Új Hang, 1953 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1953 / 1. szám - ÖRÖKSÉGÜNK - Sőtér István: Petőfi Sándor
Kukorica Jancsik felemelkedéséért, és egy Tündérországhoz hasonló haza eszményképéért fog harcolni. Petőfi itt még nem lépett a harcos és mozgósító, forradalmi hazaszeretet legegyenesebb útjára. De a János vitéz, már kapu, mely erre az útra tárul. A János vitéz után, a Cipruslombok benn, ebben a szerelmi érzést oly megható állítással kereső ciklusban, valamint a Szerelem gyöngyei-ben is — és általában, az 1845-ös esztendőt lezáró költeményekben, Petőfi hangjának elkomorulására kell felfigyelnünk. Ez a komorság az Őrült és a Felhők korszakában, 1846 tavaszáig tetőződik be. Az irodalomtörténet mindeddig csak a „világfájdalmas“ divatnak adózást akarta látni e korszak verseiben. Pedig valójában itt Petőfi legsúlyosabb életválságának lehetünk tanúi, — és ez a válság a forradalmi mondanivaló legtisztább témáihoz és indulataihoz segíti hozzá a költőt. Ember- és világgyűlölet hangján szólnak hozzánk a válság korszak költeményei, de nem holmi Byron-hatás, hanem nagyon is sajgó, valóságos fájdalmak gyümölcseiként. Nem véletlen, hogy a komor, meghasonlott hang a kritikusokhoz írott költeményekben szólal meg először. „Légy átkozott, te átkos pillanat, — Melyben fogantatom“ — hallhatjuk Petőfi „új“ hangját, mely annyira különbözik a János vitézétől. A „hír borostyánfájának“ tövét a „meggyilkolt boldogság — kiontott vére ,és könnyűi mossák“ — kezdi megismerni Petőfi azt a világot, melybe az országutak, a nyomortanyák sokkal tisztább és emberibb világából került bele. A rothadó, rendi Magyarország irodalmi élete keserű árat fizettet Petőfivel azért a dacért és kihívásért, mellyel fellépett ellene. Petőfi kezdetben még teljesen egyedül áll szemben egy ellenséges irodalmi táborral, mely benne épp a nép költőjét üldözi. „Gyalázatos világ! mit nem gondolsz ki még? — Hogy szívemet sebezd ..." — vall nagyon is világosan válságának eredetéről Petőfi. És a köréje záruló ostromgyűrűről tanúskodnak a Jókayhoz intézett sorok is: „Miért szeretsz te engemest, — Kit annyian gyűlölnek? — S én, ki annyit gyűlölök, Téged miért szeretlek?“ ... Mi több, Petőfi csaknem megtagadja most korábbi, derűs költeményeit (Ismerjétek meg!); ez a költő, akinek szívébe beleütötte horgát a „vad világ", — ez a Petőfi, aki az 1845-ös esztendőt két rettenetes álomverssel végzi, s a Téli éj-ben így kiált: „...béke és fény nem való nekem“: ez a Petőfi nem „divatból" szenved, ahogyan eddig állította a művéről szóló irodalom, hanem mivel egyedül kénytelen elviselni egy népgyűlölő, osztályelőítéletektől elvakult irodalmi élet — kritikusok és szerkesztők — hajszáját. Petőfi szenvedései nagyon is valóságosak, — de ezek a szenvedések hozzájárulnak ahhoz, hogy forradalmi költészete kibontakozzék. És e költészettel együtt kristályosodik ki körülötte a fiatal Magyarország irodalmi tábora, mely a régi, az elaggott Magyarországgal szembeszáll. E tábor vezére lesz Petőfi. Első verseinek megjelenése idején e tábor tagjai még szétszórtan élnek, s az üldözött, hajtógyűrűbe fogott Petőfinek nem nyújthatnak segítséget. Egy-egy levelük tudatja csak a költővel, hogy nincs egyedül, hogy szavát lelkesen issza a nemzet legjobb része. Az Őrült című költemény sem „genre-vers“, ahogyan Horváth János állítja, nem holmi „beleélés“ egy meghasonlott ember gondolkodásmódjába, hanem nagyon is tiszta vallomás Petőfi legmélyebb szenvedéseiről. Ez a költemény a végsőkig felfokozott indulat robbanásszerű kitöréseiben halad előre, s szabad asszociációs láncolata mögött rendkívül világos mondanivalót kell felismernünk. Illyés e korszak valóságos koronáját látja az Őrültben, s szerinte ez a költemény a Felhők mondanivalóját sommázza: „az egész ciklus mintha ennek az egy versnek volna előtanumánya vagy szaggatott folytatása“. Ennek a megállapításnak csak második felét fogadhatjuk el, mivel Petőfi az Őrültet a Felhők ciklus előtt írta. Az 1845—46-os forduló verseinek tanulmányozása Petőfi tudatos forradalmiságának genezisét ismerteti meg velünk. A népköltőként fellépett Petőfi már 1845-ben súlyos konfliktusba kerül azokkal az erőkkel, melyek később majd 48 forradalmának is gátakat vetnek. De Petőfi ekkor még nem alakította ki egész gazdagságában, szélességében azt a forradalmi eszmeiséget, mely nemsokára már egész költészetének legfőbb ihletője lesz. Egyelőre még az egész világgal szemben támad szívében keserűség, kétségbeesés. Ha csak ennél marad meg, nem válik belőle igazi, forradalmi költő, hanem legfeljebb Byron egy epigonja. De Petőfi, akinek élete és költészete oly szoros kapcsolatban van a néppel, nem marad meg az egyetemes világgyűlöletnél. A Felhők