Új Forrás, 2007 (39. évfolyam, 1-10. szám)
2007-02-01 / 2. szám - Tomaji Attila: Egy elfeledett magyar költő : Gulyás Pál levelezése Illyés Gyulával
új forrás Berzsenyié vagy éppen a szintén „Debrecen árkaiba” vetett Oláh Gáboré. Úgy járt, mint az öregedő Ibsen megöregedett Solness építőmestere, aki akkor szédült le tornyából, mikor a legmagasabbra érhetett volna. Korai, tragikus halála miatt 45 évesen pusztította el a veleszületett hajszálér-vérzékenység nem volt elegendő idő a számára, hogy feljuthasson arra a csúcsra, amit egész életében épített. De heroikus kísérlete, hogy költészetében megvalósítsa nagy példaképe, Csokonai (és Bartók) szintézisét, részleges sikerületlensége ellenére is figyelemre méltó és példaértékű. I. Minden kornak, akár az egyes embernek, megvan a maga latencia-korszaka. Ahogy például a Nyugat „bánt” bizonyos 19. század végi magyar prózaírókkal (Iványi Ödön, Justh Zsigmond, Papp Dániel, Tolnai Lajos és mások), úgy hallgatunk el mi is mai írókat. Gulyás Pál sem kerül be a tárgyalandó szerzők közé. Azok, akik személyesen ismerték, barátai és/vagy ellenfelei voltak, már nem élnek. Az elmúlt egy-két évtizedben alig páran (Gulyás Klára, Hubay Miklós, Lisztóczky László, Kiss Tamás) próbálták újra s újra felfedeztetni, kevés sikerrel. Szakmai berkekben még az sincs eldöntve, hogy összegyűjtött versei és tanulmányai egy részének 1984-es, illetve 1993-as kiadása után érdemes-e munkásságával foglalkozni: elkészüljön-e egyáltalán művei összkiadása s végre a róla szóló monográfia. Közel tíz évvel ezelőtt a Hitel törte meg a csöndet. Az Illyés Mária és Gulyás Klára leközölte levélgyűjtemény része volt annak a hosszú éveken át megjelenő sorozatnak, ami - Demény János, Kerényi Károly, Németh László, Rédey Tivadar, Sárközi György és mások után - Gulyás Illyés Gyulával folytatott levélváltását tárta fel, s ez az önmagában is fontos esemény azért is volt örvendetes, mert úgy tűnt, hozzájárulhat a költő körül kialakult érdektelenség fellazításához. Nem így történt. I. II. Akiket érdekel a Nyugat s a Válasz története, s esetleg a 30-as évek irodalmával részletesebben is kívánnak foglalkozni, azok számára Gulyás és Illyés levelezése semmiképp nem érdektelen. Nemcsak azért, mert a Hitelben megjelent levelek (s a jegyzetek!) elolvastával tovább finomíthatják korábban kialakított véleményüket a korszak két jelentős költőjéről, hanem azért is, mert felismerhetik mindkettejük mögött ez időszak két meghatározó személyiségét - Babits Mihályra és Németh Lászlóra gondolunk -, akik nevesítve vagy anélkül, de ugyanúgy szereplői e levélgyűjteménynek, mint maguk a levélírók. Ez az önmagában is izgalmas helyzet tovább bonyolódnék, ha arra tennénk kísérletet, hogy a nyilván-