Új Európa, 1971 (10. évfolyam, 1-12. szám)
1971-12-01 / 12. szám
Az igazság kedvéért itt meg kell jegyeznünk, Jevtusenko volt az egyetlen szovjet író, aki 1965-ben még nyíltan az amerikai rádióadások zavarása ellen szállt síkra, s e zavaróberendezéseket a hitleri metódusok közé sorolta. Azóta, amint látni, elfelejtette e berendezéseket s ma már megbékélne az éter temetői csendjével. Fölöslegesnek tartom hosszabban idézni az „újjászületett“ Jevtusenkót s mégkevésbé költeményeit. Mert mire és kire emlékezik még a költő ? Többek között Salvador Dalira, a néhai Robert Kennedyvel való találkozására, melyről csupán annyi emléke maradt, hogy a volt multimilliomos, miután kiürítette poharát, a falhoz csapta a kristály-serleget s arra ösztökélte az orosz költőt, hogy kövesse példáját . . . Emlékezik a dallasi Ruby-bárban tett rövid látogatására s egy meghitt nyugalomban éldegélő volt náci tábornokra, aki Csilében tölti hátralevő napjait. .. „A Szabadság-szobor bőre alatt“ című „példás“ költeményben megtaláljuk természetesen Lenint is, amint különítményével elfoglalja a Téli-kertet; az Aurora ágyúit; a bolsevistákat, a proletárokat, a világproletárokat, az oroszokat, az orosz lelket. Ott a páncélos is, melynek védelmében Lenin végre szóhoz jut, ott vannak a Kreml falaiban nyugvó elhamvasztott óriások, minden és mindenki, — csak nem költészet. Mint ismeretes, 1970 október elején Alexander Szolzsenyicint érte a megtiszteltetés: az irodalmi No- bel-díj. Az Izvesztyija, a Szovjet Írószövetséggel karöltve, ezidőtájt heves támadásokkal próbálta elhomályosítani az író népszerűségét. Jevtusenko Jevgényij is csakhamar rátámadt az üldözött írásra; „Művész a sorsdöntő órában, ne vetemedj kicsinyes gonoszságra, ne fordíts Hazádnak hátat. Emigráció, —- szörnyű dráma, de szégyenteljesebb szégyen vár a szellemi emigránsra . ..“ Megértjük e verse hátbadöfés jellegét, ha tudjuk, hogy Alexander Szolzsenyicint a Nobel-díj odaítélése előtt „szellemi emigránsnak“ bélyegezte meg az Írószövetség és kizárta tagjainak sorából. Szolzsenyicin kizárásának és Jevtusenko idézett versének megjelenése viszont keresztezik egymást. A Jevtusenko-vers megjelenését követően a „Kommunyiszt Vooruzsonnih Szil“ katonai közlönyben Szapuhov alezredes azt írta: „Káin pecsétjeként ég a Nobel-díj az áruló Szolzsenyicin homlokán“. (Vajon Solohov mely testrészét pecsételte meg a Nobel-díj ?) Minden esetre eladdig Szapuhov alezredes nem mondott ítéletet irodalmárok felett, — feltehetően nevüket sem ismerheti, — hiszen csak szovjet katona. Szapuhov egyébként is akkor ragadott tollat, amikor a költő Jevtusenko Jevgényij már megtette a magáét, -— alaposan és visszavonhatatlanul. . . Jevtusenko Jevgenyij e sok „színváltozása“ híven tükrözi a jelenlegi szovjet irodalmi áramlatokat és érdekeket. Ha szemügyre vesszük e „nagyszerű provokátor“, „zseniális beugrató“ karrierjének különböző állomásait, megállapíthatjuk, hogy ez a költő mindig és mindenkor hű tükörképe volt az idők múlásának: Sztálin életében magasztalta és dicsőítette a „bölcs tanító- mestert“, s így „válogatott“ verseit idejében kiadták. Az olvadás periódusában megírta a „Bábij Jár“-t, — a „Sztálin örökösei“-t, stb. S most végre-valahára „Sztálin örököseinek“ kegyeiért dacosan harcolva büntetlenül bántalmazza Szolzsenyicint. Mindazokra az írókra, akik ezt nem vállalják, nehéz idők várnak: aggódás a mindennapi kenyérért, — s a hallgatás néma csöndje . .. PILISI PÁL; Magyarország és az európai integráció IV. Előző, novemberi számunkban anyagtorlódás miatt nem közölhettük Pilisi Pál, a fiatal löveni magyar tudós tanulmánysorozatának 4. folytatását, amellyel most jelentkezünk. A jelen tanulmány az 1918—19-es, valamint a két világháború közötti időszak föderációs terveit és próbálkozásait ismerteti. A sorozat az 1848 előtti évtizedekkel kezdődött és későbbi közleményekben napjainkig tárgyalja a témát. 1918—1919 A magyar polgári radikálisok vezére, Jászi Oszkár és az általa szerkesztett „Huszadik Század” c. folyóirat munkatársainak programjában az Osztrák- Magyar Monarchia föderális átalakítása is tekintélyes helyet foglalt el. Jászi és az osztrák szociáldemokrata Karl Renner koncepciójában az Osztrák- Magyar Monarchia integritásának fenntartása elsőrangú politikai és gazdasági érdek volt. A gazdasági és politikai egységek feldarabolása nyelvi alapon tehát szükségszerűen ellentétben állt az átszervezés racionális elveivel. E tényből kiindulva állapította meg Jászi a század első éveiben, hogy „Nincs antiszociálisabb gondolat, mint az, mely a tnár kifejlődött nemzetiségeket fel akarja bontani alkotóelemeire. A magyar állam fennmaradása szociális érdek ennélfogva.”37) A háború éveiben Magyarországon nemcsak a Dunai Egyesült Államok terve, hanem az Európai Egyesült Államok létrehozásának, az európai in37. Jászi — Szabó Ervinhez, 1904, október 16. 15