Új Ember, 2021 (77. évfolyam, 1-52. szám)
2021-03-28 / 13. szám
tifímíet^Ferenc pápa (i % 2021. március 28. ---------------------------------------------------------------------------------------- Ellenségeskedés helyett építsük együtt a békét (2.) A Szentatya beszéde a vallásközi találkozón Irakban Ábrahám pátriárka, aki ma egységbe gyűjt bennünket, a Magasságos prófétája volt. Egy ősi jövendölés azt mondja, hogy a népek „ekevassá kovácsolják kardjukat, és lándzsájukat szőlőmetsző késsé" (íz 2,4). Ez a jövendölés nem vált valóra, sőt, a kardok és lándzsák rakétákká és bombákká váltak. Mivel kezdődhet hát a béke útja? Annak feladásával, hogy legyen ellenségünk. Akinek van bátorsága a csillagokra nézni, aki hisz Istenben, annak nincsenek legyőzendő ellenségei. Csak egyetlen ellensége van, akivel szembe kell néznie, aki szíve ajtaja előtt áll, és kopog: ez a gyűlölködés. Míg egyesek inkább arra törekszenek, hogy ellenségeik legyenek, s nem arra, hogy ők maguk barátok legyenek, míg sokan saját hasznukat keresik mások kárára, az, aki az ígéretek csillagait nézi, aki Isten útjait követi, nem élhet senkivel szemben, hanem csak mindenkiért. Az ilyen ember nem igazolhat semmilyen kényszerítést, elnyomást vagy hatalommal való visszaélést, és nem léphet fel agresszívan. Kedves barátaim, mindez lehetséges? Ábrahám atyánk, aki tudott remélni minden remény ellenére (vö. Róm 4,18), bátorít bennünket. A történelem során gyakran túlságosan földies célokat követtünk, és mindenki a maga útját járta, de Isten segítségével ezen változtathatunk. A mi feladatunk, a mai emberiségé és mindenekelőtt a mienk, minden vallás hívőinek feladata, hogy a gyűlölet eszközeit a béke eszközeivé alakítsuk. A mi feladatunk, hogy határozottan sürgessük a nemzetek vezetőit, hogy a fegyverek növekvő terjedése adja át helyét az élelmiszerszétosztásnak, az összes ember között. A mi feladatunk, hogy elhallgattassuk a kölcsönös vádakat, és így hangot adjunk a bolygónkon élő elnyomottak és eldobottak kiáltásának: nagyon sok ember nélkülözi a kenyeret, az orvosságot, az oktatást, a jogokat és a méltóságot! A mi feladatunk, hogy rávilágítsunk a pénz körüli gyanús műveletekre, és erőteljesen követeljük, hogy a pénz ne mindig és ne csak kevesek féktelen jómódját növelje. A mi feladatunk, hogy óvjuk közös otthonunkat a ragadozó szándékoktól. A mi feladatunk emlékeztetni a világot arra, hogy az emberi élet azért értékes, ami, és nem azért, amivel rendelkezik, és hogy a születendő gyermekeknek, az időseknek, a migránsoknak, minden színű és nemzetiségű férfiaknak és nőknek az élete mindig szent és ugyanannyit ér, mint mindenki másé! A mi feladatunk, hogy bátran felemeljük szemünket, és felnézzünk a csillagokra, melyeket Ábrahám atyánk is látott, az ígéret csillagaira. Ábrahám útja békét hozó áldás volt. De nem volt könnyű: küzdelmekkel és váratlan eseményekkel kellett szembenéznie. Előttünk is rögös út áll, de a nagy pátriárkához hasonlóan nekünk is konkrét lépéseket kell tennünk, úgy kell vándorolnunk, hogy felfedezzük a másik arcát, hogy osztozzunk emlékeken, tekinteteken és hallgatásokon, történeteken és tapasztalatokon. Szíven ütött Dawoodnak és Hasannak, egy kereszténynek és egy muszlimnak a tanúságtétele, akik anélkül, hogy a különbségek eltántorították volna őket, együtt tanultak és dolgoztak. Együtt építették a jövőt és testvérként fedezték fel egymást. Az előrehaladáshoz nekünk is valami jót és konkrétat kell tennünk együtt. Ez a követendő út, különösen a fiatalok számára, akik nem kerülhetnek abba a helyzetbe, hogy a múlt konfliktusai tönkretegyék álmaikat! Sürgős feladatunk, hogy a testvériségre és a csillagokra nézésre neveljük őket. Ez valódi vészhelyzet; ez lesz a leghatékonyabb vakcina a békés holnap számára. Mert, kedves fiatalok, ti vagytok a mi jelenünk és jövőnk! Csak másokkal lehet begyógyítani a múlt sebeit. Rafah asszony elmesélte nekünk Najy hősies példáját, a szabeus-mandeus közösségből, aki életét vesztette, amikor megpróbálta megmenteni muszlim szomszédjának családját. Hány ember van itt, aki csendesen és a világ érdektelenségétől övezve a testvériség útjait indította el! Rafah elmesélte nekünk azt is, micsoda kimondhatatlan szenvedésekkel járt a háború, mely sokakat arra kényszerített, hogy elhagyják otthonukat és hazájukat, hogy jövőt keressenek gyermekeik számára. Köszönöm, Rafah, hogy megosztottad velünk azt a szilárd elhatározásodat, hogy itt maradsz atyáid földjén. Akiknek ez nem sikerült és akiknek menekülniük kellett, találjanak a kiszolgáltatott és sérült emberekhez méltó, jóindulatú befogadásra! Épp a vendéglátáson keresztül, e földek megkülönböztető jegyén keresztül fogadta Ábrahám Isten látogatását, és kapta meg a már nem remélt fiú ajándékát (vö. Tér 18,1-10). Mi, különböző vallású fivérek és nővérek itt otthonra leltünk, és innen együtt szeretnénk elkötelezni magunkat Isten álmának valóra váltása mellett, hogy az emberi család vendégszeretővé és befogadóvá váljon Isten minden gyermeke előtt; hogy ugyanarra az égre nézve békében járjon ugyanazon a földön. Fordította: Tőzsér Endre SP Fotó: Vatican News rAbrahám gyermekeinek imája Mindenható Isten, Teremtőnk, aki szereted az emberi családot és mindazt, amit kezed alkotott, mi, Abrahám fiai és leányai, akik a zsidósághoz, a kereszténységhez és az iszlámhoz tartozunk, más hívőkkel és minden jóakaratú emberrel együtt, köszönjük neked, hogy a hitben közös atyánkul adtad Ábrahámot, e nemes és kedves föld jeles szülöttét. Köszönjük neked példáját, melyet olyan hívő emberként nyújtott, aki a végsőkig engedelmeskedett neked, otthagyva családját, törzsét és hazáját, hogy olyan földre menjen, amelyet nem ismert. Köszönjük azt a példát is, amelyet a hitben közös atyánk bátorságról, kitartásról, lelkierőről, nagylelkűségről és vendéglátásról adott nekünk. Különösen köszönjük neked hősies hitét, amelyet azzal bizonyított, hogy kész volt feláldozni fiát, hogy engedelmeskedjen parancsodnak. Tudjuk, hogy ez nagyon nehéz próbatétel volt, amelyből mégis győztesen került ki, mert fenntartás nélkül bízott benned, aki izgalmas vagy, és mindig új lehetőségeket nyitsz az újrakezdéshez. Köszönetet mondunk neked, amiért Ábrahám atyánk megáldásával áldássá tetted őt minden nép számára. Kérünk téged, Ábrahám atyánk Istene és a mi Istenünk, hogy adj nekünk erős hitet, mely tevékeny a jóban, olyan hitet, amely megnyitja szívünket előtted s összes fivérünk és nővérünk előtt; és adj nekünk rendíthetetlen reményt, mely képes mindenütt felismerni hűségedet ígéreteidhez! Tégy mindnyájunkat szerető törődésed tanújává mindenkivel szemben, különösen a menekültekkel és a lakóhelyüket elhagyni kényszerült személyekkel, az özvegyekkel és árvákkal, a szegényekkel és a betegekkel szemben! Nyisd meg szívünket a kölcsönös megbocsátásra, és tégy bennünket a kiengesztelődés eszközeivé, egy igazságosabb és testvériesebb társadalom építőivé! Fogadd otthonodba, a béke és világosság honába az összes elhunytat, különösen az erőszak és a háborúk áldozatait! Segítsd a polgári hatóságokat, hogy fel tudják kutatni és meg tudják találni az elrabolt embereket és hogy meg tudjanak védeni mindenkit, különösen a nőket és a gyermekeket! Segíts, hogy gondoskodni tudjunk bolygónkról, közös otthonunkról, melyet jóságodban és nagylelkűségedben mindannyiunknak adtál! Támogasd kezünket ennek az országnak az újjáépítésében, és add meg a szükséges erőt, hogy segítsük azokat, akiknek el kellett hagyniuk otthonukat és földjüket, hogy biztonságosan és méltósággal visszatérhessenek, s új, békés és virágzó életet kezdhessenek! Ámen. Az Amoris laetita-családév kezdetén, március 19-én a Szentatya üzenetet küldött a Mindennapi szeretetünk című tanulmányi konferencia résztvevőinek. Ebben azt hangsúlyozta, hogy a családpasztorációt a családok mindennapi életébe belépve, az emberek hús-vér valóságába ágyazódva kell végezni. Ferenc pápa teljes üzenetének fordítását közreadjuk. Kedves Testvérek! Öt évvel ezelőtt jelent meg az Amoris laetitia szinódus utáni apostoli buzdítás, a házastársi és családi szeretet szépségéről és öröméről. Ebből az alkalomból azt kértem, hogy szánjunk egy évet a dokumentum újraolvasására és a téma tanulmányozására, egészen a családok 10. világnapjáig, amely, ha Isten is úgy akarja, 2022. június 26-án Rómában lesz. Hálás vagyok az ezt a célt szolgáló kezdeményezéseitekért és kinek-kinek a hozzájárulásáért saját munkaterületén. Ebben az ötéves időszakban az Amoris laetitia egy új útvonal kezdetét jelentette, a család valóságának új lelkipásztori megközelítésére ösztönözött. A dokumentum fő célja annak közvetítése - egy mélyen megváltozott korban és kultúrában -, hogy ma az Egyháznak új szemmel kell néznie a családra: nem elég ismételgetni a tan értékét és fontosságát, ha nem válunk a család szépségének őrzőivé, és nem foglalkozunk együttérzően a család törékenységeivel és sebeivel. Ez a két szempont minden családpasztoráció középpontja: az evangélium világos hirdetése és a kísérés gyengédsége. Egyfelől ugyanis egy olyan szót hirdetünk a pároknak, a házastársaknak és a családoknak, amely segíti megérteni egyesülésük és szeretetük hiteles jelentését, azt, hogy egyesülésük és szeretetük a szentháromságos szeretetnek, valamint a Krisztus és az Egyház közötti szövetségnek a jele és képmása. Ez az evangélium folytonosan új szava, amelyből minden tan, beleértve a családra vonatkozó tant is, alakot ölthet. És ez egy igényes Szó, amely meg akarja szabadítani az emberi kapcsolatokat azoktól a rabságoktól, amelyek gyakran eltorzítják arcukat és ingataggá teszik őket: az érzelmek diktatúrája, az ideiglenes felmagasztalása, mely eltántorít az egész életre szóló elköteleződéstől, az individualizmus túlsúlya, a jövőtől való félelem. Ezekkel a nehézségekkel szembesülve az Egyház megerősíti a keresztény házastársak számára a házasságnak mint Isten tervének, kegyelme gyümölcsének, valamint teljességben, hűséggel és ingyenességgel megélendő meghívásának értékét. Ez a módja annak, hogy a kapcsolatok, még ha kudarcok, bukások és változások jellemzik is útját, megnyíljanak az öröm és az emberi kiteljesedés teljességére, s a testvériség és a szeretet kovászává váljanak a társadalomban. Másfelől ennek az igehirdetésnek sosem lehet és sosem szabad felülről és kívülről történnie. Az Egyház a történelmi valóságba ágyazódik, ahogyan egykor Mestere is, és akkor is, amikor a család evangéliumát hirdeti, ezt úgy teszi, hogy belebocsátkozik a való életbe, közelről ismeri a házastársak és szülők mindennapi fáradozásait, problémáit, szenvedéseit, mindazokat a kisebb-nagyobb helyzeteket, amelyek megnehezítik és olykor meggátolják előrehaladásukat. Ez az a konkrét környezet, amelyben megéljük mindennapi szeretetünket. Ezt a címet adtátok ennek a konferenciának: Mindennapi szeretetünk. Találó választás! Arról a szeretetről van szó, amely a házaspár életének egyszerűségéből és csendes munkálkodásából születik, a házastársak, az anyák, az apák, a gyermekek mindennapi és olykor fáradságos elkötelezettségéből fakad. Az az evangélium, amely felülről leeresztett tanként kínálná magát, és nem lépne be ennek a mindennapiságnak a „hús-vér valóságába", azzal a kockázattal járna, hogy szép elmélet marad, melyet időnként erkölcsi kötelességként élnek meg az emberek. Kísérnünk, hallgatnunk, megáldanunk kell a családok útját! Nem elég kijelölni az irányt, hanem együtt kell járni az utat velük! Tapintatosan és szeretettel be kell lépnünk az otthonokba, és azt kell mondanunk a házastársaknak: az Egyház veletek van, az Úr közel van hozzátok, segíteni akarunk nektek, hogy meg tudjátok őrizni a kapott ajándékot! Hirdetve az evangéliumot, kísérve az embereket, és boldogságuk szolgálatában állva, ily módon segíthetünk a családoknak abban, hogy hivatásuknak és küldetésüknek megfelelően járjanak, tudatában a köztük lévő kötelékek szépségének, valamint alapjuknak az Atya, Fiú és Szentlélek Isten szeretetében. Amikor a család ennek az isteni közösségnek a jegyében él, melynek egzisztenciális vonatkozásait is kiemeltem az Amoris laetitia buzdításban, akkor a család a Szeretet-Isten élő szavává válik, melyet Isten a világért és a világhoz intéz. A családi kapcsolatoknak - vagyis a házasságnak, az anyaságnak, az apaságnak, a gyermekségnek és a testvérségnek - a nyelvtana ugyanis az az út, amelyen keresztül a szeretet nyelve kifejeződik, amely értelmet ad az életnek, és emberi minőséget minden kapcsolatnak. Ez a nyelv nemcsak szavakból áll, hanem létmódokból, beszédmódokból, pillantásokból, másokhoz való kapcsolódásunk gesztusaiból, idő- és térbeli meghatározottságaiból is. A házastársak jól tudják ezt, a szülők és a gyerekek nap mint nap tanulják ezt a szeretet iskolájában, amely a család. És ebben a közegben történik a hit nemzedékek közötti átadása is: a hit pontosan a jó és egészséges kapcsolatok nyelvén keresztül valósul meg, melyeket a családban élünk meg mindennap, különösen akkor, amikor konfliktusokkal és nehézségekkel kell együtt szembenéznünk. Most, a világjárvány idején, a sok pszichés jellegű baj között, túl a gazdasági és egészségügyi problémákon mindez nyilvánvalóvá vált: a családi kötelékek kemény megpróbáltatáson mentek és mennek át, ugyanakkor továbbra is a legszilárdabb vonatkozási pontot, a legerősebb támaszt, a pótolhatatlan menedéket jelentik az egész emberi és társadalmi közösség fenntartásához. Támogassuk hát a családot! Védjük meg attól, ami veszélyezteti szépségét! Ámulattal, tapintatosan és gyengéden közeledjünk a szeretet eme misztériumához! Igyekezzünk megvédeni értékes és törékeny kötelékeit: gyermekeket, szülőket, nagyszülőket... Szükség van ezekre a kötelékekre ahhoz, hogy éljünk és helyesen éljünk, hogy az emberiséget testvériesebbé tegyük! Ezért a családnak szentelt, ma kezdődő év jó alkalom lesz arra, hogy folytassuk az Amoris laetitia végiggondolását. És ezért köszönetet mondok nektek szívből, tudván, hogy a II. János Pál Intézet sokféle módon hozzájárulhat, párbeszédben a többi akadémiai és lelkipásztori intézményekkel, a családot támogató emberi, lelki és pasztorális odafigyelés fejlesztéséhez. A názáreti Szent Családra bízlak benneteket és munkátokat, és arra kérlek benneteket, ti is tegyék ezt velem és szolgálatommal. Fordította: Tőzsér Endre SP A szeretet hús-vér valóságáról A pápa megnyitotta a családévet