Holnap, 1990 (35. évfolyam, 1-4. szám)
1990 / 1. szám - ÚJ ARC - Medvigy Endre: "Bebádogoztak minden ablakot" : Tollas Tibor köszöntése
HOLNAP SZÉPIRODALOM rák fővárosban szerkesztette a Münchenben megjelenő Nemzetőrt, 1957-ben pedig sajtó alá rendezte a Füveskert antológiát, a váci börtönversek gyűjteményét. 1966-ban, a forradalom tíz éves évfordulójára újabb versantológia jelenik meg Tollas Tibor szerkesztésében, a Gloria Victis — Dicsőség a legyőzötteknek, az 1956-os magyar szabadságharc költői visszhangja a nagyvilágban, Albert Camus A magyarok vére című megrendítő prózai írásával, Oskar Kokoschka litográfiáival és számos költő, köztük Jean Cocteau, Julius Superville, Czaslaw Milosz és Zbigniew Herbert felkelésünkkel rokonszenvező verseivel. Népek és nemzetek együttérzésének kikezdhetetlen dokumentuma ez a könyv. A Nemzetőr, ellentétben a Kádár-Aczél korszakban hivatalosan terjesztett hazug és rosszindulatú híresztelésekkel, rágalmakkal, sohasem volt szélsőjobboldali lap, sohasem volt az elfogultság, a soviniszta kizárólagosság orgánuma. Ellenben igenis magyar lap a Nemzetőr, jószellemű magyar lap, főszerkesztője, Tollas Tibor a legnemesebb nemzeti eszmények jegyében, a közép- és kelet-európai népek felé is nyitottan, európai igényességgel szerkeszti a szabadságharcos írók alapította újságot. 1968-ban, a prágai tavasz lánctalpas sárbatiprása idején a Nemzetőr Csehország és Szlovákia népei iránti rokonszenvből tematikus számot adott ki, fejlécén Csehszlovákia nemzeti színeivel és a szokásos Kossuth- címerrel. A középső két teljes oldalon közölt budapesti és prágai fényképek párhuzamba állítják az 56-os magyar forradalmat és a 68-as prágai tavaszt. Jó volna, ha Havel elnök is megismerné ezt a lapszámot. Talán nagyobb kedvvel támogatná a felföldi magyarság önvédelmi törekvéseit, az anyanyelvi oktatásért folytatott küzdelmét. 1979-ben, a fiatal írók lakitelki tanácskozásakor a Nemzetőr főszerkesztője az emigrációban elsőként figyelt fel az esemény jelentőségére, a búvópatak nemzedék őszinte szólására: „Ez a találkozó, a „Charta 77” szolidaritási mozgalom mellett 56 óta a legjelentősebb eseménye a hazai szellemi életünknek. Jelentőségét tekintve talán a népi írók 1943-as szárszói konferenciájához hasonlítható. Közel negyedszázados hallgatás után először írhatták meg ilyen nyíltan és bátran a legfiatalabb írónemzedék tagjai az égető magyar sorskérdéseket, melyeket eddig konferenciákon és sajtóban egyaránt elhallgattak”, írja Tollas Tibor a Nemzetőrben, 1980 februárjában. Külön figyelmet érdemel a Nemzetőr — 1956 decemberében Füveskert címmel induló — irodalmi rovata. Ebben a rovatban természetesen helyet kaptak a váci börtön tollforgatói, de ugyanitt jelentek meg Ady Endre, Babits Mihály, Juhász Gyula, Illyés Gyula, Dsida Jenő és további magyar klasszikusok versei. Dsida Jenő Psalmus Hungaricusa Magyarországon sokáig csak kézről-kézre adva, gépelve terjedt, csak a nyolcvanas évek elején került be a halkszavú erdélyi költő verseskötetébe Jékely Zoltán jóvoltából. Tollas Tibor már 1957-ben közzétette a Nemzetőrben a hatalmas magyarságverset. Juhász Gyula Testamentum című versének és Sinka István Üdv néked ifjúság című 56-os forradalmi énekének újraközlésére is egészen a legutóbbi időkig várhattunk. Tollas Tibor mindkét költeményt már 1957-ben közölte a Nemzetőrben. Irodalmi ízlése, érdeklődése úgy tűnik egyezik a mienkével, csakhogy értékmentő, hagyományőrző törekvéseit az emigrációban jóval korábban megvalósíthatta, mint mi itthon. Az újabb idők tehetségeinek felkarolására is jó szeme van Tollas Tibornak. Lapjában a magyar irodalom, a nemzeti progresszió középnemzedékének és fiataljainak legtehetségesebb költőit szerepelteti, Buda Ferenc, Gál Sándor, Farkas Árpád, Furmann Imre, Lezsák Sándor, Kiss Benedek, Kiss Dénes, Nagy Gáspár, Serfőző Simon, Ratkó József, Utassy József és még jónéhány neves szerző legjobb verseit közli. A Magyarországon 1981 -ben megjelentetett Vándor ének című emigrációs versantológiából feltehetőleg óvatosságból, politikai megfontolásból maradt ki a Nemzetőr főszerkesztőjének költői termése. Az Európai Protestáns Szabadegyetem gondozásában, Bernben kiadott Nyugati magyar költők antológiájának szerkesztője, Kemenes Géfin László jobban tisztelte (mert Montreálból jobban tisztelhette) a szigetmagyarság költészetének valódi értékrendjét és Tollas Tibort irodalmi súlyának, jelentőségének megfelelően, nyolc reprezentatív versének közreadásával mutatta be a kötet olvasóinak. 1959-től napjainkig a Bebádogoztak minden ablakot költőjének nyolc verseskötete jelent meg. Brüsszeli és bécsi kiadása is akadt a nyolc között, de többségük Münchenben látott napvilágot. Az összes köteteim felemlítése helyett kettőt emelek ki, mert az 1983-ban közreadott Forgószélben című válogatott versek és az 1988-as Varázskor című verseskötet szerencsésen összegzi Tollas Tibor lírai életművének legjavát. Ez a két kötet, most már egy könyvvé szerkesztve, a demokratikus ellenzék jóvoltából Magyarországon is megjelent. Tollas Tibor költészetére az eddig elmondottakból nem volna nehéz következtetni, mivel az ismertetett életút során megélt élmények az ihlet gyakori forrásai a gyermekkor és az ifjúkor éveitől a világégésen át, majd tovább a fűtetlen és levegőtlen börtönzárkákig, a szabadulástól az 1956-os forradalom és szabadságharc tizenkét tündökletes napjáig, végül a bujdosás mikeskelemeni otthontalanságáig. A megpróbáltatás és a szenvedés balladába illő gyászos emlékei nem tették a költőt sem gyűlölködővé, sem reményvesztetté. A legdrámaibb élethelyzetekben sem hunyt ki benne a remény, a jobb jövőbe vetett hit, Jézus Úr segítségével megőrizte belső harmóniáját. Költészete a börtönélmények ellenére is harmonikus költészet. Szembetűnő, hogy milyen tiszteletteljes hangon szól a költő rég elporladt őseiről, milyen szeretettel ír szülei meghitt családi életéről, a felbontatlan szerelemről, a megtalált kedvesről és három gyermekéről. Családpárti és jövőpárti szemlélet hatja át a Tollas-verseket. A dunamenti népek felé való nyitottság épp úgy jellemzi gondolkozásmódját, mint az egyetemes magyar értékek határoktól független vállalása. A Kárpát-medencében élő és a nagyvilágban szétszóródott magyarság gondját és örömét a szívén viseli Tollas Tibor. Versei erről tanúskodnak. Ha a forma felől közelítjük ezt a költői világot, nem nehéz észrevenni, hogy olykor ugyan formabontó kísérleteken kapható a szerző, de mégsem ez jellemzi, hanem a hagyományos formák pontos és kiérlelt használata. Tollas Tibor költészete figyelemre méltó kísérlet a hét évszázados magyar lírai hagyomány legjobb törekvéseinek összegzésére. Ha nemes szándékait és nem is akármilyen eredményeit tekintjük, illő elmondani róla, hogy ritkán volt alkalma verset írni. Többnyire csak a börtönben és a kórházban. Az erdélyi Horváth István lírája öregkorában vált igazán éretté, intellektuálissá. Az újabb időkben Tollas Tibor költészete is tovább mélyül, kiteljesedni látszik, talán a búvópatak nemzedékkel való találkozása is megtermékenyítően hat munkásságára. Alkotói nyugalmat kívánok a hetvenedik életéve felé közelítő költőnek, hogy új énekeivel feltehesse a műre a koronát. (Elhangzott 1990. május 22-én Lakitelken.) 19