Új Európa, 1972 (11. évfolyam, 1-12. szám)

1972-01-01 / 1. szám

sági erők követelik. A Dunamedence népeinek egy­másrautaltsága nem programm, de a józan észnek, a valóságnak a követelése. Nem tudhatjuk még, milyen formát fog ölteni ez az államszövetség. Egy szoros, benső politikai egység megteremtésének va­gyunk őszinte hívei.66) A magyar közélet legkivá­lóbb képviselői, tekintet nélkül politikai beállított­ságra, évszázadok és a második világháború köz­vetlen konklúziójaként a Dunamedence népeinek megbékélését, a nemzetiségi kérdés demokratikus megoldását hirdették. A koalíciós kormány külpoli­tikai szempontból ezen együttműködés gondolatá­nak jegyében intézte jegyzékeit 1945 őszén és 1946 februárjában Anglia, az USA és a Szovjetunió kor­mányaihoz. Míg belpolitikai téren nemcsak alapvető nézeteltérések, hanem lényeges ellentmondások lé­teztek politikai pártok között, addig a Dunamedence jövőjét illetően viszonylagos egyetértésről beszél­hetünk az 1947-ig terjedő időszakról. Lukács György, a közismert marxista filozófus, kultúrtörténész 1946 szeptemberében az „Európai gondolat“ címmel tar­tott előadást a Genfi Nemzetközi Tudományos Kon­gresszus résztvevői előtt, hangsúlyozva az európai kultúra egyetemességét és egységét.67) Rajk László, 1946 decemberében a Párizsban összeült spanyol­­országi önkéntesek gyűlésén és a „Magyar Házban“ kétórás beszédében „különösen a dunai népek problé­májával foglalkozott“. A „dunai ebéd“ a Luxemburg Palotában a dunavölgyi országok újságíróinak és képviselőinek részvételével ugyancsak az egység je­gyében zajlott le.68) Boldizsár Iván, külügyi állam­titkár, a dunai koncepció egyik legaktívabb kommu­nistabarát képviselője és publicistája69) a követke­zőképp foglalt állást a Szovjetunió törekvései ellen, hogy részt vegyen a keleteurópai országok intéz­­ményes alapon kibontakozó kooperációjában: „Az együttműködés szelleme —­ írta Boldizsár 1946-ban — a Lenin-Sztálin nemzetköziségi elv, nem értel­mezhető úgy, hogy csak az egyik oldal közölheti óhajait“.70) Az államtitkár rámutatott arra, hogy „Trianon nem rendezte véglegesen Délkelet-Európa ügyeit... és Európa rendezése nem indulhat ki egy meghaladott, téves és helytelen status quo-ból“. A csehszlovákiai magyar kisebbség „előre megfontolt, szándékos kiüldözéséről“ megállapítja, hogy az csak a „vonaton utazás tilalmának vagy a megkülönböz­tető jel viselésének a kötelezettségétől különbözik a zsidóüldözéstől“.71) Mindezek ellenére, a külügyi államtitkárt nem lehet vádolni azzal, hogy csak „negatív“ szempontból vizsgálta a nemzetiségi kér­dés alakulását, mert mint a két világháború között, úgy a második világháború után is, a sérelmek kö­zepette, Magyarország érdemlegesen hozzájárult a Dunamedence közös ügyeinek rendezéséhez. Boldi­zsár Iván javaslatában is megtaláljuk a két világ­háború közti magyar eredetű szektoriális gazdasági integráció hatását, amelynek feladata —■ az új ál­lamtitkár koncepciójában — megteremteni a közös dunai hazát: „Közös részvénytársaságokat kell ala­pítani a dunai népek között és aztán a gazdasági törvényszerűség fogja ezeket kibővíteni, egymásba kapcsolni... Legyünk a közös dunai haza gondo­latának kovásza.“72) Molnár Erik, marxista törté­nész — 1947-ben külügyminiszter — „Szent István napján“ c. vezércikkében szükségesnek ítéli, hogy Magyarország továbbra is az európai keresztény kultúrnépek és a szomszédos népi demokráciák kö­zösségébe kapcsolódjon.73) Molnár külügyminiszter, 1947 október 15-én, a magyar-jugoszláv kulturális együttműködési szerződés aláírásakor hangsúlyoz­ta: „Tudjuk, hogy elsősorban a szomszédos népi demokráciákkal kell együttműködnünk. Nem vélet­len, hogy Magyarország a szomszédos népek közül elsőnek Jugoszláviával köt művelődési egyez­ményt...74) A Magyar Kommunista Párt hivatalos napilapja, a „Szabad Nép“, 1947 decemberében, Tito magyaror­szági látogatása alkalmából vezércikket közöl „Új nagyhatalom“ címmel. A vezércikk hangsúlyozza, hogy Nyugat-Európa és a Szovjetunió között egy új nagyhatalom, a kis népi demokráciák egysége van kialakulóban. „A Keleti-tengertől az Adriáig, és a Fekete-tengerig hét országban (a Szovjetunió kivé­telével, szerk.) épül az új demokrácia. Csaknem 90 millió ember lakik ezen a területen. Ezek az orszá­gok mezőgazdasági termelésük összetett értékét te­kintve a mai Európában a második, ipari összterme­lés tekintetében a harmadik helyen állnak . . . már nem az egymáshoz való közeledés van napirenden, hanem annál jóval több.“75) Nagy Imre dunai koncepciójában, Kossuth elgon­dolása és a két világháború közti magyar egység­törekvések gazdasági programmja alapján, a dunai népek intézményes gazdasági kooperációja került kö­zéppontba. Nagy Imre abból az alapgondolatból indult ki — amelyet egyébként Hantos Elemér és Auer Pál is megfogalmazott a két világháború között — hogy a dunavölgyi országok gazdasági, de különösen mező­­gazdasági viszonyai azonosak. Egy „Középeurópai Mezőgazdasági Intézet“ felállítását javasolja, amely­nek feladata a kooperáció elméleti princípiumainak kidolgozása lenne. A gazdasági kooperáció, amely 66. Magyar Szemle, 1944 november 19. 67. Szabad Nép, 1946 szeptember 6. 67. Szabad Nép, 1946 december 3. 69. Lásd Boldizsár Iván cikkeit az „Új Magyarország” c. politikai lapban: „Közös jövő Csehszlovákiával”, (1947 március 8), „Dunavölgyi diákok együttműkö­dése a leningrádi egyetemen”, (1947 húsvét), „Egy dunavölgyi egyezmény európai értelme”, (1947 ok­tóber 25), etc. 70. Boldizsár Iván: Megbünhödte már e nép... (Röp­­irat a magyar békéről és közös hazánkról a Duna­­völgyéről), Budapest, 1946, 1. 27. 71. Ibidem, 1. 27 és 71. 72. Ibidem, 1. 84. 73. Molnár Erik, Szent István napjára, Szabad Nép, 1947 augusztus 20. 74. Szabad Nép, 1947 október 16. 75. Gimes Miklós, Új nagyhatalom, Szabad Nép, 1947 december 7.

Next