Új Európa, 1974 (13. évfolyam, 1-6. szám)
1974-11-01 / 6. szám
CSONKA EMIL: „A magyar nép elsöprő többsége“ Ulrich Kägi: „Wider den Strom“. — Verlag Huber, Frauenfeld und Stuttgart, 1972. — 160 oldal. Egész fiatalon kételkedni kezdett abban, amit a hittanórán tanult.Ugyancsak fiatalon rávetette magát Marx és Engels műveire, Lenint és Sztálint olvasott és belépett a kommunista pártba. Olyan országban, ahol ez nem szokás, nem divat, s többé-kevésbé kiközösítéssel jár. Svájcban. S mikor már nem fiatal lelkesedő volt, hanem fiatal férfi, cikksorozatot írt „A mai szocializmus“ címmel s ebben ezeket mondta: „Az a gazdasági és társadalmi rend a legjobb, amely összeköti a maximális teljesítőképességet a változó viszonyokhoz való legjobb alkalmazkodással. S nekünk szocialistáknak nehezünkre esik elismerni, hogy a világon mind a mai napig nincs nagyobb teljesítőképességgel rendelkező gazdasági szisztéma, mint éppen a kapitalizmus ... A szocializmus, amely e teljesítményeknél többet ígér, utópia, az ilyen ígéret nem egyéb, mint fedezet nélküli csekk.“ Íme a különbség az idealista ifjú és az érett férfi között, s a két felfogás közé eső tapasztalatok között egy nagy dátum: 1956 október-november, vagyis a magyar forradalom. Ulrich Kagi nem átlagos lélek, illik rá a Madách-idézet: „Nagy kényelem a megnyugvás hitünkben, nemes, de terhes, önlábunkon állni.“ Ez a művelt, gondolkodó, világlátott, idealista és tapasztalatok által megérett svájci író-újságíró („Weltwoche“) sohasem a kényelmes megoldásokat kereste, hanem a vélt vagy tényleges igazságot, s az ilyen ember nem habozik elismerni, ha tévedett és tévelygett. Ennek a tévelygésnek és megtérésnek, belépésnek és kilépésnek a története „Az ár ellen“ című kitűnő könyve, amely minket magyarokat külön is érdekel, mert hiteles képét kapjuk annak, milyen hatással volt a magyar forradalom és szovjet leverése a jó- és jobbhiszemű nyugati kommunistákra, de a megcsontosodott funkcionáriusokra is. Sok nyugati intellektuelnek, akit különböző okok a kommunizmus táborába vittek, az 56-os forradalom nyitotta ki a szemét, vagy adta meg az utolsó lökést, hogy ébredező kételyeit és aggályait az ideológiával és a gyakorlattal szemben igazolva lássa. Ulrich Käglre az gyakorolta a döntő benyomást, hogy „a magyar nép elsöprő többsége, mihelyt csak tehette, elutasította a nyolc éve alkalmazott szocializmust, lerázta az igát.“ Mindaddig a svájci kommunistákat is bosszantotta, hogy a kommunista államokban 99 százalékos választási eredmények voltak, de legfeljebb túlzásnak tartották. Most látták, a magyar forradalom nyomán, hogy e szocializmusok mögött nem áll a népek akarata. Mert, — gondolta Kagi és a többiek — talán nemcsak a magyar nép erez úgy, ahogy 1956-ban érzett. S akkor felnyílt előttük az egész látóhatár: a kommunista diktatúra egész szörnyűsége, az elnyomás, „amely nem ismert határt.“ Megtudjuk a könyvből, hogy sokan, akik a hitlerizmus iránti ellenszenvből lettek kommunisták, később beismerték: „A hitlerizmus 12 évig tartott, a sztálinizmus kétszer annyi ideig, sok azonosság mellett van azonban egy lényeges különbség: a sztálinizmus kifejlesztette a képmutatás és a demagógia rafinált rendszerét, Hitler nyíltan tört megsemmisítésre, a sztálinizmus ugyanezt tette, de haladó és tudományos köntösben“. Mindez csak néhány példa ebből a könyvből, amelynek, azon túl, hogy egy remektollú svájci publicista írta, számos értéke van. Például őszintesége és becsületessége. Nem valami publicisztikai konjunktúrának hódol, hisz akkor íródott, amikor a nyugati intellektueleket elöntötte a neomarxizmus hulláma. Értékes, mert megélt tapasztalatokon nyugszik: az a Paulus, aki itt beszél, valaha Saulus volt, tudja, miről van szó. S végül érdeme, hogy rövid. Tartalmasan rövid, tehát sokat nyújt és viszonylag kis fáradsággal kaphatja meg az olvasó azt az értékes élményanyagot, a felismeréseknek azt a tömegét, amely a szerző életében évtizedeket jelentett, ami európai és nem kisrészt magyar történelem. 22 Várady Imre Váradi Imre 1892-ben született Magyarországon, Nagybecskereken. Tanári és tudományos útjának főbb állomásai: Szombathely, a szegedi, a kolozsvári egyetem, közben egy évtized Rómában. A fiatal magyar festőnemzedék induló tagjai, például Szőnyi István, Váradi Imre útmutatása mellett ismerték meg Rómát, az olasz kulturális és művészi életet. Már szegedi éveiben tudományos munkák egész sorát adta ki, és amikor Észak-Erdélyt visszacsatolták Magyarországhoz, a kolozsvári egyetem meghívta Váradi Imrét az olasz nyelv és irodalom tanárának. A háború után a bolognai egyetem őt kérte fel a magyar nyelv és irodalom katedrájának vezetésére. Keze alatt fiatal olasz nemzedékek tanulták meg nyelvünket, de ennél lényegesen többet: irodalmunk és történelmünk szellemiségét. Ismeretes a híres eset, Firenzében, Illyés Gyulával. Két magyar írótársával, az Uffizi bejárata előtt állt. Csinos fiatal lány lépett hozzá, átnyújtott egy könyvet, megkérte magyarul, hogy dedikálja. Illyés nemrégiben megjelent „Kézfogások“ című kötete volt. Az író megkérdezte a lányt: magyar? A válasz: nem, olasz vagyok.“ Olasz? Hát akkor hogyan tud ilyen jól magyarul?“ — Váradi professzortól tanultam, Bolognában, — hangzott a lelkes olasz leányzó válasza és Illyés Gyula csak elámult, micsoda kitűnő magyar tanítás folyik a bolognai egyetemen. Kevesen tettek oly sokat a magyar kultúra megismertetésére Olaszországban, mint Váradi Imre. Tudományos munkássága mindenkor nélkülözhetetlen lesz