Új Európa, 1968 (7. évfolyam, 1-12. szám)

1968-07-01 / 7. szám

len megnyilvánulást akceptáljuk is, -é­­s csupán nyílt tiltakozásról és semmi egyébről lett légyen is szó, már akkor is beszélhetünk egy új korszak hajnaláról, hiszen a szovjet nép évtizedeken keresz­tül csak és kizárólag a hatalom mellett szavazott és szavazhatott, függetlenül személyes meggyőző­désétől, s a legmerészebbje is legfeljebb hallga­tásba vagy passzivitásba burkolódzott. Hogy más példával éljek, vitathatatlan, hogy Borisz Paszternák sokkalta közismertebb és össze­hasonlíthatatlanul kiválóbb író és költő, kimagas­­lóbb egyéniség volt, mint Szinyjavszkij vagy Dá­niel. Mégis, amikor külföldön megjelent Dr. Zsivá­­gója nyomán neki ítélték az irodalmi Nobel-díjat, a ,,Literaturnaja Gazeta” azon nyomban közölte egy munkás levelét, eképpen: „Paszternák? Ki az? Soha nem hallottam róla. Semmit sem olvastam tőle. A költő Paszternákról sem hallottam soha. Mire föl­ítélték neki a Nobel-díjat, hiszen senki sem is­meri — Szinyjavszkij és Dániel esetében viszont már egészen mást tapasztalhattunk. Cinikus megjegyzések, becsmérlő levelek nem jelentek meg a lapokban. A két íróról előbb ugyan hallgattak az emberek, de aztán egyszerre megszólaltak mind, ám nem tiltakozásuknak adván hangot az írók ellen, hanem tiltakozásuknak, nemtetszésüknek és rossza­­lásuknak a rendszer urai és a KGB metódusaival szemben, mely hosszú évtizedek alatt csöppet sem változott. Ennek demonstrálására talán jó példa az öt évre ítélt J. Brodszkij költő ellen Leningrád­­ban lezajlott zárt tárgyalás kivonatos ismertetése. Bíró: Mi a foglalkozása? Brodszkij: Verseket írok, fordítok. Én feltételez­tem ... Bíró: Csak semmi „én feltételeztem” . . . Különben is álljon egyenesen, ha magával beszélek! Ne támasz­kodjon a falnak! Nézzen a bíróság felé! Feleljen a fel­tett kérdésekre, illedelmesen. Van állandó munkája, elfoglaltsága ? Brodszkij: Feltételeztem, hogy az irodalom kellő elfoglaltság. Bíró: Válaszoljon konkrétabban! Brodszkij: Versírással foglalkoztam, azt hittem, ki­adják. Feltételeztem . . . Bíró: Minket nem érdekel, hogy mit feltételezett. Arra adjon feleletet, miért nem akart dolgozni? Brodszkij: De hiszen dolgoztam, verseket írtam. Bíró: Ez minket nem érdekel. De mondja csak, milyen szervekkel tartott fenn kapcsolatokat ? Brodszkij: Egy kiadóvállalattal volt szerződésem . . . Bíró: ...mi a foglalkozása, a rendes foglalkozása? Brodszkij: Költő vagyok, fordító. Bíró: Ki tartja annak? Ki sorolta be magát a költők közé ? Brodszkij: Senki. De hiszen ki sorolja be az em­bert az emberiség nagy családjába? Bíró: Maga kitanulta ezt a szakmát? Brodszkij: Milyen szakmát? Bíró: Hát hogy költőnek nevezhesse magát. Maga nem végzett tanfolyamokat, ahol előkészíthették vol­na .. . ahol megtanulhatta volna ... Brodszkij: Én feltételeztem . . . nem gondoltam, hogy azt tanulni kell. . . Bíró: Hát miként másként? Brodszkij: Azt hittem, hogy ... az Isten . . . Mindezek után felmerülhet a kérdés, lehet-e egyáltalán az orosz irodalom ébredéséről beszélni ? A válasz pozitív. Megvan minden remény arra, hogy az igazság győzedelmeskedni fog a hazugság felett. A szabad szó, az írás szabadsága egyre erőteljeseb­ben fogja éreztetni hatását. Hiszen valamikor mil­liók és miliók hittek a forradalomban, a kommu­nizmusban, a proletariátus diktatúrájában, a kapi­talista „bekerítés” veszélyében, az ötéves tervek­ben és Sztálin küldetésében. Ma már a kommuniz­mus világot formáló ereje anekdotaként hat, a proletariátus diktatúrájában maguk a vezetők sem hisznek, az ötéves tervek adminisztratív próbálko­zások, a kapitalista bekerítés veszélyének hangoz­tatását felváltja a nyugati világ jóléti államainak lemásolása. Sztálin küldetésének hangsúlyozása pe­dig még a párt vezetőinek a körében is legfeljebb mosolyra késztet. Különös és tanulságos küzdelemnek vagyunk tanúi Oroszországban. Egyik oldalon a rettenetes­nek vélt erő, a párt, a titkosrendőrség, az ideológu­sok, a tábornokok hatalmas tábora, felfegyverkezze szuperszonikus repülőgépekkel és tankokkal, vona­las kiadványokkal, pénzzel és hatalommal; a má­sik oldalon csupán szavak, kiizzadt mondatok és versek, melyek szenvedésben és megpróbáltatásban születtek, — fegyvertelen, de igaz szavak, szeré­nyek, de legyőzhetetlenek. Járdaszigeten Tollas Tibornak új verseskötete jelent meg Mün­chenben, „Járdaszigeten” címmel. Az új versek Tollas témáinak bővüléséről tanúskodnak és hangja lágyulá­sát mutatják. Az élményanyag és új ihlet középpontja a gyermek. Ennek példája alábbi verse: ALTATÓDAL CSILLÁNAK Anyád helyett most én veszlek karomra és elringatlak ágyacskád felett, a leselkedő árnyak közt szorongva vigyázok reád, hunyd le a szemed, míg altatónak halkan dúdolom: Csilla virágom, csillagom. Honnan jöttél, hogy kék szemed mosolygó sugarára az ég is földereng? S hová tartasz csöpp titokzatos bolygó, hogy követnélek óva idelent, de elszállsz tőlünk mint a nyugalom, Csilla virágom, csillagom. Most még a miénk vagy Katica bogárka, a tenyerünkön tartjuk sorsodat, s inkább nap-nap hiszünk a csodákban, hogy nem röppensz el, minden így marad, te csonka ágon nyíló csöpp szirom, Csilla virágom, csillagom. Tollas Tibor

Next