Új Forrás, 2011 (43. évfolyam, 1-10. szám)

2011-11-01 / 9. szám - Jász Attila: "... behunyom a szemem, indul a mozi..." (Ímélinterjú Krulik Zoltánnal)

Koraősz van, még napsütéses, de nem sokára megjön a ködös-nyálkás ké­sőősz is, ilyenkor kezd el - levélhulláskor - emlékezni az ember. (Különösen Mindenszentek környékén.) Krulik Zoltán, a Makám együttes vezetője, zenész, zeneszerző, dal­behunyom a szó­költő most lesz 60 éves. Az ősz mellett újabb érv az emlékezésre. Ter­vezzük, hogy közösen végigjárjuk gyerekkora helyszíneit Tatabányán. Addig is azt kérem tőle, hunyja be a szemét, és induljon a mozi... mem, indul a mozi..."­ímelinterjú Krulik Zoltánnal. Készítette: Jász Attila Kevesen tudják, hogy 18 éves korodig Tatabányán éltél. Milyen élmény volt, hogy emlékszel vissza? Hogyan éltetek, milyen körülmények között? Nemsokára olvasható lesz néhány emlékfoszlány ezekből az időkből is megjelenés előtt álló verseskönyvedben. * És írsz - újabban - naplószerű kisprózákat is. Ezt az idő­szakot dolgozod fel, láthatóan fontos számodra... Valójában 14 éves koromig éltem ott, utána Pannonhalmára kerültem, a Bencés Gimnáziumba. A kollégiumból csak a téli, tavaszi és a nyári szünet alkal­mával mehettünk haza. Ezután Kiskunfélegyházán katonáskodtam, majd Buda­pesten tanultam tovább s azóta itt élek. Amikor megszülettem '51-ben Felsőgallán laktunk a Kálvária utcában. Néhány kilakoltatás után öt éves koromban Újvárosba költöztünk egy háromszobás lakásba a nagyszüleimmel. Újvárosnak akkor még csak a szocreál magja épült fel. Nem voltak utcák, terek, csak házak a pusztaság­ban. Lassan aztán ültettek fákat, leaszfaltozták az utakat, konszolidálódott a város. Akkor még Bánhida, a két Galla, Újváros külön települések voltak, köztük szántóföldekkel, rétekkel. A Megyei Tanács mögötti területen, ahol most az áruház, az Árpád hotel és az üzletek találhatók, egy rét feküdt 3-4 bombatölcsérrel, mely­ben víz volt, és egy hosszú patakszerűséggel, ami feltételezhetően lövészárok lehe­­tett a háborúban. Ez egy igazi paradicsom volt számunkra, ott játszottunk az iskola után. Ez volt a Békás. A Békás mellett a hegy, az erdő, a barlang, a Turul volt a birodalmunk. Ha tehettük, minden hétvégén felmásztunk apámmal, de főleg nagy­apámmal a Turulhoz. Három generációs család voltunk. Nagyapám restaurálta a háborúban megsérült Turult 1958 nyarán, már nyugdíjasként. Akkora lyukak voltak a madár testén, hogy akik felmásztak, ki-be szaladgálhattak rajta. Észrevettél, érzékeltél valamit a körülötted zajló dolgokból, eseményekből? 1956-ból? Gyerekként hogyan élted meg a kilakoltatásokat? És főleg, értetted-e, elmesélték-e a szülők, nagyszülők, mi miért történik?

Next