Új Ember, 2015 (71. évfolyam, 2/2463-52/2513. szám)
2015-08-09 / 33. (2494.) szám
14 A most útjára indított sorozatommal a címben jelzett időszakban épült templomok történetét szeretném bemutatni, s egyúttal arra kérni kedves olvasóimat, hogy oszszák meg velem a saját történeteiket (lantos.edit@ hotmail.com). Ezeknek az épületeknek a történetei ugyanis többek a tervek, az engedélyek és az építőanyagok történeteinél. Itt minden építéstörténetben megmutatkoznak az egyházközségek és az egyes emberek, a papok és a laikusok megpróbáltatásai csakúgy, mint összefogásuk az újrakezdésért. Célom, hogy megírjam ezek történetét is, nem csupán az épületekét. Szedres, 1947-1956 Szedres templomának felépítésére 1947-ben kapott utasítást püspökétől Marycz Elemér plébános. A terveket Tarai Lajos, az egyházmegye mérnöke készítette el. Miután bemutatta azokat a Szekszárdi Mérnöki Hivatalban, felküldték „jóváhagyás végett Budapestre a Tervhivatalba". A volt uradalmakból két nagypajtát és egy pincét igényeltek, hogy azokat lebontva építőanyaghoz jussanak, de csak a pajtát használhatták fel, a másik két ingatlan bontási engedélyét visszavonták. A hívek közül a jobb módúak ezer-ezer forintot ajánlottak fel, és persze társadalmi munkát is. Végül 1948 nyarán a Szekszárdi Mérnöki Hivatal szóbeli engedélyével elkezdték az építkezést. Karácsony előtt a plébános elment Budapestre, hogy megsürgesse az engedélyt a Tervhivatalban. Itt azt mondták neki, hogy át kell terveztetnie a templomot. Akkor azonban már készen volt az alap, így végül kisebb módosításokban állapodtak meg, így került a homlokzatra a tervezett négyszögletű ablak helyett körablak, a háromíves bejárat helyett pedig egyívest írtak elő. Az 1948 és 1952 közötti időszak a pénzgyűjtés és az építkezés jegyében telt. 1948 nyarán a pécsi cserkészfiúk jöttek segíteni táborozásért cserébe. Ők ásták ki a templom alapját. Az első ötezer forintot a község és a környék gyerekei betlehemezték össze. A falu legényei bemutatták a Dankó Pistát Szedresben és Tengelbcen. Az ebből befolyó bevétel ezerhatszáz forint volt, így készülhettek el az alapfalak alsó sorai. Balatonalmádi kőbányájának tulajdonosa hitelben adta a szép vörös követ, ezt a nagyobb fiúk betlehemi köszöntőzéséből fizették ki. A paksi hívektől perselypénzt, a tolnai selyemgyári munkásoktól négy valódi selyemvélumot, a bonyhádi malomtulajdonostól bontott téglát kaptak. 1950-1951-ben az Új Emberben is felhívták a hívek figyelmét az épülő templomra, és kérték a segítségüket. 1951-ben - amikor a falak már a tetőzetig értek - nagyon nehezen lehetett téglához jutni. Az épületanyagokat zárolták, és csak állami kiutalásra adták ki. A templom építéséhez is utaltak ki téglát, de csak az építkezési szezon derekán, és akkor is keveset. Egy alkalommal, amikor a plébános vásárolt annak a pincének a bontott tégláiból, amelynek a bontási engedélyét kétszer kapták meg és vonták vissza tőlük - nem tudván, hogy az eladó mindezt illegálisan teszi -, Marycz Elemér atyát elfogták, és kétévi börtönre ítélték. Valószínűnek látszik, hogy letartóztatásának politikai oka volt, mert bár más is vásárolt a téglából, csak ő kapott ilyen súlyos ítéletet. A laktanyákban is elrettentő példaként tették „közhírré" a szedresi templom „fondorlatos" építését. Az építkezés így megszakadt, de ekkor már állt a terméskővel kirakott, háromárkádos szélfogó, álltak a vakolatlan téglafalak. A homlokzat körablakának felső vonaláig megvolt a falazás, és kialakítottak egy faszerkezetű alacsony tornyot is. Az építkezést 1954-ben folytatták Telkes József atya vezetésével, és 1956-ban szentelték fel a templomot. Az épület ekkor még vakolatlan volt. A mai tornyot 1963 júniusában szentelték fel. Hort, 1949-1954 Hort korábbi temploma 1782 után épült, ám ennek tornyát 1944. november 17-én a németek aláaknázták, így felrobbantva a templomot is. Mahunka Imre plébános ekkor megvette az egyháznak a Wintenberg-féle kastélyt, ahol a termeket összenyitva meg tudták tartani a miséket a templomtalan időkben is. Az egyházközség 1947-ben kérvényezte a községtől, hogy megkaphassa azt a telket, ahol a mai templom áll. Itt 1948 decemberében egy mozit is működtető kultúrházat kezdtek el építeni, hogy a befolyó összegből gyűjtsenek az új templomra. A régi épület romjaiból minden felhasználható anyagot kibányásztak, ahogyan az egyházközség tulajdonában lévő major — a háborúban megrongálódott - gazdasági épületeit is szétszedték, hogy minél több építőanyaghoz jussanak. 1949. szeptember 5-én kezdték meg az építkezést, de egy év se telt bele, és Arkay Bertalan építésszel átdolgoztatták a tervet. A források szerint azért, mert a híveknek mégsem tetszett az eredeti terv. A templomépítéshez bevételt biztosító kultúrház helyett egyből a templomhoz láttak hozzá. Az építkezés lassan haladt, a mennyezet és az ácsmunkák is csak 1953-ban készültek el. A templomot 1955. szeptember 5-én Czapik Gyula egri érsek szentelte fel. A korabeli építkezések elhúzódását jól mutatja, hogy ekkor még nem voltak készen sem az ablakok, sem a tornyok. 1960- ban az ablakok elkészítése érdekében segélyért fordultak az Állami Egyházügyi Hivatalhoz. A megyei megbízott (a központ minden alkalommal kikérte ezek véleményét) az elutasítást javasolta, arra hivatkozva, hogy szerinte a korti az egyházmegye egyik leggazdagabb egyházközsége, amelyik könnyűszerrel kifizeti a maga zsebéből a szükséges összeget. Ellenérvként említette a plébános rendszerellenes magatartását is, ugyanis Gulyás János atya beszédsorozatban ostorozta a szocialista realista irodalmat. Hogy ebből mennyi volt igaz, kérdéses, de talán többet mond a plébánosról az az Új Emberben megjelent cikk, amely arról tudósít, hogy a horti istenháza már a harmadik templom volt, amely az ő közreműködésével épült. A megyei hivatalnok akarata - rossz véleménye ellenére - végül nem érvényesült, és a templom megkaphatta a budapest-krisztinavárosi plébániatemplom üvegezéséből megmaradt húsz-harminc négyzetméternyi színes üveget. A rengeteg társadalmi munkával felépült templom negyven méter hosszú, tizennyolc-huszonnégy méter széles, háromhajós épület lett. A templomban a kor jelentős egyházművészeinek munkái kaptak helyet: Arkayné Sztehlo Lili szentélyablakai és szószéke, Németh Anny színes kerámia keresztútja, Mohai Attila és Zsigmond üvegfestményei és Kedvel Béla műlakatos munkái díszítik a nemes anyagokból épült szentélyt és hajót. A huszonhárom méter magas, vörös bazalt tornyok végül csak 1960-ban készültek el. Brezanóczy Pál akkori egri érsek főpapi miséjének szentbeszédében hangsúlyozta: azért kívánja elnevezni az egyik tornyot Jézus Szentséges Szívéről, a másikat Szűz Mária Szívéről, mert azt akarja, hogy mind a két torony az engesztelés gondolatára emlékeztesse a horti híveket. Cserépváralja, 1958-1961 A cserépváraljai plébániát 1946-ban alapították. Az alapításkor templomról és plébániaépületről nem gondoskodtak, a miséket a felekezeti iskolában mutatták be. Az államosítás után is ez a gyakorlat folytatódott, a két tanteremből az szolgált a misézésre, ahol a redőnnyel elzárható oltárfülke volt. Az egyházközség azonban templomot szeretett volna, így 1958 januárjában vásárolt egy telket, februárban pedig elküldték az Egri főegyházmegyéhez Szentirmai József okleveles építészmérnök terveit engedélyeztetésre. A terv egy körülbelül négyszáz személy befogadására alkalmas, homlokzati tornyos, egyhajós templomot ábrázolt. Márciusban, miután az iskolaigazgató és a községi tanács támogató nyilatkozatát is megszerezték, a főegyházmegye részéről Brezanóczy Pál pártolólag felterjesztette Fias István plébános kérelmét. A támogató nyilatkozatokban hangsúlyozták, hogy a termek közös használata károkat okoz az iskolának (például rongálódik a padló és a padok). Ám az egyházügyi hivatal Borsod-Abaúj- Zemplén megyei főelőadója májusban elutasította az építési engedély elvi jóváhagyását, arra hivatkozva, hogy a faluban található Coburg hercegi kápolna felújításával a templom kérdése megoldódik. Egyúttal kérte is az Állami Egyházügyi Hivatalt, hogy kötelezze az egyházközösséget a munka elvégzésére, mivel ősztől már nem vehetik igénybe az iskolát. Emiatt a hívek először egy lourdes-i kápolnát alakítottak ki a falu közepén, ám ide csak a pap fért be. A miséket a hívek télvíz idején és szakadó esőben is - a szabad ég alatt hallgatták végig, fedetlen fővel, aki pedig le akart ülni, annak sámlit kellett magával hoznia. Időközben a falu népe a környező dombokból kitermelt háromszáz köbméter terméskövet építőanyagnak. Az előző év márciusában írt megválaszolatlan kérelmére hivatkozva Brezanóczy Pál újra kérte a templom építési engedélyének megadását. Levelében hivatkozott arra, hogy az iskolakápolnát tanterembővítés miatt lebontották, így a szabad ég alatt miséznek, és arra is, hogy a Coburg-kápolna a falun kívül, egy dombon áll, nehezen megközelíthető helyen, tehát nem jelenthet megoldást. Érvei közt szerepelt a már meglévő terméskő, valamint a hívek adakozása révén összegyűlt, illetve a főegyházmegyétől és az esperesi kerülettől kapott összeg, amely lehetővé tehetné az építkezést. Brezanóczy azt is hozzátette, hogy ha a benyújtott terv lenne az oka a kérés elutasításának, úgy az engedélyt egy plébániaiak és egy egyszerű istentiszteleti terem felépítéséhez kéri. Ekkor ugyanis már híre ment, hogy a hivatal több alkalommal is az istenháza templom kinézetét, illetve a torony meglétét kifogásolta. Új tervre volt tehát szükség, amelynek elkészítésével Papp István mezőkövesdi kőművesmestert bízták meg. Ő akkor főállásban a miskolci hűtőház építkezésén dolgozott műszaki ellenőrként, így megkérte az ottani tervezőt, Csaba Lászlót, hogy segítsen neki ebben a nehéz feladatban. Nem tudjuk, sejtette-e, hogy az Iparterv építészmérnöke egykori piarista diák, de az biztos, hogy igencsak meglepődött, amikor Csaba letette elé egy modern templom terveit. Nem is merte vállalni, hogy maga írja alá, emiatt Csaba László gyorsan megszerezte a magántervezői tevékenységet engedélyező OTN-számot, és ingyen elvállalta a feladatot. Brezanóczy szeptemberben soron kívüli ügyintézést kért az egyházügyi hivatal akkori elnökétől, de az engedélyt csak novemberben kapták meg. Akkor is azzal a kikötéssel, hogy az új templom nem lehet nagyobb a korábbi tanteremnél, tehát a bemutatott tervektől eltérően csak egy hatszor tíz méteres istentiszteleti helyiség megépítését engedélyezték. Az új tervekhez 1960. március 15-én kapták meg a végleges jóváhagyást. A felszentelésre 1961-ben került sor. Szöveg és kép: Lantos Edit Templomépítések 1945 és 1989 között II. rész Múlt és jelen 2015. augusztus 9. Könyvespolcra Üldözés és keresztényellenesség Ferenc pápa maga is gyakran hangoztatja azt a szomorú tényt, hogy századunkban több keresztényt ölnek meg a hitéért, mint az elmúlt kétezer esztendő alatt összesen. Lapunk olvasói számos hírt olvashatnak a „modern" keresztényüldözésről, mégsem mondhatjuk, hogy átfogó képük lehetne róla. A Kairosz Kiadónak és a szerzőnek, Győrfi Károlynak köszönhetjük, hogy immár rendelkezünk olyan kézikönyvvel, amely főleg a Christian Solidarity International (CSI) szervezet adatai alapján világméretű képet nyújt erről a szégyenteljes népirtásról. A természettudományos alapműveltségű és külföldi tapasztalatokkal rendelkező szerző éveken át gyűjtött anyagából a világrészek és az egyes országok bemutatása a legfontosabb, mert azok átfogó képet adnak. Az egyes esetek válogatott gyűjteménye - sajnos — állandóan bővülő, és kétségtelenül fájdalmasan színes anyag. Szeretném kiemelni, hogy a szerző adatai csupán valószínűsítik a vallásos és a hívő keresztények becsült arányait, hiszen erre vonatkozó statisztika sehol sem készül. Arra is gondolnunk kell, hogy amikor 1945-ben hazánkban bekövetkezett a szovjet megszállás, és elkezdődött a kommunista keresztényüldözés, még mindenki joggal remélhette, miként sokan 1990-ben is gondolták: a hit felszabadulása is bekövetkezik. Mi történt velünk? A keresztényüldözés és a keresztényellenesség, amelyről ez a kötet oly szomorúan világos képet ad, nem magyarázza meg a világjelenséget, de még házunk tája hitbeli állapotát sem. Mióta ezzel az értékes kötettel foglalkoztam, újra és újra azon járt az eszem: mi a keresztények személyes felelőssége, mi a feladatunk ebben a helyzetben? (Győrfi Károly: Keresztényüldözés a 21. század elején. Kairosz Kiadó, Budapest, 2015. Kapható az Új Ember könyvesboltjában.) Rosdy Pál Györki Károly KERESZTÉNYÜLDÖZÉS A 21.SZÁZAD ELEJÉN