Új Forrás, 1989 (21. évfolyam, 1-6. szám)
1989-08-01 / 4. szám - RÓNAY LÁSZLÓ: A régi Európa vége s az új sejtelme (tanulmány)
66 RÓNAY LÁSZLÓ A régi Európa vége s az új sejtelme* Márai Sándor „keresztútja” A város újraértelmezett jelképe: Kassai őrjárat, A kassai polgárok A Kassai őrjárat Márai háromnapos kassai látogatásának dokumentuma. 1941-ben jelent meg, s egy évvel később követte A kassai polgárok című színmű: drámai „őrjárat” a múltban, amikor Kassa polgáraiban megszilárdult a városhoz való tartozás tudata. Az „őrjárat” fogalma visszautal arra az utazásra, melyet az író Napnyugaton tett, búcsúzóban Európától, attól a szellemtől, melyet e földrész jelképezett a számára. Utal arra a magatartásra, mely Márai nemzedékét jellemezte, amikor egyéni élményeikkel szembesítették a kort, s így rajzolták bele annak képét egy utazásba, kalandba. Az európai válságirodalom szellemében idézi föl az általános és rombolónak érzett európai spleent, „melyet Spengler, akinek e napokban kegyetlenül igaza van, először gyanított és bizonyított bölcseleti és történeti érvekkel”. A Kassára visszatérő Márai a liberális polgári életrendet keresi, abban a reményben, hogy az érintetlen maradt, nem kezdte ki a történelem rontása, nem szívta ki belőle az életerőt a romboló civilizációs szellem. Ekkor olvasmánya — a Nyugat harmadik nemzedékének íróira is hatást tett — Alexis Carrel volt, a Hamvas Béla által nagy beleérzéssel elemzett „válságirodalom” egyik képviselője, akitől azt a gondolatot tette ekkori munkássága vezérelvére, hogy a civilizáció kiszívta az ember erőit, vállalkozó kedvét, megölte „az élet élményeinek varázsos tartalmát”. A válságirodalom — az általa is említett Ortega, Huizinga, Bergyajev és elsősorban Spengler — megállapításai egybehangzottak azzal a sztoikus életérzéssel, melyet Márai alakított ki magában. Az élethalálharcát vívó Európában ő azt látta az igazi tragédiának, hogy a civilizáció menthetetlenül unalmas, a korszerű háború is „üzem”. Megdöbbentő párhuzamot vont aközött, hogy valaki békességben végigéli életét valamelyik amerikai államban, vagy gépfegyverével bajlódik Flandriában. Szerinte a kétféle harc egyforma: a civilizáció békességét kibírni épp olyan küzdelem, mint fegyveresen harcolni valamelyik csatatéren. A békességben őrlő malom képe arra emlékezteti, hogy a háborúban is malmok őrölnek, legfeljebb kicsit gyorsabban. Az „őrjáraton” lévő író nem beleérző ábrázoló, hanem magát függetlenítő ítélkező, aki hivatásának érzi, hogy megkeresse Európa bűneinek okát, s azokat sorakoztassa föl. Földrészünk legnagyobb vétkét szerinte a nyugati világ politikusai követték el, akik hagyták Hitlert fegyverkezni, s megelégedtek hamis propagandajelszavakkal, így akarták megnyugtatni a „biztonságérzettől kókadt polgárságot”, „mindenki hazudott, fecsegett és árulkodott”, a világ katonai szakértőinek szeme láttára megtörtént a lengyel tragédia, „mindenki tudta, mit kell tennie”, de „senki nem cselekedett”, mert a nyugati világ féltette gazdagságát, a pénzét, elgyengítette a civilizáció, amely egyformára gyúrta Európát, a határoknál ugyan különféle nemzeti színű sorompókat állítottak, de mögöttük „kísértetiesen azonos, gépies életformák ismétlődnek”. „Hódmezővásárhelyen ugyanazt a konfekciót viselték a polgárok és parasztok, mint Lübeckben és környékén, Budapesten éppen úgy táncoltak, mint Oxfordban, Kassán pontosan úgy émelyegtek és érzelegtek a pesti vagy párizsi színdarab-export könnyzacskót, vagy rekeszizmot bizsergető mesterfogásaira, mint Berlinben vagy Belgrádban. A po r Egy Márai-monográfia részlete.