Új Forrás, 1991 (23. évfolyam, 1-12. szám)

1991-06-01 / 6-7. szám - Zalán Tibor: Munkapad, Amerika, körülírások

ZALÁN TIBOR telefonok csörögnek. Én elfoglalom magam a könyvekkel, tehetem, mert az iroda egyik része könyvesbolt, ahol magyarországi és emigrációs könyveket lehet kapni. Bár egy évtizede rendszeresen hozzájutok a nyugati könyvekhez, elsősorban a Párizsban élő Sipos Gyula (alias Albert Pál) és Ferenc jóvoltából, mégis sok régi-új és érdekes munkára bukkanok. Kiszedegetem őket, Mózsi egyetlen gesztussal ajándékozza nekem valamennyit Zavar bennem, de a könyvek is kellendő. Ferenc megtetézi zavaromat azzal, hogy anyámnak összeválogat vagy tíz könyvet, le sem akarom írni, kitől. Legyen annyi elég, hogy meglehetősen drága és nagyon divatos a szerző otthon, az író-írók nagy és őszinte bánatára. Reggel a John G. Shedd Aquarium. Nem tudom miért, mióta eszemet tudom, megfoghatatlan erővel vonzódom a halakhoz. Minél nagyobb halakról van szó, annál erősebb ez a vonzódás. (Lélek és tömegvonzás. El kéne üldögélni a dilemma fölött egyszer.) Mondjuk, a bálnákhoz a legjobban, de hozzájuk még nem volt szerencsém. Cápát is csak Bécsben láttam, valami vándorcirkusz-szeril társulat néhány fogatlan állatot mutogatott drága pénzért egy színes sátorban. Egyébként csak két kis akvárium otthon, vitorláshalak, házmesterharcsák, xilók, gurámik. Kellő áhítattal léptem tehát a hatalmas akváriumba. S rögtön a cápákhoz rohantam, a nagy körmedencéhez, ahol egy csinos búvárlány éppen haldarabokat szórt a víz lakóinak, összeverődik a tömeg, kibújok a szorításából, szinte egyedül bolyongok a murénák, színes halacskák és vízicsodák között. Boldog vagyok, bár még nem sejtem, hogy Baltimore sokkal nagyobb csodával vár, majd. Hunyorogva lépek ki az épületből, elkap egy kapitányforma alak, rá akar venni, menjek ki vele megnézni az öblöt, persze nem kettesben, ő az utasszerzője a hajócskának, amely a kikötőben várja a turistákat. Bátortalanul ígérem meg, hogy indulásra itt leszek, jegyet is majd akkor veszek, majd, sohanapján, nyakamba szedem a lábamat és meg sem állok a Sears Tower bejáratáig. Ha azt a hülyeséget állítom, hogy lélegzetelállítóan magas, nem mondtam semmit Még hülyeséget­em. Felnézek és beleszédülök, úgy érzem, bármelyik pillanatban rám omlik az ég , a torony. Irodaház, 1974-ben épült, egy ideig a világ legmagasabb felhőkarco­lójának számított 443 méter magas. (Vesd össze: az Eiffel-torony ,mindössze­ háromszáz méter.) Ha már az Emipire State Buildingre nem jutottunk fel New Yorkban, most körülnézek, ha addig élek is. No, nem nagy elhatározás, pár dollár­ért ezt bárki megteheti. Igaz, New Yorkig innen sem látni el. A hangtalan és iszonyatosan sebes liftek a 103. emeletig röpítenek fel bennünket Na bum, most mi van? Állok odafent nem értem, mit akarok az odafentállással. Alattam törpének látszanak az akkora házak, amekkorákat eddigi életemben nem is láttam. Megszo­kás, belefásulás, valami, ami most a csoda és közém áll. Rögzíthetetlen a látvány, már előre dühöngök, hogy minden ki fog hullani belőlem. Figyelem az öblöt próbálom kitalálni, mi merre lehet innen az aquarium is csak kis kulipintyó. Észreveszem, egy idő óta a bámészkodók bámulatát bámulom. Tülekszenek az ablak előtt, mint az előbb a halak az akváriumban, fényképeznek, fényképeztetik magukat háttérből a mélységgel, a mélységből felnyúló monstrumokkal. Non baj azért hogy feljöttem. Nem kell minden csalódást megmagyarázni. 69

Next