Új Ember, 2022 (78. évfolyam, 1-52. szám)

2022-11-20 / 47. szám

2022. november 20. Fórum tjfímée^ v\ Méltóságteljes tanárballagás Budapesten Egyházi iskolák tanárai a közoktatásért Tanárballagást tartottak Budapesten egyházi oktatási intézményekben dolgozó pedagógusok november 8-án. A ballagás szervezői és résztvevői az eseménnyel a pálya­­elhagyás problémáján keresztül a közoktatás egészének tarthatatlan állapotára kívánták felhívni a figyelmet. A szervezők egyházi iskolák tanárai voltak: Lakatos Má­té, Melegh Béla, Mikesy András, Nagy Bence, Posta Ist­ván és Szőke Máté. A ballagásra érkező peda­gógusok öt óra előtt már meg­töltötték a Deák téri evangéli­kus templom előtti teret. A ta­nárok ballagáshoz illő öltözet­ben érkeztek, vállukon az ün­nepi eseménykor megszokott tarisznyát viselték. Öt órakor rendben felsorakoztak, és fák­lyákkal megvilágítva elindul­tak az előre meghatározott út­jukon, mely a Deák tér, Erzsé­bet tér, József Attila utca, Sas utca útvonalon a Szent István­­bazilika előtti térre vezetett. A szervezők a felhívásban és az induláskor is arra kérték a je­lenlévőket, hogy ne hozzanak és tartsanak fel transzparense­ket, nem pártpolitikai rendez­vényt szerveztek. A jelenlevők a kérést meg­tartva mindvégig igazi ünnepi és méltóságteljes légkört te­remtettek. A rendezvény előtt és után velük beszélgetve a Jó­zsef Attila által megfogalma­zott „érted haragszom, nem el­lened" attitűdje volt érezhető. A ballagásra megközelítő­en ezren jöttek el. A pedagó­gusok magas számát az is mutatja, hogy amikor a menet elérte a Sas utcát, a ballagok fegyelmezett sorának vége ak­kor hagyta el a Deák téri kiin­dulópontot. A fáklyákkal vo­nuló tanárokat az útvonalu­kon sorfal fogadta, amelyből kilépve virágokkal köszöntöt­ték őket szülők és diákok. Bal­lagás közben a pedagógusok egy rezesbanda segítségével az Elmegyek, elmegyek kez­detű és más, az alkalomhoz il­lő énekeket énekeltek. A Szent István-bazilika előtti térre érkezve a tanárok szépen rendben felsorakoztak, majd az egyszerű, a tér állan­dó reflektorai által megvilágí­tott színpadon - melyen egy ballagó osztály tantermét ren­dezték be - a Szózat eléneklé­­sét követően rövid beszédek hangzottak el. A ballagókat Posta István köszöntötte a szervezők nevé­ben. Beszédében elmondta, hogy 34 egyházi iskolából (ka­tolikus, református, evangéli­kus) több mint 300 pedagógus jelezte vissza ballagási szán­dékát. Köszönetet mondott minden jelenlévőnek és azok­nak is, akik vidékről vagy a határon túlról a közösségi fe­lületeken fejezték ki szolidari­tásukat. Az első felszólaló Tóth No­émi tanár volt, aki két éve dip­lomázott. Személyes hangon emlékezett meg a magyarta­nárjáról, akinek sokat köszön­het, és aki tavaly a kialakult körülmények miatt elhagyta a pályát, külföldre költözött. A szónok örömmel vállalta a ta­nári pályát, szeretett volna va­lamit visszaadni abból, amit kapott. Véleménye szerint egy tanár nem csak oktat, hanem nevel is, vigasztal, dicsér, hitet ad. Noémi most ott tart, hogy három helyen kell dolgoznia, hogy tisztességesen meg tud­jon élni, és kéri az Úristen ke­gyelmét, hogy megmaradhas­son ebben a hivatásban. Ezt követőn egy négygyer­mekes édesanya, Kocsisné Farkas Réka szólt az egybe­gyűltekhez, akinek minden gyermeke egyházi iskolába jár. Megköszönte a pedagógu­sok helytállását, kitartását, hi­szen a kis iskolai közössége­ket a tanárok virágoztatják fel. Ő, aki sokszor a tankönyvek fölé görnyedő gyermekeit lát­ja, hangsúlyozta, hogy értel­metlen felülről túlszabályozni a pedagógusok munkáját, és megtagadni tőlük a mozgáste­ret szakmai döntésekben. Szavaival visszautasította a sajtóban feltűnt véleményt, hogy szörnyetegek lepték vol­na el a tanári pályát. Nélkületek kevesebbek len­nénk, és már kevesebbek is vagyunk - hangsúlyozta, em­lékeztetve a pályaelhagyókra, majd elmondta, a szülők ne­vében van itt, akik támogatá­sukról biztosítják a pedagógu­sokat. Végül Mikesy András szólt a ballagókhoz. Az esemény egyik szervezője nyomatéko­san ugyanazokkal a szavakkal kezdte minden mondatát. Elő­ször ezekkel: „Néha kicsit bánt..." Mi bántja? Hogy ta­nár lett, mert lehetett volna közgazdász vagy mérnök. Vagy amikor azt hallja, hogy könnyű a tanárnak, ott a sok szünet, háromra hétközna­pokon már otthon is van, és keveset kell dolgoznia. Vagy amikor megkérdezi a diákokat, hogy pályaválasz­táskor gondoltak-e arra, hogy tanárnak menjenek, és azt a választ kapja, hogy nem va­gyunk lúzerek - „ez azért fáj". Beszéde második részé­ben a mondatait „Úgy sze­retném" kifejezéssel kezdte, majd folytatta: szeretné, ha a tanárokért is úgy küzdené­­nek, mint a fűtéskompenzá­cióért. Vagy ha nem kellene itt állnia... Habár utálja, de nem csak magáért teszi. Vagy ha a jövő Magyar­­országát nem vasbetonba ön­tenék, hanem a gyermekeink fejébe és szívébe. Ha az igazi befektetés végre az ember lenne. A harmadik részben beszédét a „Mert hiszem" ki­fejezéssel kezdte, s így foly­tatta: „ahhoz, hogy a terem­be nyugodtan bemenjünk egyedül, néha ki kell jön­nünk közösen". Végül hitet tett amellett, hogy „a magyar nemzet jövője a diák, a diák szolgálata a közoktatás, a jövő pásztora a tanár". Mondandóját egy köl­tői kérdéssel zárta le: „És kell­­ő ennél szebb hivatás?" A rendezvény végén Posta István felolvasta az egybese­­reglett pedagógusok nevében állásfoglalásukat, melyet az alábbi öt pontban foglaltak össze: új nemzeti oktatási stra­tégiát;­­gyerekbarát oktatást; autonómiát; vonzó pedagó­gus-életpályát, értékálló és igazságos bért; megbecsülést a pedagógusoknak! E felhívásukhoz (tanarbal­­lagas.hu) várják a pedagógusok csatlakozását. A tanárballagás a Miatyánk elimádkozásával, a Himnusz eléneklésével és egy apró gesztussal zárult: Lakatos Máté arra hívott mindenkit, hogy forduljon oda a téren mellette állóhoz, hajtson fejet neki, és mondjon köszönetet. E gesztussal fogadta őt a minap az iskolája portása az oktatási intézmény kapujában, miután hallott a rendezvényről. Felemelő volt megtapasz­talni, hogy a tanárballagás szervezői, résztvevői, akiket családunkból, baráti körünk­ből, egyházi közösségeinkből és legvégső soron gyermeke­ink oktatóiként, nevelőiként ismerünk, milyen emelkedet­ten, ünnepélyesen, nem érték­semlegesen, világos üzenetek­kel, normálisan és méltóság­­teljesen álltak ki - nem csupán önmagukért, hanem a rájuk bízottakért is. Legvégül egy mondat fo­galmazódik meg bennem, me­lyet korábbi véleménycikkem­ben (az Új Ember 2022.10.16-i számában) megírtam: Kö­szönjük, Uram, a pedagógu­sainkat! Kuzmányi István Fotó: Andrányi Tamás/ Válasz Online A Váci Egyházmegye turisztikai kínálata A Magyar Beutaztatók Szövetsége (MA­­BEUSZ) október 25-i váci tanulmányi útja során a beutaztató irodák képvise­lői a váci püspöki palotába is ellátogat­tak, ahol Marton Zsolt püspök köszön­tötte őket. Az egész napos tanulmányi út a Vác és Környéke TDM Nonprofit Kft. szervezésében jött létre azzal a céllal, hogy a MABEUSZ tag­jainak bemutassák Vácot mint potenciális tu­risztikai célpontot. „Azoknak az utazási irodáknak, amelyek részt vettek a tanulmányi utunkon, elsősorban külföldi csoportjaik vannak, ezek Budapesten szállnak meg általában három-négy napra. Közben csillagtúraszerűen különböző helyekre látogatnak el az országban, és mi mint csillag­­túra-desztinációt szerettük volna Vácot bemu­tatni, hogy ne csak a Duna másik partjára vi­gyék a turistákat, hanem hozzánk is" - mondta Kelecsényi Ágnes, a Vác és Környéke TDM ügyvezetője. A tanulmányi út résztvevőit gyalogosan és kisvonattal körbe vitték Vácon, megmutatva a város legfontosabb látnivalóit és kiállításait. A szakmai nap utolsó állomása a püspöki palota volt, itt Bozóky Anita, a Váci Egyházmegyei Szolgáltató Központ vezetője mutatta be a pa­lotát és a kertet. A látogatók szakmai kérdése­ket is feltehettek annak érdekében, hogy az in­formációk birtokában a beutaztatási irodák be tudják építeni programjukba a Váci Egyházme­gye turisztikai kínálatát. Marton Zsolt váci megyéspüspök köszöntő­beszédében hangsúlyozta a nyitottságot, amellyel a palotába látogatókat fogadják, illet­ve azt, hogy az egyházmegye tárgyi és szellemi örökségét szeretnék a köz javára is fordítani. Szakmai fórummal folytatódott a délután. Kelecsényi Ágnes a Vácon elérhető turisztikai rendezvényekről, lehetőségekről számolt be, Bozóky Anita pedig az egyházmegye turiszti­kai fejlesztéseiről. A prezentációk után lehető­ség nyílt arra, hogy az utazási irodák és a szol­gáltatók (éttermek és szálláshelyek) kapcsolat­ba lépjenek egymással. Bozóky Anita elmondta, hogy nyár óta fo­lyamatos az együttműködés a Váci Tourinform Irodával, ami a város és az egyházmegye szá­mára is új távlatokat nyit meg. Hozzátette: „Nemcsak a beutaztatási irodák, hanem a váci vállalkozók is nagy örömmel és nyitottsággal fogadták az egyházmegyei fejlesztéseket. Sokan szeretnének velünk együttműködni, keresni a kapcsolódási pontokat. Öröm számukra, hogy most már bárki ellátogathat a palotába, hogy a város lakosai minden hónap utolsó szombatján ingyenesen vehetnek részt idegenvezetésen." Forrás és fotó: Váci Egyházmegye AZ ÚJ EMBER ELŐFIZETÉSI AJÁNLATA KIADVÁNYAINK ÁRAI 2023-BAN: Új Ember hetilap 360 Ft/lapszám Adoremus havi liturgikus kiadvány 1190 Ft/lapszám EGYPÉLDÁNYOS ELŐFIZETÉSI ÁRAINK 2023-BAN: ÚJ EMBER hetilap éves előfizetés (52 megjelenés): 18720 forint féléves előfizetés (26 megjelenés): 9360 forint negyedéves előfizetés (13 megjelenés): 4680 forint ADOREMUS havi liturgikus kiadvány éves előfizetés (12 megjelenés): 14280 forint féléves előfizetés (6 megjelenés): 7140 forint negyedéves előfizetés (3 megjelenés): 3570 forint ÚJ EMBER hetilap és ADOREMUS együtt kedezményes éves előfizetés: 28500 forint kedezményes féléves előfizetés: 15000 forint Az egyéni előfizetés részleteiről bővebb tájékoztatás kapható e-mailen: terjesztes@ujember.hu és telefonon: +361 235-0484, +361 633-3132 ttfímfoAd oremus

Next