Új Hang, 1953 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1953 / 10. szám - Cseres Tibor: Sikárgyökér
SIKÁR GYÖKÉR Két éve kaptak ,rá Kerekiben a gyökérszedésre. Előbb csak az iskolások szedték szünidőben, meg az öregek, néhány nyugdíjas. De már tavaly nyáron megszaporodtak a szedők. Hajnalonta egész csapatok indultak ki Nyírbe. A nyíri erdőbe. Akik összefogtak, közösen termettek ki egy-egy mezőt, de aki maga kezére akart dolgozni, hagyták. A nemzeti vállalat 18 forintot fizet kilójáért. Érdemes. Igaz, hogy csak az elsőosztályú árut vették már át tavaly, mert a befekötők lázadoztak, hogy vagy a normát csökkentse az igazgatóság, vagy pedighosszúszálú, szemétmentes sikálgyökeret adjon a kezük alá.. , Szemétből, úgy mondták, meg ganéból nemcsak mákostésztát, de sikálókefét sem lehet csinálni. Attól kezdve jobban megnézte a Vállalat, mire fizeti ki az állam pénzét. Ettől aztán a gyerekek elkedvenetlenedtek. A vállalat csak felnőtt ember kezébe tette le a pénzt. Szóval a szedő gyerekek szülei kezébe. Azért tavaly már az hírlett, nem érdemes várni, kimerült a nyílt erdő. Nincsen már ott sikárgyökér, mezőben, csak szálanként itt-ott. Az öregebbek négy-öt kiló gyökérnél ritkán szednek többet naponta. Némelyikük félnapokat elbóklászik az erdőben, míg a kefegyökerű növény jellegzetes hullámzó levelű tarnyahelyeire bukkan. Ezért hát nagy tiszteletben tartják egyik a más találmányát. Különféle jelzésű, karcolású vesszőkkel jelöli meg kiki ai maga telepeit — nehogy tévedés essék. *. Előfordul azonban, hogy egyszeregyszer, beletéved valaki a tilosba, a foglalt részre, ilyenkor közakaratúlag Kamuthy Tihamér méltóságos urat kérik meg, tegyen igazságot. Benne megbíznak még az öreg napszámosból lett szedők is. Hogyne, hiszen miniszteri osztályfőnök volt még a háború alatt. Kamuthy nemcsak méltóságos volt azonban valamikor, hanem százholdas úribirtokosnak is megmaradt, a háború múltával. Afféle okos nyugdíjaslétére úgy élt már 43 ban a birtokán idelent, hogy örökké a kormányt szidta s Jurcseket, akár a parasztok. Most aztán 49-ben, alkalmas pillanatban felajánlotta „úribirtokát“ az államnak s még csak a kuláklistára sem került fel. Személyes tulajdonain túl nem tartott meg semmit, csupán úri modorát s hellyel-közzel métlóságosi címét. Játszotta, hogy ez neki tökéletesen elég. Mostanában mégis, mintha keresetre szorulnál. Foglalkozni, kezdett ezzel is, azzal is. Most sikárszedéssel próbálkozik. Könnyűkereset a gyökerészés, parasztember s fiatal mégsem űzi. Röstellik. Fiatal ide is csak kettő jár. Zsugonics, a kéményseprő és Tord, akinek boltja volt. El is különülnek a többitől. Zsugonics az őszön jött ki egyszer, hogy gyökeret szedjen hengeres, drótos kéményseprő keféjére (soha nem tette régen, de most, mióta megszűnt az ipar kiváltsága s negyven kéményre emelték fel a napi seprési normát, a fizetést meg hatszáz forintba hagyták, azóta nem jut, hogy üzlettől vásárolja a szerszámot). Kijött há gyökeret szedni, házi használatra. Egy délután tíz kilót szedett. Nemcsak a maga seprőjét javíthatta meg, de adott ki kollégájának is, mégis annyi maradt odahaza, vagy egy hétig tele volt gyökérrel a fél konyha (akkor már úgy álltak a feleségével, meg az anyósával, hogy mindennapos harcban), kilökte akkor az asszony a gyökeret a gangra. Ezen összevesztek, mindennapos volt mondom köztük a veszekedés. Mert az asszony jól kereső iparoshoz ment volt férjhez (az anyós bizgattai akkor is lányát) s most mi a kereset? Rongy hatszáz forint, úgy összevesztek, hogy akkor Zsugonicsékhozment haza nyomban Imre. Tehetetlen apját küldte el a humiért. Hozzai el a fonott kosarait s a matyót. Meglett, de az öreg mégegyszer fordult. Elhozta ,a kidobált gyökeret is. Imre haragudott miatta. De mikor a vénember 140 forintot hozott érte a Vállalattól, igencsak meglepődött. Azóta otthagyta a szakmát s nem csinál mást, csak sikároz. 41