Új Forrás, 1995 (27. évfolyam, 1-10. szám)
1995-02-01 / 2. szám - Lengyel László: Hazugság (esszé)
Lengyel László Hazugság „Halljad az alapelvet: minden kormány mindig mindenben hazudik, ha nem hazudhatik a lényegben, hazudik részletkérdésekben. Ezenkívül vannak helyes és vannak ártalmas hazugságok. Helyesek azok, amiket a kis jövedelműek vesznek be, ötven aranytól tíz-tizenkétezer frankig, a kitűnő hazugságok azokat csalják lépre, akiknek már hintájuk van, ezek kevesebben vannak — undorító hazugságok azok, amiket senki sem hisz el, csak a szemérmetlen minisztériumi csábosok harsogják őket. Ez a legfontosabb államelv, soha ne felejtsd el, és soha ne mondd ki!" Stendhal: Vörös és fehér Amikor Leuwen bankár a fenti tanácsokat adta minisztériumi pályakezdő fiának máig érvényes igazságokat mondott. A legfontosabb államelv — hazudni körömszakadtáig. Ha egy politikus valamilyen civilizációs erkölcsi világrend nevében fogalmazza meg a maga múltját, jelenét és jövőjét, amelyben a jó, az igazságos előbb-utóbb, végsősoron győzedelmeskedik a rosszon és az igazságtalanon, akkor máris elbukott. Ez a civilizációs erkölcsi univerzum válságba került, nemhogy a politikus, de a mindennapi élet kisembere se tarthatja hozzá magát. A politika, az állam művészete a hazugságpálya jó megválasztása. Azé a kacskaringós útvonalé, amely a különböző hazugságtípusok, illetve a hazugságok meghatározott mennyisége között húzódik. Stendhal hozzáteszi, hogy két dolgot nem lehet képmutatóan, hazugsággal csinálni: csatát nyerni és társaságot szórakoztatni. Természetesen ezzel csak vigasztalta magát. A csatanyerés és a szórakoztatás éppúgy az elhitetés művészetén is alapszik. A modern politikának nagy problémája, hogy a nagyformátumú „fejedelmi hazugok", „Nagy Bűbájosok" helyett immár kisstílű, szürke, lapos, azonnal rajtakapható, lakájhazugok és minden bűbáj nélküli gépies kalapból nyuszit húzogatók körül- ÚJ FORRÁS 35