Új Európa, 1971 (10. évfolyam, 1-12. szám)

1971-11-01 / 11. szám

vetnek, George Ball, akkori külügyi államtitkár gúnyosan jegyezte meg: a kivonásukhoz kétszáz­ezerre lesz szükség. (Tévedett, csak a felét ta­lálta el.) Szegény Johnson minden reggel dühöngött (fi­vére feljegyzése szerint), hogy ki érti ezt a hábo­rút: egyik nap győzelmet jelentenek vagy ígérnek neki, másnap rosszabb a helyzet az előzőnél. Mind­kettőjük hadügyminisztere,­­a kompjuteragyú Mc­Namara számokban és felszerelésben gondolkodott (a hadviseléshez nem értett) és nyegle „csodafiúkat” ültetett a katonáik nyakára, akik a Wall Street-i eredményességet (efficiency) akarták a háborúban is érvényesíteni. Alatta formulázódott meg a „no­­win”, a nem győzelemre törekvő háború politikája, b­első az emberiség történetében. Eddig még min­den hadviselő, minden hadvezér győzni akart, há­borúban a győzelemnek nincs alternatívája, az USA vietnámi háborúja az ellenkezőjét produkálta: hadat viselünk, de nem akarunk győzni! Képzeljük el annak a 18—20 éves amerikai katonának a helyzetét, akit kiragadtak az iskola padjából vagy barátnője karjából, hogy menjen egy olyan háborúba, amit a politikusok nem akar­nak megnyerni. Áldozza életét egy olyan célért, melyet vezetői és honfitársai, hihetetlenül naiv sze­nátorok és képviselők, az ellenséggel paktáló új­baloldaliak és pacifisták, valamint békéért farizeus­­kodó papok és újságírók cserben hagytak. Felvetődött a háború gyors befejezésének gon­dolata, hogy vessenek be taktikai nukleáris fegy­vereket, ami kevesebb áldozattal járna, mint az el­húzódó konvencionális dzsungelháború. De azt is elvetették, pedig a tiltakozáson és heves propagan­dán túl sem Kína, sem a Szovjetunió nem hajtotta volna magát. A vietnámi háború, amit a katonák tisztességgel be tudtak volna fejezni, ronggyá tépte ennek a nagy népnek a lelkét, nem maradt más hátra, mint a felszámolása. Nixon ezt csinálja. A világhatalmi háromszögben a Moszkva-Pe­­king szárny a veszélyesebb, a Szovjetunió és Kína között bármikor kitörhet az ellenségeskedés. A két kommunista szuperhatalom tízéves viszályát ideológiai különbözőségek indították el, faji, nemzeti és kulturális ellentétek fokozták és katonai össze­tűzések véglegesítették. Peking kezdettől nem nézte jó szemmel Hruscsov „revizionista” politikáját, ami a magyar forradalom kirobbantásához vezetett 1956- ban. Maoék rá akarták bírni, hogy állítsa vissza a sztálinizmust. Az éleződő vita hevében Hruscsov felmondotta a szovjet-kínai atomegyezményt és visszavonta a szovjet szakértőket Kínából (1959), és flörtölni kezdett az Egyesült Államokkal. Hrus­­csovot 1964 októberében kiakolbólították a hata­lomból, véletlenül történt, hogy másnap Kína fel­robbantotta első atombombáját. Maoék szerint Brezsnyev személyében csak új vezető került a Szovjetunió élére, politikája a régi, változatlanul „revizionista”. A két kommunista szuperhatalom viszonyát élénken érzékelteti Csou En-laj interjúja a libanoni „An-Nahar” című lap munkatársával május végén. Bejelentés Olvasóink elnézését kérjük, amiért Pilisi Pál „Magyarország és az európai integráció" című tanulmánysorozatának most esedékes negyedik folytatását jelen számunkban nem közölhetjük. A szer­kesztéstechnikai okokból jelenleg elmaradt tanulmányt azonban következő, decemberi számunkban megtalál­hatja az olvasó. Ugyancsak anyagtorlódás miatt kellett elhagynunk a kis kommentárokat s a mondások ,­s­ mendemondák rovatait. A kínai miniszterelnök, éles Hruscsov-ellenes kije­lentések körítésével azt erősítgette, hogy a szovjet szakértők visszavonása javukra volt, mert mindent meg kellett tanulniok és amit csinálnak, az nem is olyan rossz. Elmondotta, hogy Koszigin szovjet miniszterelnök 1965-ben Pekingben Maoval tárgyalt és a következő párbeszéd zajlott le közöttük: Koszigin: Beszéljünk pártellentéteinkről. Mao: Eltarthat tízezer évig... Koszigin: Annyi időre tán mégse lenne szükség. Mao: Rendben van, leírunk ezer évet, beszélge­tésünk eltarthat kilencezer évig. Elvi ellentéteink azonban ne zavarják államközi viszonyunkat! Koszigin: Helyes! Csou En-laj másoknak is elmondotta a Mao— Koszigin találkozó lefolyását, amit az ő párbeszéde követett a szovjet miniszterelnökkel, amikor Li Li Minh temetéséről hazafelé menet leszállt a pe­kingi repülőtéren. Elvben megegyeztek, hogy tár­gyalni fognak a határrendezésről, amit az Usszuri­­összecsapás egyszerre az előtérbe helyezett. Kínai előterjesztés alapján két éve tárgyalnak, megegye­zésre mindmáig nem jutottak, ami „nem zavarja” őket, mondotta Csou En laj. „A tárgyalások sokáig eltarthatnak. Amerikával 16 éve tárgyalunk, ez pél­daként szolgálhat­­az oroszoknak”. Íme, a kínai gondolkodás távlatai és csapdái... Katonai összecsapás esetén a Szovjetunió csak villámháborúval győzhetne, ami viszont Kín­a ellen lehetetlen. A két kommunista szuperhatalom had­serege nagyjából azonos, a Szovjetunió 3,5, Kína hárommillió embert tart fegyverben. A szovjet gyalogos, páncélos és tüzérhadosztályok száma 163, kétharmaduk az Uralon túl (negyvenegy a kínai határon) állomásozik, a többi a Szovjetunió nyu­gati részében és Keletközép-Európában Az 55 ezer­nyi tankból a legmodernebbet szintén a nyugati régiókban és Keletközép-Európában tartják készült­ségben, a régebbi típusokat a kínai határon vonták össze. Szovjet repülőalakulatok mellett lengyel, ke­letnémet és magyar kiképző kereteket is megfigyel­tek Szamarkandban. A nagyszabású szovjet felvonulással szemben Kína a 140 hadosztályából csak öt motorizált had­osztályt sorakoztatott fel a határon, inkább tünte­tésből, mint fenyegetésből. Kína nem akar döntő

Next