Új Ember, 2021 (77. évfolyam, 1-52. szám)

2021-03-28 / 13. szám

tifímíet^Ferenc pápa (i % 2021. március 28. ----------------------------------------------------------------------------------------­ Ellenségeskedés helyett építsük együtt a békét (2.) A Szentatya beszéde a vallásközi találkozón Irakban Ábrahám pátriárka, aki ma egy­ségbe gyűjt bennünket, a Magassá­­gos prófétája volt. Egy ősi jövendölés azt mondja, hogy a népek „ekevassá kovácsolják kardjukat, és lándzsáju­kat szőlőmetsző késsé" (íz 2,4). Ez a jövendölés nem vált valóra, sőt, a kardok és lándzsák rakétákká és bombákká váltak. Mivel kezdődhet hát a béke útja? Annak feladásával, hogy legyen ellenségünk. Akinek van bátorsága a csillagokra nézni, aki hisz Istenben, annak nincsenek le­győzendő ellenségei. Csak egyetlen ellensége van, akivel szembe kell néznie, aki szíve ajtaja előtt áll, és ko­pog: ez a gyűlölködés. Míg egyesek inkább arra törekszenek, hogy ellen­ségeik legyenek, s nem arra, hogy ők maguk barátok legyenek, míg sokan saját hasznukat keresik mások kárá­ra, az, aki az ígéretek csillagait nézi, aki Isten útjait követi, nem élhet sen­kivel szemben, hanem csak minden­kiért. Az ilyen ember nem igazolhat semmilyen kényszerítést, elnyomást vagy hatalommal való visszaélést, és nem léphet fel agresszívan. Kedves barátaim, mindez lehetsé­ges? Ábrahám atyánk, aki tudott re­mélni minden remény ellenére (vö. Róm 4,18), bátorít bennünket. A tör­ténelem során gyakran túlságosan földies célokat követtünk, és min­denki a maga útját járta, de Isten se­gítségével ezen változtathatunk. A mi feladatunk, a mai emberiségé és mindenekelőtt a mienk, minden val­lás hívőinek feladata, hogy a gyűlö­let eszközeit a béke eszközeivé ala­kítsuk. A mi feladatunk, hogy hatá­rozottan sürgessük a nemzetek veze­tőit, hogy a fegyverek növekvő terje­dése adja át helyét az élelmiszer­szétosztásnak, az összes ember kö­zött. A mi feladatunk, hogy elhall­gattassuk a kölcsönös vádakat, és így hangot adjunk a bolygónkon élő elnyomottak és eldobottak kiáltásá­nak: nagyon sok ember nélkülözi a kenyeret, az orvosságot, az oktatást, a jogokat és a méltóságot! A mi fel­adatunk, hogy rávilágítsunk a pénz körüli gyanús műveletekre, és erő­teljesen követeljük, hogy a pénz ne mindig és ne csak kevesek féktelen jómódját növelje. A mi feladatunk, hogy óvjuk közös otthonunkat a ra­gadozó szándékoktól. A mi felada­tunk emlékeztetni a világot arra, hogy az emberi élet azért értékes, ami, és nem azért, amivel rendelke­zik, és hogy a születendő gyerme­keknek, az időseknek, a migránsok­­nak, minden színű és nemzetiségű férfiaknak és nőknek az élete mindig szent és ugyanannyit ér, mint min­denki másé! A mi feladatunk, hogy bátran felemeljük szemünket, és fel­nézzünk a csillagokra, melyeket Áb­rahám atyánk is látott, az ígéret csil­lagaira. Ábrahám útja békét hozó áldás volt. De nem volt könnyű: küzdel­mekkel és váratlan eseményekkel kellett szembenéznie. Előttünk is rö­gös út áll, de a nagy pátriárkához hasonlóan nekünk is konkrét lépése­ket kell tennünk, úgy kell vándorol­nunk, hogy felfedezzük a másik ar­cát, hogy osztozzunk emlékeken, te­kinteteken és hallgatásokon, történe­teken és tapasztalatokon. Szíven ütött Dawoodnak és Hasannak, egy kereszténynek és egy muszlimnak a tanúságtétele, akik anélkül, hogy a különbségek eltántorították volna őket, együtt tanultak és dolgoztak. Együtt építették a jövőt és testvér­ként fedezték fel egymást. Az előre­haladáshoz nekünk is valami jót és konkrétat kell tennünk együtt. Ez a követendő út, különösen a fiatalok számára, akik nem kerülhetnek abba a helyzetbe, hogy a múlt konfliktu­sai tönkretegyék álmaikat! Sürgős feladatunk, hogy a testvériségre és a csillagokra nézésre neveljük őket. Ez valódi vészhelyzet; ez lesz a leghaté­konyabb vakcina a békés holnap szá­mára. Mert, kedves fiatalok, ti vagy­tok a mi jelenünk és jövőnk! Csak másokkal lehet begyógyítani a múlt sebeit. Rafah asszony elmesél­te nekünk Najy hősies példáját, a szabeus-mandeus közösségből, aki életét vesztette, amikor megpróbálta megmenteni muszlim szomszédjá­nak családját. Hány ember van itt, aki csendesen és a világ érdektelen­ségétől övezve a testvériség útjait in­dította el! Rafah elmesélte nekünk azt is, micsoda kimondhatatlan szen­vedésekkel járt a háború, mely soka­kat arra kényszerített, hogy elhagy­ják otthonukat és hazájukat, hogy jö­vőt keressenek gyermekeik számára. Köszönöm, Rafah, hogy megosztot­tad velünk azt a szilárd elhatározáso­dat, hogy itt maradsz atyáid földjén. Akiknek ez nem sikerült és akiknek menekülniük kellett, találjanak a ki­szolgáltatott és sérült emberekhez méltó, jóindulatú befogadásra! Épp a vendéglátáson keresztül, e földek megkülönböztető jegyén ke­resztül fogadta Ábrahám Isten láto­gatását, és kapta meg a már nem re­mélt fiú ajándékát (vö. Tér 18,1-10). Mi, különböző vallású fivérek és nő­vérek itt otthonra leltünk, és innen együtt szeretnénk elkötelezni ma­gunkat Isten álmának valóra váltása mellett, hogy az emberi család ven­dégszeretővé és befogadóvá váljon Isten minden gyermeke előtt; hogy ugyanarra az égre nézve békében járjon ugyanazon a földön. Fordította: Tőzsér Endre SP Fotó: Vatican News rAbrahám gyermekeinek imája Mindenható Isten, Teremtőnk, aki szereted az emberi családot és mind­azt, amit kezed alkotott, mi, Abrahám fiai és leányai, akik a zsidóság­hoz, a kereszténységhez és az iszlámhoz tartozunk, más hívőkkel és minden jóakaratú emberrel együtt, köszönjük neked, hogy a hitben közös atyánkul adtad Ábrahámot, e nemes és kedves föld jeles szü­löttét. Köszönjük neked példáját, melyet olyan hívő emberként nyújtott, aki a végsőkig engedelmeskedett neked, otthagyva családját, törzsét és ha­záját, hogy olyan földre menjen, amelyet nem ismert. Köszönjük azt a példát is, amelyet a hitben közös atyánk bátorságról, ki­tartásról, lelkierőről, nagylelkűségről és vendéglátásról adott nekünk. Különösen köszönjük neked hősies hitét, amelyet azzal bizonyított, hogy kész volt feláldozni fiát, hogy engedelmeskedjen parancsodnak. Tudjuk, hogy ez nagyon nehéz próbatétel volt, amelyből mégis győz­tesen került ki, mert fenntartás nélkül bízott benned, aki izgalmas vagy, és mindig új lehetőségeket nyitsz az újrakezdéshez. Köszönetet mondunk neked, amiért Ábrahám atyánk megáldásával ál­dássá tetted őt minden nép számára. Kérünk téged, Ábrahám atyánk Istene és a mi Istenünk, hogy adj ne­künk erős hitet, mely tevékeny a jóban, olyan hitet, amely megnyitja szívünket előtted s összes fivérünk és nővérünk előtt; és adj nekünk rendíthetetlen reményt, mely képes mindenütt felismerni hűségedet ígéreteidhez! Tégy mindnyájunkat szerető törődésed tanújává mindenkivel szemben, különösen a menekültekkel és a lakóhelyüket elhagyni kényszerült személyekkel, az özvegyekkel és árvákkal, a szegényekkel és a bete­gekkel szemben! Nyisd meg szívünket a kölcsönös megbocsátásra, és tégy bennünket a kiengesztelődés eszközeivé, egy igazságosabb és testvériesebb társa­dalom építőivé! Fogadd otthonodba, a béke és világosság honába az összes elhunytat, különösen az erőszak és a háborúk áldozatait! Segítsd a polgári hatóságokat, hogy fel tudják kutatni és meg tudják ta­lálni az elrabolt embereket és hogy meg tudjanak védeni mindenkit, különösen a nőket és a gyermekeket! Segíts, hogy gondoskodni tudjunk bolygónkról, közös otthonunkról, melyet jóságodban és nagylelkűségedben mindannyiunknak adtál! Támogasd kezünket ennek az országnak az újjáépítésében, és add meg a szükséges erőt, hogy segítsük azokat, akiknek el kellett hagyniuk otthonukat és földjüket, hogy biztonságosan és méltósággal vissza­térhessenek, s új, békés és virágzó életet kezdhessenek! Ámen. Az Amoris laetita-családév kezdetén, március 19-én a Szentatya üzenetet küldött a Mindennapi szeretetünk cí­mű tanulmányi konferencia résztvevőinek. Ebben azt hangsúlyozta, hogy a családpasztorációt a családok mindennapi életébe belépve, az emberek hús-vér valósá­gába ágyazódva kell végezni. Ferenc pápa teljes üzeneté­nek fordítását közreadjuk. Kedves Testvérek! Öt évvel ezelőtt jelent meg az Amoris laetitia szinódus utáni apostoli buzdítás, a há­zastársi és családi szeretet szépségéről és öröméről. Eb­ből az alkalomból azt kértem, hogy szánjunk egy évet a do­kumentum újraolvasására és a téma tanulmányozására, egé­szen a családok 10. világnap­jáig, amely, ha Isten is úgy akarja, 2022. június 26-án Ró­mában lesz. Hálás vagyok az ezt a célt szolgáló kezdemé­nyezéseitekért és kinek-kinek a hozzájárulásáért saját mun­katerületén. Ebben az ötéves időszak­ban az Amoris laetitia egy új útvonal kezdetét jelentette, a család valóságának új lelki­pásztori megközelítésére ösz­tönözött. A dokumentum fő célja annak közvetítése - egy mélyen megváltozott korban és kultúrában -, hogy ma az Egyháznak új szemmel kell néznie a családra: nem elég is­mételgetni a tan értékét és fontosságát, ha nem válunk a család szépségének őrzőivé, és nem foglalkozunk együtt­érzően a család törékenysége­ivel és sebeivel. Ez a két szem­pont minden családpasztorá­­ció középpontja: az evangéli­um világos hirdetése és a kísé­rés gyengédsége. Egyfelől ugyanis egy olyan szót hirdetünk a pároknak, a házastársaknak és a családok­nak, amely segíti megérteni egyesülésük és szeretetük hi­teles jelentését, azt, hogy egye­sülésük és szeretetük a szent­­háromságos szeretetnek, vala­mint a Krisztus és az Egyház közötti szövetségnek a jele és képmása. Ez az evangélium folytonosan új szava, amely­ből minden tan, beleértve a családra vonatkozó tant is, alakot ölthet. És ez egy igé­nyes Szó, amely meg akarja szabadítani az emberi kapcso­latokat azoktól a rabságoktól, amelyek gyakran eltorzítják arcukat és ingataggá teszik őket: az érzelmek diktatúrája, az ideiglenes felmagasztalása, mely eltántorít az egész életre szóló elköteleződéstől, az indi­vidualizmus túlsúlya, a jövő­től való félelem. Ezekkel a ne­hézségekkel szembesülve az Egyház megerősíti a keresz­tény házastársak számára a házasságnak mint Isten tervé­nek, kegyelme gyümölcsének, valamint teljességben, hűség­gel és ingyenességgel meg­élendő meghívásának értékét. Ez a módja annak, hogy a kap­csolatok, még ha kudarcok, bukások és változások jellem­zik is útját, megnyíljanak az öröm és az emberi kiteljesedés teljességére, s a testvériség és a szeretet kovászává váljanak a társadalomban. Másfelől ennek az igehirde­tésnek sosem lehet és sosem szabad felülről és kívülről tör­ténnie. Az Egyház a történel­mi valóságba ágyazódik, aho­gyan egykor Mestere is, és ak­kor is, amikor a család evangé­liumát hirdeti, ezt úgy teszi, hogy belebocsátkozik a való életbe, közelről ismeri a házas­társak és szülők mindennapi fáradozásait, problémáit, szen­vedéseit, mindazokat a ki­­sebb-nagyobb helyzeteket, amelyek megnehezítik és oly­kor meggátolják előrehaladá­sukat. Ez az a konkrét környe­zet, amelyben megéljük min­dennapi szeretetünket. Ezt a címet adtátok ennek a konfe­renciának: Mindennapi szerete­tünk. Találó választás! Arról a szeretetről van szó, amely a házaspár életének egyszerűsé­géből és csendes munkálkodá­sából születik, a házastársak, az anyák, az apák, a gyerme­kek mindennapi és olykor fá­radságos elkötelezettségéből fakad. Az az evangélium, amely felülről leeresztett tan­ként kínálná magát, és nem lépne be ennek a mindennapi­­ságnak a „hús-vér valóságá­ba", azzal a kockázattal járna, hogy szép elmélet marad, me­lyet időnként erkölcsi köteles­ségként élnek meg az embe­rek. Kísérnünk, hallgatnunk, megáldanunk kell a családok útját! Nem elég kijelölni az irányt, hanem együtt kell járni az utat velük! Tapintatosan és szeretettel be kell lépnünk az otthonokba, és azt kell monda­nunk a házastársaknak: az Egyház veletek van, az Úr kö­zel van hozzátok, segíteni aka­runk nektek, hogy meg tudjá­tok őrizni a kapott ajándékot! Hirdetve az evangéliumot, kísérve az embereket, és bol­dogságuk szolgálatában állva, ily módon segíthetünk a csa­ládoknak abban, hogy hivatá­suknak és küldetésüknek megfelelően járjanak, tudatá­ban a köztük lévő kötelékek szépségének, valamint alap­juknak az Atya, Fiú és Szentlé­lek Isten szeretetében. Amikor a család ennek az isteni közösségnek a jegyében él, melynek egzisztenciális vo­natkozásait is kiemeltem az Amoris laetitia buzdításban, akkor a család a Szeretet-Isten élő szavává válik, melyet Isten a világért és a világhoz intéz. A családi kapcsolatoknak - vagyis a házasságnak, az anyaságnak, az apaságnak, a gyermekségnek és a testvér­­ségnek - a nyelvtana ugyanis az az út, amelyen keresztül a szeretet nyelve kifejeződik, amely értelmet ad az életnek, és emberi minőséget minden kapcsolatnak. Ez a nyelv nem­csak szavakból áll, hanem lét­módokból, beszédmódokból, pillantásokból, másokhoz való kapcsolódásunk gesztusaiból, idő- és térbeli meghatározott­ságaiból is. A házastársak jól tudják ezt, a szülők és a gyere­kek nap mint nap tanulják ezt a szeretet iskolájában, amely a család. És ebben a közegben történik a hit nemzedékek kö­zötti átadása is: a hit pontosan a jó és egészséges kapcsolatok nyelvén keresztül valósul meg, melyeket a családban élünk meg mindennap, külö­nösen akkor, amikor konflik­tusokkal és nehézségekkel kell együtt szembenéznünk. Most, a világjárvány idején, a sok pszichés jellegű baj kö­zött, túl a gazdasági és egész­ségügyi problémákon mindez nyilvánvalóvá vált: a családi kötelékek kemény megpróbál­tatáson mentek és mennek át, ugyanakkor továbbra is a leg­szilárdabb vonatkozási pon­tot, a legerősebb támaszt, a pó­tolhatatlan menedéket jelentik az egész emberi és társadalmi közösség fenntartásához. Tá­mogassuk hát a­ családot! Véd­jük meg attól, ami­ veszélyezte­ti szépségét! Ámulattal, tapin­tatosan és gyengéden közeled­jünk a szeretet eme misztériu­mához! Igyekezzünk megvé­deni értékes és törékeny köte­lékeit: gyermekeket, szülőket, nagyszülőket... Szükség van ezekre a kötelékekre ahhoz, hogy éljünk és helyesen él­jünk, hogy az emberiséget testvériesebbé tegyük! Ezért a családnak szentelt, ma kezdődő év jó alkalom lesz arra, hogy folytassuk az Amo­ris laetitia végiggondolását. És ezért köszönetet mondok nek­tek szívből, tudván, hogy a II. János Pál Intézet sokféle módon hozzájárulhat, párbe­szédben a többi akadémiai és lelkipásztori intézményekkel, a családot támogató emberi, lelki és pasztorális odafigye­lés fejlesztéséhez. A názáreti Szent Családra bízlak bennete­ket és munkátokat, és arra kér­lek benneteket, ti is tegyék ezt velem és szolgálatommal. Fordította: Tőzsér Endre SP A szeretet hús-vér valóságáról A pápa megnyitotta a családévet

Next