Új Európa, 1980 (19. évfolyam, 1-6. szám)
1980-05-01 / 3. szám
BÍRÓ JÁNOS: Fiala Ferenc: Berkes és a szerzetes. — München, 1979. 299. o. — Ara: 18.— DM vagy 10.— dollár. Megrendelhető a szerző címén: Ferenc Fiala, D-6600 Saarbrücken, Am Hagen 9, BRD, West Germany. „A társaság már szétoszlott és mindössze öten ültek a kis német szálloda Rajnára néző éttermében. Valamennyien túl voltak már a hatvanon, ami annyit jelent, hogy hat évtized emlékeit viselték vállukon és már inkább visszafelé, mint előre néztek. Valamenynyien magyarok voltak ... mérnökök, doktorok, egy volt kereskedő és egy faszobrász. Egymásután szedték ki tarsolyukból a múlt emlékeit. Az őszhajú építész annak idején Budapesten élt és jólmenő irodája volt az egyik, Pasaréti út környéki utcában. Az orvos szegedi volt. Szép, tiszaháti tájszólással beszélt, annak ellenére, hogy már jó harminc esztendő óta nem volt otthon. A faszobrász az egri papoknak faragta a szenteket és javította a Heves megyei templomok mosolygó angyalkáit, a kulcstartó Szent Pétereket és a hidak kőkorlátján álló Szent Flóriánokat meg egyéb szenteket...” Így kezdődik, ebben a keretben és ezzel a gördülékeny előadásmóddal ez a könyv, egy plusz öt történet: a címadó história, a „Berkes és a szerzetes”, valamint öt más történelmi pillanat- és hangulatkép. A Rajna melletti szálloda beszélőinek mindegyike volt politikai fogoly s élményeik börtönélmények, így pedig: fontos kortörténeti rögzítések mindenekelőtt a börtönök, a kommunista börtönök világából. A címadó történet Magyarország egyik legjelentékenyebb szellemi egyéniségének, a tudós szerzetesnek, Baranyai Jusztinnak a börtönkálváriáját ábrázolja megdöbbentő elevenséggel. Berkes ávós őrmester kínozta, ugráltatta s durván szidalmazta ezt a törékeny testű, finom lelkű papot s ennek az egyenlőtlen küzdelemnek a rajza nagyon is hiteles korrajz a háború utáni évek Magyarországáról. Utalásokat kapunk — elbeszélő formában s nem történettudományi módszerekkel — a háború végén magyarokon elkövetett háborús bűnökre, Tito partizánjainak vérengzésére, az oroszok által véghezvitt nagybodronyi mészárlásra, s darabjait annak a nagy történelmi tévedésnek, amelynek Nyugaton ma már alapos irodalma van, hogyan dobták oda a sztálini önkénynek az antikommunista oroszokat, a Vjasszovhadsereg tagjait, akikre biztos halál várt. Ezek a Rajna-parti beszélgetések védelmükbe veszik a Horthy-korszakot a kommunista vádakkal szemben, ugyanakkor habozás nélkül feltárják a kor szociálpolitikájának a mulasztásait. Politikai filozofálás vagy filozofálgatás szövi át a történeteket. Az olvasó nem mindig és mindenben ért egyet ezekkel a felfogásokkal, de a könyv meggyőz arról, hogy az elbeszélők ezt és így érzik s a szubjektív igazság tartja őket hatalmában, nem mindig és nem mindenáron törekednek az objektív történelmi összefüggések felismerésére vagy feltárására. Leghitelesebbek a hazai kommunista börtönök világáról rajzolt képek, a kérdés oly fontos irodalmához értékes adalékokkal szolgálnak. A legmeghatóbb s egyben a leginkább felemelő történet a „Tüil atya hitvallása”, amelyben a rab jezsuita erős hite megszégyeníti a kegyetlen hatalom ávéhás képviselőjét, amikor az „asztali” imáját a csajka felett elmondó szerzetes fohásza előtt — Benedice Domine —, a faragatlan őr is meghunyászkodik. „A hitvallók vetése olykor akkor is kalászba szökken, ha konkoly közé kerül...” — mondja az író ebben a sodró lendületű, eleven stílusú emlékező műfajban. BÍRÓ JÁNOS: A harmadik könyv Krupa Sándor: A sarló-kalapács áldozatai. — Dewitt, Michigan, 1979. — 251. o. Immáron megjelent a Krupa-trilógia harmadik kötete. Az első kettő: „A sarló-kalapács bilincseiben” és „A sarló-kalapács börtöneiben” után ez az újabb terjedelmes kiadvány még jobban az egyéni rabsorsokra fordítja figyelmét és drámai megelevenítő erővel hozza elénk, évtizedek távlatából is a kommunizmus áldozatainak sorsát. Ez a könyv is élménybeszámolóval tárja elénk Baranyai Jusztin börtönéletét. Az írások erejét éppen az növeli, hogy írója a börtöntársadalom tagja volt, mint szem- és fültanú számolhat be nemcsak a látottakról és hallottakról, hanem a rabélet minden rezdüléséről, a rabok lelkivilágáról. Nem csoda, hogy már első két kötete is nagy visszhangot váltott ki: 1350 levelet kapott, s ezek nagy része kérte, ösztönözte, hogy írja meg mielőbb a harmadik kötetet, állítson irodalmi emléket egy-egy neves vagy névtelen hősnek. A börtöntársadalom tagjai meghurcolt, legyőzött emberek, sokak számára a börtön az élet utolsó stációja, de a rabléteknek mindig megvolt a magasabbrendű vigasztalása, hogy igazságtalanul ítélték el és eszméiért került a négy fal mögé. A legyőzöttek e lelkierő és lelki vigasz révén váltak győztesekké, a keresztény mártírium szellemében írták a fogda falára: Devictus vincit. A könyv fejezetcímei érzékeltetik a feltárt világ sokoldalúságát: Krisztus korbácsa; Világbajok az akasztófa árnyékában; Kakastollas csendőrangyalok; A költő; Rabhárfa, raborgona; Kommunista nagypéntek. Pacsirta a börtön ablakán, és így tovább, szemléletes dombormű mindegyik fejezet. A könyvet csaknem negyven oldalas „Képes függelék” egészíti ki, egy-egy rabsorsot vagy rabvallomást illusztrál merész rajzokkal és költői idézetekkel, majd, s ez is rendkívül fontos, névjegyzéket ad, mintegy jegyzőkönyvezi azokat, akik megjárták a magyar Gulag-szigetvilág ingoványait és végzetes süppedékeit. Megrendelhető a szerző címén: K. S., Box 250, DEWITT, Mich. 48820, USA. Börtönélmények és emlékezések