Új Ember, 2017 (73. évfolyam, 2/3568-53/3619. szám)

2017-01-08 / 2. (3568.) szám

2017. január 8.Közelkép UfímjeiL 3 Testvérek öt földrészről A marista rend kétszáz éve a gyermekekért (Folytatás az 1. oldalról.) Talán távol élő rendtársai­nak, de mindenki másnak is, aki hisz egy testvéribb világ­ban. Olyan, mintha véget nem érő, de villámgyorsan zajló utazáson vennénk részt: or­szágról országra, földrészről földrészre ugrálunk, és amikor azt gondoljuk, már nem is léte­zik újabb ország, megint beje­lentkezik valaki Madagaszkár­ról, Libériából, Új-Zélandról, Venezuelából, Pakisztánból vagy Szíriából. Nem tévedés, Szíriában is sok éve jelen van­nak már, és maradtak a hábo­rú kitörése után is. Kereszté­nyek és muszlimok segítőiként egyaránt, minden rászoruló ja­vára, függetlenül attól, milyen vallású. Nem tudom, hogyan csinál­ják, de kifogyhatatlannak tűnő lelkesedésük észrevétlenül ma­gával sodor. Nem telik bele egy óra, és már azon gondolkodom, melyik országban dolgoznék velük legszívesebben. Jó lenne mielőbb velük lenni, útra kelni, biztatom magamat. Mert ez is fontos: nemcsak szerzetesek, hanem sok-sok civil, önkéntes munkatárs is velük van szerte a világon. Ők maguk is nagyon civiles hatást keltenek, részben azért, mert nincs reverendájuk, rendi ruhájuk. A II. vatikáni zsi­nat után döntöttek így, hogy semmilyen választóvonal ne le­gyen közöttük és azok között, akik körében az evangéliumot hirdetik. De talán rosszul fogal­mazok, amikor azt írom: hirde­tik. Valójában a jelenlétükön a hangsúly, és a testvéri, családi­as hangulaton, amely annyira jellemző rájuk. Máriához akarnak hasonlí­tani, ő a példaképük. Mert ő is Jézus mellett állt, de nem ő volt a főszereplő. „Tevékenységünk diszkrét marad", írják maguk­ról a kis kiállításon, amelyet az évforduló alkalmából Eszter­gomban megtekinthettünk. Nem szeretik magukat hirdet­ni, ezért Magyarországon nem ismerik őket túl sokan. ” „Kétszáz éve, 1817. január 2-án alapította a rendet Mar­­cellin Champagnat - mondja Székely János püspök az eszter­gomi Szent Anna- (más néven Kerek-)templomban, a bicen­­tenáriumot ünneplő misén.­­ Tízgyermekes család kilence­dik gyermeke volt. Tizenhat éves koráig nem járt iskolába, mert a tanárok durván bántak a kisdiákokkal. Amikor azon­ban végül tanulni kezdett, na­gyon szorgalmas volt, és jó ta­nuló lett belőle. A forradalom utáni időkben egyházellenes hangulat uralkodott Francia­­országban, így Marcellin hiva­tása az egyháztól eltávolodott emberekhez is szólt. Rémesen megrázta egy olyan, tizenhét éves fiú haldoklása, aki soha nem hallott még Istenről, túl­világról, és így élete végén semmi reménye nem volt. Marcellin a legrosszabb sorsú, legszegényebb gyerekek szí­vébe akart reményt önteni. Egy tanítványnak egyszer egy gyűrűt adott a mestere, és arra kérte, próbáljon egy ara­nyat kapni érte. De minden­hol sokallták érte ezt az össze­get, és kinevették a tanítványt. »Vidd el az ékszerészhez!« - mondta erre neki a mester, így is történt, és a szakember rögtön ötven aranyra értékelte a gyűrűt, sőt hozzátette, hogy sokkal többet is kaphat érte, ha utánajár. »Látod, a szakér­tő szem máris meglátta az ér­téket a gyűrűben! Hát gondolj bele, milyen értékes vagy ak­kor Isten szemében!« - vonta le a mester a történtek tanul­ságát. Minden ember végtele­nül értékes Isten szemében - néz mélyen a padokban ülők szemébe Székely János, majd így folytatja: - A maristáknak különösen is van ehhez sze­mük. Küldetésük a kitaszított társadalmi csoportok képvise­lőihez szól. Nagy szégyenünk, hogy Magyarországon a rend­szerváltás után először ők vet­ték gondjaikba a szegényein­ket, megelőztek bennünket. A marista rend alapításá­nak korában a szigorúság, tes­ti fenyítések jellemezték a gyermekek nevelését, oktatá­sát. Ők azonban már akkor is udvariasak, kedvesek, szelí­dek voltak velük, és megad­ták nekik a tiszteletet. A mun­ka és a család értékeit akarták, akarják átadni nekik: Mária értékeit, az ő szelídségével." * A könyörgésekben hangsú­lyosan emlékezünk meg a szegényekről és a menekül­tekről. „Add, Urunk, hogy mindig érezzék a feléjük ára­dó szeretetet", imádkozzuk. „Aki egy gyermeket befogad, engem fogad be" - idézi az egyik testvér, majd felhívja a figyelmünket arra, hogy álta­luk istápolt gyermekek fény­képeit tették az oltárra. „Azok fényképeit, akikért az egyház létezik" - teszi hozzá. * „Van-e marista oktatási módszer? - kérdezi Pedro test­vér. Minden módszerre nyi­tottak, válaszol aztán, nem itt a lényeg. Ők oda mennek, ahová mások nem akarnak, a hátrányos helyzetű gyerekek­nek akarnak segíteni, az ő bol­dogulásukért vannak. A sze­gény gyerekeket szolgálják, mert úgy gondolják, hogy ők is megérdemlik a jó nevelést. Az alternatív pedagógia leg­változatosabb eszközeivel él­nek: a játék, a zene, a sport egyaránt a marista út részei. „Sokféle módszer létezik, de az igazán fontos az, hogy sze­resd a rád bízottakat" - hang­súlyozta az alapító. Ám ez persze nem jelenti azt, hogy pedagógusaik képzését, to­vábbképzését ne tartanák fon­tosnak. A nevelésen keresztül evangelizálnak, nem litur­­giacentrikusan, és nem csak hittanórákkal. Ez tulajdon­képpen bármilyen közösségi tevékenység során lehetséges. A hangsúly a testvéri közössé­gek alapításán, fenntartásán, az evangelizáló légkörön, a személyes kísérésen van. A Szent Család légkörét akarják kiterjeszteni az egész világra. Odaadásból és együttérzésből táplálkozó lelkiségük hatására egy kicsivel már ma is jobb a világ. Kiss Péter­Fotó: Lambert Attila (Folytatás az 1. oldalról.) Az áldozásnál ez az ige is megtestesül. Az arcokat né­zem: az utcán meggyötört, jó­val idősebbnek látszó baráta­im vonásai mintha kisimulná­nak. A drogtól szabadult Zoli barátom integet felém az ál­­dozási sorból. Hányszor gyónta meg nekünk bűnét, az újabb füves cigit ebben az év­ben! Láttuk őt magatehetetle­­nül az utcán... és most itt van, összekulcsolt kézzel áldozik. Belülről értem meg, miért annyira fontos neki a rózsafü­zér, amiből nem is tudom, há­nyat vittem már neki. Általa tapasztalom én is, mit jelent a megváltásban reménykedni... és megszűnik a hetente vis­­­szatérő szereposztás, amikor az utcán élők várnak bennün­ket, mi megyünk hozzájuk. Itt és most eggyé válunk a befo­gadásban, így ülünk le a terített aszta­lokhoz. Mikulásvirágok, mé­csesek, ünnepi szalvéta vár bennünket. A közösség tagjai és barátai szolgálják föl az ételt, van, aki csak erre az alkalomra társul hozzánk. Margit, Edit, Béla és a többiek nem tudnak szerdánként ve­lünk jönni hajléktalan baráta­inkhoz, de ez az ebéd nekik is fontos, hát itt vannak velünk. A kapuvári ízvadászok húslevese és brassói aprópe­csenyéje ízlik mindenkinek. Balomon Árpi kétszer is szed a levesből, jólesik a meleg a gyomrának. Jobbomon Zoli meséli, a Kodály köröndnél tegnap mennyi ételt és italt kaptak az arra járó emberek­től. És ők, a nincstelenek hoz­nak nekünk ajándékot: csokit, könyvet, fülbevalót. Megren­dít a bőkezűségük, ők aztán tényleg nem a feleslegükből adnak. Velem szemben Erzsi mesél arról, amikor kerékpár­ral dolgozott hét éven keresz­tül. Tőle kaptam a novemberi ebédünkön a ferences zseb­naptáramat. Amikor előve­szem, mindig rá gondolok. Zoli kéri, hívjam föl az édes­anyját, szeretne ő is beszélni velem. Többszöri próbálkozás után elérem Mariannt. A hangján hallom a meglepő­dést, ugyanakkor ismeretlen ismerősként kíván nekem bol­dog karácsonyt. Közben már a süteményeket és a kávét szol­gálják föl. Megelevenedik bennem az ebéd előtti előké­szület egyik pillanata, amikor egy idős néni éppen az én ke­zembe adta a mézeskalácso­kat. Vidékről csak azért jött föl, mert hallotta, hogy kér­tünk süteményt, hát hozott... Ki tudja, hány ember keze munkájából teremtetett elő ez a sok finomság! És kezdődik a kis műsor: Flelem, Juli, Tamás zenélnek, én szavalok, kisgyerekek éne­kelnek. Hajléktalan barátaink beszélgetése elcsöndesedik, megújul - éppen úgy, mint a családi asztalnál szokás. Mert ez a műsor itt nem szereplés, ugyanúgy az együttlét része, mint minden más. És belefér az is, hogy a kottát lapozó be­lebotlik egy zsinórba, elnémul egy pillanatra az elektromos zongora hangja, majd a világ legtermészetesebb gesztusa­ként Tamás újra csatlakoztatja az erősítőt, és játszik tovább... Már itt is van a Mikulás, se­gítünk neki a több száz aján­dék osztásában. Külön cso­magokat készítettünk mene­kült barátainknak, az idősek otthonából jötteknek, a hajlék­talanoknak. Sapka, sál, kesz­tyű, dezodor, harisnya, táska került az ajándékcsomagokba. A piacon a kínai eladó már is­merősként köszöntött bennün­ket, amikor megvettük ezeket a tárgyakat. Ági számolta a pénzt, mire lesz elég, Tamás és Gábor cipekedett. A csomago­lásra jöttek gimnazisták, álta­lunk ismeretlen emberek, akik olvasták, hallották, hogy részt lehet vállalni az ajándékpak­kok készítéséből. Bori és Gábor próbálta összefogni az embe­reket, Ági még szalagokat is hozott, mert azért úgy szebb lesz az ajándék... Bontják a csomagokat, öröm az arcokon, Erzsi fölve­szi a sapkát, milyen jó meleg, mondja, és már a harisnyának örül. Árpi és Zoli átpakolja a táskába az összes holmiját, szerdán már ezt látom a vállu­kon - használják, amit kaptak. A Kálvin téren szerda este Móni sírva fogad, délelőtt megfagyva találta az aluljáró lépcsőjén Valit. Mi is így ha­lunk meg? - szegezi nekem a kérdést. Imádkozunk az alul­járóban, Attila, a nemrég bör­tönből szabadult, volt drogos barátunk Kosztolányi Halotti beszédét szavalja Valira emlé­kezve. Laci, gimnazista tanít­ványom mondogatja mellet­tem: „ilyen az ember, egyedü­li példány". Meleg ételt, háló­zsákot osztunk barátainknak. Január 1., újév Salkaházi Sára rakpart Gyülekezünk. Sokan jön­nek ismeretlenek, akik fontos­nak érzik, hogy a békéért imádkozzanak. Szőke Péter, a közösség vezetője arról be­szél, hogy a béke nem eviden­cia, hogy naponta tennünk kell érte. Salkaházi Sára ott len­ne ma a körmendi sátraknál, a szerb-magyar határon kiállna a menekültekért, velünk lenne a hajléktalan, szegény embe­reknél - mondja. Elindulunk, a Váci utcán haladunk, táblá­inkon azoknak az országok­nak a neve, ahol békétlenség, háború dúl Ukrajnától a Szentföldön át Szíriáig. A fák­lyák és gyertyák fénye megvi­lágítja arcunkat. Körülöttünk a külföldi turisták megállnak, néznek és fényképeznek ben­nünket. „Nincsen minékünk vagyonunk, pénzünk... Isten igéje a mi kincsünk..." „Az Úr békéje vezessen bennünket, az Úr békéje betölti majd a föl­det. ..énekeljük a közössé­gi énekeket a Szent Mihály­­templomig. Bent már vár ben­nünket a Jézus-ikon, égnek előtte a gyertyák. Székely Já­nos püspök Máté evangéliu­mából olvas, amelyben Jézus azt tanította tanítványainak, hogy szeressék ellenségeiket (vö. Mt 5,44), tartsák oda a másik orcájukat is (vö. Mt 5,39), adják oda a köntösüket (vö. Mt 5,40). Mert abból nem lesz béke, ha csak elviseljük a megaláztatást. Túllépni a gyű­löleten csak a szeretet gyógyí­tó erejével lehetséges. Isten szeretetének a stílusa a jászol és a kereszt - ismétli beszédé­ben újra és újra a püspök. Mert csak a kicsinyek és a szenvedők könnyei tisztíthat­ják meg a gyűlölettől a vilá­got. Az Antikrisztus számmá válik a Bibliában. A 666 azt üzeni nekünk, hogy a gyűlölet megfosztja az embert Isten képmásának hordozásától, legmélyebb emberségétől. Az ember számmá, adattá degra­dálódik, problémává válik. Az erőszakmentesség nem takti­ka, hanem a szeretet lényege: Isten mást sem tesz, mint fo­lyamatosan odatartja nekünk az arcát, azt a világot, amit te­remtett. Fabiny Tamás evangélikus püspök a bennünk dúló bé­kétlenség békévé oldásáért könyörög. Halil Juszef kopt ortodox főesperes Szűz Mári­át kéri: „légy az elesettekkel, (...) légy a gyengékkel, légy számukra ölelő kar és mene­dék. Légy a menekültekkel, légy nekik fény és útmutatás." Meggyulladnak a vékony kis gyertyák a háború által sújtott országokra emlékezve, kicsi gyerekek viszik az oltár­hoz a gyűlölet elégő áldozata­iként szimbólummá váló gyertyákat. Közben folyama­tosan énekeljük a Kyrie eleisont. És az egy perc csönd­ben a háború és a terrorizmus áldozataira gondolunk, akik többé nem lehetnek már szá­mok és adatok, hanem arcok és nevek, képmások, akikért imádkozunk, és hullanak a könnyeink. Mihályi Anikó­Fotó: Lambert Attila A semminek látszókért Karácsonytól az új évig a Szent Egyed közösséggel Fáklyás felvonulás a békéért január 1-jén­ Budapesten, a Szent Egyed közösség szervezésében

Next