Új Forrás, 2014 (46. évfolyam, 1-10. szám)

2014-09-01 / 7. szám - Földesi Ferenc: Könyvtár a magasban: Halász Gábor

tágból. Egy-egy hagyaték feldolgozása mellett elvégezte a magyar nyelvű kö­tetes kéziratok csoportjában a kolligátumok részletes tartalmi feltárását. Fitz József főigazgató megbízásából részt vett a Szent István törvényeit megőrző legkorábbi kéziratunk, az Admonti kódex hazakerülését elő­készítő tárgyalásokon, és 1937-ből, tízévnyi tapasztalatát összefog- 21­lalóan egy elméleti kézirattani munkát is köszönhetünk neki. A Magyar Könyvtárosok és Levéltárosok Egyesületének ez évi tanfolyamán az újkori kéziratokról, típusaikról, jellemző műfajaikról és feldolgozásukról adott elő, majd az előadás szövege mintegy módszertani segédletként jelent meg a tan­folyam anyagát publikáló sorozatban. Ekkor egyébként már egy éve a Nyomtatványtárban dolgozott. A főigazgató azért helyezte át ideig- j­g­lenesen ide, mert nagyon komoly szakmai munkához volt szüksége­­­z egy nagyon komoly felkészültségű, széles látókörű munkatársra. Újsá­gi­g kellett szerveznie az olvasóterem kézikönyvtárát, valamint feladatul " - kapta az új katalogizálási rendszerben a katalógus irodalom és törté- 4é nelem - továbbá rövid ideig a társadalomtudományok­­ főszakjainak gondozását. A maga is tudós Fitz nem csak kiemelten fontos szakmai­­ munkák ráosztásával jelezte az iránta érzett nagyrabecsülését, hangot­­ adott ennek minden hivatali jelentésében is; a „kiváló, megbízható, a­­legjobb, nagytehetségű" - visszatérő jelzői Halász Gábor könyvtárosi­as működéséről szólva, sőt talán emberi közelségének tudhatjuk be s egyéb gesztusait, 1934 őszén például, édesanyja halálakor minisztér­l­riumi segélyt eszközölt ki a szerény körülmények között élő beosztott­a számára.­­ Az elmélyült kézirattárosi munka valódi irodalomtörténeti ta­lálatokhoz is hozzásegítette Halászt. A kötetes kéziratok feldolgozása során ismeretlen Csokonai-művet tárt föl a költő kollégiumi éveiből, és a munkát pontos bibliográfiai bevezetővel azonnal publikálta is az Irodalomtörténeti Közlemények 1938-as évfolyamában. Igazi nagy irodalom­­történeti találatáról viszont a Széchényi Könyvtár folyóirata, a Magyar Könyvszemle 1939-es évfolyamának lapjain adott számot, majd az ismeret­lenségből felbukkant kéziratot kis kihagyásokkal publikálta is az Athenaeum Kiadónál. Justh Zsigmond naplóiról van szó, melyek az író unokaöccsétől 1939-ben kerültek a Széchényi Könyvtárba. Halász olthatatlan szomjjal ve­tette rá magát a kéziratcsomagra, hiszen az 1888-ban fél évig Párizsban időző Justh naplójában ugyanazt a világot találta, mint Proustnál, ráadásul a lé­lekelemzés tekintetében olyannyira érzékeny magyar arisztokrata tükrében, aki maga is részese ennek a világnak, szalonok, írók, pletykák és comtesse­­ek kavalkádjának, de aki Halász értékelése szerint minden kozmopolitizmu­­sával együtt is összetéveszthetetlenül magyar. A naplót irodalmi műként olvasta, Justh legjobb munkájaként, és szövegkiadásának könnyített

Next