Új Európa, 1983 (22. évfolyam, 1. szám)
1983-01-01 / 1. szám
28 * Elmélkedés az életről Ad élni, élni, mily édes, mi szép! És úrnak lenni mindenek felett. (Madách Imre) * Nem hal meg az, ki milliókra költi Dús élte kincsét, ámbár napja múl: Hanem lerázván, ami benne földi, Egy éltető eszmévé finomul, Mely fennmarad s nőttön nő tiszta fénye Amint időben, térben távozik. Melyhez tekint fel az utód erénye: Óhajt, remél, hisz és imádkozik... (Arany János) * Élet? Három hétig vizsgálgatjuk egymást, három hónapig szeretjük egymást, három évig civakodunk egymással, harminc évig tűrjük egymást — a gyerekek pedig élőbről kezdik az egészet. (Hippolyte Taine) Hív szívünk csendesebb intésit nem halljuk, Az előttünk nyíló rózsát letapodjuk, Messzebb járnak szemeink; Bámulva kergetjük álmunk tarka képét, örökre elvesztjük gyakran éltünk szépét S későn hullanak könnyeink. (Berzsenyi Dániel) * Hátha minden e világon Földi életem halálom Csak mese, csalódás, álom... (Vajda János) * Az embernek csak az arcát lehet ismerni s az arca nem ő. Ő az arca mögött van. Láthatatlan. (Gárdonyi Géza) * Ez így rendelkezett: Hogy ne lehessek soha senkié. És ne lehessen enyém senki se. És legyek mégis a mindenkié, És legyen enyém az egész világ. Ó árvasággá szűkült végtelen, a végtelenné tágult árvaság! (Reményik Sándor) Semmit se kérj: a koldus gyáva tolvaj. S ritkán fogadj el valamit: a lekötelezett ember félig-meddig rabszolga. (Hippolyte Taine) A világ az Isten kertje! Gyom s virág vagytok ti benne, Emberek! Én a kertnek egy kis magja, De az Úr ha pártom fogja, Benne gyomán nem leszek. (Petőfi Sándor) A legtöbb ember csak azért panaszkodik, hogy elleplezze, milyen jó dolga van. (Rákosi Viktor) Mindig nevettem, akiket szerettem, Mindig nevettem, aki szeretett, Mindig akartam és sohase mertem, Mindig csak vártam én az életet. Az élet elment, én is tovább mentem, Mindig daloltam és mindig feledtem! * % Minden változásnak, még annak is, amelyet leginkább óhajtunk, megvan a maga szomorúsága, mert az, amitől megválunk, önnönmagunknak egy része: az egyik élet számára meg kell halnunk, hogy egy másikba lépjünk. (Anatole France) * Egy rózsáskertben — életünk ilyen kert — Sétálni láttam tíz szál úriembert. Hangzott panasz kilencnek alakáról: „Bel kár, hogy a rózsához tüske járul!” Egyetlenegy volt így elmélkedő: „Beh jó, hogy tüske közzül rózsa nő!” (Greguss Ágost) * Születünk: fog, haj és illúziók nélkül — meghalunk: fog, haj és illúziók nélkül. (Arany László) Az életbe belehazudunk egy kis harmóniát. (Ady Endre) * Nagy tévedés az ostobák ostobaságára számítani, s még nagyobb tévedés az okosok okosságára építeni. Naponta egyszer ezek is, azok is eltérnek természetüktől. (Paul Valery) * Isten azért teremtette hozzánk leghasonlóbbá a majmot, hogy lássuk, mivé leszünk, ha csak testi életet élünk s lelki igényeink nincsenek. (Tóth Tihamér) * Csak annyi az élet, mint futó felhőnek Árnya a folyón, mint tükrön a lehellet. Mi dolgunk a világon? Küzdeni Erőnk szerint a legnemesebbekért. Előttünk egy nemzet sorsa áll. Ha azt kivittük a mély süllyedésből, a szellemharcok tiszta sugaránál Olyan magasra tettük, mint lehet, Mondhatjuk, térvén őseink porához: Köszönjük élet áldomásidat, Ez jó mulatság, férfi munka volt! (Vörösmarty Mihály) * * (Juhász Gyula) (Petőfi Sándor)