Új Ember, 2017 (73. évfolyam, 2/3568-53/3619. szám)
2017-01-08 / 2. (3568.) szám
2017. január 8.Közelkép UfímjeiL 3 Testvérek öt földrészről A marista rend kétszáz éve a gyermekekért (Folytatás az 1. oldalról.) Talán távol élő rendtársainak, de mindenki másnak is, aki hisz egy testvéribb világban. Olyan, mintha véget nem érő, de villámgyorsan zajló utazáson vennénk részt: országról országra, földrészről földrészre ugrálunk, és amikor azt gondoljuk, már nem is létezik újabb ország, megint bejelentkezik valaki Madagaszkárról, Libériából, Új-Zélandról, Venezuelából, Pakisztánból vagy Szíriából. Nem tévedés, Szíriában is sok éve jelen vannak már, és maradtak a háború kitörése után is. Keresztények és muszlimok segítőiként egyaránt, minden rászoruló javára, függetlenül attól, milyen vallású. Nem tudom, hogyan csinálják, de kifogyhatatlannak tűnő lelkesedésük észrevétlenül magával sodor. Nem telik bele egy óra, és már azon gondolkodom, melyik országban dolgoznék velük legszívesebben. Jó lenne mielőbb velük lenni, útra kelni, biztatom magamat. Mert ez is fontos: nemcsak szerzetesek, hanem sok-sok civil, önkéntes munkatárs is velük van szerte a világon. Ők maguk is nagyon civiles hatást keltenek, részben azért, mert nincs reverendájuk, rendi ruhájuk. A II. vatikáni zsinat után döntöttek így, hogy semmilyen választóvonal ne legyen közöttük és azok között, akik körében az evangéliumot hirdetik. De talán rosszul fogalmazok, amikor azt írom: hirdetik. Valójában a jelenlétükön a hangsúly, és a testvéri, családias hangulaton, amely annyira jellemző rájuk. Máriához akarnak hasonlítani, ő a példaképük. Mert ő is Jézus mellett állt, de nem ő volt a főszereplő. „Tevékenységünk diszkrét marad", írják magukról a kis kiállításon, amelyet az évforduló alkalmából Esztergomban megtekinthettünk. Nem szeretik magukat hirdetni, ezért Magyarországon nem ismerik őket túl sokan. ” „Kétszáz éve, 1817. január 2-án alapította a rendet Marcellin Champagnat - mondja Székely János püspök az esztergomi Szent Anna- (más néven Kerek-)templomban, a bicentenáriumot ünneplő misén. Tízgyermekes család kilencedik gyermeke volt. Tizenhat éves koráig nem járt iskolába, mert a tanárok durván bántak a kisdiákokkal. Amikor azonban végül tanulni kezdett, nagyon szorgalmas volt, és jó tanuló lett belőle. A forradalom utáni időkben egyházellenes hangulat uralkodott Franciaországban, így Marcellin hivatása az egyháztól eltávolodott emberekhez is szólt. Rémesen megrázta egy olyan, tizenhét éves fiú haldoklása, aki soha nem hallott még Istenről, túlvilágról, és így élete végén semmi reménye nem volt. Marcellin a legrosszabb sorsú, legszegényebb gyerekek szívébe akart reményt önteni. Egy tanítványnak egyszer egy gyűrűt adott a mestere, és arra kérte, próbáljon egy aranyat kapni érte. De mindenhol sokallták érte ezt az összeget, és kinevették a tanítványt. »Vidd el az ékszerészhez!« - mondta erre neki a mester, így is történt, és a szakember rögtön ötven aranyra értékelte a gyűrűt, sőt hozzátette, hogy sokkal többet is kaphat érte, ha utánajár. »Látod, a szakértő szem máris meglátta az értéket a gyűrűben! Hát gondolj bele, milyen értékes vagy akkor Isten szemében!« - vonta le a mester a történtek tanulságát. Minden ember végtelenül értékes Isten szemében - néz mélyen a padokban ülők szemébe Székely János, majd így folytatja: - A maristáknak különösen is van ehhez szemük. Küldetésük a kitaszított társadalmi csoportok képviselőihez szól. Nagy szégyenünk, hogy Magyarországon a rendszerváltás után először ők vették gondjaikba a szegényeinket, megelőztek bennünket. A marista rend alapításának korában a szigorúság, testi fenyítések jellemezték a gyermekek nevelését, oktatását. Ők azonban már akkor is udvariasak, kedvesek, szelídek voltak velük, és megadták nekik a tiszteletet. A munka és a család értékeit akarták, akarják átadni nekik: Mária értékeit, az ő szelídségével." * A könyörgésekben hangsúlyosan emlékezünk meg a szegényekről és a menekültekről. „Add, Urunk, hogy mindig érezzék a feléjük áradó szeretetet", imádkozzuk. „Aki egy gyermeket befogad, engem fogad be" - idézi az egyik testvér, majd felhívja a figyelmünket arra, hogy általuk istápolt gyermekek fényképeit tették az oltárra. „Azok fényképeit, akikért az egyház létezik" - teszi hozzá. * „Van-e marista oktatási módszer? - kérdezi Pedro testvér. Minden módszerre nyitottak, válaszol aztán, nem itt a lényeg. Ők oda mennek, ahová mások nem akarnak, a hátrányos helyzetű gyerekeknek akarnak segíteni, az ő boldogulásukért vannak. A szegény gyerekeket szolgálják, mert úgy gondolják, hogy ők is megérdemlik a jó nevelést. Az alternatív pedagógia legváltozatosabb eszközeivel élnek: a játék, a zene, a sport egyaránt a marista út részei. „Sokféle módszer létezik, de az igazán fontos az, hogy szeresd a rád bízottakat" - hangsúlyozta az alapító. Ám ez persze nem jelenti azt, hogy pedagógusaik képzését, továbbképzését ne tartanák fontosnak. A nevelésen keresztül evangelizálnak, nem liturgiacentrikusan, és nem csak hittanórákkal. Ez tulajdonképpen bármilyen közösségi tevékenység során lehetséges. A hangsúly a testvéri közösségek alapításán, fenntartásán, az evangelizáló légkörön, a személyes kísérésen van. A Szent Család légkörét akarják kiterjeszteni az egész világra. Odaadásból és együttérzésből táplálkozó lelkiségük hatására egy kicsivel már ma is jobb a világ. Kiss PéterFotó: Lambert Attila (Folytatás az 1. oldalról.) Az áldozásnál ez az ige is megtestesül. Az arcokat nézem: az utcán meggyötört, jóval idősebbnek látszó barátaim vonásai mintha kisimulnának. A drogtól szabadult Zoli barátom integet felém az áldozási sorból. Hányszor gyónta meg nekünk bűnét, az újabb füves cigit ebben az évben! Láttuk őt magatehetetlenül az utcán... és most itt van, összekulcsolt kézzel áldozik. Belülről értem meg, miért annyira fontos neki a rózsafüzér, amiből nem is tudom, hányat vittem már neki. Általa tapasztalom én is, mit jelent a megváltásban reménykedni... és megszűnik a hetente visszatérő szereposztás, amikor az utcán élők várnak bennünket, mi megyünk hozzájuk. Itt és most eggyé válunk a befogadásban, így ülünk le a terített asztalokhoz. Mikulásvirágok, mécsesek, ünnepi szalvéta vár bennünket. A közösség tagjai és barátai szolgálják föl az ételt, van, aki csak erre az alkalomra társul hozzánk. Margit, Edit, Béla és a többiek nem tudnak szerdánként velünk jönni hajléktalan barátainkhoz, de ez az ebéd nekik is fontos, hát itt vannak velünk. A kapuvári ízvadászok húslevese és brassói aprópecsenyéje ízlik mindenkinek. Balomon Árpi kétszer is szed a levesből, jólesik a meleg a gyomrának. Jobbomon Zoli meséli, a Kodály köröndnél tegnap mennyi ételt és italt kaptak az arra járó emberektől. És ők, a nincstelenek hoznak nekünk ajándékot: csokit, könyvet, fülbevalót. Megrendít a bőkezűségük, ők aztán tényleg nem a feleslegükből adnak. Velem szemben Erzsi mesél arról, amikor kerékpárral dolgozott hét éven keresztül. Tőle kaptam a novemberi ebédünkön a ferences zsebnaptáramat. Amikor előveszem, mindig rá gondolok. Zoli kéri, hívjam föl az édesanyját, szeretne ő is beszélni velem. Többszöri próbálkozás után elérem Mariannt. A hangján hallom a meglepődést, ugyanakkor ismeretlen ismerősként kíván nekem boldog karácsonyt. Közben már a süteményeket és a kávét szolgálják föl. Megelevenedik bennem az ebéd előtti előkészület egyik pillanata, amikor egy idős néni éppen az én kezembe adta a mézeskalácsokat. Vidékről csak azért jött föl, mert hallotta, hogy kértünk süteményt, hát hozott... Ki tudja, hány ember keze munkájából teremtetett elő ez a sok finomság! És kezdődik a kis műsor: Flelem, Juli, Tamás zenélnek, én szavalok, kisgyerekek énekelnek. Hajléktalan barátaink beszélgetése elcsöndesedik, megújul - éppen úgy, mint a családi asztalnál szokás. Mert ez a műsor itt nem szereplés, ugyanúgy az együttlét része, mint minden más. És belefér az is, hogy a kottát lapozó belebotlik egy zsinórba, elnémul egy pillanatra az elektromos zongora hangja, majd a világ legtermészetesebb gesztusaként Tamás újra csatlakoztatja az erősítőt, és játszik tovább... Már itt is van a Mikulás, segítünk neki a több száz ajándék osztásában. Külön csomagokat készítettünk menekült barátainknak, az idősek otthonából jötteknek, a hajléktalanoknak. Sapka, sál, kesztyű, dezodor, harisnya, táska került az ajándékcsomagokba. A piacon a kínai eladó már ismerősként köszöntött bennünket, amikor megvettük ezeket a tárgyakat. Ági számolta a pénzt, mire lesz elég, Tamás és Gábor cipekedett. A csomagolásra jöttek gimnazisták, általunk ismeretlen emberek, akik olvasták, hallották, hogy részt lehet vállalni az ajándékpakkok készítéséből. Bori és Gábor próbálta összefogni az embereket, Ági még szalagokat is hozott, mert azért úgy szebb lesz az ajándék... Bontják a csomagokat, öröm az arcokon, Erzsi fölveszi a sapkát, milyen jó meleg, mondja, és már a harisnyának örül. Árpi és Zoli átpakolja a táskába az összes holmiját, szerdán már ezt látom a vállukon - használják, amit kaptak. A Kálvin téren szerda este Móni sírva fogad, délelőtt megfagyva találta az aluljáró lépcsőjén Valit. Mi is így halunk meg? - szegezi nekem a kérdést. Imádkozunk az aluljáróban, Attila, a nemrég börtönből szabadult, volt drogos barátunk Kosztolányi Halotti beszédét szavalja Valira emlékezve. Laci, gimnazista tanítványom mondogatja mellettem: „ilyen az ember, egyedüli példány". Meleg ételt, hálózsákot osztunk barátainknak. Január 1., újév Salkaházi Sára rakpart Gyülekezünk. Sokan jönnek ismeretlenek, akik fontosnak érzik, hogy a békéért imádkozzanak. Szőke Péter, a közösség vezetője arról beszél, hogy a béke nem evidencia, hogy naponta tennünk kell érte. Salkaházi Sára ott lenne ma a körmendi sátraknál, a szerb-magyar határon kiállna a menekültekért, velünk lenne a hajléktalan, szegény embereknél - mondja. Elindulunk, a Váci utcán haladunk, tábláinkon azoknak az országoknak a neve, ahol békétlenség, háború dúl Ukrajnától a Szentföldön át Szíriáig. A fáklyák és gyertyák fénye megvilágítja arcunkat. Körülöttünk a külföldi turisták megállnak, néznek és fényképeznek bennünket. „Nincsen minékünk vagyonunk, pénzünk... Isten igéje a mi kincsünk..." „Az Úr békéje vezessen bennünket, az Úr békéje betölti majd a földet. ..énekeljük a közösségi énekeket a Szent Mihálytemplomig. Bent már vár bennünket a Jézus-ikon, égnek előtte a gyertyák. Székely János püspök Máté evangéliumából olvas, amelyben Jézus azt tanította tanítványainak, hogy szeressék ellenségeiket (vö. Mt 5,44), tartsák oda a másik orcájukat is (vö. Mt 5,39), adják oda a köntösüket (vö. Mt 5,40). Mert abból nem lesz béke, ha csak elviseljük a megaláztatást. Túllépni a gyűlöleten csak a szeretet gyógyító erejével lehetséges. Isten szeretetének a stílusa a jászol és a kereszt - ismétli beszédében újra és újra a püspök. Mert csak a kicsinyek és a szenvedők könnyei tisztíthatják meg a gyűlölettől a világot. Az Antikrisztus számmá válik a Bibliában. A 666 azt üzeni nekünk, hogy a gyűlölet megfosztja az embert Isten képmásának hordozásától, legmélyebb emberségétől. Az ember számmá, adattá degradálódik, problémává válik. Az erőszakmentesség nem taktika, hanem a szeretet lényege: Isten mást sem tesz, mint folyamatosan odatartja nekünk az arcát, azt a világot, amit teremtett. Fabiny Tamás evangélikus püspök a bennünk dúló békétlenség békévé oldásáért könyörög. Halil Juszef kopt ortodox főesperes Szűz Máriát kéri: „légy az elesettekkel, (...) légy a gyengékkel, légy számukra ölelő kar és menedék. Légy a menekültekkel, légy nekik fény és útmutatás." Meggyulladnak a vékony kis gyertyák a háború által sújtott országokra emlékezve, kicsi gyerekek viszik az oltárhoz a gyűlölet elégő áldozataiként szimbólummá váló gyertyákat. Közben folyamatosan énekeljük a Kyrie eleisont. És az egy perc csöndben a háború és a terrorizmus áldozataira gondolunk, akik többé nem lehetnek már számok és adatok, hanem arcok és nevek, képmások, akikért imádkozunk, és hullanak a könnyeink. Mihályi AnikóFotó: Lambert Attila A semminek látszókért Karácsonytól az új évig a Szent Egyed közösséggel Fáklyás felvonulás a békéért január 1-jén Budapesten, a Szent Egyed közösség szervezésében