Új Hang, 1953 (2. évfolyam, 1-12. szám)

1953 / 1. szám

AZ ÚJ HANG K­R­ITI­KAPÁLYÁZATA Szerkesztőségünkbe több kérés érkezett a pályázat egyetemi résztvevőitől, hogy — tekintettel a decemberben és januárban folyó kollokviumokra és vizs­gákra, új pályázati határidőt jelöljünk meg. Szerkesztőségünk helyt adott a kérésnek és a pályaművek beküldésének határidejét 1953. március 1-ben álla­pította meg. Eredményhirdetés az Új Hang májusi számában. Az Uj Hang szerkesztősége új tehetséges kritikusok ösztönzése és felkutatása céljából kritikapályázatot hirdet. A pályázaton mindazok részt vehetnek, akik a szépirodalmi kritikai munkához kedvet, tehetséget éreznek. Minthogy a pályázat célja új tehetségek felkutatása, a szerkesztőség helyesnek látja, hogy a pályá­zaton való részvételből kizárja a már ismert és működő kritikusokat, az írószövetség tagjait. Szerkesztőségünk két pályatételt tűz ki. A résztvevőknek mindkét pálya­tételt ki kell dolgozniuk. Az első tétel témája a felszabadulás utáni magyar irodalom bármely valóságos problémaköre vagy problémája; költészetünk, próza-vagy drámairodalmunk, kritikai életünk kérdései, irodalomelméleti kérdések; műelemzés; egyes regények, novellák, versek, színművek értékelése stb. A második tétel témája: Kazakievics : Csillag c. kisregényének elemzése. A pályázat beküldésének határideje 1953. március 1. A pályázatokat szerkesztőségünk bírá­ja el — néhány vezető kritikus bevoná­sával. A bírálóbizottság az egyes pályaművekre adja ki a díjakat. (Tehát: nem a be­küldött két pályamunka együttes eredményét veszi számba a díjkiosztáskor.) Díjak: I. díj 3000,- Ft, II. díj 1500.- Ft, III. díj 1000.- Ft A közlésre kerülő pályamunkák írói az esetleges díjazáson túl a szokásos honoráriumban részesülnek. Eredményhirdetés: az Uj Hang 1953. májusi számában. A pályázatokra a pályázók írják rá nevüket és pontos címüket. A pályázatok az Uj Hang szerkesztőségébe (V. Ságvári­ tér I.) küldendők. U­J HANG A Dolgozó Ifjúság Szövetsége és az írószövetség Irodalmi folyóirata­­ Szerkeszti: a szerkesztőbizottság Felelős szerkesztő: Benjámin László Szerkesztőség: Budapest, V., Ságvári­ tér 1. Telefon: 111-669 Szerkesztőségi órák: hétfő, szerda, csü­törtök, péntek d. u. 2—4, kedd 2—7-ig Kiadja: az Ifjúsági Lapkiadó Vállalat, Budapest VIII, Gyulai Pál­ u. 14 Telefon: 141-422, 141-423 Felelős kiadó: Fóti Lászlóné Terjeszti: Posta Központi Hírlapiroda, Budapest, V. József nádor­ tér I Telefon: 180-850 Előfizetési csekkszámlaszám: 61 222 Előfizetési díj: negyedévre 0.— forint, félévre 18,— forint. Egyes szám ára 3.— forint Megjelenik minden hónap 15-én Megjelent 5400 példányban 0663 —Egyetemi Nyomda, Bpest, Dohány­ u. 12—14. Fel. vez.: Janka Gyula Igazgató —22-15

Next