Új Európa, 1972 (11. évfolyam, 1-12. szám)
1972-01-01 / 1. szám
sági erők követelik. A Dunamedence népeinek egymásrautaltsága nem programm, de a józan észnek, a valóságnak a követelése. Nem tudhatjuk még, milyen formát fog ölteni ez az államszövetség. Egy szoros, benső politikai egység megteremtésének vagyunk őszinte hívei.66) A magyar közélet legkiválóbb képviselői, tekintet nélkül politikai beállítottságra, évszázadok és a második világháború közvetlen konklúziójaként a Dunamedence népeinek megbékélését, a nemzetiségi kérdés demokratikus megoldását hirdették. A koalíciós kormány külpolitikai szempontból ezen együttműködés gondolatának jegyében intézte jegyzékeit 1945 őszén és 1946 februárjában Anglia, az USA és a Szovjetunió kormányaihoz. Míg belpolitikai téren nemcsak alapvető nézeteltérések, hanem lényeges ellentmondások léteztek politikai pártok között, addig a Dunamedence jövőjét illetően viszonylagos egyetértésről beszélhetünk az 1947-ig terjedő időszakról. Lukács György, a közismert marxista filozófus, kultúrtörténész 1946 szeptemberében az „Európai gondolat“ címmel tartott előadást a Genfi Nemzetközi Tudományos Kongresszus résztvevői előtt, hangsúlyozva az európai kultúra egyetemességét és egységét.67) Rajk László, 1946 decemberében a Párizsban összeült spanyolországi önkéntesek gyűlésén és a „Magyar Házban“ kétórás beszédében „különösen a dunai népek problémájával foglalkozott“. A „dunai ebéd“ a Luxemburg Palotában a dunavölgyi országok újságíróinak és képviselőinek részvételével ugyancsak az egység jegyében zajlott le.68) Boldizsár Iván, külügyi államtitkár, a dunai koncepció egyik legaktívabb kommunistabarát képviselője és publicistája69) a következőképp foglalt állást a Szovjetunió törekvései ellen, hogy részt vegyen a keleteurópai országok intézményes alapon kibontakozó kooperációjában: „Az együttműködés szelleme — írta Boldizsár 1946-ban — a Lenin-Sztálin nemzetköziségi elv, nem értelmezhető úgy, hogy csak az egyik oldal közölheti óhajait“.70) Az államtitkár rámutatott arra, hogy „Trianon nem rendezte véglegesen Délkelet-Európa ügyeit... és Európa rendezése nem indulhat ki egy meghaladott, téves és helytelen status quo-ból“. A csehszlovákiai magyar kisebbség „előre megfontolt, szándékos kiüldözéséről“ megállapítja, hogy az csak a „vonaton utazás tilalmának vagy a megkülönböztető jel viselésének a kötelezettségétől különbözik a zsidóüldözéstől“.71) Mindezek ellenére, a külügyi államtitkárt nem lehet vádolni azzal, hogy csak „negatív“ szempontból vizsgálta a nemzetiségi kérdés alakulását, mert mint a két világháború között, úgy a második világháború után is, a sérelmek közepette, Magyarország érdemlegesen hozzájárult a Dunamedence közös ügyeinek rendezéséhez. Boldizsár Iván javaslatában is megtaláljuk a két világháború közti magyar eredetű szektoriális gazdasági integráció hatását, amelynek feladata —■ az új államtitkár koncepciójában — megteremteni a közös dunai hazát: „Közös részvénytársaságokat kell alapítani a dunai népek között és aztán a gazdasági törvényszerűség fogja ezeket kibővíteni, egymásba kapcsolni... Legyünk a közös dunai haza gondolatának kovásza.“72) Molnár Erik, marxista történész — 1947-ben külügyminiszter — „Szent István napján“ c. vezércikkében szükségesnek ítéli, hogy Magyarország továbbra is az európai keresztény kultúrnépek és a szomszédos népi demokráciák közösségébe kapcsolódjon.73) Molnár külügyminiszter, 1947 október 15-én, a magyar-jugoszláv kulturális együttműködési szerződés aláírásakor hangsúlyozta: „Tudjuk, hogy elsősorban a szomszédos népi demokráciákkal kell együttműködnünk. Nem véletlen, hogy Magyarország a szomszédos népek közül elsőnek Jugoszláviával köt művelődési egyezményt...74) A Magyar Kommunista Párt hivatalos napilapja, a „Szabad Nép“, 1947 decemberében, Tito magyarországi látogatása alkalmából vezércikket közöl „Új nagyhatalom“ címmel. A vezércikk hangsúlyozza, hogy Nyugat-Európa és a Szovjetunió között egy új nagyhatalom, a kis népi demokráciák egysége van kialakulóban. „A Keleti-tengertől az Adriáig, és a Fekete-tengerig hét országban (a Szovjetunió kivételével, szerk.) épül az új demokrácia. Csaknem 90 millió ember lakik ezen a területen. Ezek az országok mezőgazdasági termelésük összetett értékét tekintve a mai Európában a második, ipari össztermelés tekintetében a harmadik helyen állnak . . . már nem az egymáshoz való közeledés van napirenden, hanem annál jóval több.“75) Nagy Imre dunai koncepciójában, Kossuth elgondolása és a két világháború közti magyar egységtörekvések gazdasági programmja alapján, a dunai népek intézményes gazdasági kooperációja került középpontba. Nagy Imre abból az alapgondolatból indult ki — amelyet egyébként Hantos Elemér és Auer Pál is megfogalmazott a két világháború között — hogy a dunavölgyi országok gazdasági, de különösen mezőgazdasági viszonyai azonosak. Egy „Középeurópai Mezőgazdasági Intézet“ felállítását javasolja, amelynek feladata a kooperáció elméleti princípiumainak kidolgozása lenne. A gazdasági kooperáció, amely 66. Magyar Szemle, 1944 november 19. 67. Szabad Nép, 1946 szeptember 6. 67. Szabad Nép, 1946 december 3. 69. Lásd Boldizsár Iván cikkeit az „Új Magyarország” c. politikai lapban: „Közös jövő Csehszlovákiával”, (1947 március 8), „Dunavölgyi diákok együttműködése a leningrádi egyetemen”, (1947 húsvét), „Egy dunavölgyi egyezmény európai értelme”, (1947 október 25), etc. 70. Boldizsár Iván: Megbünhödte már e nép... (Röpirat a magyar békéről és közös hazánkról a Dunavölgyéről), Budapest, 1946, 1. 27. 71. Ibidem, 1. 27 és 71. 72. Ibidem, 1. 84. 73. Molnár Erik, Szent István napjára, Szabad Nép, 1947 augusztus 20. 74. Szabad Nép, 1947 október 16. 75. Gimes Miklós, Új nagyhatalom, Szabad Nép, 1947 december 7.