Új Európa, 1968 (7. évfolyam, 1-12. szám)

1968-07-01 / 7. szám

Mai magyar irodalom Lapunk ebben az évben megkezdte a mai magyar prózairodalom ismertetését. Szükséges ez, mert az emigráció különböző rétegei immáron huszonöt, húsz, tizenegy, tíz vagy öt éve hagyták el az országot s az emigráns nemcsak otthonától és a hazai élettől szakadt el, hanem az élő iro­dalomtól is. Elvesztette régi kedves íróit s az újakat talán meg sem ismerte. Lapunk tehát so­rozatosan közli az újabb magyar irodalom fiatal tehetségeinek egy-egy elbeszélését s ezen keresz­tül igyekszik megismertetni az írót, művét, értékét, irányát, lényegét. Egyúttal, mintegy dióhéj­ban az elbeszélés szerzőjéről is rendszeresen kérlünk néhány életrajzi adatot és irodalomkritikai megjegyzést. Az eddig ismertetett írók: Sánta Ferenc, Galambos Lajos, Szakonyi Károly, Fejes Endre, Galgóczi Erzsébet és Szabó István. Ma: Rákosy Gergely, és elbeszélése: „Kész őrület!” Rákosy Gergely Az Irodalmi Lexikon igen ke­veset mond el róla: ,,Bp., 1924. szept. 30.—: Író, műfordító. Ag­rártudományi egyetemet végzett, majd a legkülönbözőbb szak­mákban dolgozott. Novellái, for­dításai bp.-i és vidéki folyóira­tokban jelentek meg. Gyermek­meséit ,A csodálatos trombita’ címmel adta ki (1963).” Ennyi az egész, néhány sor csupán a háromkötetes lexikon­ban. Ennél lényegesen többet, sőt, sokat mond el Rákosy egy néhánysoros feljegyzése önma­gáról: „Budapesten születtem, de gyermekkoromtól kezdve, ki­­sebb-nagyobb megszakításokkal majd két évtizedet töltöttem Somogyban, Veszprémben, Zalá­ban, Baranyában. Egyébként ag­rármérnöki végzettségem van. A szokásos felsorolásba, ha bele­kezdenék, hogy mi voltam, mit próbáltam — nem lenne elég három „fül” se. Nemrégiben nagy derültséggel olvastam, hogy valaki például diák is volt. Nos, én is voltam többek között, hogy csak a munkakönyvvel nem hi­telesített „elfoglaltságokat” em­lítsem: katona, katonaszökevény, hadifogoly. Kisgyerek is voltam. Akkoriban történt, hogy az első hazugságra való ráeszmélésem­­kor beleharaptam a hazugságte­­vő bokájába. Mert följebb nem értem. Mosolyogni való? Lelet. Én igyekszem megőrizni ezt a dühöt magamban minden rendű és rangú hazugságtevővel szem­ben.” Eddig a vallomás és e né­hány mondat rávilágít az Író néhány lényeges emberi és írói kvalitására. Szatirikus véna, mindenekelőtt. Humor, kissé fáj­dalmas, elégikus mellékízzel. Ere­detiség, mert ki gondolna arra a legtermészetesebb dologra, hogy élete egyik leglényegesebb té­­nyeként emlegesse: gyerek vol­tam, sőt, kisgyerek. Ilyesmire csak jelentékeny szellemek ügyel­nek. És figyelemreméltó a szent harag megőrzésének vágya, fá­jó sejtelem, hogy élettapasztalat és idő múlása közömbössé tehet bennünket az erkölcsi jó kérdé­seiben. Rákosy Gergely „dühös öreg” akar maradni, s mintegy írói életelvként megtartani az igazságot mindörökre. Későbbi elbeszéléseiben (Mon­dok mást . . .) gyakran nyilatko­zik arról, miért ír, kik mellett és kik ellen? „Én azok mellett írok, akik nehéz posztóruhában izzadnak a harmincfokos hőség­ben.” És azok ellen, akik az emberekkel ezt teszik: nehéz posztóruha harminc fokon. Akik ezt teszik, azok nemcsak kegyet­lenek, hanem ostobák is. És Rá­kosy Gergely a bűnnél is nagyobb hibának tartja a stupiditást. Kü­lönösen, ha a „sötéten buta em­ber” hatalommal rendelkezik mint egyik alakja, — neve sincs, tehát típus — az „akaratos állú, seprűbajuszú pofa, tudálékosan kiguvadó szemű” alezredes, aki kislányának nem vesz piros luft­ballont, mert lemondásra kell szoktatni, és aki, „ha Rákosira terelődik a szó, óvatos hümmö­­gések közepette bár, de sosem mulasztja el megjegyezni: ,Azért ... nem szabadna... a halott oroszlánba belerúgni’ ”. Az ilyen figurákat,­­— amilye­nekkel az elmúlt évtizedek köz­élete bőségesen szolgált — Rá­kosy maró gúnnyal, szellemes ötletek véget nem érő sorával veszi tollhegyre. A politikai sza­tíra valóságos remeke híressé vált kisregénye, „Az óriástök”. A hozzá nem értő központi irányí­tás, a mindenáron zseniális ered­ményekre törekvő fukcionáriusi bárgyúság és az erőszak gyilko­san kacagtató szellemi tűzijáté­ka ez az írás, de oly szomorúan igaz, hogy történeti kútfőnek is használható. Elbeszélő modora eleven és fordulatos, lenndületes, szinte iz­galmas. Fölényes biztonsággal kezeli a modern elbeszélés diva­tos, filmszerű technikáját, idő- és térelemek egymásbafonódását, írói eszközökben rendkívül gaz­dag, leleményes. Bölcs fölénye ugyan néha mesterkélt cinizmus­ba téved s a kedves fintor, amit az élet változásaihoz vág, itt-ott erőltetett, programmszerű, majd­­hogy szemináriumi moralizálássá válik, — bár ezt is virtuozitással teszi. Erkölcsi felfogásának talán leghívebb kifejezője „Kész őrü­let” című elbeszélése. Lehet, hogy hőse, a kis púpos, talán azok ne­vében cselekszik, akikben örökké sajog, hogy egy kis népet elta­posott egy világhatalom? Vagy lehet, hogy tévedünk ? Vasváry Gergely

Next