Új Ember, 2021 (77. évfolyam, 1-52. szám)

2021-02-21 / 8. szám

75 éves az / LXXVII. évf. 8. (3783.) 2021. február 21. Ára 220 Ft ujember.hu ujember@ujember.hu Isten szavát hirdetni, közösségben Beszélgetés Deák Viktória Hedvig tartományfőnökkel a domonkosok 800 évéről Idén jubileumi évet tartanak a domonkosok: a rendalapító Szent Domonkos 800 évvel ezelőtt, 1221. augusztus 6-án adta vissza lelkét a Teremtő­nek. Halálának esztendeje a Magyar Domonkos Rendtartomány megalapításának éve is. Deák Viktória Hedviggel, az Árpád-házi Szent Margit­ról Nevezett Szent Domonkos Rendi Nővérek Apostoli Kongregációjának főnöknőjével, egyete­mi tanárral beszélgettünk. Mit kell tudnunk Szent Domonkosról, milyen indíttatásból hozta létre a rendjét?­­ Szent Domonkosról a középkor más személyisége­ihez képest viszonylag sokat tudunk. 1170 körül Kasztí­­liában született arisztokrata családból, és már igen ko­rán klerikus pályára szánták. Egy pap nagybátyjánál ta­nult Palenciában, majd lett kanonok Osmában. A kano­nokok az akkori időben a püspökkel együtt élő papi kö­zösség tagjai voltak, akik gyakorlatilag monasztikus stí­lusú szerzetesi életet éltek. Ebből az inkább elvonult, kontemplatív életformából egy utazás mozdította ki Do­monkost, nemcsak fizikailag, hanem spirituálisan is. (Folytatás a 9. oldalon.) Elkezdődött a gyűjtés a kongói árvaház javára 2. oldal Szentmisével fejeződött be a Házasság Hete rendezvénysorozat 8. oldal Svéd Szent Brigitta és kora írásunk a 12. oldalon 9 770133 A művészet is hozzájárulhat a gyógyítás folyamatához Megáldották a keresztutat a Budapesti Szent Ferenc Kórház kápolnájában Michael August Blume apos­toli nuncius szentmisét muta­tott be a Budapesti Szent Fe­renc Kórház kápolnájában, és megáldotta az Atlasz Gábor festőművész által készített ke­resztutat február 11-én, Szűz Mária lourdes-i jelenéseinek emléknapján, a betegek világ­napján. A szentmisén többek között a kórház betegei, az in­tézmény dolgozói és az Assisi Szent Ferenc Leányai Kongre­gáció nővérei vettek részt. (Folytatás az 5. oldalon.) 3 *­­ fi XSSN 0133-1205 Szent Norbert 900 éves örökségéről Rendjük alapításának 900. évfordulóját leumi évvel ünneplik, amely 2020 adventjének ünneplik a premontreiek. Az alapító első vasárnapjától 2022. vízkereszt napjáig tart. Szent Norbert és első követői 1121 kara­ (Folytatás a 3. oldalon.) csúnyán tették le ünnepélyes fo­gadalmukat a nyugat-francia­országi Prémontre völgyében. A Magyar Premontrei Cirkália szervezésében február 10-én, Bol­dog Hugó apát emléknap járt koncelebrált ünnepi hálaadó szentmisét mutatott be Erdő Péter bíboros, prímás Buda­pesten, a Szent István-bazili­kában. A rendalapítás évfordulóját a premontrei közösségek jubi- 008 20548 Ujjong minden sejtem Greguss Sándor, Afrika férje a betegségéről és csodás felépüléséről A Katolikus Egyházban február 11. a Lourdes-i Szűz­­anya emléknapja és a betegek világnapja. Ebből az alka­lomból kerestük fel otthonában Greguss Sándor filmren­dezőt. Négy évvel ezelőtt csontvelőrákot diagnosztizál­tak nála. A betegségéből felgyógyult, és ma betegeknek ad megerősítést, haldoklókat kísér az útjukon. Négy éve éppen a születésnapján, februárban derült ki, hogy csont­velőrákja van. Hogyan nézett szembe a betegséggel? - Azon a télen nagyon lefogytam, leromlott a fizikai állapo­tom. Orvoshoz fordultam, aki megállapította a diagnózist, és azt mondta, ha nem teszünk semmit, két-három hetem lehet hátra. Hatvanhárom éves voltam akkor. Iszonyatosan éreztem magam, és másnap halálfélelemmel ébredtem. Pörlekedtem Is­tennel, hogy nekem van még vagy húszévnyi tervem az éle­temre. Aztán valahogy felismertem, hogy ez a húszéves terv már negyven évvel korábban is megvolt. Lehet, hogy el kell számolnom vele? Azt mondtam Rékának, a feleségemnek (Fo­dor Réka missziós orvos, az Afrika Nemzetközi Humanitárius Alapítvány létrehozója - a szerk.), hogy akármi lesz, csináljuk mosolyogva. Éreztem, hogy a betegséggel, amely a döbbenet erejével hatott rám, Isten azt a kérdést szegezi nekem: „Mit kellene még tennem, hogy rám nézz?" Elterveztem a hátralévő életemet, azt, ami a prognosztizált két-három héten túl van: autót vettünk, lecseréltem a ruhatáramat, és szállást foglaltunk egy nyári olaszországi körutazásra. Megkezdődött a kemote­rápia, és a beígért két-három hetet egész tavasszal folyamato­san toltam magam előtt. (Folytatás a 7. oldalon.)

Next