Új Európa, 1980 (19. évfolyam, 1-6. szám)

1980-05-01 / 3. szám

HABSBURG OTTÓ: Az „ötödik hadoszlop” fogalma a spanyol polgár­­háború óta vált közismertté. Ezzel a kifejezéssel jelöl­ték meg azokat, akik egy ostromlott városban vagy hadviselő országban élve — az ellenféllel, az ellenség­gel rokonszenveztek és titokban azt segítették. Az ilyen „ötödik hadoszlopok” rendkívül hatásos tevé­kenységet folytattak a második világháború folya­mán. Így aztán attól kezdve a katonai vezetők szám­vetéseiben az ötödik hadoszlop mindig igen jelentős szerepet játszik. Nem sokkal az októberi bolsevista puccs után mondotta Lenin, hogy a világforradalom győzelmé­hez a döntő segítséget elsősorban nem a kommunista párttagok adják, hanem náluk is jobban és hatáso­sabban segítenek a „hasznos hülyék”, a „hasznos idió­ták”. Vagyis azok, akik a kommunista propagandá­nak felülnek és így talán akaratukon kívül s öntudat­lanul, de a szovjet törekvéseket szolgálják. Lenin okos ember volt. Amit mondott, teljesen úgy van. És aki ma tüzetesen vizsgálja a politikát, sőt, aktív részese a politikai fejleményeknek, nagyon jól tudja, hogy a különböző országokban a kommunista pártok valójában nem is olyan jelentékenyek, önma­gukban alig van súlyuk, amit tesznek, azzal alapjá­ban véve nem sokat érnek el a Szovjetunió számára. Sőt, nemegyszer ártanak a pillanatnyi vagy hosszú­távú szovjet céloknak. Vegyük például csak Marchais francia kommunista pártvezért, aki, minthogy nyíltan forradalmat hirdet, sokkal több embert taszít el a kommunizmus ügyétől, mint amennyit szerez a világ­kommunizmus számára. Mert elriasztja azokat, akik kevésbé radikális hangvétel mellett jobban közeledné­nek hozzá és a párthoz. Akkor már az eurokommu­­nisták, különösen olyanok, mint az olasz Berlinguer, sokkal okosabbak. A Szovjetunió számára azonban a nyílt marxis­táknál mindenképpen fontosabbak azok az államfér­fiak, akikről nem lehet azt mondani, hogy kommu­nisták, de viszont részt vállalnak a Nyugat helytelen tájékoztatásában, félrevezetésében, akik elvégzik az úgynevezett dezinformálás munkáját. Ezek többet használnak a Szovjetuniónak, mint a kommunista párt gettójában bezárkózott elvtársak. És ha a nyu­gati kommunista pártokra azt mondhatjuk, ezek a Szovjetunió „ötödik hadoszlopai”, úgy ezekre a nyu­gati nem kommunistákra nagyon is ráillik a „hatodik hadoszlop” megjelölés. Ezek legfőbb tevékenysége ab­ban áll, hogy hamis illúziókat keltenek, a közvéle­mény elé varázsolják a nemlétező enyhülés képét, megteremtik a kábult atmoszférát, amikor a Nyugat tétlen, a Szovjetunió pedig az enyhülési politika ku­lisszái mögött következetesen fegyverkezik, száraz­földön, tengeren és levegőben olyan haderőt épít, hogy a kelet-nyugati egyensúlyt felborítja, a maga javára billenti. De a hatodik hadoszlop tudatos vagy öntudatlan személyiségei tovább festik az enyhülés illúzióját, és persze sikerrel. Mert a jóltáplált nyugati polgár, miután degeszre ette magát, szívesen álmodja örök álmát, nevezetesen azt, hogy a világ problémái majd úgyis maguktól megoldódnak, semmi baj sem lehet, ha az ember jó mélyen alszik és szemét becsukja a realitások előtt. Az enyhülési politika, helyesebben az enyhülés örökös emlegetése politikai fata morgánát varázsol elénk, a nyugati világnak a délibáb vízióját adja. Az utóbbi időben Európában különösképpen Willy Brandt volt német kancellár, továbbá a nyugatnémet szociáldemokrata párt nagy matadora, a párt parla­menti frakciójának a vezetője, Herbert Wehner jeles­kedett ebben a vonatkozásban. Kettőjük szisztemati­kus megnyilvánulásai igyekeznek veszélytelennek fel­tüntetni a Szovjetuniót, sőt, kíméletet követelnek a számára, azzal a rabulisztikával, hogy az ellenféllel csínján kell bánni. (Persze, ha a kis Chiléről van szó, amely nem valószínű, hogy megtámadja Európát, ak­kor egyszeribe kíméletlenséget követelnek ugyanezek a hangok.) A világ jelenleg legkönyörtelenebb hege­­moniális hatalmával és agressziójával szemben követ­kezetesen megértést követelnek, a legvéresebb bűntett megértését is. Nyugat-Németországban nagy port vert fel Herbert Wehner nyilatkozata, amely az afganisz­táni szovjet agresszió után, különféle csomagolással Moszkva védelmére kelt. Azt hangoztatta, hogy Af­ganisztánban a Szovjetunió „megelőző”, „preventív” A hatodik hadoszlop Emlékezés Mindszentyre — Május 6.: öt éve halott a bíboros — Mit jelentett nekem, mint katolikus vallású nagykövetnek, hogy budapesti időszakom alatt olyan ember volt a vendégem, olyan embernek voltam a házigazdája, mint Mindszenty bíboros. Semmi sem fogható ehhez, ilyen élményben még egyetlen köv­etnek sem volt része. Nem fordult még elő, hogy az egyház valamely bíborosa ilyen hosszú időn át éljen valamely követségen, valóságos intézmény le­gyen, szerves része a napi életnek. „Papunk” volt, lelkiatyánk, mindenben rendelkezésünkre állt, mindenben, amire hivő embernek szüksége van. Pályafutásom legérdekesebb és legemlékezetesebb időszaka, amelyet Mindszenty közelében töltöttem, életem legkiemelkedőbb élménye, s bizonyos, hogy egész életemben boldogan gondolok vissza erre az időre és büszke vagyok arra, hogy egy ilyen nagy ember barátságát a magaménak mondhattam. Boldog vagyok, ha valamit tehettem érte, és csak szomorkodni tudok azon, hogy ma már nincs köztünk, immáron nincs az élők sorában. (Martin J. Hillenbrand, az Egyesült Államok volt budapesti nagykövete) .

Next