Új Európa, 1968 (7. évfolyam, 1-12. szám)
1968-07-01 / 7. szám
Mai magyar irodalom Lapunk ebben az évben megkezdte a mai magyar prózairodalom ismertetését. Szükséges ez, mert az emigráció különböző rétegei immáron huszonöt, húsz, tizenegy, tíz vagy öt éve hagyták el az országot s az emigráns nemcsak otthonától és a hazai élettől szakadt el, hanem az élő irodalomtól is. Elvesztette régi kedves íróit s az újakat talán meg sem ismerte. Lapunk tehát sorozatosan közli az újabb magyar irodalom fiatal tehetségeinek egy-egy elbeszélését s ezen keresztül igyekszik megismertetni az írót, művét, értékét, irányát, lényegét. Egyúttal, mintegy dióhéjban az elbeszélés szerzőjéről is rendszeresen kérlünk néhány életrajzi adatot és irodalomkritikai megjegyzést. Az eddig ismertetett írók: Sánta Ferenc, Galambos Lajos, Szakonyi Károly, Fejes Endre, Galgóczi Erzsébet és Szabó István. Ma: Rákosy Gergely, és elbeszélése: „Kész őrület!” Rákosy Gergely Az Irodalmi Lexikon igen keveset mond el róla: ,,Bp., 1924. szept. 30.—: Író, műfordító. Agrártudományi egyetemet végzett, majd a legkülönbözőbb szakmákban dolgozott. Novellái, fordításai bp.-i és vidéki folyóiratokban jelentek meg. Gyermekmeséit ,A csodálatos trombita’ címmel adta ki (1963).” Ennyi az egész, néhány sor csupán a háromkötetes lexikonban. Ennél lényegesen többet, sőt, sokat mond el Rákosy egy néhánysoros feljegyzése önmagáról: „Budapesten születtem, de gyermekkoromtól kezdve, kisebb-nagyobb megszakításokkal majd két évtizedet töltöttem Somogyban, Veszprémben, Zalában, Baranyában. Egyébként agrármérnöki végzettségem van. A szokásos felsorolásba, ha belekezdenék, hogy mi voltam, mit próbáltam — nem lenne elég három „fül” se. Nemrégiben nagy derültséggel olvastam, hogy valaki például diák is volt. Nos, én is voltam többek között, hogy csak a munkakönyvvel nem hitelesített „elfoglaltságokat” említsem: katona, katonaszökevény, hadifogoly. Kisgyerek is voltam. Akkoriban történt, hogy az első hazugságra való ráeszmélésemkor beleharaptam a hazugságtevő bokájába. Mert följebb nem értem. Mosolyogni való? Lelet. Én igyekszem megőrizni ezt a dühöt magamban minden rendű és rangú hazugságtevővel szemben.” Eddig a vallomás és e néhány mondat rávilágít az Író néhány lényeges emberi és írói kvalitására. Szatirikus véna, mindenekelőtt. Humor, kissé fájdalmas, elégikus mellékízzel. Eredetiség, mert ki gondolna arra a legtermészetesebb dologra, hogy élete egyik leglényegesebb tényeként emlegesse: gyerek voltam, sőt, kisgyerek. Ilyesmire csak jelentékeny szellemek ügyelnek. És figyelemreméltó a szent harag megőrzésének vágya, fájó sejtelem, hogy élettapasztalat és idő múlása közömbössé tehet bennünket az erkölcsi jó kérdéseiben. Rákosy Gergely „dühös öreg” akar maradni, s mintegy írói életelvként megtartani az igazságot mindörökre. Későbbi elbeszéléseiben (Mondok mást . . .) gyakran nyilatkozik arról, miért ír, kik mellett és kik ellen? „Én azok mellett írok, akik nehéz posztóruhában izzadnak a harmincfokos hőségben.” És azok ellen, akik az emberekkel ezt teszik: nehéz posztóruha harminc fokon. Akik ezt teszik, azok nemcsak kegyetlenek, hanem ostobák is. És Rákosy Gergely a bűnnél is nagyobb hibának tartja a stupiditást. Különösen, ha a „sötéten buta ember” hatalommal rendelkezik mint egyik alakja, — neve sincs, tehát típus — az „akaratos állú, seprűbajuszú pofa, tudálékosan kiguvadó szemű” alezredes, aki kislányának nem vesz piros luftballont, mert lemondásra kell szoktatni, és aki, „ha Rákosira terelődik a szó, óvatos hümmögések közepette bár, de sosem mulasztja el megjegyezni: ,Azért ... nem szabadna... a halott oroszlánba belerúgni’ ”. Az ilyen figurákat,— amilyenekkel az elmúlt évtizedek közélete bőségesen szolgált — Rákosy maró gúnnyal, szellemes ötletek véget nem érő sorával veszi tollhegyre. A politikai szatíra valóságos remeke híressé vált kisregénye, „Az óriástök”. A hozzá nem értő központi irányítás, a mindenáron zseniális eredményekre törekvő fukcionáriusi bárgyúság és az erőszak gyilkosan kacagtató szellemi tűzijátéka ez az írás, de oly szomorúan igaz, hogy történeti kútfőnek is használható. Elbeszélő modora eleven és fordulatos, lenndületes, szinte izgalmas. Fölényes biztonsággal kezeli a modern elbeszélés divatos, filmszerű technikáját, idő- és térelemek egymásbafonódását, írói eszközökben rendkívül gazdag, leleményes. Bölcs fölénye ugyan néha mesterkélt cinizmusba téved s a kedves fintor, amit az élet változásaihoz vág, itt-ott erőltetett, programmszerű, majdhogy szemináriumi moralizálássá válik, — bár ezt is virtuozitással teszi. Erkölcsi felfogásának talán leghívebb kifejezője „Kész őrület” című elbeszélése. Lehet, hogy hőse, a kis púpos, talán azok nevében cselekszik, akikben örökké sajog, hogy egy kis népet eltaposott egy világhatalom? Vagy lehet, hogy tévedünk ? Vasváry Gergely