Új Európa, 1981 (20. évfolyam, 1-6. szám)

1981-07-01 / 4. szám

szélsőbal felé sodródása. Erősen emelkedett a Spanyol­­országban élő latin-amerikaiak száma, akik között kb. 5000 bűnöző van. Sokszor ezek is „politikai me­nekültként” érkeznek. Régi közhely szerint Spanyolország és Marokkó „kölcsönös megértésre ítélt szomszédok”, bár egy újabb változat szerint „meg nem értésre ítéltek a szomszédság ellenére”. Sidi Ifni 1957-ben történt át­adása és Nyugat-Szahara 1975-ös kiürítése nem ol­dott meg mindent, bármikor felvetődhet — marokkói belpolitikai okokból is — a két észak-afrikai spanyol város, Ceuta és Melilla visszakövetelése. (Az előbbi 1663, az utóbbi 1556 óta spanyol.) A gyakori cáfolat ellenére a spanyol politikai vezetés bizonyára meg van győződve a két város átadásának elkerülhetetlen voltáról, s talán megkísérli, hogy a kérdést a gibral­­tárival kapcsolja össze. Spanyolország tehát akkor adná át a két várost Marokkónak, amikor vissza­kapja Gibraltárt az angoloktól. A lemondás pszicho­lógiailag így elviselhetőbb volna, és az észak-afrikai spanyolok egy része új otthont találhatna a Gibral­tárból távozók helyén. Nyugat-Szaharával kapcsolatban Madrid a lakos­ság önrendelkezésének a híve, míg Marokkó a jelen­legi megoldást tartja véglegesnek. Madrid így „két tűz között” van, mivel a szaharai Polisario Front félév alatt négy spanyol halászhajót kerített kézre „szaharai felségvizeken”, és személyzetét hónapokig tartotta fogva. Marokkóval is nehézségek vannak halászati téren. De a legrosszabb talán mégis az, hogy Marokkóban spanyolellenes hangulatot szítanak. A lapok pl. egy córdobai mecset profanálásáról regél­tek, pedig valójában történelmi épületet adtak át egy mohamedán közösségnek, s ezért támadt vita a pol­gármester és a püspök között. Nyugat-Szaharában viszont valóban profanáltak katolikus templomokat. Jellemző a helyzetre a következő, ismert vicc: — Apa, a mórok barátaink? — Igen, fiam. — Még jó! Mert ha így viselkednek barátként, mit csinálnának, ha ellenségeink lennének? ... Különben a spanyol—arab jó viszony régen fon­tos pontja a spanyol külpolitikának, és az arab világ nemcsak Marokkó. Az ötvenes években arab állam­fők hivatalos látogatásai járultak hozzá a benyomás­hoz, hogy Spanyolország elszigetelődése befejeződött. Azután a tucatnyi arab szavazat az ENSZ-ben volt fontos. Ma pedig az uralkodó szempont az olajellá­tás. Az arabok érzékenysége miatt egy spanyol kor­mány sem tudta magát elhatározni Izrael elismerésé­re, bár elvben a diplomáciai viszony híve „minden békeszerető országgal”. Ennek a jegyében vették fel a diplomáciai kap­csolatokat 1977-ben az európai szocialista országok­kal, miután 1967 és 1970 között kölcsönösen konzuli és kereskedelmi képviseleteket létesítettek. Akkor ál­lítólag volt egy bizalmas megállapodás is: nem tá­madják egymást rádióadásokon keresztül a másik nyelven. (Tehát pl. a spanyol rendszert Magyar­­országról spanyolul.) A Spanyol Nemzeti Rádió ke­leti adásait két ütemben fel is számolták, 1968-ban és 1975-ben, bár meg kell jegyezni, hogy ugyanakkor nyugati adásokat is beszüntettek. A kapcsolatok fel­vétele az állambiztonsági és kémelhárító szervek el­lenállásába ütközött, s valóban 1977 óta több szovjet diplomatát és tisztviselőt utasítottak ki kémkedés miatt. Egy ilyen ügy vezetett a királyi pár 1980 má­jusára tervezett moszkvai látogatásának a lemondá­sához. Itt említhető, hogy I. János Károly trónralépte óta kerek számban 50 országban tett hivatalos láto­gatást, és ez lényegesen előmozdította, hogy a nagy­világ új képet alkosson Spanyolországról. IX. A spanyol történelem új, öt-öt és fél éves szaka­szának mérlegét felállítani, róla egyértelmű ítéletet hozni nem könnyű. S az is igaz, hogy a február 23-i államcsínykísérlet óta a távlatok megváltoztak. Po­zitív és szinte példa nélkül álló, hogy megtalálták az átmenet útját nagyobb megrázkódtatások nélkül! A gyökeres rendszerváltozást nem követték politikai perek, sem emigrációs hullám. Elmaradt a „leszámo­lás” és a felelősségrevonás, ami ugyan nem jelenti, hogy sokaknak ne lett volna hozzá kedvük. A túl­nyomó többség elfogadta a demokrácia játékszabá­lyait, és a választásokon világosan a mérsékelt politi­kai irányzatok mellett állt ki. A szélsőséges mozgal­mak gyakorlatilag parlamenti képviselet nélkül ma­radtak. Február 23-a azonban azt is megmutatta, hogy Leopoldo Calvo-Sotelo kijelentése, „az átme­netnek vége, a spanyol demokrácia megszilárdult” — elhamarkodott volt. A fegyveres erőknél és a polgári lakosság köreiben van egy elenyésző, de elszánt cso­port, mely kész rendkívüli, alkotmányellenes eszkö­zökkel „megmenteni a hazát”, mint a napóleoni há­borúk óta már huszonötször. A király határozott fel­lépése, a magas katonai vezetés hűsége és egyesek té­továzása, a közvéleményt alakító intézmények egy­öntetű kiállása és a lakosság nyugalma (vagy passzi­vitása) oda hatott, hogy a kísérlet meghiúsuljon. Az összeesküvés figyelmeztetett a veszélyekre, intette a kormányt, hogy kormányoznia kell, a pártokat pedig arra, hogy az ország építését komolyan kell venni túl az egyéni érdekeken. Ami a kormányt illeti, szilárd és tartós kormányra van szükség. Ezzel kapcsolatban emlékeztettek rá, hogy Francónak 37 év alatt 114 minisztere volt, Suáreznek 4 és fél év alatt 58. Le lehet vonni azonban néhány következtetést a februári eseményektől függetlenül is, bár az említen­dő tényeknek is szerepük volt bennük. Mindjárt itt az a tény, hogy az előző rendszer megítélése ellent­mondó, kinek-kinek meggyőződése, szemüvegének színe, egyéni tapasztalatai és életútja szerint. Egyesek a Franco-korban ma is csak a rendőrállamot, a cen­zúrát, a szabadságjogok elnyomását látják, míg má­sok csak a nemzeti hagyományok ápolását, a nagyobb nyugalmat és közbiztonságot, a jobb gazdasági hely­zetet. De hasonló a helyzet a jelenlegi politikai pár­tok és mozgalmak megítélésénél is: sokan csak azt látják, amit akarnak, ami elgondolásaiknak meg­felel. Sokan szavaznak, nem Suárez, González vagy Carrillo pártjára, hanem arra a középre, szocializ­musra vagy kommunizmusra, melyet a szavazó el­képzel magának. A lakosság — vagy ahogy most itt is mondani szokták, „a nép” — említett kiábrándulásában szó­­(Folytatás a 19. oldalon.)

Next