Új Forrás, 1983 (15. évfolyam, 1-6. szám)
1983-04-01 / 2. szám - Koczogh Ákos: Beszélgetés Németh János keramikussal (interjú)
4 Új Forrás KOCZOGH ÁKOS BeszélgetésNémeth János keramikussal K. A.: A népi fazekasság irodalmában elterjedt az a szemlélet, hogy a dunántúli fazekasság művészi termékei az összes többi táj- és stílusegységhez képest a legszegényebbek, bár Malonyay Dezső A magyar nép művészetének negyedik kötetében már 1912-ben megírta, hogy „a dunántúli fehérnép is nagyon szereti a színes, a szépen kivirágzott cserépedényt.. Kétségtelen, hogy az újabb fazekasedényeket kevésbé cifrázzák ki, de, hogy ezért lennének „szegényebbek”, vagyis említésre alig méltóak, ez afféle íróasztal-okoskodás. Tudtam én ezt, de hogy újból meggyőződhessem róla, bejártuk Németh Jánossal, a Zalaegerszegen élő, Munkácsy-díjas, SZOT-díjas, Érdemes művész, a Nemzetközi Kerámia Akadémia tagjával Zala megye múzeumait, fazekas központjait. Zalai kerámiának nem tekinthetjük csupán a Zala megye jelenlegi határai közé szorultat. Inkább a kisugárzó területet tekintjük zalainak, melynek központja Zalaegerszeg és Göcsej. A zalai nép Zala megye Somoggyal határos részét és a fazekasárukkal bejárt Tolnát, Baranyát is Somogynak nevezte. A zalai kerámia értékeit ne külsőségekben, az anyag vagy az égetés hibáit leplező cifrázásban, hanem a tűzálló agyagban, a mesteri felépítésben, a formai gazdagságban keressük! A gödörházi Farkas István legnagyobb korongolt fazeka 76 literes volt, de ötvenliterest sokat készített zsíros fazéknak, paprikásnak, uborkásnak. Zsohár István magyarszombatfai műhelyéből még nagyobb, áztatásra használt edény is kikerült, alul csappal, abroncsos díszítéssel. Az egerszegi (a nagykanizsai múzeumban látható) hatalmas, csodálatos mesterségbeli tudásról és szépérzékről tanúskodó lakodalmas edények hirdetik, hogy amikor a fazekasok azt mondták: „Akkoriban csak a forma vitte az edint, most már formátlanok”, tudatában voltak formai értékeiknek. A karcolás, az ujj benyomogatással csipkésen formált „abrincs”, a meghúzott csigavonal, a fehér mázzal becsöppentett piros anyag szerény ugyan, de igen nemes díszítést is adott a zalai agyagedényeknek. A sümegiek azért cifrázták, mert a sümegi s a tapolcai anyag márgásabb, kevésbé alkalmas a plasztikus alakításra, mint a Dráva menti, a horvátországi, s úgy „felhúzni” az anyagot, mint a göcsejiek, s a szomszédos őrségiek a maguk zsíros anyagját, olyan vékonyra formálni, s az a zalai mestervizsga feltétele is volt. Nagy gelencsér-központok ott alakulhattak csak, ahol megfelelő alapanyag kínálkozott: Nagybakónakon, Nován, Szentgyörgyvölgyön, Miháldon, Gödörházán, Veleméren, Tófejen, Kebelén, (ma Jugoszlávia) Alsójánosfán, Pátrón, Tüskeváron, Zalaszentbalázson, Kisszerdahelyen, Beleznán, Kiskomáromban, Magyarszombatfán, Zalaegerszegen. De Zalában megvolt a folytonosság, is, a kultúrák egymásra épülésének minden feltétele. Idézhetnénk a dinasztiákat, a Czugh, a Varga, a Magyar, a Czeke, a Tóth családok nevét, de elsősorban NémethJánosékat. Németh János nem csupán újra fogalmazza munkáiban a ha- 49