Új Európa, 1979 (18. évfolyam, 1-6. szám)

1979-05-01 / 3. szám

ni. Ha akart volna se tudott volna elbújni Fehérlófia, mert a sárkány betoppant. Amint meglátta Fehér­­lófiát, mindjárt megismerte. — No, kutya, csakhogy itt vagy! Megölted két öcsémet, ezért, ha ezer lelked volna is, meg kel­lene halnod! Hanem gyere az aranyszűrűmre, birkózzunk meg! Nagyon soká viaskodtak, de nem tudtak semmire se menni. Utoljára belevágta a sárkány Fehérlófiát térdig a földbe. Ez is kiugrik, belevágja a sárkányt de­rékig. A sárkány kiugrik, bele­vágja Fehérlófiát hónaljig. Már itt Fehérlófia nagyon megharagu­dott, kiugrott s belevágta a sár­kányt, hogy csak a feje látszott ki, erre kikapta a kardját, levágta a sárkánynak mind a tizenkét fejét. Azután visszament a várba, el­vitte magával mind a három ki­rálykisasszonyt. Elértek ahhoz a kosárhoz, amelyiken Fehérlófia leereszkedett. Próbálgatták min­den módon, hogyan férhetnének bele mind a négyen, de sehogy se boldogultak. így hát Fehérlófia egyenként felhúzatta a három királykisasszonyt, ő maga meg várta, hogy őérte is eresszék le a kosarat. Csak várt, csak várt, há­rom nap, három éjjel mindig várt. Várhatott volna szegény akár ítéletnapig is! Mert amint a há­rom szolga felhúzta a három királykisasszonyt, arra határoz­tak, hogy ők maguk veszik el a három királykisasszonyt és nem eresztik le megint a kosarat Fehér­­lófiáért, hanem otthagyják őt a másvilágon. Mikor Fehérlófia már nagyon megunta a várakozást, kapta magát, elment onnan nagy búslakodva. Alig ment egy kicsit, előfogta egy nagy záporeső, ő is hát belehúzta magát a szűrébe, de hogy úgy is ázott, elindult valami fedelet keresni, ami alá behúzód­jék. Amint így vizsgálódik, meg­lát egy griffmadárfészket, három fiók-griffmadárral. Ezt nemcsak hogy el nem szedte, de még be­takarta a szűrével, maga meg be­bújt egy bokorba. Egyszer csak jön haza az öreg griffmadár. — Hát ki takart be bennete­ket? — kérdi a fiaitól. — Nem mondjuk meg, mert megölöd. — Dehogy bántom! Nem bán­tom én, inkább meg akarom neki hálálni! — No, hát ott fekszik a bokor mellett, azt várja, hogy elálljon az eső, hogy levehesse a szűrét rólunk. Odamegy a griffmadár a bokor­hoz, kérdezi Fehérlófiától: — Mivel háláljam meg, hogy megmentetted a fiaimat? — Nem kell nekem semmi — felel Fehérlófia. — De csak kívánj valamit, nem mehetsz úgy el, hogy meg ne háláljam! — Nohát, vígy fel a felvilágra! Azt mondja rá a griffmadár: — Hej, ha ezt más merte volna kívánni, tudom, nem élt volna egy óráig! De neked megteszem. Hanem eredj, végy három kenye­ret meg három oldal szalonnát, kösd a kenyeret jobbról, a szalon­nát balról a hátadra, s ha jobbra hajlok, egy kenyeret, ha balra, egy oldal szalonnát tégy a szám­ba. Ha nem teszel, levetlek! Fehérlófia éppen úgy tett min­dent, ahogy a griffmadár mondta. Elindultak azután a felvilágra. Mentek jó darabig, egyszer fordul a griffmadár jobbra, akkor bele­tett a szájába Fehérlófia egy ke­nyeret, aztán balra, akkor meg egy oldal szalonnát, azután az utolsót is megette. Már látták a világosságot idefent, hát egyszer csak megint fordítja a griffmadár balra a fejét. Fehérlófia kapta a bicskáját, levágta a bal karját, azt tette a griffmadár szájába. Azu­tán megint fordult jobbra a ma­dár, akkor a jobb lába szárát adta neki. Mire ezt is megette, felértek. De Fehérlófia nem tudott se té, se tova menni, hanem ott feküdt a földön, mert nem volt se keze, se lába. Benyúl a griffmadár a szár­nya alá, kihúz egy üveget tele borral. Odaadja Fehérlófiának. — No — mondja neki —,mi­ért olyan jószívű voltál, hogy ke­­zed-lábad a számba tetted, itt van ez az üveg bor, idd meg! Fehérlófia megitta. Hát lelkem teremtette, egyszerre kinőtt keze­­lába. De még azonfelül hétszer erősebb lett, mint azelőtt volt. A griffmadár visszarepült az alvilágba. Fehérlófia meg útnak indult, megkeresni a három szol­gáját. Amint megy, mendegél, előtalál egy nagy gulyát. Meg­szólítja a gulyást: — Kié ez a szép gulya, hé? — Három úré: Vasgyúró, Kő­morzsoló és Fanyűvő uraké. — No, hát mutassa meg, hol laknak! A gulyás útbaigazította, el is ért nemsokára a Vasgyúró kasté­lyához, bement belé, hát majd el­vette a szemefényét a nagy ragyo­gás, de ő csak ment beljebb. Egy­szer megtalálta Vasgyúrót, aki mikor meglátta Fehérlófiát, úgy megijedt, hogy azt se tudta, leány­­e vagy fiú? Fehérlófia megfogta, kihajította az ablakon, hogy mindjárt szörnyethalt. Azután fogta a királykisasszonyt, vezette Kőmorzsolóhoz, hogy majd azt is megöli, de az is, meg Fanyűvő is meghalt ijedtében, mikor meg­tudta, hogy Fehérlófia feljött a másvilágról. Fehérlófia a három királykisasszonyt elvezette az ap­jukhoz. Az öreg király rettenetesen megörült, amint a leányait meg­látta. S hogy megtudta az egész esetet, a legfiatalabbat a Fehérló­fiának adta fele királyságával együtt. Nagy lakodalmat csaptak s még máig is élnek, ha meg nem haltak. Magyar múlt meséi Fehérlófia 27

Next