádója itt pusztított 1924-ben, rá hét évre pedig őrült tettével Matuska Szilveszter írta be magát és Torbágyot a történelembe. S ez csupán a XX. század. A két, hol egymástól elváló, hol egymással összekapaszko­dó település, Bia és Torbágy lakói sokszor kezdték újra itt az életet. Háborúk utáni rom­­eltakarítás, pestisjárvány utá­ni újraéledés, földesurak, el­néptelenedés, betelepítés, ki­telepítés váltogatták egymást. A török hódoltság idején Bia és Torbágy fokozatosan néptelenedett el. Az ellenség kiűzése után Biára többségé­ben magyar családok települ­tek vissza, Torbágyra pedig német nemzetiségűek érkez­tek. A mai torbágyiak nagy ré­sze e hajdani szorgos svábok leszármazottja, akik az 1700- as évek elején új hazát és ott­hont találtak itt. Az idei esztendő az itt élők számára fontos év. Hogy a hosszú utat megtett német ük­apák és ükanyák pontosan mikor döntöttek úgy, éppen itt telepednek meg, nem tud­ni. De azt igen, hogy az első anyakönyvi bejegyzések 1714- ből valók. A település lakói ezért idén egyházközségük háromszázadik évfordulóját ünnepüik. A jubileumi eszten­dő egyik kiemelkedő esemé­nye volt szeptember 12-én, Mária neve napján a biatorbá­­gyi templom búcsúja. Az ün­nepi, szentmisét Spányi Antal székesfehérvári megyéspüs­pök mutatta be paptársaival a gyönyörűen felújított temp­lomban, amely - akár a tele­pülés - számtalan változáson, viszontagságon esett át. A torbágyi istenházára iga­zán illik a meghitt, családias és szép jelző. A Szűzanyát áb­rázoló főoltáron kívül két mellékoltára van. Az ünnepi szentmisén már felújított álla­potában volt látható a Páduai Szent Antalt ábrázoló mellék­oltár, amelyet a főpásztor meg is áldott. A tető, a falak, a templom kívül-belül megújult az utóbbi években. Az egysze­rű, fehér falak tisztaságot su­gároznak, és szinte hívják, marasztalják a betérőt. Egy felújított templom ön­magában természetesen csak egy csodálni való műemlék, a szemnek jóleső látvány. Üre­sen állva azonban inkább csak afféle szomorú szépség. Sze­rencsére a torbágyi templom nem ilyennek mutatkozott Mária neve napján. A város apraja­ nagyja részt vett az ün­nepségen. Helye volt itt gre­goriánnak, motettáknak, ma­gyar és német népéneknek. Helyük volt a gyermekeknek és a felnőtteknek. Háromszáz év a történe­lemben csupán három perc. De a nemzedékek, családok életében már-már átláthatat­­lanul hosszú idő. Ám egy­­egy ilyen ünnep átláthatóvá teszi a századokat. A hála az ősök iránt, a köszönet a meg­maradásért mindig megemelt pillanat, ahonnan rálátunk arra, honnan jövünk, s arra is, merre szeretnénk haladni: együtt, közösen. A torbágyi búcsú idén ilyen volt. Mégpe­dig annyira, hogy aki nem odavalósi, egy órára még az is torbágyinak érezhette ma­gát. Koncz Veronika­Fotó: Sánta Balázs A kívül-belül megújult templom A búcsú főcelebránsa, Spányi Antal székesfehérvári megyés püspök Fiatalok a szentmisén kidobolták, hogy meddig kell elhagyniuk a községet Kiállítás és könyv a délvidéki magyarok 1944-45-ös elüldöztetéséről Szomorú jubileum: het­ven éve történt a délvidé­ki tragédia, az ott élő magyarok elkülönítő tá­borba zárása, elüldözése, kivégzése. Az eseménnyel kapcsolatos vándorkiál­lítás járja az országot, s a visszaemlékezésekből egy könyv is megjelent. A kiállítás és a könyv önál­ló életet is él. Most negyedik alkalommal állt együtt a kö­zönség elé Cseresnyésné Kiss Magdolna, a Keskenyúton Dél­vidéki Tragédiánk 1944-1945 Alapítvány kuratóriumának elnöke és Gutai István író. A rendezvénynek a Tolna Váro­si Könyvtár adott otthont, a szervező a Keresztény Értel­miségiek Szövetsége volt. A megjelenteket Saramé Márta, a szervezet helyi elnöke kö­szöntötte. Először a Földönfutók, honta­lanok - Menekülés Bácskából 1944-45 című kötetből hallha­tott részleteket a közönség Gutai István és felesége, Gutai Júlia tolmácsolásában. A könyv körülbelül másfél év alatt készült el, és tizen­négy visszaemlékezést tartal­maz, amelyek képet adnak a tragikus eseményekről. A hallgatóság soraiban ott ült Szefcsik Sándor is, az egyik nyi­latkozó, hatéves gyerekként menekült el szüleivel a Vajda­ságból. „1944 őszén, egy csü­törtöki napon kidobolták, hogy meddig kell elhagyni a magyaroknak a községet" - idézték szavait az előadáson. A szervezők azt kérték, hogy az interjúkötetnek és a Délvidéki magyar golgota 1944 45 című kiállításnak vigyék hírét a jelenlevők, és a pedagógu­sok is nézzék meg a tárlatot az osztályaikkal, mert a hazai történelemoktatásban nem tud gyökeret verni ez a téma. Az előzményének tekinthető újvidéki razzia erőteljesen do­kumentált - amikor a vissza­csatolt területekre bevonuló magyar katonák egy-két helyi parancsnoka felsőbb utasítás nélkül kegyetlenkedett, és az elfogott partizánokat vagy partizánnak vélt személyeket a Dunába lövette­­, de a visz­­szavonulás utáni események­ről, a magyarság golgotájáról nagy a hallgatás. Márpedig itt nem apróságról van szó. Tito elképzelése az volt, hogy a térséget meg kell tisztítani a németektől és a magyaroktól, biztosítva ezzel Jugoszlávia délszláv jellegét. Elkülönítő táborok és tömegsírok jelezték a helyzet szörnyűségét. A ha­lálos áldozatok számát negy­venezerre, a menekültekét nyolcvan-százezerre becsülik. A rendszerváltás előtt mind­erről szó sem esett. Ám a tragé­dia ma sem kap fontosságának megfelelő hangsúlyt az iskolai oktatásban. Az országok politi­kai vezetői már bocsánatot kértek egymástól, emlékhe­lyek létesültek, de a hivatalos csatornákon csak lassan csor­dogálnak a jóvátételi ügyek. A vándorkiállítást szervező ala­pítvány kuratóriumi elnöke erre is felhívta a figyelmet Tolnán. Cseresnyésné Kiss Magdolna maga is érintett: nagyapja egy tömegsírban nyugszik, és unokája szeretné elérni, hogy rehabilitálják. Az eljárás már négy éve húzódik, és kárpótlást csak rehabilitált személy kaphat. Szöveg és kép: Wessely A kiállítást szervező Cseresnyésné Kiss Magdolna és az író, Gutai István A hallgatóság soraiban Szétesik Sándor (a második sor szélén), aki kisgyermekként menekült el szüleivel a Vajdaságból Szent *-»-* Ist' isivao\ R­ádió HITTTL SZÓLuI/N­é-Rttfffről HL.. Kok» 91.9 Mirkql­ 95.1 CNCS» 95.4 GvCNyYrts 1Q2.2 Hatvan 94.0 S AT URAI UAÚUNEI.V 90.6 Tdk.au tQ1*CI TÓRÓKSUCNTM>Kl.Ó9 96.4 interneten!

Next