Új Európa, 1979 (18. évfolyam, 1-6. szám)

1979-05-01 / 3. szám

A J­iákkozunk ОенйШ Arany János (1817-1882) Fiamnak Oh, remélj, remélj egy jobb hazát! S benne az erény diadalát: Mert különben sorsod és e föld Isten ellen zúgolódni költ. — Járj örömmel álmaid egében, Útravalód e csókom legyen: Kis kacsáid összetéve szépen, Imádkozzál, édes gyermekem! 1850. Hála Isten! Este van megint. Mával is fogyott a földi kín. Bent magányos, árva gyertya ég: Kívül leskelődik a sötét. Ily soká, fiacskám, mért vagy ébren? Vetve ágyad puha-melegen: Kis kacsáid összetéve szépen, Imádkozzál, édes gyermekem! Látod, én szegény költő vagyok: Örökül hát nem sokat hagyok; Legfölebb mocsoktalan nevet: A tömegnél hitvány érdemet. Ártatlan szíved tavaszkertében A vallást ezért öntözgetem. Kis kacsáid összetéve szépen, Imádkozzál, édes gyermekem! Mert szegénynek drága kincs a hit! Tűrni és remélni megtanít: S néki, míg a sír rá nem lehet, Mindig tűrni és remélni kell! Oh, ha bennem is, mint egykor, épen Élne a hit, vigaszul nekem! ... Kis kacsáid összetéve szépen, Imádkozzál, édes gyermekem! Majd ha játszótársaid közül Munka hí el — úgy lehet, korán — S idegennek szolgálsz eszközül, Ki talán szeret... de mostohán! Balzsamul a hit mulasztja légyen Az elrejtett néma könnyeken. Kis kacsáid összetéve szépen, Imádkozzál, édes gyermekem! Majd ha látod, érzed a nyomort, Melyet a becsület válla hord; Megtiporva az erényt, az észt, Míg a vétek irigységre készt S a butának sorsa földi éden: Álljon a vallás a mérlegen. Kis kacsáid összetéve szépen, Imádkozzál, édes gyermekem! És, ha felnővén, tapasztalod, Hogy apáid földje nem honod S a bölcsőd s koporsód közti űr Századoknak szolgált mesgyeül, Lelj vigasztalást a szent igében: „Bujdosunk e földi téreken Kis kacsáid összetéve szépen. Imádkozzál, édes gyermekem!

Next