Új Európa, 1981 (20. évfolyam, 6. szám)

1981-11-01 / 6. szám

Bebádogoznak minden ablakot A forradalmi lelkűiét, az 56-os szabadságharc költészetének egyik legismertebb, klasszikus alkotása Tollas Tibor verse. Az elmúlt huszonöt év emlékünnepségein mindenütt a világon számtalanszor hang­zott fel ez a költemény: a diktatúra világában s a börtönök mélyén élők vágyakozása, szabadság- és élet- szeretete, s aggódás egy tájékozatlan világ embereiért, huszonöt év után is időszerű, sőt, világviszonylat­ban talán minden eddiginél is időszerűbb kiáltás. TOLLAS TIBOR: BEBÁDOGOZNAK MINDEN ABLAKOT . . . Az életből csak ennyi fény maradt, Csillagos ég, tenyérnyi napsugár. Ezt vártuk nap-nap, homályos falak Üregéből esténként, délután. S elvették ezt is, a tenyérnyi napot, Bebádogoztak minden ablakot. Tágult szemekkel kék tengerét látom Nápolynak, s fénylő partjai felett Még vár a Vezúv, pipál és a tájon Barnára lesült boldog emberek Látjátok? Éjben élünk, mint vakok, Bebádogoztak minden ablakot. Tízen fekszünk egy fullasztó szűk lyukba’. A szánk kapkodja be a levegőt, Mint partra vetett halak kopoltyúja Tátogunk némán — s érzed, nincs erőd Szívni az étel- s ürülékszagot, Bebádogoztak minden ablakot. Az Alpeseknek fenyves illatából, Míg csokrot küld a hős nyugati szél És lelket öblít fenn a tiszta távol. S mosolygó hegyek hószaga kísér, Itt tegnap társam tüdőbajt kapott, Bebádogoztak minden ablakot. Csendet hasít a sétahajó kürtje. A falon sikló leánykacagás Nem visszhangzik már zengőn a fülünkbe, S az ezer sípú nyár nem orgonáz. Süket a cellánk, minden hang halott, Bebádogoztak minden ablakot. Túl Barcelona kertjein szitálva Egy barna asszony meleg hangja búg És alkonyatba pendül a gitárja, Hol táncolóktól tarka még az út; S fülünkbe folynak az ólmos napok . .. Bebádogoztak minden ablakot. Tapintanánk a bársonyos egekbe, Ujjunk hegyéből kiserken a vér. Mint koporsóba be vagyunk szegezve, Csak daróc szúr, vagy poloska ha ér. Simogatnánk a sugaras napot, S bebádogoztak minden ablakot. Londonban bál van, sima termén siklik A sok selyembe öltözött leány. Puha hajuknak hamvassága izzik Lágy bútoroknak tükrös hajlatán. Nyugat táncol — tán végképp eladott?! .. . S bebádogoztak minden ablakot. Nyelvünket mosta friss tavasz zamatja. Most nyögve nyeljük nyirkos kortyait Az alvadt bűznek, hol minden falatra Émelygő gyomrod felfordulna itt. De lenyeljük e végső falatot, Bebádogoztak minden ablakot. Az éhség marta testünket telt álom Lakatja jól — és ínyenc ételek ízét kínálja Párizs —, szinte látom Hogy kúszik el a neonfény felett A Néma Rém — s nem lesz több hajnalod ... Bebádogoznak minden ablakot! A rádiók csak üvöltsék rekedten A szabadságot s az ember jogát. Itt érzi csak befalazott testem A milliókkal Moszkva ostorát. S Váctól Pekingig zúgják a rabok: — Ha nem vigyáztok, az egész világon Bebádogoznak minden ablakot! 4

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék