Új Hang, 1953 (2. évfolyam, 1-12. szám)

1953 / 1. szám - ÖRÖKSÉGÜNK - Sőtér István: Petőfi Sándor

Kukorica Jancsik felemelkedéséért, és egy Tündérországhoz hasonló haza eszmény­képéért fog harcolni. Petőfi itt még nem lépett a harcos és mozgósító, forradalmi haza­­szeretet leg­egyenesebb útjára. De a János vitéz, már kapu, mely erre az útra tárul. A János vitéz után, a Cipruslombok­ benn, ebben a szerelmi érzést oly megható állí­tással kereső ciklusban, valamint a Szerelem gyöngyei-ben is — és általában, az 1845-ös esztendőt lezáró költeményekben, Petőfi hangjának elkomorulására kell fel­figyelnünk. Ez a komorság az Őrült és a Felhők korszakában, 1846 tavaszáig tetőző­­dik be. Az irodalomtörténet mindeddig csak a „világfájdalmas“ divatnak adózást akarta látni e korszak verseiben. Pedig valójában itt Petőfi legsúlyosabb életválságának lehetünk tanúi, — és ez a válság a forradalmi mondanivaló legtisztább témáihoz és indulataihoz segíti hozzá a költőt. Ember- és világgyűlölet hangján szólnak hozzánk a válság­ korszak költeményei,­­ de nem holmi Byron-hatás, hanem nagyon is sajgó, valóságos fájdalmak gyümölcseiként. Nem véletlen, hogy a komor, meghasonlott hang a kritikusokhoz írott költeményekben szólal meg először. „Légy átkozott, te átkos pil­lanat, — Melyben fogantatom“ — hallhatjuk Petőfi „új“ hangját, mely annyira különbözik a János vitézétől. A „hír borostyánfájának“ tövét a „meggyilkolt boldog­ság — kiontott vére ,és könnyűi mossák“ — kezdi megismerni Petőfi azt a világot, melybe az országutak, a nyomortanyák sokkal tisztább és emberibb világából került bele. A rothadó, rendi Magyarország irodalmi élete keserű árat fizettet Petőfivel azért a dacért és kihívásért, mellyel fellépett ellene. Petőfi kezdetben még teljesen egyedül áll szemben egy ellenséges irodalmi táborral, mely benne épp a nép költőjét üldözi. „Gyalázatos világ! mit nem gondolsz ki még? — Hogy szívemet sebezd ..." — vall nagyon is világosan válságának eredetéről Petőfi. És a köréje záruló ostromgyűrűről tanúskodnak a Jókayhoz intézett sorok is: „Miért szeretsz te engemest, — Kit annyian gyűlölnek? — S én, ki annyit gyűlölök, Téged miért szeretlek?“ ... Mi több, Petőfi csaknem megtagadja most­ korábbi, derűs költeményeit (Ismerjétek meg!); ez a költő, akinek szívébe beleütötte horgát a „vad világ", — ez a Petőfi, aki az 1845-ös esztendőt két rettenetes álomverssel végzi, s a Téli éj-ben így kiált: „...béke és fény nem való nekem“: ez a Petőfi nem „divatból" szenved, ahogyan eddig állította a művéről szóló irodalom, hanem mivel egyedül kénytelen elviselni egy népgyűlölő, osztályelőítéletektől elvakult irodalmi élet — kritikusok és szerkesztők — hajszáját. Petőfi szenvedései nagyon is valóságosak, — de ezek a szenvedések hozzájárulnak ahhoz, hogy forradalmi költészete kibontakozzék. És e költészettel együtt kristályosodik ki körülötte a fiatal Magyarország irodalmi tábora, mely a régi, az elaggott Magyarországgal szembeszáll. E tábor vezére lesz Petőfi. Első verseinek megjelenése idején e tábor tagjai még szét­szórtan élnek, s az üldözött, hajtógyűrűbe fogott Petőfinek nem nyújthatnak segítséget. Egy-egy levelük tudatja csak a költővel, hogy nincs egyedül, hogy szavát lelkesen issza a nemzet legjobb része. Az Őrült című költemény sem „genre-vers“, ahogyan Horváth János állítja, nem holmi „beleélés“ egy meghasonlott ember gondolkodásmódjába, hanem nagyon is tiszta vallomás Petőfi legmélyebb szenvedéseiről. Ez a költemény a végsőkig felfokozott indulat robbanásszerű kitöréseiben halad előre, s szabad asszociációs láncolata mögött rendkívül világos mondanivalót kell felismernünk. Illyés e korszak valóságos koronáját látja az Őrültben, s szerinte ez a költemény a Felhők mondanivalóját sommázza: „az egész ciklus mintha ennek az egy versnek volna előtanumánya vagy szaggatott folytatása“. Ennek a megállapításnak csak második felét fogadhatjuk el, mivel Petőfi az Őrültet a Felhők ciklus előtt írta. Az 1845—46-os forduló verseinek tanulmányozása Petőfi tudatos forradalmiságá­­nak genezisét ismerteti meg velünk. A népköltőként fellépett Petőfi már 1845-ben súlyos konfliktusba kerül azokkal az erőkkel, melyek később majd 48 forradalmának is gátakat vetnek. De Petőfi ekkor még nem alakította ki egész gazdagságában, széles­ségében azt a forradalmi eszmeiséget, m­ely nemsokára már egész költészetének legfőbb ihletője lesz. Egyelőre még az egész világgal szemben támad szívében keserűség, két­ségbeesés. Ha csak ennél marad meg, nem válik belőle igazi, forradalmi költő, hanem legfeljebb Byron egy epigonja. De Petőfi, akinek élete és költészete oly szoros kap­csolatban van a néppel, nem marad meg az egyetemes világgyűlöletnél. A Felhők

Next