Új Ember, 2015 (71. évfolyam, 2/2463-52/2513. szám)
2015-04-05 - 2015-04-12 / 15-16. (2476-2477.) szám
32 Vrlmjes Mozaik 2015. április 5-12. | Fehér kövön arany méz A völgyi hársasban a nyílás idején vándorméhészek telepedtek meg. Karikázott az illat és a zümmögés fáktól kaptárokig. Délutánba hajlott, amikor jóanyámmal odaértünk mézet venni. Csörgött a méhek aranya, s amikor helyére került a kimérés után a mézcsurgató köröndi edény, a fehér kő is aranyossá vált, amelyen a mi kis bödönünk állt. A búcsúzó nap megcsipkézte lágy sugaraival. A látvány gyönyörűsége fogott meg, és amikor egy darab lépet is kaptam, az egész akácsori nektárt a számban éreztem. Ki tudta még akkor, hogy a méz több önmagánál. Hogy édes? Mi kell több egy gyereknek? A többet a mézről az ifjúkor hozta, jelképek könyvéből a túlontúli magyarázatot. De főként a zsoltárok Isten szeretetéről, aki „sziklából fakasztott mézet", és ezzel táplálta népét. Ősidőktől csodálatos természet-ajándék a méhek munkájának gyümölcse. Himnuszok, szent énekek is édességét dalolják, mely nem barokkos „kényszer", hanem a Teremtő szavának íze-zamata: „Kijelentéseid édesek ínyemnek, számnak méznél édesebbek." Erre utal Szent Bernát is, ő Jézus nevének hallatán: „Jézus édes emlékezet..." (Szavai nyomán Bernátot így nevezték kortársai: doctor mellifluus - mézajkú doktor.) Az egyházatyák irodalmában keresgélőnek feltűnhet a méhkas és a méh gyakori retorikája. Az első egyházat, a „szorgos gyűjtögető" pedig a hívőket képviseli. A méz a hit tanításának szimbóluma. Eléggé ismert az ószövetségi Sámson, aki megöli az oroszlánt, majd visszatér teteméhez. Csontvázában „méhraj volt és lépes méz. Felmarkolta és menet közben eszegette." A jelkép magyarázata: sírt jelez az oroszlán, a méz és a méhek életereje a halál éléből való feltámadás üzenete. A megváltásban ezekhez a gyertya társul, amely régen méhviaszból készült. (Ma már ritka, a XIX. században fölfedezett paraffin lépett a helyére.) Méh, méz, viasz - a természet áldása, a húsvétot szimbólum-láncocskával övezi; a misztériumot, az életet. Ide illesztem az ágat is, amely száraz ugyan, mégis virágoktól dús. Áron kivirágzott botja ilyen, mely előkép Jézus születéséhez. Összefüggések rendjében találkozik születés és halál, angyali ujjongás és nagypénteki gyász. A sokvirágú száraz ág Mária anyaságára utal, meg a sírjából fölkelt, majd mennybe szállt Üdvözítőre. A többféle értelmezésű virág szintén a természet ajándéka, Jézus gyöngédsége, vigasztaló példaszava a gondviselésről. Méhek munkája nem képzelhető el virágok nélkül... Emlékszem a gyermekkori lépes mézre. Mézzel telt, méhek készítette „viaszépítményt" szopogattam, amely sejtek sokféleségéből készült. Az építő, repülő rovarkák „izzadnak" munka közben, így áll elő a százszázalékosan vegyszermentes „előtermék"-keret. Élet vonatkoztatása által is mondhatjuk: a viaszmirigyek (szűzmirigyek) apró, tiszta lemezeinek logikus rendje a méz méltó fogadója. A vitamindús mézé. És fellobog a húsvéti gyertya, felhangzik az Exultet-himnusz a nagyszombati éjszakában utánozhatatlan gregorián dallamon, melyet Mozart is álmélkodva hallgatott. Nem lehet elégszer meghallgatni, szövegében elmerülni. Kezemben a szegedi egyetem szakrális néprajzi kutatóinak könyve, az Érzékek és vallás. Benne Szilárdffy Zoltán tanulmánya, „különös tekintettel a húsvéti gyertyára". Patrisztikai kitekintéssel veszi szemügyre a szerző a feltámadás ünnepének szentelményeit, a szóban lévő himnusz szövegét. „Ha a viaszgyertya történetébe tekintünk - írja -, a rómaiak bajelhárító, védő (apotropaikus) gyakorlatát kell figyelembe venni. A kereszténységben a gyertya „Krisztust, a világ Világosságát jelképezi. A viasz Jézus Szűztől való születését is kifejezi, mivel a viaszt a szűzies méhek készítik". Az ókoriak és a középkoriak a méhet szintén „a szüzesség szimbólumának tekintették", azt gondolták, szűznemzéssel (parthenogenezissel) szaporodik, amely „az Ige szűzi foganására utal", amint az angyali köszöntés is hírül adja. Szilárdffy Zoltán eddig figyelembe nem vett eseményt vesz észre, a kereszten haldokló Krisztus passiózsoltár intonációját: „Szívem, mint viasz, megolvadt bennem." A viasz „Jézus átdöfött szívét jelenti". Hozzáfűzöm a neves jezsuita költő, Sidronius Hosschius XVII. századi latin disztichonjait. A szenvedő Jézusról ezt írja önvádként: „A tolled tett minden seb szívére hat." A feltámadási ünnep meghirdetését „a húsvéti gyertyához kötötték" nagyszombat liturgiájában. Szent Ágoston gyertya-dicsérete (Laus cerei) alighanem erre az alkalomra íródott - olvassuk Szilárdffynál. A ma is ismert énekelt Exultet a VII. századi gallikán liturgikus könyvekben lelhető, amelyek az órómain kívüli összes latin, nyugati szertartású könyvek. (750-ig használták ezeket.) A himnusz megváltássan mélységében a húsvéti titok hálaadása ujjong, a Gyertya (Krisztus) dicsérő éneke: „...a Szent Atyánk, fogadd el kérünk, a dicséret ez égő áldozatát tőlünk, melyet a méhek szorgoskodásával készített Gyertya ünnepi felajánlásával - szolgáinak keze által - megad néked a szentséges Egyház." Szilárdffy kiemeli, hogy a X. században az Exultetből kihagyták „a méhek terjengős, erősen szimbolikus dicséretét", a Laus apumot. Szerencsére a latin szövegrész megmaradt, amelyben az áll, hogy az anyaméh a többit elevenségével fölülmúlja. A mostani szöveg utal erre, a tűz-szimbolikával (Krisztus világosságával) költőien egybeszőve: „...tudjuk immár, hogy mit hirdet ez a fényoszlop, melyet Istennek tiszteletére a pirosló tűz lángra gyújtott. És e láng, hogyha sokfelé osztjuk is, meg nem fogyatkozik. (...) Mert táplálja azt az olvadó viasz, melyet e drága lámpásnak anyagául a méhek királynője készített." A következő strófa boldog éjszakáról énekel, melyben egyesül a földivel a mennyei, s az emberivel az, ami isteni. A kozmikus megváltáskép a tűz fényében világosodik meg. A vigíliás tűzgyújtás ókeresztény himnusza még egy elemmel bővíti a jelképsort: a kővel, amely ellentéteket is hordoz. A kő az Újszövetségben Krisztus testét, szent emberségét szimbolizálja. Hajdani előírás: csak frissen csiholt kő szikrájáról gyújtható meg a húsvéti fény. A Jelenések könyve kitétele és Péter apostol levélrészlete öszszetartozik a kő jelképben. János látomásában ez áll a pergamoni egyházhoz: „Akinek füle van, hallja meg, mit mond a Lélek az egyházaknak. A győztesnek rejtett mannát adok és egy fehér követ. A kövön új név van, amelyet senki más nem ért, csak aki megkapja." Péter felhívása: „Menjetek hozzá, az élő kőhöz (Krisztushoz), amelyet - ha az emberek elvetettek - az Isten kiválasztott és megbecsült, és mint élő kövek épüljetek fölé lelki házzá..." Teológiai értelmezésben a kő-szimbólum jelen lehet pünkösd Lelkének ajándékosztásában is. A misztikus Bingeni Hildegard énekében (XII. század!) olvasható a Szentlélekről Babits fordításában: „Általad (...) átivódik a kő." (Pontosan: megnedvesedik.) A víz - Jézus szava nyomán a harmadik isteni személy jelképe. A keresztelő víz szakralitását a húsvéti gyertya adja meg: a pap háromszor a vízbe mártja, mondván: „Szálljon le a kút teljességébe a Szentlélek ereje, és e víz teljes lényegét termékenyítse meg az újjászületés eszközlésével." A húsvéti fény és kő az ókeresztény költészetben Aurelius Prudentius himnuszában a legbensőbb tartalmú, a nagyszombati liturgia bevezető éneke: „Tündöklő fényeknek teremtője, Isten! (...) Bár számos csillaggal világítsz az éjben, s királyi mennyboltod ragyog a holdfényben, a kő- ből kipattant tűz mégis hirdeti: a kőből született tűz fényét keressük. - Ez a jel megtanít: életünk reménye, - Krisztusnak testében adatott meg nékünk, ki Szegletkőnek hívatta önmagát, melyből a fényt adó új szikra születik." Évszakok az üdvtörténetben? Láttam két összefont fenyőágat, tojásokkal ékesítve. Eredet hagyománya a húsvét, jóllehet a fenyő (életfa) karácsonykor öltözik ünneplőbe. A tojás a IV. századtól az egyház által megszentelt Krisztus-jelkép. Dávid Katalin, szimbólumok tudósa egyik beszélgetésünkön húsvéthoz főleg két jelképet emelt ki: a paradicsomi életfát a győzedelmes Kereszt előképét, mely összeköt mélységet és magasságot (himnuszok, meditációk kozmikus misztériumként értelmezik), és a Bárányt, amely a feltámadás szakralitását szimbolizálja. Gyakran forgatom a boldog emlékű Bálint Sándor munkáit, aki a húsvét értelmezésének jelképei közül a tojást sem hagyja ki. A tojás az élet, az újjászületés archaikus szimbóluma - írja -, amint abból új élet kel, úgy „támad fel Krisztus a sírjából a megváltásra." Népi felfogás: a tojáshéj az ószövetséget, belseje az újat jelenti. Csíkmenasági ferences prédikációban a piros héj a Megváltó elhullatott vérére, a fehér - testetlen a verejtékére emlékeztet, Göcsejben a tojás Krisztus keresztfája, díszítése a kötelek, a szentelt forma a gyötrelmek keserűsége. Legutóbb, 2011-ben Velencében (az Adria mellett) idézgettem a húsvét és a tojás öszszefüggését ortodox följegyzések alapján, mivel sikerült bejutnom az ukránok San Fantin-templomába. Biennále éve volt, a templom kiállítási csarnokként fogadott, a XV. századi szentély. Nem tartják különleges helynek a Pisanók rekonstruálta hajlékot, de akkor az volt Oksana Mas a festett tojásokkal mozaikszerűen megjelenített Krisztusarc alkotásával, amelyhez a Bárány alakja is csatlakozik. A művész XVII. századi ikon nyomán dolgozott. Szokatlan, de ha meggondoljuk, hogy a bizánci kereszténység tiltás helyett a festett tojást az új élet jelképévé emelte vallásgyakorlatában, akkor ez a XXI. századi „ikon-kuriózum" nyílt hitvallás, hiszen a világ turizmusából sohasem hiányzik az „Adria királynője". Írott fatojásokat válogatott a festőművésznő, ukrán népszokást követett. Demeter Éva erdélyi kutató bizánci halottkultusz szokását idézi fel elmondás alapján, a halott almafájának elkészítését, almafaágat díszítenek harminchárom tárggyal, köztük van az írott tojás is. A tojásíró asszony úgy véli, festés közben az ég nyitva van. Alighanem újabb fejezetek következnek majd a kutatásban, amelyek a szimbólumtartalmat a húsvét és a halál fényében a hit misztériumában keresik. A húsvéti gyertyatartók közül a legszebbel a római Falakon kívüli Szent Pál-bazilikában találkoztam, 1170-ből való. A faragott, többméteres márványoszlopon - amint Szilárdffy Zoltán elemzi: „...az egész természet: emberek, állatok, növények kozmikus hódolatát látjuk Krisztus kínszenvedése, győzedelmes föltámadása és megdicsőülése előtt." Az egykorú himnusz, Szentviktori Ádámé illik ide: „Az egész világ ujul, / új örömök intenek. / Ahogy föltámadt az Úr, / föltámadnak mindenek (...) / Urukat / szolgálják az elemek." Tóth Sándor